Matt Ruff Lovecraft Country című regényével – és a belőle készült sorozattal – kapcsolatban megoszlanak a vélemények. A műnek a címben jelölt hagyománnyal való összefonódása sok szempontból érdekes, és véleményem szerint jól passzol a szegregáció kibontásának alakzataihoz. Másrészt kevés szerzőről tudunk, akinél a peremműfajok olyan mértékű burjánzásnak indultak, mint Lovecraftnél, ezért elindítható lenne ebből a horizontból is egy relevánsnak tűnő gondolatmenet. Ugyanis a Lovecraft-művek többsége a mitologémákat nemcsak egymás mellé, hanem egymásba is helyezi. A keveredés hangsúlyozottan szinkretikus, vagyis mindig többdimenziós. Tétje pedig a nem-emberi tényező dezantropomorf megragadására irányul, ami mindenkor képes kiváltani a szorongást és a rettegést. Másrészt, a Lovecraft-klisékből építkező hálózatot olyan szövegek írják tovább, melyek vagy foglyai maradnak a szisztémának vagy „belülről” próbálják szétrobbantani azt. Matt Ruff alkotása az utóbbiak közé tartozik, de éppen ez az a pont, ahol nem maradhatunk szimplán Lovecraft „földjén”, fel kell figyelnünk egy remekül működő stratégiára, amihez egy fontos mű ismeretére van szükség.
Ha feltennénk a kérdést, melyik a 19. század legfontosabb szövegkorpusza, válaszunk nagyban függne attól, hogy mely vonatkozási rendszernek vagy kulturális mintázatnak keressük az előzményeit. Stephen King például – a horror-hagyomány felől olvasva – Danse Macabre című könyvében azt írja, hogy a 19. század három legfontosabb, halhatatlan műve a Frankenstein, a Drakula és a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete. A horrorkirálynak bizonyos szempontból igaza van, hiszen ez a három alkotás a popkultúra számos területére – így a rémtörténet-hagyományba is – behatolt, hatásuk szinte felmérhetetlenül nagy (az expresszionista filmtől kezdve Hollywoodon át Lady Gaga videoklipjeiig). Az utóbbival, Stevenson alkotásával, Arany Zsuzsanna Gonosz alakok megjelenése az irodalomban: a vámpír című tanulmányát idézve, „Olyan határpontra jut el az irodalmi mű a Gonosz »emberré válásának« útján, mely a kettősség problémáját az átváltozás-metaforában rajzolja meg.” Valóban, az alapképlet szerint Dr. Jekyll a kívülről bevitt anyag hatására testi-tudati metamorfózison megy keresztül, Mr. Hyde-dá változik, mely utóbbi az előbbi sötét énjét reprezentálja. (Egyes teóriák szerint ez a séma a farkasember-elv.)
Nos, a Lovecraft Countryban Stevenson metamorfózis-alakzata a szegregáció kontextusába kerül, amely magával rántja, és módosítja eredeti funkcióját. Az egyik női karakter, Ruby belemegy egy furcsa játékba, elfogadja Braithwhite elixírjét, melynek hatására átváltozik, ideiglenesen Hillary lesz belőle. A metamorfózis a test egyik megkülönböztetett rétegére irányul, a stigmatizáció alapját érinti. Ruby tehát képessé válik az alakváltásra, feketéből fehérre vált és vissza, így észrevétlenül tud intézkedni, ugyanis a bőrszín átváltása védelmet nyújt számára. (A megbélyegzést egyébként a regény az adott ponton a Káin-mítoszból vezeti le, de a szereplők – Ruby kérdéseiből kiindulva – értelmezési lehetőségekkel rukkolnak elő a Stevenson-történet kapcsán is.) Ha tehát valaki tetszés szerint váltogathatja a bőrszínét, kijátszhatja a megkülönböztetésére épülő szegregációs logikát. A regényből készült sorozat – szerencsére – megtartja ezt a szálat, többször is brutális képsorokkal közvetíti az átváltozást, például a két szeretkező ember aktusa közben. Mivel a férfi karakter pedig nővé alakul át, a metamorfózis mentén többféle kérdés nyílik fel a történet menetében, melyek a szegregáció-kritikát átfedésbe hozzák a nemi megkülönböztetés társadalmi gyakorlataival is. Innen nézve, a Lovecraft Country túlmutat az irodalmi olvashatóság határain, égető problémákkal (is) szembesít, amit éppen a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetének a Lovecraft-hagyománnyal való ütköztetése, érintkezése generál, a pigmentre épülő démonizáció terepén mozogva. Ez Lovecraft földje. (H. Nagy)
