Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

2068 – Éld az életem (1) 911 L.A. (1) A. F. Brady (1) Aaron Sorkin (1) Ada (1) Adam Sandler (1) Addie LaRue (1) Adrian Tchaikovsky (1) agave (154) Agave (9) ajánló (61) Alien (1) Alix E. Harrow (1) Alma Katsu (1) Álomdalok (1) Amanda Gorman (1) Anne Sverdrup-Thygeson (1) Anthony ONeill (1) Apollo’s Arrow (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Átváltozás (1) Az agyament műszak (1) Az éjféli égbolt (1) Az éjszaka fénye (1) Az elnök emberei (1) Az elveszett város (1) Az erő nyomában (1) Az illusztrált ember (1) Az Intézet (1) Az ír (1) Az obeliszkkapu (1) Az ötödik évszak (1) Az utolsó párbaj (1) Az utolsó tanú (1) Az utolsó tréfa (1) A beteg (1) A chicagói 7-ek tárgyalása (1) A csodálatos Mrs. Maisel (1) A dilemma (1) A ganümédeszi hatalomátvétel (1) A halálmegvető (1) A halál útvesztője (1) A hasadék (1) A His Dark Materials (1) A két pápa (1) A Kimenekítés (1) A kívülálló (1) A Kreml jelöltje (1) A Labirintus (1) A lángoló isten (1) A láthatatlan ember (1) A megtört föld (1) A negyedik majom (1) A nomádok földje (1) A professzor és az őrült (1) A rettenthetetlen (1) A sötétség kora (1) A sötét oldal (1) A terror univerzumai (1) A titokzatos bolygó (1) A tökéletes fegyver (1) B. A. Paris (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Batman - Karácsonyi ének (1) Beatrice Ákos Jerikó (1) Bekerített erdő (1) Beren és Lúthien (1) Blake Crouch (1) Bob Dylan (1) Bong Joon Ho (1) brandon hackett (6) Brandon Hackett (2) Californication (1) Carl Zimmer (1) Catherynne M. Valente (1) Cavan Scott (1) Charles Casillo (1) Charles Dickens (1) Christopher Nolan (1) Christopher Tolkien (1) Cixin Liu (1) Csillagok háborúja (1) Csongrádi Ábel (1) Csősz Sándor (1) Cyberpunk 2077 (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (3) Dark (1) David Fincher (1) DC (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) Designated Survivor (1) dialógus (1) dick (9) Doctor Strange (1) Doktor House (1) Dominic Dulley (1) Donnie Darko (1) Don Winslow (1) Dooku az elveszett jedi (1) Dracul (1) Drew Williams (1) Druk (1) Eduardo Sacheri (1) Ed McDonald (3) Éhség (1) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) Eldobható testek (1) Elektronikus állam (2) Élősködők (1) Emelkedés (1) Eminem (1) Enola Holmes (1) Ericson Core (1) ernest cline (3) escher (1) Etetés (1) Európa (1) évértékelő (3) Evidens közegek (1) Ezüst Félhold Blues (1) Fekete monitor (1) Feleségem (1) Fiatal Írok Tábora (1) Fire & Blood (6) Fire and Blood (1) GABO SFF (7) gaga (12) Game of Thrones (1) Gáspár András (1) Gazdátlan csillagok (1) George R. R. Martin (12) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gorlo Volka (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Graham Moore (1) Gravity (1) Guy Ritchie (1) H. Nagy Péter (3) Harley Quinn (1) Harriet (1) Helen Keen (1) Helikon (1) Hibridek (1) hírek (8) Hölderlin (1) Holt idény (1) Homeland (1) Homeland s08e12 (1) Homérosz (1) Horgonyhely (1) House of the Dragon (8) Hyperion (1) Időugrás a Marson (1) Iliász (1) Ílion (1) In memoriam (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) Izsó Zita (1) J. D. Barker (1) J. R. R. Tolkien (1) Jack Ketchum (1) Jana Vagner (1) Jason Matthews (2) Jasper DeWitt (1) Jeff VanderMeer (4) Jenn Lyons (1) Jiří Menzel (1) Joe Hart (1) John le Carré (1) John Le Carré (2) John Scalzi (1) Jojo Nyuszi (1) Joseph Staten (1) Jozef Karika (1) kaku (1) kalligram (1) Karácsonyi ének (1) Karanténkultúra és járványvilág (1) Kárhozat (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Keserű József (1) Később (1) Kettős szerepben (1) Kevin Shinick (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) Királyok veszte (1) Kisasszonyok (1) Kitömött barbár (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) Koréliai Hajsza (1) krimipályázat (1) Különös új világok (1) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Lara Fabian (1) Láthatatlan bolygók (1) Légszomj (1) Lehetnek sárkányaid is (1) Leigh Whannell (1) Lenn a sivár Földön (1) Lily Brooks-Dalton (1) Lőrinczy Judit (2) Lovecraft földjén (1) Love Death & Robots (1) Lúzerek éjszakája (1) madonna (1) Magam adom (1) Maid (1) Mákháború (1) Mank (1) Marilyn Monroe (1) Martin Scorcese (1) Már megint a felfedezők (1) Matt Ruff (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Megsebezve (1) Mel Gibson (1) Menekülés a tóhoz (1) Menekülj (1) Mesék a Hurokból (1) Michael J. Martinez (1) moskát anita (5) Moskát Anita (2) Mulan (1) Mulan 2020 (1) N. Juhász Tamás (1) N. K. Jemisin (3) Nabokov (1) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nicholas A. Christakis (1) Nnedi Okorafor (1) Nobel-díj (1) Obscura (1) Octavia E. Butler (3) opus (20) Örkényi Ádám (1) Oxygen (1) Ozymandias (1) Palmer Eldritch három stigmája (1) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Pásztor Anna és Pásztor Sámuel (1) Pat Cadigan (1) Percy Bysshe Shelley (1) Perfect Harmony (1) Péterfy Gergely (1) Philip K. Dick (15) Pierce Brown (2) Piranesi (1) Pókfény (1) Prae (2) prae (5) Próza Nostra (1) Quentin Tarantino (1) Quimby (1) R. F. Kuang (3) Rae Carson (1) Ragadozó madarak (1) Rammstein (1) Rango (1) Ray Bradbury (1) Ready Player Two (1) Red Hot Chili Peppers (1) rég várt (2) Repedés a térben (1) Repeszhold (1) Respect (1) Rian Johnson (1) Richard Morgan (2) Rólunk szól (1) S.W.A.T. (1) Samantha Downing (1) Sam Hargrave (1) sandman (1) Sárkányköztársaság (1) sci-fi (1) scolar live (1) Scott Westerfeld (1) Sepsi László (1) simmons (1) Simon Stålenhag (2) Spencer (1) Star Trek (1) star wars (12) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) Stephen King (5) Stillwater (1) Stowaway (1) Superstore (1) Susanna Clarke (1) szeminárium (33) Szerelem a hatodikon (1) szimpózium (22) szingularitás (1) SZMIT (1) T2 (1) Taika Waititi (1) Ted Chiang (1) Tenet (1) Termőtestek (1) Terra Insecta (1) The Durrells (1) The Hill Will Climb (1) The Last of Us Part II (1) The Queen’s Gambit (1) The Rookie (1) The Science of... (1) The Undoing (1) The West Wing (1) The Witness (1) This is Us (1) Thomas A. Szlezák (1) Thomas Vinterberg (1) Tízezer ajtó (1) Toby Ziegler (1) Togo (1) Tom Sweterlitsch (1) Tőrbe ejtve (1) Trhlina (1) Trónok harca (1) true detective (1) Tudástér (1) Tűz & Vér (3) Tűz és Vér (1) Ubik (1) Uncut Gems (1) Úriemberek (1) Űrlottó (1) Űropera (1) V. E. Schwab (1) Vaiana (1) Vakság (1) Végítélet (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) Vírusok világa (1) vizualitás (3) Volt egyszer egy… Hollywood (1) Vörös Veréb (1) Vulcanus kalapácsa (1) Westworld (1) William Gibson (1) Yellowstone (1) Zachary Mason (1) Zack Snyder (1) Zéró csapat (1) Címkefelhő

Figyelem! Megújuló tartalmak!

hannlec 2024.02.16. 18:19

Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport önálló/saját weboldalán válogatás olvasható a blogon megjelent szövegeinkből is. Emellett kínálatunk jelentősen bővült: letölthető könyvek és tanulmányok, adatbázisok, érdeklődési körök és médiumok szerinti böngészés, számos egyéb érdekesség. A weboldal a következő linken érhető el:

https://mapopkult.com

Fedezd fel az új tartalmakat! Találkozunk továbbra is itt a blogon, de tartsatok velünk az új weboldalunkon! És ne felejtsük: „A popkultúra összeköt.” (szöveg: H. Nagy Péter, kép: Facebook: Retro Science Fiction)

retro.jpg

Szólj hozzá!

Figyelem! Költözés! Felfedezés!

hannlec 2024.01.16. 18:27

Elkészült az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport önálló/saját weboldala. Megújult tartalom, széles kínálat, adatbázisok, érdeklődési körök és médiumok szerinti böngészés és számos egyéb érdekesség. A kutatócsoport blogja továbbra is üzemelni fog, de a tevékenységünkről folyó munka áttevődik a szóban forgó weboldalra, amely a következő linken érhető el:

https://mapopkult.com

retro_science_fiction_fb.jpg

Nagyon szépen köszönjük az eddigi figyelmet! Találkozunk továbbra is itt a blogon, de tartsanak/tartsatok velünk az új weboldalunkon! És ne felejtsük: „A popkultúra összeköt.” (szöveg: H. Nagy Péter, kép: Facebook: Retro Science Fiction)

Szólj hozzá!

H. Nagy Péter: Evidens közegek – Tartalom

hannlec 2023.12.01. 20:26

evidens_kozegek-front.jpg

Előszó

1.

Epidemiológiai ponyvaelemzés. Robin Cook Járvány című regényéről (és kontextusairól)

2.

Drakula összerakása (Bram Stoker + Elizabeth Kostova)

A Déli Végek-trilógia (és az X Térség) komplexitása (Jeff VanderMeer: Expedíció, Kontroll, Fantomfény)

3.

A fajzatok eredete (Moskát Anita: Irha és bőr)

Az emberek halnak, a gomba él. Sepsi László Termőtestek című regényéről (és bizonyos kontextusairól)

Selmecbánya látképe és mikrovilága (N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya – A selmeci különös hölgy legendáriumából)

4.

A science fiction és a tudományos haladás védelmében. Avi Loeb Földönkívüli: Egy idegen civilizáció első nyomai című könyvének előfeltevéseihez

Mégis kinek a bolygója? Csősz Sándor A földi idegenek című könyvéről hibrid kontextusban

Labirintusok, Escher-terek, médiumok (Deisler Szilvia: Puzzle-hatás)

Új betegségek, régi metaforák (Ureczky Eszter: Kultúra és kontamináció)

5.

Örömzene, alkalom, komplexitás (Kovács András Ferenc: Requiem tzimbalomra)

Számadás, depresszió, szcenika (Tatár Sándor: Haalaadaas)

Képkeret, kultúra, karantén (Baka L. Patrik: A Paradicsom meghódítása)

6.

A Por filmje. A His Dark Materials világa(i)

House of the Dragon – Kezdetek

7.

Vírusok és járványok a tudománynépszerűsítésben. Nicholas A. Christakis Apollo’s Arrow című könyvéről (és kontextusairól)

Szakirodalom

Címkék: H. Nagy Péter Evidens közegek

Szólj hozzá!

Mi Atyánk ki vagy a mennyekbe' mondd csak melyik ajtón menjek be? – Philip K. Dick és Roger Zelazny: A Harag Istene

hannlec 2023.11.06. 08:22

„De azért furcsa érzés volt egy olyan verstől függeni, aminek a jelentését nem is értik igazán; ahogy kiterítette a régi, foltos benzinkutas térképeket, amiket a háború előtt ingyen osztogattak, felmerült Handy atyában, hogy ez talán az elfajzás stigmája. Rossz ómen… nem csak a kor rossz, ők maguk is rosszak lettek; a minőség beléjük szorult.” Megosztó kötettel érkezett a végéhez Philip K. Dick SF életművének magyar nyelvű kiadása az Agave kiadó jóvoltából. A Harag Istene 1976-ban látott napvilágot Roger Zelazny közreműködésével, noha Dick már nyolc évvel korábban felkereste Ted White-ot, hogy társszerzőként csatlakozzon hozzá a kötet megírásában, de a projekt valahogy mindig elakadt. White-nál talált rá Zelazny a Deus Irae kéziratára, és ajánlkozott, hogy segít befejezni azt. A többi már történelem. A cím szójáték, a Dies Irae szó szerint a Harag Napja, katolikus egyházi ének az utolsó ítéletről, mindössze egy magánhangzó kicserélésével pedig megkapjuk a Harag Istenét, a démiurgoszt, aki gyakorlatilag az Ószövetség bosszúálló, neurotikus autokratája, az isteni minőség rosszabbik fele, egy korlátozott, beszűkült tudat, egy olyan felsőbb lény, aki elfelejtette önnön valós istenségét.

Ahhoz, hogy élvezni tudjuk, amit olvasunk, erősen ajánlott mind az életművet, mind Dick személyes mániáit ismerni. Ezekről a témákról magyarul a Csúszkáló valóságok című esszékötetéből, valamint Lawrence Sutin Isteni ​inváziók című Dick-életrajzából tájékozódhatunk. A kiegészítő infók hiányában a kötetben számos dolog homályos, zavaros, sűrű és bizony olykor unalmas is lesz, mert a két szerző ugyan végig teológiai és filozófiai álláspontokat ütköztet, teszi mindezt látszólag véletlenszerű kulturális utalásokkal, német, latin és görög idézetekkel és sok őrültséggel fűszerezve. Az elején a kulturális utalások özöne, az operától kezdve német szerzőkön át a Carmina Buranáig, illetve az etimológiai fejtegetések lassítják a történet kibontakozását, de ha figyelünk a részletekre, a fentebbi háttértudás birtokában ezen az utazáson is érdemes részt venni. „Mégis a gob vetett véget a háborúnak, mivel a méregeső után nem maradt elég ember folytatni. De mortuis nil nisi bonum, gondolta: halottakról vagy jót, vagy semmit, például… nos például ezt: azok az idióták okozták a halálotokat, akiket arra választottatok meg, hogy vezessenek benneteket, védelmezzenek titeket, adót szedjenek be tőletek. Tehát ki volt az igazi kretén, ti vagy ők? Mindenesetre mind elpusztultak.” (23.)

dick_3.jpg

Az alapfelállás kísértetiesen Dick korábbi, 1964-es regényét, a Dr. Vérdíjat idézi: az egyik főszereplőnk itt is egy végtagok nélküli fokoméliás, gyakorlatilag kiborg festő, Tibor McMasters, aki egy posztapokaliptikus világban tengeti az életét, és művégtagjai ellenére nagyon tehetséges festő. A Harag Egyháza megbízza azzal, hogy fesse meg az általuk istenként imádott Carleton Lufteufelt, aki a világégésért felel. McMasters zarándoklatra indul, hogy megtalálja Lufteufelt, mert hisz benne, hogy fotó alapján nem, csakis személyes benyomásai által tudja megragadni és hitelesen ábrázolni isteni valóját. Mélyen belül azonban kétségek gyötrik, kacérkodik a kereszténységre való áttérés gondolatával, így aztán dr. Abertnathy atya utána küldi egyik hívét, Peter Sandset, aki – gyakorlatilag a szerző alteregójaként – különböző drogokkal kísérletezik, hogy segítségükkel betekintést nyerhessen a valóság más dimenzióiba. Itt aztán elkezdődik a Dicktől elvárható őrült utazás. Több korábbi novellája koncepcióját is bedolgozta a sztoriba: a The Great C-ből származik a gyilkos MI feltűnése (akinek ha háromszorra sem tudnak olyan kérdést feltenni, amire nem tud felelni, akkor megöli a kérdezőt), ami a Halál hídja-jelenetre rímel a Gyalog Galoppból. A Planet for Transients-ből a különböző mutánsok bukkannak fel: gyíkemberek, futók, bogarak, akik mind sajátos mikrotársadalmakat hoznak létre a háború utáni Földön. A Közterm című novellából pedig a valamilyen szintű személyiséggel bíró automata gyár köszön vissza, ami itt meghibásodott, és több comic relief jelenet forrásaként is szolgál. Szokás szerint több regényre elegendő téma bukkan fel ezen a valamivel több, mint kétszáz oldalon: elmélkedés arról, hogy mi adja egy műalkotás eszenciáját, a hitről, Isten és ember viszonyáról, az MI és az evolúció természetéről, a túlélés és az alkalmazkodás örök körforgásáról.

A teológiához visszatérve, van itt minden: manicheizmus, gnoszticizmus és a kereszténység két arcának, a bosszúálló ószövetségi Atyának és a minden bűnt megbocsátó, megváltó krisztusi istenképnek a szembeállítása. Az új hit, habár leginkább elfajzott, félreértelmezett kereszténységnek tűnik, ugyanakkor lélekvándorlásszerű logikát követ: a helyes életvitel kulcsa alávetni magad a Harag Istene erőinek, mivel a halál nem más, mint szabadulás a jelenlegi manifesztációból. Itt is megjelenik a hinduizmusból jól ismert kerék metafora (dharmacsakra), melynek minden fordulata vagy előreviszi a lelket, vagy visszaveti azt egy alacsonyabb létsíkra. „A szenvedés megtisztítja a lelket” doktrínája vezérelte a keresztény mártírokat, remetéket is évszázadokon keresztül. Bizonyos (poszt)apokaliptikus ellenvallások Dick más műveiben is jelentős szerepet játszanak, például: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal, Jones kezében a világ, Palmer Eldritch három stigmája. Dick egyik felesége kerámiák készítésével foglalkozott, emiatt ez a motívum több regényébe is beszivárgott. Az agyaggal való bánás a suméroktól kezdve a különböző mitológiákban is a teremtés aktusát idézi, hiszen a formálása egyrészt becsületes kétkezi munka, másrészt lehet valódi kreatív tevékenység, művészet is. Jelképes funkcióban a Galaktikus cserépgyógyász, és a Csordulj könnyem, mondta a rendőr is szerepeltette a kerámiakészítést.

A mű végén Tibor McMasters hirtelen felindulásból úgy öli meg Lufteufelt, a Harag Istenét, hogy nem ismer rá. De a zarándoklatnak meg kell lennie, ezért Pete Sands végül egy öreg, alkoholista csavargóval játszatja el Lufteufel szerepét, hogy Tibor végre békét lelhessen és megalkothassa az Isten képmását. Így aztán a Harag híveire nem a nagy pusztító, hanem egy álvallás hamis prófétája, egy abszolút sodródó, már a háború előtt is alkoholista és semmirekellő szerencsétlen tekint majd le a templom freskójáról az elkövetkező évszázadokban. Mindez felveti az autenticitás kérdését is: mitől lesz hiteles egy műalkotás? Elég hozzá, ha elegen bizonygatják, és elhiszik, hogy az? Ha idővel szervesen beépül egy hagyomány vagy hitrendszerbe, az már elég hozzá, hogy megkérdőjelezhetetlenné váljon?

A végkifejlet egy igazi Dick-féle látomásban tetőzik: Lufteufel halálakor a keresztény pap és Alice, a Lufteufel által befogadott fogyatékos lány teofániát él át, amint a gonosz manifesztációja elhagyja a világot. A lány értelme kitisztul, a jobb napokat látott kisvárosra pedig az ókori Szíria tájai vetülnek rá. Ezt a valóság-filtert csak az atya látja, de mások is érzik. Ahogy visszaáll a jó és a rossz egyensúlya, a boldogság és a derű kisugárzik a világégés utáni pusztaságba. Szokatlanul lekerekített és tömény regényt kapunk tehát, ami inkább disztópia, mint SF, és helyenként inkább értekezésjellegű, mint történetorientált. Zelazny közreműködése leginkább a hitbéli kérdések részletes boncolgatásában, illetve egyes lírai mondatokban érhető tetten, amelyek határozottan jót tettek a kötetnek. Ami a sztori élvezetét illeti, Dick-veteránok és teológusok előnyben, de a mű végső, univerzális üzenete mindenki számára megnyugtató: néha a borzasztó dolgokból, a háborúból és egyéb szörnyűségekből is jó fakad, új összefogás, új rend, új emberi kapcsolatok. A Harag Istene sok helyen tombol napjainkban is, de amíg vannak, akik józanul, tisztességesen és egymással és önmagukkal békében élnek, addig van remény, hogy egyszer visszaáll majd a világ rendje. (Babos Orsolya)

Címkék: agave Philip K. Dick

Szólj hozzá!

Evidens közegek – Részlet egy készülő könyvből 5.

hannlec 2023.10.15. 05:44

[…] A filmtörténet egyik sokszor visszatérő kliséje, hogy a filmtrükk nem ismer határokat. Ez a megállapítás igenelhető, ha a látványeffektusok szemkápráztató burjánzására gondolunk; ám kevésbé az, ha tudatosítjuk a filmkészítés mediális feltételeit. Azokat a korlátozó tényezőket, melyek nagyon is jelzik, hogy az adott területen bizony nem minden lehetséges. Ilyen tényezőként említhető az a szituáció, mikor a filmkészítők például azzal szembesülnek, hogy miképpen ábrázolhatók optikai médium esetében az elemi részecskék. A Por világa olyan mérettartományban helyezkedik el, mely az emberi szem számára láthatatlan. Ezért úgy is fogalmazhatunk, hogy a más médiummal (ez a Pullman-műben a speciális kémiai reakciót igénylő fotó) érzékelhető világ a hétköznapi tekintet számára anyagtalan. A His Dark Materials készítőinek tehát azzal a feladattal kellett megbirkózniuk, hogy vászonra vigyék-e azt, amit elvileg a médium nem tesz lehetővé.

Mivel Lyra világában a testek körül megfigyelhető a Por, amit Asriel fotói bizonyítanak, ezért bizonyos beállításokban a képi közlésmód rájátszik arra, hogy a megvilágításban látunk egy halvány porfüggönyt, de korántsem biztos, hogy ez a nagybetűs Por. (Például, amikor Ruth Wilson kilassítva ellépdel a katonák sorfala előtt az északi hadjárat előtt, és a kamera kifordul a látványtérből, de sok ehhez hasonló képsorra felfigyelhetünk.) Ugyanakkor éppen ezen a ponton válik világossá, hogy a film csakis mediális áthelyezésekkel képes „megjeleníteni” tárgyát. Hiszen amit látunk, az nem más, mint a film természetes alapanyaga, a szimpla fény. Ez akár úgy is értelmezhető, hogy a filmművészet megkísérelheti ugyan megjeleníteni a láthatatlan tartományokat, de ezzel önnön anyagiságát teszi még inkább érzékelhetővé. A Por (és a poron megcsillanó fény) ilyen értelemben nem csak témája, de materiális összetevője is a vizuális anyagnak.

Pullman regényében, az Északi fényben olvasható egy párbeszéd, melyben Lord Asriel összefoglalja Lyrának a Por tulajdonságait. „A Portól működik az aletiométer. [...] Hallottál elektronokról, fotonokról, neutrinókról meg a többiről? – ezeket elemi részecskéknek nevezik, mert tovább nem bonthatók: nincs bennük más, mint saját maguk. Nos, ez az újfajta részecske is elemi volt, de igen nehezen mérhető, mert nem a szokásos módon reagált. Ruszakovnak az ment a legnehezebben a fejébe, miért csoportosul ez az újfajta részecske emberi lények közelében, mintha csak mi vonzanánk. Kivált a felnőttek. Gyerekek is, de közel sem annyira, míg csak a daimónjuk fel nem ölti végleges alakját.” (És így tovább.) Akár ebből az egyetlen párbeszédből is kimutatható lenne, hogy a trilógia valószínűleg a science fantasy egyik legkidolgozottabb ifjúsági variációjának tartható. Ha elfogadjuk Joseph D. Miller észrevételét, mely szerint a párhuzamos világ olyan jelenség a spekulatív fikcióban, amely demarkációs vonalat húz a fantasy és a sci-fi közé, akkor ezt a kategóriát óvatosan kell kezelnünk.

his-dark-materials.jpg

„Mindent összevetve, úgy tűnik tehát, hogy van különbség a fantasy és a science fiction között. Az eltérés talán a párhuzamos univerzumokról szóló művekben válik leginkább nyilvánvalóvá – ezek a könyvek egy olyan műfajt alkotnak, mely egyszerre gyökerezik a sci-fiben, és jelöli ki a sci-fi és a fantasy közti határvonalat. Ha a párhuzamos világ anomáliáira ésszerű és részletekbe menő magyarázatot kapunk, akkor sci-fit olvasunk, ha ez hiányzik, akkor fantasyt. Mindebből az következik, hogy egy fantasyt még nem tekinthetünk sci-finek, csak azért, mert egy másik világban játszódik. A két műfajt inkább az különbözteti meg, hogy hajlandó-e a szerző a cselekmény néhány mozzanatát a fizika törvényeinek valamiféle szimulációjával alátámasztani.”

Miller ezzel feladja a leckét az olyan jellegű művek stabil besorolhatósági kísérletének, mint amilyen a His Dark Materials. Ha viszont a science fantasyt úgy közelítjük meg, hogy az ide tartozó művek a világaikat (egyszerre többet is akár) a tudomány és az attól akár elrugaszkodó képzelet segítségével formálják meg egyszerre, méghozzá úgy, hogy a kétféle kód oszcillációja közben egyik sem írja felül végérvényesen a másikat, akkor ez a fogalom mégis használható lesz ideiglenesen.

Ennek a látványvilágot meghatározó mozzanatnak a fényében talán kevésbé érdekes a műfaji kódok játéka, de a sorozat is nézhető úgy, mint a sci-fi- és a fantasy-filmek határán mozgó, hol az egyiket, hol a másikat erősítő képi retorika kiaknázása. Ez magában még nem volna példátlanul innovatív vállalkozás, viszont Lyra világának megjelenítésekor a mesterséges terek és tárgyak létrehozása nemcsak a technológiai sci-fi és a high fantasy hagyományára támaszkodik, hanem kifejezetten, de talán nem egyértelmű módon, a steampunk vizualitására is utal (halványan). A folyamatosan a látótérben tartott állatalakok pedig még inkább ebbe az irányba terelhetik az értelmezői tekintetet, amennyiben megfeleltethetők a steampunk látásmód egyik mozzanatának, mely az organikus és a mesterséges elemek ekvivalenciájára épül. A látványterek némely konkrét eleme szintén beilleszthető ebbe a kontextusba, gondoljunk például a léghajók hangsúlyos szerepeltetésére (nagyban) és mondjuk a kémlegyek kivitelezésére (kicsiben). Ezt a hibrid, retrofuturisztikus és valóban nehezen kategorizálható összetettséget remekül kiegészítik a sorozat dramaturgiailag jól adagolt totálképei (pl. az északi fény, az árvízzel sújtott Oxford, London látképei, a gyiptusok hajói felülnézetből a vízi hálózatban, a léggömb és a léghajók háttere, Ci’gazze folyton visszatérő nagytotálja stb.), melyek szintén arról tanúskodnak, hogy a His Dark Materials konstruktív és ötletes vizuális változatát viszi színre Pullman remekművének.

Ezzel az első évadban megfelelően végigvitt nyitó történetnek (kettős cliffhangerrel a végén), mely Lyra és Will találkozását készíti elő egy harmadik univerzumban, és felvillantja egy közelgő háború rémképét, bebiztosítja a helyét a legszínvonalasabb sorozattechnikák világában. A második évad emellett az elsőhöz képest zártabb struktúrát és kompaktabb történetet feltételez, de egyes jelenetek (pl. az angyalok röpte) már előlegezik annak a kulcsfontosságú világnak a megjelenését, amely a harmadik évadban válik láthatóvá. Mindez abban a szériagyártási közegben valósul meg, amely éppen arra mutat rá folyamatosan, hogy a komplexitás és a profi kivitelezés műfajfüggetlen és műfajsemleges eredmény, azért egyik zsánernél sem kell végérvényesen lehorgonyoznunk. Jól látszik ez a 2019-es felhozatalon, amely a fantasytől (pl. Game of Thrones) a képregény-továbbíráson (Watchman) és a tinidrámán (Euphoria) át a His Dark Materialsig terjed. (A négy példa rendesen alá is ássa a műfajorientált befogadást.) Mindez a sorozatnézők új generációját is feltételezi. […] (H. Nagy Péter)

Címkék: A His Dark Materials

Szólj hozzá!

Chapel nővér mint musicalsztár - Star Trek: Különös új világok, s01–02

hannlec 2023.09.06. 07:19

„Egy jó csoda igazságból születik.”

(Christopher Pike, s01e04)

Érdemes irodalomnak nemcsak az irodalmat, hanem az írott művészetet általában is tekintenünk. Így nyilvánvalóvá válhat: ahogy Aaron Sorkin (főleg Az elnök emberei dialógusaival) az ezredforduló utáni világirodalom egyik legmeghatározóbb szerzője, úgy a Star Trek szellemi atyja, Gene Roddenberry a huszadik század második felének különösen nagy hatású kreatív irodalmi szakembere. Az ST-franchise (sorozatok, filmek, animációs alkotások, regények, képregények, fanfictionök…) minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású popkulturális teljesítménye. (A megkésett hazai vetítésekkel is magyarázható, hogy ismertsége és népszerűsége nálunk valószínűleg nem mérhető a Star Wars-kultuszhoz.)

Az eddig kétévados Star Trek: Különös új világok (Star Trek: Strange New Worlds, 2022–) legszembetűnőbb erénye, hogy a disztópiák korában mer megmaradni utópiának. Ebben – és a világépítés türelmes tágasságában is – a csaknem hatvanéves ST-saga kezdeteihez hű; csak épp korszerű dinamikát, vizualitást és lélektant kapcsol a történetbe. A J. J. Abrams-féle mozifilmek vagy a Star Trek: Discovery kalandközpontú történetvezetése után ismét morális dilemmák, társadalomfilozófiai kérdések és egyéni traumák alkotják a szüzsé vázát – egy csillagközi (transz)humanizmus zsinórmértékét követve, s a tudományos ismeretterjesztés derűjétől sem ódzkodva. (A wikipédiás ST-szócikk korrekt összefoglalásában: „A cselekmény tulajdonképpen a Star Trek: Discovery spin-off sorozataként a USS Enterprise Christopher Pike kapitány parancsnoksága alatti idejéről szól, mielőtt azt James T. Kirk átvette volna tőle. A hajó fedélzetén ekkor már ott van Spock, Uhura és Chapel nővér is. A sorozat külsőségeiben és cselekményeiben is az eredeti sorozatot idézi meg, mivel a cselekmény annak közvetlen előzményeként van tálalva.”)

star_trek.jpg

Az ST mindig is az intelligens crossoverek és a hibrid epikai megoldások közege volt. Legjobb változataiban nem cselekményszálai vannak, hanem cselekménymátrixa. A Különös új világok több szinten szavatol a többszörös perspektíváért:

(1) Hangulatok, látásmódok, esztétikai minőségek váltakozása (komikum és pátosz, idill és akció precíz aránya).

(2) Miliők és műfajok (társ- és alzsánerek) színpompás többirányúsága: mese, animáció, musical, katonai sci-fi, inváziós sci-fi… Idősíkok, tudati és interdimenzionális terek és alternatív valóságok egymásmellettisége… (Pl. Christine Chapel [Jess Bush] az egyik részben harctéri felcser, a másikban alkalmi musicalénekes – ahol is a tánckart a USS Enterprise legénysége alkotja.)

(3) Allúziók és hommage-ok – pl. a Gorn alakjában, mely a Jurassic Park, az Alien és a Predator idegenábrázolását keresztezi.

(4) Nézőpontváltó elbeszélésmód: részenként más szereplő kerül fókuszba (miközben az elvi főhős, Pike kapitány [Anson Mount] időről időre háttérbe húzódik), amit a kitűnő casting tesz lehetővé.

Ez az esztétikai rétegzettség, a narratív megalkotottság és a látványpoétika összetettsége más sorozatok és korábbi ST-szériák szándékaiból is ismerős lehet. A nyolcadik élő szereplős ST-sorozatban azonban – a posztmodern regiszterkeverően önreflexív belátásai után s immár a filmtechnikai megvalósítás méltó feltételei között (lásd pl. a Gorn 1967-es és 2022-es kivitelezését) – középponti szervezőelvvé válik. Ez azért lényeges, mert ily módon a legújabb ST-produktum a művészi színrevitel mikéntjében is megjeleníti, ami tematikusan a fő állítása: a multiverzalitás, a biodiverzitás, az értékpluralizmus eszméjét és eszményét, avagy egy multikulturális asztroglobalizmus ontológiai evidenciáit. Bonyolultan szép az ST: Különös új világok, mert a valóság is, melyet jövendöl, a szép bonyolultság jegyében áll.

Bár az ST-világ képzeleti horizontja a sorozat eredeti koncepciójánál fogva nem olyan – határt és tabut nem ismerően – merész, mint Iain M. Banks vagy Brandon Hackett/Markovics Botond űrepikájának xenomorfikus fantáziája, a derűlátó futurizmusnak ez az évtizedek óta csiszolódó változata mégsem kelt hiányérzetet a befogadóban. Sőt, szerencsésnek mondhatjuk magunkat: ha térhajtóművel és transzporterrel egyelőre nem rendelkezünk is, az esztétikai tapasztalat mindig készen áll, hogy olyan különös új világokba nyisson utat, melyek belső törvényszerűségei hosszú és eredményes élettel kecsegtethetnek. (Halmai Tamás)

Címkék: Star Trek Különös új világok

1 komment

Evidens közegek – Részlet egy készülő könyvből 4.

hannlec 2023.08.25. 06:11

[…] Mintázatról mintázatra fogunk haladni, nem feltétlenül tudományos módon, de a tudomány segítségével. Arrhenius 1903-ban arról értekezett, hogy meteoritok nélkül is utazhatnak baktériumok a világűrben. Ha vetünk egy pillantást a Föld bioszférájára, valóban azt látjuk, hogy az élet nyomai a bolygó legzordabb helyein is felfedezhetők. A speciális körülményekhez – például óceáni aljzatból feltörő vulkáni kürtők, kénes termálforrások, sarki jégzárványok stb. – alkalmazkodott mikrobákat ma már „jól ismerjük” (tudunk róluk). Az egyik legextrémebb példa valószínűleg a Dionococcus radiodurans elnevezésű baktérium esete, mivel ez képes túlélni az igen intenzív sugárdózist. Ha ennek a fajnak az egyedeit a Hirosimára ledobott atombomba robbanásakor felszabaduló sugárdózis ezerszerese éri (egymillió rad), akkor kissé lelassul a fejlődésük, de túlélik a dolgot. Ennél nagyobb dózisnál elkezdenek ugyan fogyatkozni, de még hárommillió radnál is találhatók ellenálló példányok. Tehát ez a baktérium – vagy valamelyik közeli rokona – képes lehet a bolygóközi utazásra. Talán nem is jogtalan a felvetés, hogy mivel a baktériumok mennyisége bolygónkon lehengerlő, ők lehetnének a Föld képviselői a kozmoszban.

Ha még egy lépést teszünk a mikrovilág irányába, látóterünkbe kerülhetnek azok a baktériumok is, melyek valószínűleg a földi bioszféra legnagyobb evolúciós hatású élőlényei. Ezek közül a Wolbachia talán a legelképesztőbb organizmus. Mivel olyan parazita, amely a petesejten keresztül fertőzi a következő gazdaszervezetet, képes például nősténnyé alakítani a fertőzött hímeket, vagy megakadályozni, hogy a fertőzött nőstény hím utódokat hozzon létre. Ugyanakkor szűznemzésre kényszerítheti az addig váltivarú állatokat, illetve negatívan befolyásolhatja az eltérő Wolbachia törzsekkel fertőzött egyedek párzását. (De arra is akad példa – az ecetmuslicák esetében –, hogy védi a gazdaszervezetet a különböző vírusokkal szemben.) Ebből adódóan, mondjuk, egy rovarfaj kettéválhat egy fertőzött és egy nem fertőzött fajra. Vagyis ez a baktérium egymagában elérheti azt, amit a földrajzi elszigetelődés eredményez (a tenyészterületek szétválásával); tehát legalább akkora hatóerő, mint a természetben a geológiai folyamatok.

Carl Sagan nagyhatású (médiatörténeti jelentőségű) ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő tévésorozatának rebootolt változatában, a Cosmos: A Spacetime Odyssey című produkcióban többször szóba kerülnek a fajkihalások. Az öt legnagyobb ilyen esemény kardinális változásokat idézett elő az élővilágban (a hatodik valószínűleg éppen most zajlik). Például a perm végi kihalási hullám következtében a tengeri fajok 96 százaléka, a szárazföldi fajok 70 százaléka tűnt el. A dinoszauruszokat kipusztító katasztrófa ehhez képest szinte eltörpül, 65 millió évvel ezelőtt ugyanis „csak” a fajok mintegy felével végzett. Összességében elmondható, hogy a ma élő fajok aránya a valaha élt fajokhoz viszonyítva 1 százalék alatt van. Ami azt jelenti, hogy a földi élővilág több mint 99 százaléka pusztult ki eddig, és hosszú távon minden faj sorsa a kihalás. Vannak azonban makacs ellenállók. A Cosmos 6. részében Neil deGrasse Tyson megemlíti, hogy léteznek olyan organizmusok, melyek túlélték mind az öt nagy fajkihalási hullámot. Ilyenek például a medveállatkák, ezért – így deGrasse Tyson – ha idegen lények régóta figyelemmel kísérnék a földi élet alakulását, arra a következtetésre jutnának, hogy a Föld a medveállatkák bolygója.

csosz.jpg

Ha ugrunk egy másik mérettartományba, a kép megváltozik. Anne Sverdrup-Thygeson rovarkutató Terra Insecta című könyvének már a bevezetője meggyőzi az olvasót, hogy a világot a rovarok tartják mozgásban. A szerző parányi fogaskerekekként hivatkozik rájuk, melyek kulcsfontosságú és kiiktathatatlan részei a természet óriási gépezetének. A számok tényleg lenyűgözők: „Napjainkban a Földön minden egyes emberre több mint 200 millió rovar jut. Miközben ezt a mondatot leírom, egy és tíz kvintillió közötti számú rovar surran, mászik és repül bolygónkon – többen vannak, mint az összes tengerpart összes homokszeme. Tetszik, vagy sem, mindenütt körülvesznek minket. A Föld a rovarok bolygója.” (13. old.) Valóban, nemcsak mindenütt megtalálhatók, de ők is túlélték a fajkihalási hullámokat. 479 millió éve léteznek, az élőlények összes ismert fajának több mint a felét alkotják; elképesztő változatosságban vannak jelen a szabad szemmel nem látható régióktól kezdve a karhosszúságú zónákig. „Olyan sokan vannak, hogy felfogni is nehéz – folytatja Sverdrup-Thygeson – […]. Akadnak rovarok szenteltvíztartókban, számítógépekben, olajpocsolyákban, valamint lovak gyomorsavában és epéjében. Megtaláljuk őket sivatagokban, a befagyott tenger jege alatt, a hóban és a rozmárok orrlyukában.” (Uo.) Most vessünk egy pillantást ennek a rendkívül széles spektrumnak egy speciális szeletére.

Csősz Sándor A földi idegenek: A hangyák világa című könyvében a fenti példához hasonló képet használva a következőképpen ír: „Több mint százmillió éven keresztül a hangyakolóniák számítottak a földi élet legfejlettebb társas szerveződési formáinak, és ha az ember megjelenése előtti időkben egy távoli galaxisból érkező űrhajó landolt volna a bolygónkon, az idelátogató idegenek alighanem a hangyákat tekintették volna az állatvilág urainak. Ezt a hosszú ideig tartó hegemóniát csupán az ember megjelenése törte meg.” (5. old.) Ez az evolúciós siker a kutatások szerint az euszocialitás (társas lét) megjelenésének köszönhető. Ennek egyik velejárója, hogy a jól szervezett csoport, a kolónia az egyedeknél előnyösebb helyzetben van a forráskihasználás szempontjából, a specializált funkciókból álló életközösség pedig igen hatékonyan képes átalakítani a környezetét. Az egyedek feletti szerveződési szint valószínűleg a hangyatársadalmak egyik legelképesztőbb tulajdonsága, mely a bonyolult hálózatot alkotó egyedek információmintázatából jön létre, egyfajta döntési képességet eredményezve. Ezt a gondolkodás jeleit mutató önszerveződési mechanizmust számos példával világítja meg Csősz Sándor, miközben szem előtt tartja, hogy a hangyák antropomorfizálása félrevezető lehet (a királynő uralkodó vs. szülőgép stb.). […] A szóban forgó könyv lapjain bepillanthatunk a hangyaközösségek (kultúrák) életének szinte minden szeletébe (fotók segítségével is), az olvasót viszont alighanem a komplex tájkép nyűgözi le. (H. Nagy Péter)

Címkék: Csősz Sándor A földi idegenek: A hangyák világa

Szólj hozzá!

Evidens közegek – Részlet egy készülő könyvből 3.

hannlec 2023.07.10. 17:41

[…] Robert Macfarlane szerint a gombák „Felforgatják az egészről és az egyediről alkotott fogalmainkat, az organizmus meghatározását. Különös játékot űznek az idővel is, hiszen nem könnyű megmondani, hogy egy gombának hol van az eleje és a vége, vagy hogy mikor születik és mikor pusztul el. A gombák számára a mi levegővel és fénnyel átjárt világunk az alvilág, amelyben csak bizonytalanul, puhatolózva, hol itt, hol ott bukkannak elő. […] A természetet is egyre mélyebben érthetjük meg a gombák fogalmainak alkalmazásával – ha nem egyetlen, hótól szikrázó hegycsúcsnak, sziklákon bukdácsoló, megváltást ígérő folyónak, esetleg messziről csodált vagy lenézett diorámának fogjuk fel, hanem kusza összekapcsolódások sokaságának, aminek mi magunk is rendetlen, szutykos részei vagyunk.” (Lennvilág, 108–109.) Ez a produktív szemlélet segít elképzelnünk, hogy az ember is sokfajú lények közössége; úgynevezett holobionta, vagyis olyan létező, amely nem egységes és különálló szervezet, hanem különböző életformák, biomok bonyolult kapcsolati hálózata. (Ráadásul ezek az apróságok nemcsak a beleinket és a szempilláinkat árasztják el, de minden egyes sejtünkben jelen vannak az ősi szervezetek leszármazottai, amelyek szimbiózisba léptek a sejtjeink őseivel, ahogy ezt Lynn Margulis endoszimbiózis-teóriája már megfogalmazta.) Ahogy világunk, beleértve a kultúrát, a hagyományt is, rendkívül sűrűn összekötött komplex rendszerek sokaságából áll.

[…] A gombákról szóló ismeretterjesztő irodalomban előkelő helyet foglal el Merlin Sheldrake Az élet szövedéke című könyve is, amelyben a következő olvasható: „Az Ophiocordyceps legalább két fiktív szörnyeteget ihletett: a The Last of Us videójáték kannibáljait és a Kiéhezettek című könyv zombiját. Úgy hangzik, mint egy furcsa, de igaz, különleges eset – az evolúció egyik meglepő eredménye. Az Ophiocordyceps azonban csak egy jól tanulmányozott példa. Ez a fajta manipulatív viselkedés egyáltalán nem kivételes, a gombák evolúciója során többször, egymástól független leszármazási vonalakban is kialakult, és számos olyan, nem a gombák közé tartozó parazita is létezik, amelyek szintén képesek manipulálni a gazdaszervezeteik elméjét.” (128.) Valóban, ez a minta mindkét esetben jól kivehető fikcióalapot szolgáltat, és szervesen meghatározza a szóban forgó fikciók világát. A fertőzöttek a gombatelep céljainak megfelelően cselekszenek, a városok alatt húzódó fonalak az embereket átalakítják, és a bábjukká teszik. (Hajmeresztő ugyanakkor, hogy a gomba lényegében nem magába veszi, bekebelezi az áldozatát, az élelmét, hanem belemegy, kibéleli, majd az idegrendszere behálózásával asszimilálja a hálózatba.) A Kiéhezettek emlékezetes jelenete, amikor Caldwell (a múltban) ismerteti a kutatásait, és Attenborough természetfilmjének segítségével részletesen elmagyarázza az Ophiocordyceps működését. A gomba bedrótozza áldozatát, és átveszi a hangya felett az irányítást stb., majd a részlet arra fut ki, hogy „[...] egyszer csak a Cordyceps kevésbé lett válogatós.” (67.) A The Last of Us videojátékban és Carey regényében az apokalipszist ugyanaz a gombafaj idézi elő, más-más környezetet teremtve az emberi test és világ átépítéséhez. Mindkettő szintén releváns kontextus az olvasáshoz.

sepsi.jpg

Macfarlane és Sheldrake nyomdokain haladva tehát azt is mondhatjuk, hogy a gombák a fent említett „kuszaság” következtében ellenszegülnek az emberi szabványosításnak. Innen nézve az olyan regényvilágokban, mint amilyen a Termőtestek is, átalakulhat például a főhős megszokott terminusa, mert nem centrumként, hanem sokkal inkább heterogén szétterjedésként, sodródásként funkcionál. A hálózat maga a (fő)szereplő, nem az egyén; ugyanakkor nem állítható az sem, hogy a karakterek kidolgozatlanok lennének, sőt, Zedmork, Nesseria, Edmon vagy Amanita emlékezetes alakítást nyújt. (A Guy Ritchie-féle simlis maffiózók adagolása, szerepeltetése Sepsinél valószínűleg ugyanolyan klisévé válik majd előbb-utóbb a recepcióban, mint a Tarantino-féle mozaikosság vagy puzzle effect említése a cselekménybonyolítás szintjén. Amúgy mindkettő ténylegesen igazolható. Ahogy a készülődés a balhéra szcenárió is visszatérő elem a narratívában.) Felsorolni is igen hosszú volna, mi mindenre terjed ki ez a hullámzás. Először is ott van mindjárt a város(történet), illetve Höksring topológiája a nyomornegyedtől a kuplerájig; aztán a szereplők identitásától kezdve a rögzítetlen modális viszonyokon keresztül (vö. gomba okozta delírium, hallucináció, irónia, sokkolás stb.) a narratív megoldásokig, illetve a nyelvhasználatig terjed.

Ha az utóbbiakra koncentrálunk, a mű több(féle) rétegében is érzékelhetjük azt az epizodemikus történetkezelést, amely a narratívát sporadikusan áttörő elemek, modulok, akár önállóan is működő jelenetek, epizódok összjátékára épül. Ez a technológia lényegében ellehetetleníti a műfaji tisztaságot, nincs értelme a műfaji kódok szétválogatásának, hiszen a szinkretizmus következtében a csomópontok (így a zsánerek is) egyenértékűek, nincs köztük hierarchia, időlegesen, összefonódva érvényesülnek, külön-külön nem fogják át a szövegszerveződés minden szintjét. Olyan jellegű szimbiózis ez továbbá, amelyben kevésbé érdekes, hogy mi mindenből áll, mert ezeket a rutinokat a komplexitás felülírja. A Termőtestek innen nézve speciális bubónarratíva, de nem azért, mert felültet a pandémiai lokomotívoszra is, hanem azért, mert a történet mint hálózat szakaszosan előbukkanó alakzatokból, modulokból, panelekből, részletekből áll, melyek feltüremkednek, eltűnnek, visszatérnek, és kereszteződnek a mintázatot alkotó többi, hasonlóan viselkedő komponenssel. (Ezt a képletet magába sűríti a termőtestek kifejezés is, mert a regény a gombatevékenység mellet a címszót számos jelenséggel társítja a szextől az álmokig. A nyelvhasználat pedig eleve ilyen, amiről a sűrű regiszterváltások tanúskodnak, erőteljesen sugallva, hogy Höksring leírásához olyan nyelv illik, amelyik hajlékony, brutális és finomhangolású egyszerre.) […] (H. Nagy Péter)

Címkék: Sepsi László Termőtestek

Szólj hozzá!

A Shrike-változat

hannlec 2023.06.09. 07:50

Az Agave Kiadó jóvoltából ismét megjelent Dan Simmons Hyperion című nagyszabású regényének új magyar kiadása (Huszár András fordításában), újraszerkesztett változatban. A regényt nemcsak a modern űropera, hanem az egész sci-fi irodalom egyik legkiválóbb darabjaként tartjuk számon. Hét kiválasztott zarándok tart a Hyperion bolygón megnyíló időkripták felé, hogy az intergalaktikus háború fenyegetése közepette a rejtélyes, szerves és szervetlen tulajdonságokat egyesítő gyilkológép, a Shrike elé járuljanak kívánságaikkal. Egyikük felveti, hogy a túlélésük múlhat azon, ha megismerik egymás indítékait, majd megegyeznek, hogy megosztják egymással a történeteiket. A Hyperion ennek a hat elbeszélésnek a kerettörténetbe ágyazott összefonódó és elkülönböződő hálózata. (Dan Simmons alkotásai az űropera játékszabályain keresztül újítják meg a reneszánsz elbeszélő-művészethez – Boccaccio, Chaucer –, illetve a romantika organikus látásmódjához – Keats, Hölderlin – való viszonyunkat. Ezzel is jelzik, hogy a klasszikus kánonoktól elválasztó, mesterségesen létrehozott kulturális hierarchia éppen a populáris irodalom közbejöttével dinamizálható.)

Mivel az új kiadás borítóján a Shrike látható, néhány mondatot szólunk erről a rejtélyes figuráról, amely a mű minden rétegében felbukkan valamilyen formában. Az első elbeszélés, a Pap története („Az ember, aki Istent kiáltott”), egy napló és egy úti beszámoló a hyperioni keresztségparaziták működéséről és a Shrike környezetében élő bikurák degeneratív népéről (a keresztség első „áldozatairól”). A két pap (Hoyt és Duré) útja voltaképpen arra derít fényt, hogy a 29. századi egyház (a Vatikán távoli örököse) valójában egy gazdaszervezetet reprodukálni képes, tehát a feltámadást biztosító organizmus segítségével tartja fenn hatalmát. A második elbeszélés, a Katona története (A háború szerelmesei), military sci-fi egy korokon átívelő szerelmi kapcsolatról, a vágyakozásról és egy legendává váló hősről (Kassad ezredesről), aki a távoli jövőben legyőzi majd a Shrike-ot. Az elbeszélés során felmerül, hogy a különféle hadászati szimulációkban, felkészítő programokban megjelenő szerelmi és szexpartner valójában a Shrike (egyik) avatarja lehet. (A Shrike-kal való kilátástalan küzdelem – a legendák legyőzhetetlennek tartják – itt fordul át időben zajló pozitív folyamattá, melynek végkimenetele a mű során mindvégig ismert. A Fájdalom Ura tehát legyőzőre akad.)

hyperion.jpg

A harmadik elbeszélés, a Költő története (Hyperioni énekek), én-elbeszélésként előadott ironikus művészportré, illetve filológiai kommentár, amelyben a Shrike a Költő, Martin Silenus múzsájaként azonosítódik. A negyedik elbeszélés, a Tudós története (A Léthé folyó vize keserű), megrázó elbeszélés az apáról (Sol Weintraub) és az ún. Merlin-kórban szenvedő lányáról (Rachel), akinek rejtélyes betegsége (nem öregszik, hanem fiatalodik) az időkripták közelében, a Shrike barlangjában veszi kezdetét. A történet lényeges eleme az idő természetének boncolgatása, a Hyperionon tapasztalható antientropikus erők működésének talánya. Eszerint a fizikai térben létezhetnek olyan „szigetek”, melyekben az idő iránya megfordul. Az ötödik elbeszélés, a Nyomozó története (A hosszú búcsú), cyberpunk kontextusban játszódó krimi. A Johnny nevű MI (Keats kibrid) azzal bízza meg Brawne Lamia nyomozót, hogy derítse ki az ellene irányuló merénylet körülményeit. A Shrike-anomália természete mellett a nyomozás során feltárul a Mindenséget átszövő mesterséges értelem érdekszférájának célja, a Végső Intelligencia létrehozásának terve is. A hatodik elbeszélés, a Konzul története (Siri emlékére), kolonializációs-politikai elbeszélés, mely a szerelmi történettel és a kémtörténettel is érintkezik. Merin története ugyanakkor a Konzullá és a kettős ügynökké válás története is, melyben a Shrike ember tervezte eszközként, mesterséges gépezetként lepleződik le.

Valószínűleg a mű legnagyobb talánya valóban a Shrike figurája. (A Konzul úgy utal rá, mint olyan lényre, amely „áthágja a fizika törvényeit” és „a halál útján kommunikál”.) Ezt a szerves és szervetlen, vörös szemű, néma gyilkológépet a történet több elbeszélője Grendel alakjával hozza kapcsolatba. A Beowulf felőli értelmezés arra a következtetésre juthat, hogy a Shrike (fiktív elődjéhez hasonlóan) potenciális veszélyforrás, egymaga teljes birodalmakat képes romba dönteni. Másrészt a Shrike része annak az antientropikus mezőnek, amely anomáliaként azonosítható, kiszámíthatatlan a galaktikus birodalom jövője szempontjából. Ez a játéktér viszont Asimov Alapítvány-trilógiája felől is érthető, hiszen a második kötet (Alapítvány és Birodalom) éppen arról szól, hogy egy mutáns, az Öszvér anomáliaként felborítja a pszichohistória jövendölését, egyetlen kiszámíthatatlan komponensként képes átírni a birodalom jövőjét. (Az Asimov regényéből származó időkripta is ilyen prefiguratív alakzat lesz Simmonsnál.) A Shrike figurájában kereszteződő értelemirányok viszont arra is utalhatnak, hogy megnyílik a távlat egy klasszikusokon túli területe, amelyet az értelmezés kihívásának nevezhetnénk, hiszen a tárgy már nem vezethető le maradéktalanul az előfeltevések egyikéből sem. (A figura „olvasásához” még a Terminátor-filmek is releváns kontextust kínálnak.) A Shrike az antientrópia és a referencializálhatatlan legenda, amely szétpörgeti a szöveg egységét és eltéríti a kanonikus interpretáció stabilnak vélt irányát, tehát nem véletlenül az alakváltoztatás és a némaság ötvözete. A rétegek vándora, jövőbeli bevésődés, egyben a Simmons-mű dinamikájának jelölője, akinek a képe tökéletesen indokoltan került fel az új kiadás borítójára. Eljött az újraolvasás ideje. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave Dan Simmons Hyperion

Szólj hozzá!

Horror a javából – Jack Ketchum: Holt idény

hannlec 2023.06.06. 12:59

Egyes teoretikusok szerint a szépirodalom legfőbb sajátossága abban rejlik, hogy megfilmesíthetetlen. Kétségkívül gyümölcsöző lenne felfejteni, hogy e meglátás milyen előfeltevéseket rejt magában, de egy recenzió nyilván nem az a tér, amely egy ilyen összetett műveletsor végrehajtására a legalkalmasabb. Inkább csavarjunk egyet a dolgon. A horror az a műfaj, amelynek bizonyos típusai „megfilmesíthetetlenek”. Persze egészen más értelemben, mint ahogy azt a fenti meglátás állítja a szépirodalomról. Másképp fogalmazva: létezik az a fajta irodalmi horror, amelyet a papír még elbír, de a vászon már nem. Jack Ketchum első regénye, az 1981-es Holt idény minden bizonnyal ilyen könyv. (Ketchumnak több könyvét is megfilmesítették. Talán nem véletlen, hogy éppen a Holt idényt nem.)

A történet mindössze három nap eseményeit foglalja össze, és terjedelmesnek sem mondható (a magyar kiadás alig több mint kétszáz oldal). Ez azonban pont elég, sőt egyeseknek talán már sok is. Ketchum alaposan próbára teszi az olvasó empátiáját. Az a kijelentés, hogy a szereplők válogatott kínokat élnek át, meg sem közelíti azt, ami ebben a regényben történik. Helyenként olyan mértékű brutalitás köszön vissza ránk a könyv lapjairól, hogy már szinte a szereplők haláláért fohászkodunk. Horror ez a javából: kíméletlen, felforgató, kompromisszumoktól mentes.

ketchum.jpg

Az erőszak ábrázolása azonban távolról sem öncélú. Amit Lovecraftról szóló könyvükben Horváth Márk, Lovász Ádám és Nemes Z. Márió írnak, az Ketchum könyvére is igaz: „A kultúra, az optimista humanizmus kompenzatorikus előítélete szerint hozzájárul az emberépítés projektjéhez. Többé válunk egy nagyszerű szépirodalmi kötetet elolvasva vagy egy üdítő zenedarabot meghallgatva – szeretjük ezt gondolni. De léteznek olyan infernális művek is, amelyek az építés és a centrálás humanista gesztusai helyett inkább szétmarcangolnak.” Ha van könyv, amelyre igaz, hogy utána már nem vagyunk azok, akik előtte voltunk, akkor a Holt idény ilyen a könyv.

A reprezentáció síkján folyamatosan olyan események történnek, amelyek a komfortzónáján kívülre űzik az olvasót, és a szöveg ideológiai horizontján megjelenő kérdések (pl. mi az emberi?) is inkább nyugtalanítóan hatnak ránk. Ez a fajta „negativitás” azonban sajátos esztétikai megformáltsággal párosul. Noël Carroll kifejezését kölcsönvéve a horror paradoxonának is nevezhetjük, hogy miközben szörnyű dolgokról olvasunk, a szöveg maga jól van megírva. A magyar kiadás hiánypótló. (A szomszéd lány után ez az író második magyarul megjelent regénye.) Érdekesség, hogy a könyv tartalmaz egy utószót is, amelyben az író elmeséli a regény kiadásának körülményeit, és szót ejt az egyes kiadások közötti különbségekről is. (Keserű József)

Címkék: Jack Ketchum Holt idény

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása