A Palmer Eldritch három stigmája metafizikai szatíra, amely felvonultatja a dicki életmű jellegzetes motívumait, toposzait. A regényben fontos szerepet játszanak a telepaták, az evolúciós terápia transzhumán útjára lépett emberek, a valóságérzékelést és magát a valóságot is megváltoztató drogok, valamint a vallás és személyes drámák.
A regényvilágban a globális felmelegedés következtében a Föld kezd lakhatatlanná válni, ezért a bolygó népességének nagy részét besorozzák, majd kiküldik az űrbéli gyarmatokra, mostoha körülmények közé, hogy ott új közösségeket alapítsanak és megvessék a civilizáció alapjait. A telepesek új életük viszontagságait a Dra-Zs (Can-D) nevű droggal próbálják átvészelni, amelynek révén az emberek tudatukat makettházban élő, Barbie-szerű babákba vetítik. A nők Pisze Pat, a férfiak pedig Walt, a lány barátja bőrébe bújnak, és az átváltozás ideje alatt közösen irányítják a testüket, és ugyanazokban az észleletekben osztoznak. Ez az idillihez legközelebbi élmény, amelyben részük lehet, ráadásul közben sok használó vallásos élményt, teljes átlényegülést tapasztal meg, így aztán a Dra-Zs fogyasztása közösségépítő szeánsszá, kultikus eseménnyé is válik.
A drogpiacon azonban hamarosan feltűnik Palmer Eldritch, aki hosszú űrutazásáról egy új szerrel, az Ét-R-rel (Chew-Z) tér vissza. Az Ét-R használata során az időérzékelés annyira megváltozik, hogy a fogyasztók másodpercek alatt akár éveket is átélhetnek a saját, privát bejáratú világaikban, ahol bármit megtehetnek – legalábbis a beharangozó szerint. Az új szer szlogenje: AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET, MI EL IS HOZZUK NEKED Csakhogy az Ét-R világából az első kóstoló után – a legvalószínűbb olvasat értelmében – nincsen ébredés. A valóság lehetetlen módokon változik meg, miközben a világ egyre több lakóján jelennek meg Eldritch jellegzetes stigmái: az acélfogak, a mesterséges szem és a műkéz (robotkar). Ugyanakkor ez egy szolipszista valóság, egy kihasított szelet a nagy közös egészből, megtévesztő másolata annak a világnak, amelyben a történelem és a társadalmi együttélés zajlik, és amellyel a szerhasználó a fogyasztást követően valójában egyáltalán nem érintkezik.
A Dra-Zs fogyasztása aktív részvételt indukál, míg az Ét-R passzív élvezete révén az olvasó maga válik lejátszó eszközzé. A termék használja a fogyasztót, kisajátítja és kényszeríti az újabb fogyasztásra. Miután Palmer Eldritch bekerül a valóság állandóan változó áramlatába, eloszlik benne, mint a tintacsepp a vízben. Többé nem vonható ki belőle, mint ahogy valaminek a tudása sem vonható vissza, nem lehet ismét nemtudássá.
Mindezek értelmében az Ét-R világába beszippantott emberek kiszolgáltatottsága – egy felsőbb hatalomnak, valamint akár önnön tudattalanjuknak is – Tarkovszkij Sztalkerének egyik fő problémáját idézi. Az, aki belép a Szobába, hogy kívánjon, szintén elveszti a kontrollt önmaga felett, mivel nem az akaratlagos, esetleg fennhangon is kimondott vágya valósul meg, hanem valami más, ami a tudattalanjában él, és amit a Szoba erősebbnek, igazabbnak értelmez. Olyannak, ami automatikusan felülírja az akaratlagos választást, de ezáltal éppen az emberségétől fosztja meg a belépőt, tehát a tudatos választás szabadságától és ezáltal a saját magában élő rossztól való elhatárolódás révén a jó választásától. (Vö. A jó és rossz tudásának fája, bűnbeesés.) Az ellenkező ígéretek ellenére az Ét-R konstruálta valóság sem ad lehetőséget erre, sőt, kiszámíthatatlan és kegyetlen volta inkább egy rémálomhoz teszi hasonlatossá. A „bármit megtehetsz” szlogen helyett a „bármit megtehetnek veled” látszik érvényesülni. Eldritch saját szavai is ezt támasztják alá:
„Bolygóvá változom.
– Barney nevetett.
– Viccesnek találja? – Dühös volt.
– Szerintem maga bolond. Akár ember, akár egy izé a csillagközi űrből: magának elment az esze.
– Még nem magyaráztam el – mondta méltósággal –, hogy pontosan mit is értek alatta. Úgy értem, én leszek mindenki a bolygón. Tudja, melyik bolygóról beszélek.
– A Terráról.
– Egy fenét. A Marsról.
– Miért a Mars?
– Mert… – keresgélte a szót. – Új. Fejletlen. Tele potenciállal. Én leszek minden telepes, aki megérkezik ide. Én irányítom a társadalmukat, én leszek maga a társadalom!” (216)
Mindezek értelmében Eldritch mém, illetve vírusszerűen felülír mindent, amivel érintkezésbe kerül. Az Eldritch és az általa terjesztett valóság előretörése értelmezhető a fasizmus, illetve a nácizmus metaforájaként is: a lény a saját túlélését éltető szubjektum, és mint ilyen, az evolúció legfőbb nyertese. A szociáldarwinizmus szellemében minden egyéb kritériumot megelőzően önmagát választja, és nem számít, milyen áron – jelen esetben komplett világok bekebelezése által – kell biztosítania önnön fennmaradását. Miközben teljesen más kategóriában, illetve súlycsoportban játszik, mint a többiek – akiket meg sem kérdeztek, hogy egyáltalán be szeretnének-e szállni a játékba – de ez őt nem érdekli.
Eldritch felfogható a szerző, illetve a nyelv allegóriájaként is. Minden karakterben immanens módon benne van, bármikor megjelenhet, szinte bármit megtehet, célja pedig a fennmaradás, az örök élet, valami maradandó létrehozása. A konstruált (szöveg)világ(ok) korlátlan ura. A mű egyik legfőbb érdeme, hogy minden újraolvasásnál újabb értelmezési lehetőségekre bukkanhatunk. Akár az első, akár a második kiadást olvassuk, a befejezés után egy ideig gyakran a hátunk mögé fogunk pillantani, hiszen sosem lehetünk biztosak benne, hogy valamelyik ismerősünk arcán nem sejlenek-e föl a pillanat törtrészéig Eldritch nyugtalanító stigmái. (Babos Orsolya)