Egy filmkészítő számára nem lehet felemelőbb érzés annál, mint amikor rajongók milliói gyűlnek össze és kampányolnak azért, hogy az ő vízióját megtekinthessék valamilyen formában. Ez történt Zack Snyderrel is, aki összeveszett a producereivel, majd lánya halála volt az utolsó csepp ahhoz, hogy kilépjen az eredeti film utómunkálataiból. A stúdió ekkor úgy döntött, hogy behozza azt a Joss Whedont helyette, aki a Marvelnél már nagy sikereket ért el korábban. Whedon tehetséges figura. Olyan művek sorakoznak a neve mellett, mint a Buffy, a vámpírok réme, a Firefly, a Serenity, vagy az Avengers: Bosszúállók első két része. Whedon stílusa könnyed és szórakoztató. A DC univerzuma azonban más tészta. Ez pedig erősen meglátszott azon, ahogy a közönség 2017-ben fogadta az akkori, Whedon-féle verziót. Megérte várni négy évet arra, hogy Snyder elkészíthesse a saját vízióját, és azt a nagyközönség elé tárhassa?
Rengeteg dolog változott a moziverzióhoz képest. Whedon hírhedten kibelezte, szétvagdalta, átformálgatta Snyder verzióját. Az új Snyder verzió viszont kétszer olyan hosszú, mint a Whedon verzió. Ez azt jelenti, hogy a játékideje a négy óra felett ketyeg. Ez valószínűleg elrettentően hangzik, és valóban, a film hosszabb a kelleténél. Főleg az első felében (tehát az első két órában) vannak olyan jelenetek, amik akár ki is maradhattak volna. Például a bankos jelenet, melynek semmi kihatása nincs a film további eseményeire. Ugyanakkor, a hossznak hála már nemcsak idegenek püfölik egymást előttünk a képernyőn, hanem hús-vér emberek, akiket volt időnk megismerni, és érteni azt, hogy miért cselekszenek az adott szituációban úgy ahogy. Erre leginkább Cyborg és Flash esetében volt szükség, hiszen nekik még saját filmjük sem volt eddig. (Whedon bedobott elénk egy csapatot, aminek a fele egy rakás idegen volt, nekünk pedig együtt kellett volna velük éreznünk. Természetes volt, hogy ez így nem fog összejönni.) A film fejezetekre tagolódik, ez pedig főleg azoknak lehet kedvező, akik túl türelmetlenek ahhoz, hogy négy órát végigüljenek egy filmen. Még ezeknek a nézőknek is be kell vallaniuk azt, hogy jobb, ha a film kicsit vontatott, de folyamatosan tartja a mélységét, mint az, amikor száz perc alatt összecsapnak egy sztorit, mely az első fél órájában elveszítette komolyságát.
A film egyik legnagyobb erőssége az, hogy minden hős egyenrangú. Nem érződik, hogy a szerényebb hírnevű Cyborg vagy Flash Batman és Superman mögé szorulna. Szerepük legalább annyira fontos, talán még fontosabb is. Ezra Millert, aki Flasht alakította, azért kiemelnénk, mert egy nagyon érdekes lazasággal és ártatlansággal ruházta fel ezt a karaktert. Láttuk már Flasht előtte, de így még nem. A film tán legegyedibb és leggyönyörűbb jelenete is Flash-hez tartozik.
Technikai szempontból a film eszméletlenül látványos, ugyanakkor néhány akciójelenetnél bezavar Snyder túlzott CGI mániája is. Mindenesetre, Snyder sötét és szürkés képi világa sokkal jobban illik a film atmoszférájához, mint Whedon csillogó-villogó stílusa. A történet gyakorlatilag ugyanaz, bár a film főgonosza, Steppenwolf is több változáson átment a régi verzióhoz képest, illetve rengeteg plusz, és néhány mínusz jelenet az, amik az új filmet képviselik. Ezeknek azonban inkább a karakterekhez van közük, mint magához a sztorihoz.
A Snyder verzió sötétebb, komolyabb hangulatú élményt nyújt Joss Whedon 2017-es pattogatott kukoricájánál. Ezzel a filmmel talán megszületett minden idők legnagyobb színvonalbeli különbsége mozifilm és rendezői változat között. Talán először mondhatjuk azt, hogy a Marvel univerzuma végre egy megfelelő riválist kapott ezzel a DC-darabbal. A film epilógusa legalább 5 különböző sztorit vezet fel, melyek még akárhova mehetnek. Snydernek végre sikerült berúgni a motort, de hogy meddig fog vele menni, azt majd meglátjuk. Még mindig kérdéses a DC univerzum jövője, de először mondhatjuk azt, hogy érdekel bennünket, mi következik ezután. A film producerei számára pedig legyen tanulság, hogy ne kössék meg művészük kezét, ugyanis a film mestere a művész és nem az üzletember. (Tóth Márk)