Óriási megrendüléssel értesültünk Csongrádi Ábel haláláról. Felfoghatatlan. A jövő már máshogy alakul. Ábel nemcsak hallgatónk volt, hanem leendő kollégánk is. Két évvel ezelőtt a gólyatáborban találkoztunk először, majd a Selye János Egyetem Tanárképző Karán a tanév kezdetekor. Ábel büszkén emlegette azokat a könyveket, melyekről szót ejtettünk, közben elolvasta őket. Ez bíztató, gondoltam. És ez be is igazolódott, amikor színházi eseményekről és filmekről szóló írásokat küldött nekem. Megcsillant ezekben a tehetsége, de láttam, hogy sok munka áll még előtte. Ábel minden félévben járt valamilyen kurzusomra az elmúlt két évben, így elkezdtünk együtt dolgozni. Olyan órám is volt, amelyen féléven át egyedül vett részt. Kitartó volt, nyitott és problémaérzékeny. Soha nem felejtem el azt a beszélgetésünket, amikor Ábel a múltjáról mesélt, és megmutatta azokat az iskolai újságokat, melyekbe régebben írt. A bizalmába avatott. Színházkritikus szeretett volna lenni, de javasoltam, hogy tegyen egy kitérőt a filmkritika felé, azon be lehet gyakorolni néhány fogást. A lelkesedése nem csappant, megszülettek az első filmrecenziók, melyek közül az egyiket idén februárban közöltük a blogon, Harley Quinn csapatot keres címmel. Ennek az írásnak a nézettsége meghaladta minden addigi írásét a blogon. Itt valami történik, amit eddig nem tudtunk elérni, töprengtem. Azóta még öt filmrecenziót közöltünk Ábeltől, amiért hálásak lehetünk, az utolsó, a Tőrbe ejtve c. produkcióról szóló az eddigi legtöbb like-ot kapott írás a weboldalunkon. Mivel az elmúlt hónapokban Ábel több írását küldte el, az a legkevesebb, hogy ezeket is közöljük a kutatócsoport felületén. Az alábbi szöveg az egyik kedvenc filmjéről született, régebbi darab, terveztük a kibővítését, de így is megáll a lábán. Ebben a rövid összefoglalóban Ábel párhuzamot von saját élete és a film főszereplőjének sorsa között. Ez így most különösen torokszorító érzés. A tervek szerint Ábel a Biblia és különböző filmek kapcsolatáról írta volna a szakdolgozatát, menet közben pedig bemutattam volna őt a Komáromi Jókai Színház dramaturgjának, hogy színházkritikákat is írhasson, így valószínűleg teljesülhetett volna az egyik álma. Nagyon nehéz szívvel búcsúzunk Ábeltől, reménységünktől, aki már elsőévesen bizonyította, hogy mindig lehet rá számítani. Ég veled, drága barátom. Emlékedet megőrizzük, és ha mi már nem leszünk, akkor remélhetőleg megőrzi ez a blog. (H. Nagy Péter)
Doctor Strange
Először is sok minden kavarog bennem. Az eddigi Marvel-filmek inkább szórakoztatóak voltak, kikapcsolták az embert. A Doctor Strange (Scott Derrickson rendezése) ezzel szemben teljesen más.
A film két fő eleme a látvány és a karakterek. Kezdjük az utóbbiakkal. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch) egy idegsebész, aki túl komolyan veszi a munkáját, sőt annyira öntelt, hogy ezért feltétlen elismerést vár. Egy olyan ember tehát, aki csak saját magára gondol. Egy baleset miatt a kezei teljesen lebénulnak, s ez által elveszíti az egyetlen dolgot, amit fontosnak tart: a munkáját. Ezzel együtt pedig az életét is.
Itt ütött be nekem az, hogy mennyi hasonlóság lehet köztem és egy kitalált karakter élete között. Én is Dr. Strange-hez hasonlóan bénulási betegségben szenvedek, és emlegetett egy módszert a filmben, ami ráébresztett arra, hogy szinte ugyanolyan az életünk, ez pedig a shunt. (Egy cső, ami áramoltatja a folyadékot a szervezetben, és ez által a test életben maradhat.) Viszont Strange ezt elveti, és inkább egy keleti gyógyítási módszert próbál megtanulni.
Ez az életemnek egy másik szakasza, ami egy éve kezdődött. Meditálás és összpontosítás arra, hogy a céljainkat elérhetjük. Itt lép be a képbe az Ősmágus (Tilda Swinton), aki bölcs mesterként egyengeti Strange útját, mind a gyógyulásban, mind az életben.
Egy másik karakter, Mordo báró (Chiwetel Ejiofor) a tanult leendő mester, aki inkább a szabályok betartását tartja fontosnak és a rend védelmét, mint magát az emberiséget. Kaecilius (Mads Mikkelsen) pedig, az elbukott tanítvány, egy új világot akar létrehozni egy hatalmasabb erő segítségével.
Nem hallottuk ezt már valahol? Ja, de...
Minden második szuperhősfilmben valaha…
Ez kicsit megrendített a karakter szempontjából, a játék viszont ezt felülmúlta.
A dialógusok hol elgondolkodtató filozófiai kérdéseket vetettek fel, ami számomra nagy öröm. Hol kisebb poénokat csaptak az arcunkba. Mint például Strange és a levitációs köpeny együttműködése. És itt térnék ki a látványra.
A vizuális kivitelezés szemkápráztató. A tükörvilágban folyó harcok annyira látványosak, hogy szinte egyszerre mozgunk a szereplőkkel. A rajongóknak pedig kötelező bent maradni a stáblista után. Azért, mert két plusz jelenet is van. (Egy bosszúálló szerepel az egyikben, de hogy melyik, az maradjon titok. A másik jelenet pedig egy másik karakter jövőjét alapozza meg.)
A film összességében szórakoztató látványfilm, megbolondítva egy kis keleti tanítással. (Csongrádi Ábel)
