A Walt Disney Stúdió egy újabb klasszikus meséjét hozta el nekünk élőszereplős formában. Sok embert dühített, amikor kiderült, hogy a film a mozik helyett az interneten fog debütálni. Felháborodást keltett az is, hogy sem Mushu, a sárkány, sem Li Shang kapitány nem lesznek az élőszereplős változatban. Utóbbira a producer, Jason T. Reed szerint politikai okokból volt szükség.
A filmet Niki Caro rendezte, aki leginkább családi filmek terén mozgott eddig, és ekkora skálával még nem volt dolga. A film legnagyobb csúcspontjai közé a kosztümök és a díszletek tartoznak, melyeken meglátszik a pénz és a beleölt munka. Bár a történetvezetés hasonlóan folyik, mint az animációs filmben, rengeteg dolog máshogy történik benne. A tény, hogy a mesés szereplőket, illetve a slapstick humort mellőzték az animációs filmből, arra utalt, hogy egy komolyabb hangvételű és realisztikus Mulant fogunk kapni. A hangvétele valóban komolyabb és realisztikusabb, azonban történnek benne dolgok, amik gond nélkül képesek kizökkenteni ezt az érzést a nézőből. Ilyen például Xianniang, aki a meséből ismert Hayabusát váltja és alakváltó. Az ő karaktere épp a film realisztikusabb aspektusai miatt lóg ki a képből.
A film amúgy kifejezetten szórakoztatóan indul, és az első felében egy élvezetes kalandfilmnek vagyunk többnyire tanúi. A kis legó darabkák inkább a film második felében kezdenek el szétpotyogni. A film mögötti inspirációk megkérdőjelezhetetlenül olyan filmek, mint Ang Lee Tigris és Sárkánya, vagy Yimou Zhang A Hős című filmje. Ennek ellenére a Mulan valahogyan sohasem vált át igazán egy wuxia filmbe, még ha néha-néha érinti is, ám épp ez teremt inkonzisztenciát a két világ között. A film valahogyan nem tudja eldönteni, hogy realisztikus vagy fantasy akar-e lenni.
Költségvetése ellenére a csatajelenetek is inkább lustának hatnak. Nem annyira grandiózusak, amennyire lehettek volna, vagy lenniük kellett volna. Ez persze a besorolás hibája is, de láttunk már grandiózus csatákat a felnőtt korhatáros karika nélkül is. Hiányzanak az igazi konfrontációk. Az igazi ütközetek. Sterilnek és műnek hat minden egyes kardvágás. Ezért igazán kár, hiszen a film olyan harcművész sztárokat sorakoztat fel, mint Jet Li, Donnie Yen, vagy Jason Scott Lee. Tehetségükkel azonban nem kezd semmit. A Mulan szerepében lévő Yifei Liu ügyes, aranyos és próbálkozik, de valahogy az igazi érzések hiányoznak a kellő pillanatokban az arcáról. Sok helyről, ahol még maradni kívántunk volna, elsietünk, így soha nem tudjuk magunkat kellőképpen azonosítani a szereplővel. Egy másik, inkább elidegenítő tulajdonsága az új Mulannak, hogy már apró gyerekként is elképesztő dolgokra képes. Gyakorlatilag nincs szüksége igazán tanulásra, gyakorlásra, mert már minden megvan benne. Ez azért negatívum, mert hiányzik a karakterfejlődés. Nem jutunk el egyik pontból a másikba. Mulan a film végén ugyanaz a merész, bátor és erős lány, aki az elején volt. Emellett soha nem érezzük őt igazán veszélyben. Egy fontos azonosulópont minden karakternél, hogy vannak gyenge pontjaik. Képesek megsebesülni, veszíteni, vagy megrendülni a hitükben. Mulan a kezdetektől céltudatos, aki tudja, mit akar, és hogyan érje el azt. Nem dinamikus karakter.
Sajnos a Mulan sem tudja meghaladni az élőszereplős Disney-filmek legrosszabb szokásait. Nem borzasztó ez a film. Megvannak a maga jó pillanatai, de sajnos messze elmarad animációs elődjétől. Aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik és félre tud nézni a hibáknál, azok számára egy kellemes kikapcsolódást fog tud nyújtani a Mulan. Összeségében azonban nem több egy lágy szellőnél, mely ahogy jött, úgy el is tűnt bármiféle maradandó nyom nélkül.
Mivel erről a filmről eredetileg Csongrádi Ábel barátom szeretett volna írni, de sajnos a sors úgy hozta, hogy ez ne történjen meg, így ezzel a rövid írással róla szerettem volna megemlékezni. Nyugodj békében, Ábel! (Tóth Márk)