Az Agave Kiadó jóvoltából ismét megjelent Dan Simmons Hyperion című nagyszabású regényének új magyar kiadása (Huszár András fordításában), újraszerkesztett változatban. A regényt nemcsak a modern űropera, hanem az egész sci-fi irodalom egyik legkiválóbb darabjaként tartjuk számon. Hét kiválasztott zarándok tart a Hyperion bolygón megnyíló időkripták felé, hogy az intergalaktikus háború fenyegetése közepette a rejtélyes, szerves és szervetlen tulajdonságokat egyesítő gyilkológép, a Shrike elé járuljanak kívánságaikkal. Egyikük felveti, hogy a túlélésük múlhat azon, ha megismerik egymás indítékait, majd megegyeznek, hogy megosztják egymással a történeteiket. A Hyperion ennek a hat elbeszélésnek a kerettörténetbe ágyazott összefonódó és elkülönböződő hálózata. (Dan Simmons alkotásai az űropera játékszabályain keresztül újítják meg a reneszánsz elbeszélő-művészethez – Boccaccio, Chaucer –, illetve a romantika organikus látásmódjához – Keats, Hölderlin – való viszonyunkat. Ezzel is jelzik, hogy a klasszikus kánonoktól elválasztó, mesterségesen létrehozott kulturális hierarchia éppen a populáris irodalom közbejöttével dinamizálható.)
Mivel az új kiadás borítóján a Shrike látható, néhány mondatot szólunk erről a rejtélyes figuráról, amely a mű minden rétegében felbukkan valamilyen formában. Az első elbeszélés, a Pap története („Az ember, aki Istent kiáltott”), egy napló és egy úti beszámoló a hyperioni keresztségparaziták működéséről és a Shrike környezetében élő bikurák degeneratív népéről (a keresztség első „áldozatairól”). A két pap (Hoyt és Duré) útja voltaképpen arra derít fényt, hogy a 29. századi egyház (a Vatikán távoli örököse) valójában egy gazdaszervezetet reprodukálni képes, tehát a feltámadást biztosító organizmus segítségével tartja fenn hatalmát. A második elbeszélés, a Katona története (A háború szerelmesei), military sci-fi egy korokon átívelő szerelmi kapcsolatról, a vágyakozásról és egy legendává váló hősről (Kassad ezredesről), aki a távoli jövőben legyőzi majd a Shrike-ot. Az elbeszélés során felmerül, hogy a különféle hadászati szimulációkban, felkészítő programokban megjelenő szerelmi és szexpartner valójában a Shrike (egyik) avatarja lehet. (A Shrike-kal való kilátástalan küzdelem – a legendák legyőzhetetlennek tartják – itt fordul át időben zajló pozitív folyamattá, melynek végkimenetele a mű során mindvégig ismert. A Fájdalom Ura tehát legyőzőre akad.)
A harmadik elbeszélés, a Költő története (Hyperioni énekek), én-elbeszélésként előadott ironikus művészportré, illetve filológiai kommentár, amelyben a Shrike a Költő, Martin Silenus múzsájaként azonosítódik. A negyedik elbeszélés, a Tudós története (A Léthé folyó vize keserű), megrázó elbeszélés az apáról (Sol Weintraub) és az ún. Merlin-kórban szenvedő lányáról (Rachel), akinek rejtélyes betegsége (nem öregszik, hanem fiatalodik) az időkripták közelében, a Shrike barlangjában veszi kezdetét. A történet lényeges eleme az idő természetének boncolgatása, a Hyperionon tapasztalható antientropikus erők működésének talánya. Eszerint a fizikai térben létezhetnek olyan „szigetek”, melyekben az idő iránya megfordul. Az ötödik elbeszélés, a Nyomozó története (A hosszú búcsú), cyberpunk kontextusban játszódó krimi. A Johnny nevű MI (Keats kibrid) azzal bízza meg Brawne Lamia nyomozót, hogy derítse ki az ellene irányuló merénylet körülményeit. A Shrike-anomália természete mellett a nyomozás során feltárul a Mindenséget átszövő mesterséges értelem érdekszférájának célja, a Végső Intelligencia létrehozásának terve is. A hatodik elbeszélés, a Konzul története (Siri emlékére), kolonializációs-politikai elbeszélés, mely a szerelmi történettel és a kémtörténettel is érintkezik. Merin története ugyanakkor a Konzullá és a kettős ügynökké válás története is, melyben a Shrike ember tervezte eszközként, mesterséges gépezetként lepleződik le.
Valószínűleg a mű legnagyobb talánya valóban a Shrike figurája. (A Konzul úgy utal rá, mint olyan lényre, amely „áthágja a fizika törvényeit” és „a halál útján kommunikál”.) Ezt a szerves és szervetlen, vörös szemű, néma gyilkológépet a történet több elbeszélője Grendel alakjával hozza kapcsolatba. A Beowulf felőli értelmezés arra a következtetésre juthat, hogy a Shrike (fiktív elődjéhez hasonlóan) potenciális veszélyforrás, egymaga teljes birodalmakat képes romba dönteni. Másrészt a Shrike része annak az antientropikus mezőnek, amely anomáliaként azonosítható, kiszámíthatatlan a galaktikus birodalom jövője szempontjából. Ez a játéktér viszont Asimov Alapítvány-trilógiája felől is érthető, hiszen a második kötet (Alapítvány és Birodalom) éppen arról szól, hogy egy mutáns, az Öszvér anomáliaként felborítja a pszichohistória jövendölését, egyetlen kiszámíthatatlan komponensként képes átírni a birodalom jövőjét. (Az Asimov regényéből származó időkripta is ilyen prefiguratív alakzat lesz Simmonsnál.) A Shrike figurájában kereszteződő értelemirányok viszont arra is utalhatnak, hogy megnyílik a távlat egy klasszikusokon túli területe, amelyet az értelmezés kihívásának nevezhetnénk, hiszen a tárgy már nem vezethető le maradéktalanul az előfeltevések egyikéből sem. (A figura „olvasásához” még a Terminátor-filmek is releváns kontextust kínálnak.) A Shrike az antientrópia és a referencializálhatatlan legenda, amely szétpörgeti a szöveg egységét és eltéríti a kanonikus interpretáció stabilnak vélt irányát, tehát nem véletlenül az alakváltoztatás és a némaság ötvözete. A rétegek vándora, jövőbeli bevésődés, egyben a Simmons-mű dinamikájának jelölője, akinek a képe tökéletesen indokoltan került fel az új kiadás borítójára. Eljött az újraolvasás ideje. (H. Nagy Péter)
