Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport 2018-as szimpóziumán Markovics Botond azzal kezdte előadását, hogy szerinte egy jól megírt science fiction felér kb. ötezer tudományos közleménnyel. Carl Sagan is úgy nyilatkozott egyszer, hogy: „Az iskolai évek alatt csak a tudományos és tudományos-fantasztikus olvasmányok (könyvek és folyóiratok) tartották fenn bennem a természettudományok iránti érdeklődést.” Vagyis arról van szó, hogy a sci-fi képes megalapozni a tudományos gondolkodásmódot, és a szaktanulmányokhoz viszonyítva nagyobb léptékben tud hozzájárulni annak terjesztéséhez. A science fiction azonban nem az egyedüli ilyen műfaj, ugyanis a történelmi regény bizonyos változatai szintén képesek rá. Jó példa erre Graham Moore Az éjszaka fénye című regénye is, mely az Agave kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben (Orosz Anna fordításában).
Moore bestsellerének középpontjában az ún. áramháború áll, a George Westinghouse és Thomas Edison közötti per (1888–1896), melynek kiindulópontja egy azóta is sokszor visszatérő tudománytörténeti kérdés: ki találta fel az izzólámpát. A történet főhőse Westinghouse ügyvédje, Paul Cravath, aki többek között ennek az ügynek köszönhetően emeli ipari szintre az ügyvédi praxist. A perek hátterében ugyanakkor a működőképes technológiáért folyó verseny mellett fizikai problémák húzódnak meg, melyek közül az egyenáram és a Nicola Tesla által favorizált váltakozó áram propagálása képezi a cselekmény gyújtópontját. A tudományos panorámában továbbá felbukkan Alexander Graham Bell és a korszak több felfedezője is, így a történetben az áramháborún túl számos technikai találmány és médium kerül szóba a telefontól a távírón át a mozgóképig.
A regényben hallatlanul érdekesek azok a részek, melyek a tudományos-technikai környezetre utalnak, és eltérő perspektívákat kínálnak a feltalálás folyamatának megértéséhez. Ilyenek például azok a párbeszédek és belső konklúziók, melyek arra vonatkoznak, hogy mit talált fel Edison. „Westinghouse gyártási folyamatokat tervezett. Edison viszont olyan gyárat hozott létre, ahol nem termékek, hanem ötletek születtek. A feltalálás ipari folyamatát találta fel. Mérnökök százait bízta meg azzal, hogy megoldást találjanak egy égető problémára, mindnyájukra a probléma egy-egy apró szeletét bízva. Ezáltal Edison emberei nehezebb problémákkal birkózhattak meg, mint bárki más. Zseniális gondolat volt. Bosszantóan, zavarbaejtően, mi több, átkozottul zseniális gondolat.” (58–59. old.) Ez a részlet is jól szemlélteti, hogy milyen kontextusban közelíthető meg az izzólámpa létrehozásának története.
Később Edison módszerét a következőképpen írja le az elbeszélő. „A piramis csúcsán álló Edison döntötte el, milyen problémára kell megoldást találni. Felkutatta a piaci réseket és azokat a területeket, amelyekben elkélt egy új találmány. Ezután megbízta a munkatársait azzal, hogy derítsék ki, milyen technológiai akadályok állnak a megoldás útjában. Miután azok elvégezték a feladatukat, Edison mérnökeinek hada addig szöszmötölt a lehetséges megoldásokkal, amíg nem jutott valamiféle áttörésre. Ezután végtelennek tetsző finomításokat végeztek az eljáráson, és addig kísérleteztek próba szerencse alapon, míg végül meg nem született a »találmány«. Ezt a találmányt aztán ugyanazon név alatt szabadalmaztatták, gyártották és forgalmazták. […] Ez a név mára minden amerikai háztartásban látható volt.” (200. old.) A történet szempontjából lényeges, hogy Edison módszere konvertálhatónak bizonyul más területekre is, és éppen ezért lehet hatékonyan szembeszállni vele.
Érdekfeszítőek továbbá azok a részek is, melyek a jogi nyomozás mellett a szabvánnyal, az ipari kémkedéssel, illetve azokkal a kutatási különbségekkel foglalkoznak, melyek meghatározóak voltak az áramháború végkimenetelében. Például Edison, Tesla és Westinghouse szemléletmódjának összevetése akár külön esszé témája lehetne, ám remekül belesimul a dramaturgiai rendszerbe. Az eszmefuttatás egy része az ügyvéd perspektívájához rendelődik, aki – többek között – azon töpreng, hogy milyen érzés lehet kreatívnak lenni. „Paul különös módon azt érezte: jobban érti ezt a három férfit, mint amennyire azok valaha is értenék egymást. Mivel nem tartozott közéjük, egy távolabbi nézőpontból vehette szemügyre ezt a három óriást. Mindhárman teljesen másként tekintettek a tudományra, az iparra és az üzletre.” (126–127. old.) Ennek a differenciának a feltérképezése is azt jelzi, hogy Moore regénye nemcsak a történelmi esemény mozgatórugóit tárja fel, hanem nagy erőkkel összpontosít a tudomány kapcsolatrendszerére is, mely eljárással elegánsan teremti meg az egyensúlyt science és fiction között. Fény az éjszakában.
(H. Nagy Péter)
