H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványvilág című könyve remek példája annak a jelenségnek, amit a szövegek különböző felületek közötti vándorlásának nevezhetünk. A könyv két részből áll: az első fele 40 darab rövid terjedelmű írást tartalmaz, amelyeket a szerző eredetileg Facebook-bejegyzésekként tett közzé a közösségi hálón 2020. március 22-e és 2020. június 15-e között. A könyv második részében pedig tizenkét olyan cikk található, amelyek eredetileg szintén az interneten – a Trafik.sk-n, az 1749 Online Világirodalmi Magazinban, a Dunszt.sk-n és itt, az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport blogján – jelentek meg. Ezeknek az írásoknak – illetve magának a könyvnek – a megszületéséről részletesen olvashatunk a könyv előszavában.
A Bekezdések egy karanténkultúráról szóló monográfiából 1–40. címet viselő első rész egy érdekes játék megvalósulásaként is felfogható. A szerzői önértelmezés szerint ezek a bekezdések egy a koronavírus-járványól szóló, 2025-ben megjelent (azaz majd csak a jövőben megjelenő) monográfia bekezdéseiként olvashatóak. Vagyis egy olyan feltételezett jövőbeli nézőpontból, ahonnan a jelenlegi járvány természete és annak egyes kísérőjelenségei már (valamelyest) megértett tapasztalatként értelmeződnek. A kivitelezés aprólékosságáról az is árulkodik, hogy a 2025-ös könyvnek még a bibliográfiai adatait is feltünteti a szerző (NAP Kiadó, Dunaszerdahely, Kaleidoszkóp Könyvek 43.). Az, hogy a Facebook-bejegyzések most egy másik könyv (Prae Kiadó, Budapest) részeiként jelentek meg, nem kell, hogy megzavarjon bennünket. H. Nagy Péter tervezőkészségét ismerve egyáltalán nem tűnik valószínűtlennek, hogy 2025-ben tényleg megjelenik majd a NAP Kiadónál az a bizonyos monográfia is. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a mostani könyv megjelenése után is folytatódnak a karanténkultúráról szóló bejegyzések a szerző Facebook-oldalán.
Bár a Bekezdések egy jól körvonalazható jelenségcsoport – a karanténkultúra – köré szerveződnek, azonnal szembeötlik a tematikus és modalitásbeli sokszínűségük. A legkülönfélébb kulturális jelenségekről esik szó bennük, a karanténversektől a grafitiken át a karanténkoncertekig. Eközben nemcsak arra nyílik lehetősége a szerzőnek, hogy kommentálja az aktuális jelenségeket, hanem arra is, hogy különböző megszólalásmódokkal kísérletezzen. Paradoxonnak tűnik, de a súlyos téma ellenére talán ez H. Nagy Péter eddigi legjátékosabb könyve. Rengeteg mindenről szó esik benne, ám a könyv mégsem válik túlterheltté. Ez részben a formának köszönhető, részben pedig a folyamatosan elmozduló beszédmódnak. A szakmai nyelvről ezúttal sem mond le a szerző; a korábbi tanulmányait idéző, retorikai szempontból kellően összetett mondatok azonban másfajta megszólalásmódokkal keverednek. Vannak itt szép számmal személyes, ironikus, önironikus, aforisztikus stb. mondatok is, amelyek megmutatják, milyen az, amikor a tudományos látásmód szépirodalmi íráskészséggel társul.
Az olvasmányos jelleg a könyv második részének írásaira is jellemző. Ezek a cikkek elsősorban tudománynépszerűsítő írásokként olvashatóak, s a jelenlegi járványhoz kapcsolódva mutatnak be érdekes és tanulságos könyveket és filmeket. H. Nagy Péter kedvencei – William Gibson, Kim Stanley Robinson, Richard Dawkins stb. – persze ezúttal is előkerülnek, de azért az életművét jól ismerők is találhatnak új szempontokat, könyveket, gondolatmeneteket ezekben az írásokban.
Ha röviden kellene jellemeznem a Karanténkultúra és járványvilág című könyvet, akkor azokkal a szavakkal tenném, amelyekkel a szerző jellemezte Brandon Hackett A poszthumán döntés című regényének egyik gondolatát: „ez nem semmi”. (Keserű József)
