Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

2068 – Éld az életem (1) 911 L.A. (1) A. F. Brady (1) Aaron Sorkin (1) Ada (1) Adam Sandler (1) Addie LaRue (1) Adrian Tchaikovsky (1) agave (154) Agave (9) ajánló (61) Alien (1) Alix E. Harrow (1) Alma Katsu (1) Álomdalok (1) Amanda Gorman (1) Anne Sverdrup-Thygeson (1) Anthony ONeill (1) Apollo’s Arrow (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Átváltozás (1) Az agyament műszak (1) Az éjféli égbolt (1) Az éjszaka fénye (1) Az elnök emberei (1) Az elveszett város (1) Az erő nyomában (1) Az illusztrált ember (1) Az Intézet (1) Az ír (1) Az obeliszkkapu (1) Az ötödik évszak (1) Az utolsó párbaj (1) Az utolsó tanú (1) Az utolsó tréfa (1) A beteg (1) A chicagói 7-ek tárgyalása (1) A csodálatos Mrs. Maisel (1) A dilemma (1) A ganümédeszi hatalomátvétel (1) A halálmegvető (1) A halál útvesztője (1) A hasadék (1) A His Dark Materials (1) A két pápa (1) A Kimenekítés (1) A kívülálló (1) A Kreml jelöltje (1) A Labirintus (1) A lángoló isten (1) A láthatatlan ember (1) A megtört föld (1) A negyedik majom (1) A nomádok földje (1) A professzor és az őrült (1) A rettenthetetlen (1) A sötétség kora (1) A sötét oldal (1) A terror univerzumai (1) A titokzatos bolygó (1) A tökéletes fegyver (1) B. A. Paris (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Batman - Karácsonyi ének (1) Beatrice Ákos Jerikó (1) Bekerített erdő (1) Beren és Lúthien (1) Blake Crouch (1) Bob Dylan (1) Bong Joon Ho (1) Brandon Hackett (2) brandon hackett (6) Californication (1) Carl Zimmer (1) Catherynne M. Valente (1) Cavan Scott (1) Charles Casillo (1) Charles Dickens (1) Christopher Nolan (1) Christopher Tolkien (1) Cixin Liu (1) Csillagok háborúja (1) Csongrádi Ábel (1) Csősz Sándor (1) Cyberpunk 2077 (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (3) Dark (1) David Fincher (1) DC (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) Designated Survivor (1) dialógus (1) dick (9) Doctor Strange (1) Doktor House (1) Dominic Dulley (1) Donnie Darko (1) Don Winslow (1) Dooku az elveszett jedi (1) Dracul (1) Drew Williams (1) Druk (1) Eduardo Sacheri (1) Ed McDonald (3) Éhség (1) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) Eldobható testek (1) Elektronikus állam (2) Élősködők (1) Emelkedés (1) Eminem (1) Enola Holmes (1) Ericson Core (1) ernest cline (3) escher (1) Etetés (1) Európa (1) évértékelő (3) Evidens közegek (1) Ezüst Félhold Blues (1) Fekete monitor (1) Feleségem (1) Fiatal Írok Tábora (1) Fire & Blood (6) Fire and Blood (1) GABO SFF (7) gaga (12) Game of Thrones (1) Gáspár András (1) Gazdátlan csillagok (1) George R. R. Martin (12) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gorlo Volka (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Graham Moore (1) Gravity (1) Guy Ritchie (1) H. Nagy Péter (3) Harley Quinn (1) Harriet (1) Helen Keen (1) Helikon (1) Hibridek (1) hírek (8) Hölderlin (1) Holt idény (1) Homeland (1) Homeland s08e12 (1) Homérosz (1) Horgonyhely (1) House of the Dragon (8) Hyperion (1) Időugrás a Marson (1) Iliász (1) Ílion (1) In memoriam (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) Izsó Zita (1) J. D. Barker (1) J. R. R. Tolkien (1) Jack Ketchum (1) Jana Vagner (1) Jason Matthews (2) Jasper DeWitt (1) Jeff VanderMeer (4) Jenn Lyons (1) Jiří Menzel (1) Joe Hart (1) John le Carré (1) John Le Carré (2) John Scalzi (1) Jojo Nyuszi (1) Joseph Staten (1) Jozef Karika (1) kaku (1) kalligram (1) Karácsonyi ének (1) Karanténkultúra és járványvilág (1) Kárhozat (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Keserű József (1) Később (1) Kettős szerepben (1) Kevin Shinick (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) Királyok veszte (1) Kisasszonyok (1) Kitömött barbár (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) Koréliai Hajsza (1) krimipályázat (1) Különös új világok (1) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Lara Fabian (1) Láthatatlan bolygók (1) Légszomj (1) Lehetnek sárkányaid is (1) Leigh Whannell (1) Lenn a sivár Földön (1) Lily Brooks-Dalton (1) Lőrinczy Judit (2) Lovecraft földjén (1) Love Death & Robots (1) Lúzerek éjszakája (1) madonna (1) Magam adom (1) Maid (1) Mákháború (1) Mank (1) Marilyn Monroe (1) Martin Scorcese (1) Már megint a felfedezők (1) Matt Ruff (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Megsebezve (1) Mel Gibson (1) Menekülés a tóhoz (1) Menekülj (1) Mesék a Hurokból (1) Michael J. Martinez (1) moskát anita (5) Moskát Anita (2) Mulan (1) Mulan 2020 (1) N. Juhász Tamás (1) N. K. Jemisin (3) Nabokov (1) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nicholas A. Christakis (1) Nnedi Okorafor (1) Nobel-díj (1) Obscura (1) Octavia E. Butler (3) opus (20) Örkényi Ádám (1) Oxygen (1) Ozymandias (1) Palmer Eldritch három stigmája (1) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Pásztor Anna és Pásztor Sámuel (1) Pat Cadigan (1) Percy Bysshe Shelley (1) Perfect Harmony (1) Péterfy Gergely (1) Philip K. Dick (15) Pierce Brown (2) Piranesi (1) Pókfény (1) Prae (2) prae (5) Próza Nostra (1) Quentin Tarantino (1) Quimby (1) R. F. Kuang (3) Rae Carson (1) Ragadozó madarak (1) Rammstein (1) Rango (1) Ray Bradbury (1) Ready Player Two (1) Red Hot Chili Peppers (1) rég várt (2) Repedés a térben (1) Repeszhold (1) Respect (1) Rian Johnson (1) Richard Morgan (2) Rólunk szól (1) S.W.A.T. (1) Samantha Downing (1) Sam Hargrave (1) sandman (1) Sárkányköztársaság (1) sci-fi (1) scolar live (1) Scott Westerfeld (1) Sepsi László (1) simmons (1) Simon Stålenhag (2) Spencer (1) Star Trek (1) star wars (12) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) Stephen King (5) Stillwater (1) Stowaway (1) Superstore (1) Susanna Clarke (1) szeminárium (33) Szerelem a hatodikon (1) szimpózium (22) szingularitás (1) SZMIT (1) T2 (1) Taika Waititi (1) Ted Chiang (1) Tenet (1) Termőtestek (1) Terra Insecta (1) The Durrells (1) The Hill Will Climb (1) The Last of Us Part II (1) The Queen’s Gambit (1) The Rookie (1) The Science of... (1) The Undoing (1) The West Wing (1) The Witness (1) This is Us (1) Thomas A. Szlezák (1) Thomas Vinterberg (1) Tízezer ajtó (1) Toby Ziegler (1) Togo (1) Tom Sweterlitsch (1) Tőrbe ejtve (1) Trhlina (1) Trónok harca (1) true detective (1) Tudástér (1) Tűz & Vér (3) Tűz és Vér (1) Ubik (1) Uncut Gems (1) Úriemberek (1) Űrlottó (1) Űropera (1) V. E. Schwab (1) Vaiana (1) Vakság (1) Végítélet (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) Vírusok világa (1) vizualitás (3) Volt egyszer egy… Hollywood (1) Vörös Veréb (1) Vulcanus kalapácsa (1) Westworld (1) William Gibson (1) Yellowstone (1) Zachary Mason (1) Zack Snyder (1) Zéró csapat (1) Címkefelhő

Még mélyebbre

greyjoy 2019.02.05. 11:55

az_arulas_palotaja.jpgJason Matthews: Az árulás palotája

Jason Matthews regénye ott veszi fel a fonalat, ahol a Vörös veréb befejeződött. Dominyika Jegorova, a női bájait is felhasználó kém végérvényesen eldönti, hogy a CIA-nak fog kémkedni az orosz titkosszolgálat berkein belül, és egyre ügyesebben veti ki hálóját Moszkva vezetőire. Immár Putyin elnök legszemélyesebb belső köreiben igyekszik olyan információkhoz jutni, melyek meggyengíthetik az oligarchák hatalmát, és ha kell, bárkivel képes összefeküdni, hogy elérje célját.

Nate Nash, az előző részből megismert CIA-s terepügynök, illetve az ő főnökei pedig azon igyekeznek, hogy Dominyikát mindenáron megvédjék, ugyanis az oroszok sejtik, hogy egy újabb vakond van közöttük, vagyis egy olyan személy, aki információkat szolgáltat ki az ellenségüknek.

A történet ezúttal több szálon fut: az irániak újabb atomreaktor blokkot kívánnak telepíteni, hogy olyan finomságú urániumot állíthassanak elő, amely alkalmas arra, hogy atombombát készíthessenek majd a jövőben. Az amerikaiaknak természetesen a céljuk az, hogy ez semmiképpen se következhessen be, így egy igen kockázatos tervbe fognak, hogy ezt megakadályozzák. A történet reflektorába (sajnos) nem az ekörül kialakuló események kerülnek, hanem a másik szál. Az, hogy az amerikai titkosszolgálat egyik fejese a saját kisebbségi komplexusának köszönhetően (nem kapja meg a kívánt vezetői állást) úgy dönt, hogy pénzért kiszolgáltatja hazája titkait az oroszoknak. Mindezt teszi úgy, hogy nemcsak technikai adatokat, hanem beépült kémeket és kettős ügynökök neveit is átadja nekik. Megindul tehát a nyomozás, hogy felderítsék, ki is az áruló közöttük.

Jason Matthews Az árulás palotája című regénye stílusában markánsan követi az előző rész által bemutatott irányvonalat, sajnos azonban a karakterek még mindig nincsenek eléggé kifejtve ahhoz, hogy az olvasó igazán elmélyedjen bennük. Bár tény, hogy az akciójelenetek sokkal lendületesebbek és érdekesebbek, de a mellette található „szöszmötölés” még mindig túlhúzottnak érződhet. A klasszikus kémregények kedvelőinek (mint például le Carré) azonban ez nem tűnhet hibának. Úgy vélem, ha a regény egy kicsivel rövidebb volna, és esetenként nagyobb hangsúlyt kapna pár esemény, akkor egy sokkal érdekfeszítőbb történetben részesülne az olvasó. (N. Juhász Tamás)

Címkék: agave Jason Matthews

Szólj hozzá!

Autoritástól lombhullásig

greyjoy 2019.02.04. 08:27

vandermeer_k.jpgJeff VanderMeer: Kontroll

Jeff VanderMeer Kontroll (Authoritiy) című regénye az X Térség kutatásának kültéri folytatása (amennyiben a biológus naplójával operáló Expedíciót beltériként határozzuk meg). Tehát a furcsa zóna után most a Déli Végek határon kívüli világában kóválygunk, egyfelől. Másfelől viszont, ha az első részben VanderMeer az sf-eljárásokból kihibridizálja a metaforizálódó, önreflexív irodalomtechnológiát, akkor a második részben az előbbiből származó idézetek mentén szétpörgeti a szépirodalmi-realista narratívát. Nézzük, ezenkívül mire érdemes még fokozottan figyelni (bár ez is elég lenne).

A Kontrollt talán hurkok rendszereként lehetne elgondolni, mely arra épül, hogy a Déli Végek új igazgatója körül kialakul egy folyton önmagába visszatérő eseményhálózat. A hurkok természetesen az X Térség rejtélye felé lendülnek ki, hogy aztán bejárva a megismerhetetlenség útját, újra és újra oda vezessenek, ahonnan elindultak: a centrális kód hiányához. Ezzel azonban a kutatott zóna és történelemszelet komplexebbé válik, miközben a végleges magyarázat hol közelebbinek, hol távolabbinak tűnik (a hurok válaszképességétől függően). A Kontroll innen nézve az adatkezelés története.

Jellegzetes részlet következik egy aktából, mely az X Térség rejtélyére vonatkozó elméleteket tartalmazza. „Idegenek okozta lassú halál. Párhuzamos univerzum okozta lassú halál. Ismeretlen időutazó hatás okozta lassú halál. Egy másik Földről érkezett invázió okozta lassú halál. Lassú halál, melyet a fölfoghatatlanul burjánzó technológia okoz, vagy az árnyék-bioszféra szimbiózisa; ikonográfia vagy etimológia. Ilyen halál, olyan halál. Halál, melyet a közöny hoz, halál, melyet a beavatkozás hoz. És a kedvence: »A földfelszínen élő, mindeddig ismeretlen organizmus«.” Ironikus apokalipszis.

Az adatok archiválási rendszere (videófelvételek, hanganyagok, faliképek stb.) szintén sajátos labirintust alkot, nincs megbízható információforrás, végül jobb híján a topográfiai anomália marad jelöltként, de csak a felszínt súrolja. Olykor, ha valami élesebbnek tűnik (pl. Szellemmadár a biológus másolata, azonosíthatónak tűnnek a világítótorony figurái), de ezzel át is alakul a szisztéma újabb kérdőjeleket eredményezve. De a legnagyobb kérdés a határra vonatkozik a történetben, ami dinamikusan elmozdul (közeledik a szereplőkhöz), egy olyan regényben, amely éppen a határokat teszi légiessé. A határ nem autoritás.

            „A határra vonatkozóan nem sok utalást talált Kontroll, pedig nyugtalanította az a fehér spirál, az a hihetetlen tér. Érzett valami különös összefüggést a spirál és az égen átfutó fényvillanás között: a valóság és a metafora összekapcsolódik az idő és a kontextus kiterjedésében, olyan mérhetetlen távol, hogy csak a gondolat képes kitölteni az űrt.” Ez az értelemgeneráló részlet arra is utalhat, hogy a különféle mesterséges kapcsolások elvégzése esemény és kép között olyan művelet, mely bár anyagtalannal tölti ki a hézagokat, mégsem ismerünk nála hatékonyabb kultúrtechnikát. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave Jeff VanderMeer

Szólj hozzá!

A kutatás folytatódik...

greyjoy 2019.02.02. 09:22

x-terseg.jpg

Címkék: Jeff VanderMeer

Szólj hozzá!

Az értelem annihilációja?

greyjoy 2019.02.01. 08:42

vandermeer.jpgJeff VanderMeer: Expedíció

Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport tagjai közül többen is írtak Jeff VanderMeer Expedíció (Annihilation) című regényéről. Az elemzések arról tanúskodnak, hogy a mű számos elbizonytalanító effektussal operálva fokozottan próbára teszi a koherens értelemképzés műveleteit. Első ránézésre is látszik, hogy VanderMeer szövegét kissé másképp kell olvasni, mint a szokványos sf-kalandregényeket. Röviden felvázolnám, miért.

Verifikáció. Az Expedícióval kapcsolatban rendre elhangzik, hogy a biológus naplója igazolhatatlan állítások tömkelegéből áll. Ez lényegében elfogadható (Hegedűs Norbert elemzése sok érvet felsorakoztat emellett az Opus 52-es számában), ám a regény ezzel témává teszi magát a definiálhatatlanságot. Vagyis a történtek leírásakor fellépő bizonytalanságok nem feltétlenül az elbeszélői pozícióból adódnak (a biológus az események után több nappal próbálja dokumentálni a cselekményt), sokkal inkább az idegen létforma és az emberek találkozásából keletkező ismeretlen, egyedi tapasztalat eredménye.

Hallucináció. Az említett definiálhatatlanságot a regény értelmezői általában automatikusan összekötik a hallucinatórikus tudat működésével. Eszerint az expedíció tagjai hipnózis alatt állnak, ezért az adatkezelésük megbízhatatlan és egymásnak is ellentmond. Ez részben igaz, de a napló írásakor a biológus már nincs hipnózis alatt, a tudatát inkább az ismeretlennel való találkozás határozza meg. Ez a kontaktus pedig egy antropomorfizálhatatlannak tűnő létforma, flóra és fauna közegében zajlik.

Hibridizáció. Az idegennel való kapcsolat eredményét jól ragadja meg Sz. Molnár Szilvia a Prae 2014/3-as számában: „A Déli Végek egyik helyszíne az X Térség, amely nem tudni, miért jött létre, mikor jött létre és ki hozta létre. Aki ide belép, azt a természet asszimilálja, lemásolja, hibridizálja. […] Egyszer csak átalakul.” Ez a folyamat példátlan módon úgy zajlik, hogy a két ökoszisztéma (annak nevezhető az ember is) elegyedése a kölcsönös áthatás elvén alapul, vagyis az önépítés a másik fél alkotóelemeit is felhasználja. Mindez a tudatot is érinti, illetve az alagút falában ezért jelenik meg az emberi agyszövet.

Annihiláció. Mint ahogyan az anyag és az antianyag találkozásakor bekövetkezik az annihiláció, vagyis az együttes megsemmisülés, az X Térségben úgy esik szét a természetes és az emberi identitás. Ennek a visszaadására mintha képtelen lenne a hétköznapi nyelv, a biológus azonban megkísérli a lehetetlent, nem mond le a tudományos magyarázatról. Az eredményt a naplója tartalmazza, ám ha érzéki logikájának követésére az olvasó képtelen, akkor megsemmisül a jelentés.

Jeff VanderMeer Expedíció (Annihilation) című regényének erényei akkor mutatkozhatnak meg igazán, ha nem a statikusságot, a biztos pontot keressük, amiből levezethetők a történtek (és a műfaji kódok). Ez a konstrukció ugyanis a bizonytalanból táplálkozik, metaforikus láncolatokat létesít (pl. a „szálka az agyban” társításaival), de a megismerhetetlen dimenziók éppen arra utalnak, hogy a biológus naplóját olvasva újra kell gondolnunk a biokultúrát. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave Jeff VanderMeer

Szólj hozzá!

Michael J. Martinez: A Daedalus-incidens

greyjoy 2019.01.30. 23:18

daedalus.jpgA műfaji besorolás kérdése populáris művek esetében nem is olyan egyszerű kérdés, mint gondolnánk. Olyannyira nem az, hogy még a „műfaj” kifejezés használata sem teljesen tisztázott ebben az összefüggésben; sokan például a „zsáner” szót preferálják a „műfajjal” szemben, amikor a populáris kultúra termékeiről beszélnek (bár az angolban csak egyetlen kifejezés van erre: genre). De nem pusztán terminológiai és/vagy fordítási kérdésről van szó; a zsánerkérdés igen fontos szerepet játszik a populáris alkotásoknak mind a produkciója, mind pedig a recepciója során.

Egyrészt igazat adhatunk Benyovszky Krisztiánnak, aki A Morgue utcától a Baker streetig – és tovább című könyvében így fogalmaz: „A populáris irodalom műfajainak meghatározó vonása a nagyfokú szabályozottság, formalizáltság és az ebből következő, ugyancsak nem kis mértékű kiszámíthatóság.” Majd hozzáteszi, hogy mindez összefügg azoknak az olvasóknak az igényeivel, akik számára az azonosságból fakadó újrafelismerés okoz örömet. Tehát egyes szerzők nagyon is tudatosan használják újra és újra a már ismert elemeket, hiszen – egyszerűen fogalmazva – az olvasóközönség egy része erre vevő.

Másrészt viszont, a befogadás felől nézve a műfaji hovatartozás „recepciós döntések sorozataként” is leírható, ahogyan H. Nagy Péter fogalmaz Alternatívák című könyvében. Innen nézve pedig már nem a besorolás vagy a taxonómia kérdése lesz fontos, hanem az öröklött sémáktól való elszakadás, más szóval a különböző műfajok közötti határok felnyitása, illetve dinamizálása (de a hibridizáció is jó szó lehet erre). Kicsit kiélezettebben fogalmazva: azok a művek, amelyek nem merülnek ki abban, hogy beteljesítsék a velük szemben támasztott műfaji elvárásokat, hanem több különböző zsáner felé nyitnak utat, sokkal összetettebb recepciós műveletek végrehajtását igénylik, illetve teszik lehetővé.

A kortárs spekulatív fikciós irodalom számos darabja éppen ebből a szempontból válhat érdekessé. Michael J. Martinez Daedalus-trilógiájának első része, A Daedalus-incidens például egészen bravúrosan hoz játékba különböző műfaji kódokat, hogy végül egy olyan hibrid alkotássá álljon össze, amely egyetlen műfajhoz sem köthető kizárólagosan. A történet két szálon fut: 2132-ben egy marsi expedíció tagjai bányászat közben különböző anomáliákat tapasztalnak a vörös bolygón, 1779-ben pedig a Daedalus nevű angol fregatt legénységének útját követhetjük nyomon, amint az űrt (!) járva eljutnak a Szaturnuszig. Míg a 2132-es történetszál hagyományos sci-fiként azonosítható, addig az 1779-es egyértelműen fantasy-elemekkel operál, s azokat ügyesen vegyíti az alternatív történelem, a kalandregény (tengerészregény, kalózregény), sőt a planetáris románc egyes jellemzőivel.

Világépítés szempontjából egyértelműen az utóbbi szál bizonyul érdekesebbnek, hiszen egy olyan világot mutat be, ahol 18. századi fregattok nem csupán a tengerek hullámait szelik, hanem képesek – a napszelet meglovagolva és egyéb mágikus eszközök (alkímia!) segítségét igénybe véve – az űrben is közlekedni (az angol Void szót a magyar fordító – talán, mert érzékeltetni akarta, hogy nem az általunk ismert űrről van szó – a nem túl szerencsés Üresség szóval adta vissza). Csak fokozatosan derül ki, hogy lényegében egy párhuzamos univerzumról van szó, ahol a fizikai törvényszerűségek másképp működnek, s az egyes történelmi alakok is (mint Benjamin Franklin vagy Cagliostro) az ismerttől eltérő szerepben tűnnek fel. A történet egy bizonyos pontján – természetesen – a két történetszál összeér, a két világ találkozik egymással, ami újabb kalandokhoz vezet.

A sci-fit és a fantasyt többnyire az alapján szokták egymással szembeállítani, hogy miként viszonyulnak a fikcionált világ törvényszerűségeinek magyarázatához. Míg a sci-fi az általunk ismert világ törvényszerűségeit extrapolálja, addig a fantasy a mi világunktól eltérő törvényszerűségeket működtet. A Daedalus-incidens szép példája annak, hogy ez a kétféle szemléletmód jól megfér egymás mellett, sőt a zsánerek efféle keveredése kimondottan üdítően hat. (Keserű József)

 

Címkék: Michael J. Martinez

Szólj hozzá!

Pillangó a búra alatt

greyjoy 2019.01.25. 10:04

sweterlitsch.jpgavagy Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak valami titkos és mély egység tengerén

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok

Richard Kelly Donnie Darko c. filmjében feltűnik egy kulcsszereplőnek bizonyuló idős hölgy, Roberta Sparrow, azaz a Halálnagyi, aki írt egy bámulatos könyvet Az időutazás filozófiája címmel, amelynek egyes oldalai szerepet játszanak a történet tagolásában. Az egyik legfontosabb részlet így szól: „Ha egy tangens univerzum létrejön, rendkívül instabil lesz, néhány hétig képes csak fennmaradni. Végül önmagába zuhan, fekete lyukat alkotva az elsődleges univerzumban, ami képes megsemmisíteni a teljes létet.” A tangens univerzum összeomlásának képi megfelelője lehet a Donnie Darkóban a történet „visszacsavarása”, amikor a film végén visszafelé látjuk „megtörténni” az eseményeket, és visszajutunk a kezdőpontig. A tangens univerzum tehát olyasmi lehet, mint amikor egy szappanbuborékon kinő egy másik buborék, majd egyszer csak szétpukkan. Értékelhető lépés a multiverzum elképzelése felé.

Tom Sweterlitsch Letűnt világok c. regényében Shannon Moss úgy próbál megoldani rejtélyesnek tűnő bűnügyeket, illetve megelőzni gyilkosságokat, hogy elutazik a jövőbe információért. Méghozzá a jövő egy olyan változatába, amely az oda érkező köré szerveződő alternatíva, ami addig áll fenn, amíg az időutazó ott tartózkodik, a távoztával aztán eltörlődik. „Ezeket a jövőket EJP-nek nevezték – elfogadhatatlan jövőbeli pályáknak. Azért »elfogadhatatlan«, mert a jövő higanyszerű – azok a jövők, ahova az NSC eljutott, pusztán a jelen körülményekből kihajtó lehetőségek voltak.” Az így létesülő jövőt zsebuniverzumnak hívják, és bár a kozmológiában – a felfúvódással kapcsolatban – mást jelent ez a kifejezés, mégis találó erre a téridőbeli, a tangens univerzumra hasonlító viszonyrendszerre. Ha a zsebuniverzumban élőknek sikerül megakadályozniuk, hogy a kulcsszemély visszatérjen az elágazási ponthoz, akkor a világuk tovább fennmarad. A Mélyidőben dolgozó ügynökökre tehát veszély leselkedik, s ha fogságba ejtik őket, azt úgy nevezik: „pillangó a búra alatt”.

Másutt Sweterlitsch művében Everett-tereknek nevezik ezeket a jövőket. Egy, az emberiség pusztulását érintő kérdés kapcsán felmerülő érvelési láncban elhangzik, hogy a legnagyobb katasztrófa úgy kerülhető el, ha az előidézője az egyik zsebuniverzumból átugrik egy újabb jövőbe, és abban a zsebuniverzumban öngyilkosságot követ el, így az elsődleges kiindulópont nem értesül a katasztrófát kiváltó tényezőről. Ez a tényező egyébként – nem ez a regény slusszpoénja, nyugodtan tudatosíthatjuk – a földönkívüli élet felfedezésével függ össze, a brutális gyilkosságok pedig az említett öngyilkosság megakadályozásával kapcsolatosak. Az Everett-terek másrészt kereszteződhetnek is, úgynevezett Brandt-Lomonaco téridőhurkok következtében. „A hurkok olyan helyek, ahol egy végtelen sűrűségű szingularitásesemény megtöri a kvantumgravitáció hatását, és lehetővé teszi a szuperpozíciót.” Ezeken a helyeken pedig megjelenhetnek a visszhangok. Akik olyan személyek, akikből több is van.

John Gribbin A multiverzum nyomában c. könyvében Everett nyomán így ír: Az amőbák osztódással szaporodnak. Ha létezne egy jó emlékezőtehetségű, intelligens amőba, akkor az osztódás előtt egyetlen egyed lenne, az osztódás után viszont kettő, amelyek teljesen azonosak egymással, sőt addig a pontig az emlékeik is teljesen azonosak, ám az osztódás után különböző utat bejárva, egymástól független életet élnek.” Ha tehát valaki elugrik egy zsebuniverzumba, és ott tartják, majd létrejön egy hurok a kvantumhab üledékeként, találkozhat önmagával a jelenben. „A tudat a kulcs” – hangzik el a regényben. Ez azt jelenti, hogy ebben az esetben a tükörkép – az amőbához hasonlóan – ugyanaz, mint az eredetije, és mégis különbözik tőle. A tudat megkettőződése után a két alakzat kétféle életet él tovább, és ha ki is cserélik őket – ahogy arról a nyitójelenet gondoskodik –, különbségük immár megmarad. A hurokrendszerben és zsebuniverzumokban játszódó Letűnt világok tehát egy visszhang története. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: agave Tom Sweterlitsch

Szólj hozzá!

High-tech: cyber: text

greyjoy 2019.01.03. 17:50

void_star.pngZachary Mason: Void Star

A cyberpunkkal megjelenő irodalmi nyelv kreativitásbeli robbanása után a techno-thrillerek új korszaka vette kezdetét. William Gibson Neuromancere után a Pattern recognition (m: Trendvadász) is hozzájárult ehhez a folyamathoz. Zachary Mason Void Star c. regénye mindkét Gibson-darabbal rokonítható, és valószínűleg a posztcyberpunk éra egyik legproduktívabb teljesítménye (Neil Stephenson és még néhány hasonló kvalitású alkotó műveivel egyetemben).

Ezek a regények nem pusztán spekulatív ötletgyárak, hanem inkább a technoszféra irodalmi kiterjesztései. Például a Void Starban csak úgy mellékesen szóba kerül egy különös képességgel megáldott „gyermek” („húszéves, tizennégynek néz ki, érzelmi szempontból pedig egy tízéves” – ezért az idézőjel). Sunny szabad szemmel olvas a DNS-ben. „Mr. Cégvezető […] elővett egy tabletet, és megmutatta neki egy olyan baktérium genomját, amit a Biotechnika úgynevezett alfakockái terveztek arra, hogy felzabálja a vadvizekbe került ipari szennyeződéseket. […] a kislány öt percig görgette, majd azt mondta, hogy van benne egy hiba, amitől el fog pusztulni a savas közegben.” Ez annyira elképesztően jó ötlet, hogy nem hagyhattam említés nélkül (simán egy újabb/másik regény alapszituációja).

A Void Star lényeges eleme a Memoria implantátum. Aki ilyennel rendelkezik, tökéletesen emlékszik mindenre, s mivel a gondolatok átadhatók, megoszthatók, ez egyben megtöbbszörözi az identitását is. Előfordulnak persze olykor speciális „balesetek”. „És ott van Stasi, a német performanszművész, aki az egész örökségét az implantátumra költötte, noha tökéletes egészségnek örvendett… Ő még él, de hét éve beleragadt egy végtelenségig elágazó mondatba, ami azóta is tart. Szeretném azt hinni, hogy most bizonyos értelemben nagyon boldog.” Remek poén. Az implantátum hordozói tehát az ember-gép interfész sajátos változatát alkotják, a történet szempontjából pedig fontos, hogy bizonyos értelemben halhatatlanok.

A cselekmény egyik kulcsfigurája Irina Sunden, aki az MI-kkel megjelenő új embertípus képviselője. Mivel tehetségénél fogva képes kommunikálni a mesterséges intelligenciákkal, a tech elit hipergazdag vállalkozói előszeretettel bízzák meg különböző, számítógépekkel kapcsolatos faladatok ellátásával. Irina szakmája az MI-k belső élete, így a lány tudata valójában híd az MI-k felé. A regény izgalmas akciópontjai azok a részek, melyek a kontaktus érzékelését közvetítik Irina perspektívájából. „(látja, hogy az atomok kvantumállapota milyen bonyolultan képes összefonódni azért, hogy a legtöbb számítási teljesítményt facsarja ki minden mikrogrammnyi anyagból, látja, hogy ez az anyag hogyan lép interakcióba a látható fénnyel, és hogy miért kékesen dereng, mint egy azúrlepke szárnya)”. Mindez persze apró villanás ahhoz képest, hogy a Void Starban mire megy ki a játék. Mason igazán próbára teszi – a szereplőkéhez hasonlóan – agyunkat és virtuális emlékezetünket. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: agave Zachary Mason

Szólj hozzá!

SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN MINDEN TAGJÁNAK ÉS OLVASÓJÁNAK AZ MA PKK!

greyjoy 2018.12.28. 17:37

jabba.jpg

Szólj hozzá!

Deisler Szilvia: Puzzle-hatás

greyjoy 2018.12.27. 08:27

deisler.JPGA médiumok működéséből, megbízhatatlanságából és sokszor a megértés hiányából adódóan nem marad más választásunk, mint darabjaira szedni az alkotásokat. Az összefüggések és komplex rendszerek vizsgálatában pedig nincs más megoldás, mint elfogadnunk, hogy bizonyos játékokat egyszerűen képtelenség végigjátszani. A puzzle-hatás jó néhány működési irány felől megközelíthető, melyek közül jelen könyv hármat mutat be. Az első az identitás kérdéskörét járja körül, a második a labirintus fogalmát hozza be a játékba, a harmadik pedig azt mutatja, hogy a szabályok követése nem minden esetben vezet a játék végigjátszhatóságához. Az eredmény az, hogy a puzzle-ként működő művek legtöbbje nem kínál kijutási lehetőséget, vagy ha mégis, csak annak, aki végig is játssza a játékot ebben a hagyományos történetvezetési koncepciótól mentes világban.

Szólj hozzá!

Ed McDonald: Éjszárny

greyjoy 2018.12.20. 08:57

ejszarny.pngEd McDonald Éjszárnya újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy a grimdark fantasy egyik fő sajátossága a poétikai konzervativizmus és a politikai liberalizmus közötti feszültség fenntartásában ragadható meg. Míg ugyanis McDonald regénye poétikai szempontból semmi olyat nem mutat, amivel máshol ne találkoztunk volna, addig politikai értelemben helyenként nagyon is feszegeti a határokat – s lényegében ez menti meg attól, hogy a felejthető tucatfantasyk közé soroljuk. „Politikai liberalizmus” alatt nem a másodlagos világ politikai berendezkedését, netán a történet során felbukkanó politikai kérdések újszerűségét értem (az előbbiről nem sokat tudunk meg, az utóbbira pedig nem találunk példát – ami egyáltalán nem baj), hanem – ahogy Jacques Rancière fogalmazott – a radikális beavatkozást a láthatóba és a mondhatóba, más szóval valami olyasmit, ami megszegi az érzékelés normatív hegemóniáját. A társadalmi normák erőteljesen szabályozzák, hogy mi az, amire normálisként tekinthetünk, illetve mi az, ami egyáltalán ábrázolható. A grimdark azonban – ha jól csinálják – éppen ezt a „normalitást” kezdi ki. McDonald első regényében akad erre néhány példa, s – talán nem véletlenül – ezek a regény legemlékezetesebb jelenetei.

Persze lehetne azért radikálisabb is ezen a téren. Az elbeszélő/főszereplő, Ryhalt Galharrow ugyan nagyon badass karakter, és a szólamát is nagyon eltalálta az író, mégis akadnak vele kapcsolatban olyan megoldások, amelyek – finoman szólva – karakteridegenek. Például a szerelemfelfogása, amely botrányosan konzervatív, és egyáltalán nem illik sem a figurához, sem a világhoz. Értem én, hogy valamiképp rokonszenvessé kell tenni az antihőst, de ennek talán nem az a legjobb módja, hogy a szájába adjuk a romantikus lányregények fiúszereplőinek legultragázabb szavait: „Kívánlak – mondtam. – Mindenestül. Talán nincs sok hátra, de amíg még van időm, azt akarom, hogy légy az enyém. Én már a tiéd vagyok.” (308) Ez már csak azért is fájó, mert máshol meg kifejezetten érett gondolkodásmóddal találkozunk a regényben. A legkiemelkedőbb ebből a szempontból az a jelenet, ahol a Névtelenek (kvázi istenek) szembesítik az emberi szereplőt azzal, hogy végső soron csak önmagát sajnáltatja. Olyan pillanat ez a regényben, ahol váratlanul elmozdul az addig stabilnak hitt perspektíva, és egyszeriben máshonnan látunk rá a dolgokra.

McDonald tehetséges író, ez nem kérdés. Jól megtanulta azt a leckét, amit a „Hogyan legyünk sikeres fantasy-írók” típusú kézikönyvek a „világépítés trükkjének” neveznek. Ennek a lényege röviden annyi, hogy ha nem akarsz évtizedekig pepecselni a másodlagos világ aprólékos megalkotásával, akkor hitesd el az olvasóval, hogy a regényed világa valójában nagyon is kidolgozott, és csak azért nem traktálod őt a részletekkel, mert a sztori és a karakterek fontosabbak. Az Éjszárny világa a maga technológiai hátterével kétségkívül érdekes, ugyanakkor eléggé elnagyolt is. Kapunk néhány érzékletes képet a Kárhozatról és a szmogba burkolózó Fellegvárról, amelyről a „Bátorság” szó virít vörös fénnyel, valójában azonban több a sejtetés, mint a konkrétum. Ami persze nem feltétlenül hiba, sőt olykor az lehet az ember érzése, hogy a sejtetés jobban megy McDonaldnak, mint a magyarázat. Galharrow eredettörténete is kábé addig érdekes, míg el nem mesélik nekünk. Ez alapján talán nem is kell sajnálnunk olyan nagyon, hogy a „kozmikus erők” harcáról (Névtelenek vs. Mély Királyai) sem tudunk meg túl sokat. Mert amit megtudunk, az olykor önellentmondásos, mint például a Mély Királyainak halhatatlan volta. „Ők halhatatlanok, és velünk ellentétben nem bíznak semmit a véletlenre” – mondja róluk Galharrow, majd hozzáteszi: „Be akarják venni Dortmarkot, de a Nall-gépezet egyszer már végzett az egyikükkel.” (255) Hát ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy valamit nagyon tudhat ez a Nall-gépezet, ha még egy halhatatlan Mély Királlyal is tudott végezni.

Mindent egybevetve szórakoztató regény az Éjszárny, sőt egy elsőkötetes szerzőtől kifejezetten ígéretes kezdésnek mondható. De aligha ez lesz az a grimdark fantasy, amelyre a zsáner klasszikusaként fogunk majd néhány év múlva hivatkozni. (Keserű József)

Címkék: agave Ed McDonald

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása