Jeff VanderMeer: Kontroll
Jeff VanderMeer Kontroll (Authoritiy) című regénye az X Térség kutatásának kültéri folytatása (amennyiben a biológus naplójával operáló Expedíciót beltériként határozzuk meg). Tehát a furcsa zóna után most a Déli Végek határon kívüli világában kóválygunk, egyfelől. Másfelől viszont, ha az első részben VanderMeer az sf-eljárásokból kihibridizálja a metaforizálódó, önreflexív irodalomtechnológiát, akkor a második részben az előbbiből származó idézetek mentén szétpörgeti a szépirodalmi-realista narratívát. Nézzük, ezenkívül mire érdemes még fokozottan figyelni (bár ez is elég lenne).
A Kontrollt talán hurkok rendszereként lehetne elgondolni, mely arra épül, hogy a Déli Végek új igazgatója körül kialakul egy folyton önmagába visszatérő eseményhálózat. A hurkok természetesen az X Térség rejtélye felé lendülnek ki, hogy aztán bejárva a megismerhetetlenség útját, újra és újra oda vezessenek, ahonnan elindultak: a centrális kód hiányához. Ezzel azonban a kutatott zóna és történelemszelet komplexebbé válik, miközben a végleges magyarázat hol közelebbinek, hol távolabbinak tűnik (a hurok válaszképességétől függően). A Kontroll innen nézve az adatkezelés története.
Jellegzetes részlet következik egy aktából, mely az X Térség rejtélyére vonatkozó elméleteket tartalmazza. „Idegenek okozta lassú halál. Párhuzamos univerzum okozta lassú halál. Ismeretlen időutazó hatás okozta lassú halál. Egy másik Földről érkezett invázió okozta lassú halál. Lassú halál, melyet a fölfoghatatlanul burjánzó technológia okoz, vagy az árnyék-bioszféra szimbiózisa; ikonográfia vagy etimológia. Ilyen halál, olyan halál. Halál, melyet a közöny hoz, halál, melyet a beavatkozás hoz. És a kedvence: »A földfelszínen élő, mindeddig ismeretlen organizmus«.” Ironikus apokalipszis.
Az adatok archiválási rendszere (videófelvételek, hanganyagok, faliképek stb.) szintén sajátos labirintust alkot, nincs megbízható információforrás, végül jobb híján a topográfiai anomália marad jelöltként, de csak a felszínt súrolja. Olykor, ha valami élesebbnek tűnik (pl. Szellemmadár a biológus másolata, azonosíthatónak tűnnek a világítótorony figurái), de ezzel át is alakul a szisztéma újabb kérdőjeleket eredményezve. De a legnagyobb kérdés a határra vonatkozik a történetben, ami dinamikusan elmozdul (közeledik a szereplőkhöz), egy olyan regényben, amely éppen a határokat teszi légiessé. A határ nem autoritás.
„A határra vonatkozóan nem sok utalást talált Kontroll, pedig nyugtalanította az a fehér spirál, az a hihetetlen tér. Érzett valami különös összefüggést a spirál és az égen átfutó fényvillanás között: a valóság és a metafora összekapcsolódik az idő és a kontextus kiterjedésében, olyan mérhetetlen távol, hogy csak a gondolat képes kitölteni az űrt.” Ez az értelemgeneráló részlet arra is utalhat, hogy a különféle mesterséges kapcsolások elvégzése esemény és kép között olyan művelet, mely bár anyagtalannal tölti ki a hézagokat, mégsem ismerünk nála hatékonyabb kultúrtechnikát. (H. Nagy Péter)
