Laurell K. Hamilton: Jason

 Az Anita Blake, vámpírvadász-ciklus születéséig – részben a babaszurkálásnak és a színpadiasságnak köszönhetően – már igen népszerűvé vált a vudu hiedelemvilág, melyben a loák (szellemlények vagy démonok), a vérszívók, a vérfarkasok és a zombik (élőhalottak) játsszák a főbb szerepeket. Olyan fiktív lényekről van tehát szó, melyek óriási karriert futottak be a 20. századi popkultúrában.

Talán nem szükséges hosszan bizonygatni, hogy a vérszívó lények, a vámpírok és a zombik mítosza a horror és az urban fantasy műfaját kondicionálta a leginkább. Laurell K. Hamilton vámpírvadász-ciklusa a krimi-narratívát és a horror-kliséket oly módon ötvözi, hogy a vudu komponensei áthatják a fikcionális világ alapszerkezetét. Ez már a sorozat második darabjában világossá válik, A nevető holttestben ugyanis a halottkeltő nyomozónő – többek között – egy vudu papnővel kerül összetűzésbe. („Nagyszerű. Gyilkossági helyszínelés, kirándulás a hullaházba, majd látogatás a vudu hazájában, mindez egyetlen napon” – jegyzi meg némi iróniával a karakán elbeszélő-főhős.)

Míg a sorozat első darabjaiban a nyomozás, az akció, a világépítés és Anita humora kapja a főszerepet, addig a széria későbbi részeiben megváltoznak a hangsúlyok, előtérbe kerül a szex és a pornográfia (egyes szám első személyben). Ez azonban funkcionális áthelyeződés, ugyanis Anita succubussá válik, szexszel táplálkozik. Mindez pedig utat nyit a fajok közti nemi aktusok részletezésének, mely egyben leképezi a testi határok elmozdítását, amorf alakzatokba rendezését és a fantasy hibrid változatának horizontját, mely immár a legkevésbé sem lehet műfajtiszta.

Míg a széria Halálcsók c. része a vámpírterrorizmus, Ragály c. része a zombi-tematika köré szerveződik, addig a sorozat legutóbb megjelent darabja, a Jason a szexualitás expanzióját folytatja, méghozzá a leszboszi játéktér irányába. Anita gazdag repertoárjából ez a komponens még valóban hiányzott („A pasikkal annyira rohadt jól csinálom az orált, hogy mindig is bántotta a büszkeségemet, hogy a csajokkal ennyire gyengén muzsikálok”), s bár a nemi aktusok lassú, részletgazdag boncolgatása eddig sem nélkülözte a fantáziát, biztos, hogy ez a megoldás emlékezetes marad a ciklus követői számára. A vámpírvadász identitása tehát ismét továbbtolódik a kéj mentén: Anita lecsap a csiklóra. (H. Nagy Péter)

Neil Gaiman: Csillagpor

Gaiman Csillagpor c. regényének egyik jelenetében egy mágikus úton „felépített” fogadóban három figura vár egy negyedikre. A fogadós valójában kecske, a fogadósné boszorkány, a lányuk férfi; a lány pedig, akinek csapdát állítanak, egy csillag. „A kecskék helyén egy fehér szakállú férfi és egy fiús, tompa szemű nő termett. […] Te – mondta a szakállas férfinak –, te vagy Billy, a taverna tulajdonosa. Én leszek a feleséged, és ez – mutatott a tompa tekintetű lányra, aki Brevis volt valaha – a lányunk, a szolgáló” – rendelkezik a boszorkánykirálynő. Az identitás itt már billeg.

A regényben van egy párbeszéd, amely öntükröző alakzatként is működik, de a tartalom kissé ironikus támasztékot kap: „– Mi alapján véled úgy […], hogy szívem hölgye ostoba küldetésre menesztett? […] – Onnét gondolom, hogy csak ilyen oka lehet annak, hogy egy magadfajta kölök elég hülye legyen átlépni Tündeföldére. A te világodból csak a trubadúrok, a szerelmesek és az őrültek jönnek ide. Te pedig nem látszol trubadúrnak, inkább, már mellnézést, kölyök, de igaz: inkább olyan egyszerűnek, mint ez a sajt. Úgyhogy, ha engem kérdezgetsz, ez bizony szerelem.” A kalandokkal tarkított szerelmi történet eljut a valóban mesés és megnyugtató végkifejletig. Ám közben – ahogy Yvaine, a csillagból lett lány megfogalmazza – „Senki sem az, aminek látszik”.

Johannes Alberic kapitány is megtévesztő figura, annak a szövetségnek a tagja, melynek az áll érdekében, hogy a főhős, Tristran visszajusson Falvába. Illetve a kapitány is hozzájárul a regény ironikus távlatszerkezetéhez. Az út során egyszer csak így szól a főhőshöz: „– Jut eszembe: mondd meg az ifjú hölgynek, hogy ha másnak akarja kiadni magát, mint ami valójában, megpróbálhatna úgy tenni, mintha időnként enne is valamit.” Tristran tehát joggal jegyzi meg a regény végén: „Minden, amit magamról hittem, hogy ki vagyok, mi vagyok, hazugság volt. Vagyis nagyjából. Sejtelmed sincs, milyen felszabadító érzés.” Gaiman remekül eljátszik a fantasy kötött klisérendszerére épülő történetben az ironikus horizontba helyezett önazonossággal. A legszebb allegória mélyén azonban ott az eredet, a fantasztikumban a tudomány: valóban csillagporból származunk, csak nem hirtelen alakultunk át… (H. Nagy Péter)

Philip K. Dick: Figyel az ég

Kim Stanley Robinson neves sci-fi író doktori értekezése szerint Philip K. Dick ’60-as/’70-es évekbeli regényeiben nem pusztán az érdekes, hogy a szerző miről ír, hanem sokkal inkább az, ahogyan megközelíti tárgyát. Ezzel összefüggésben az ekkor keletkezett művekben a szereplők identitását már nem pusztán valamely politikai narratíva széthullása határozza meg, hanem sokkal inkább egy olyan szituáció, mely a számukra adott fizikai valóság alaptermészetével áll kapcsolatban. Kömlődi Ferenc Fénykatedrális című alapvető könyvében így fogalmaz: „Valóság és illúzió viszonya, a kettő közötti átmeneti állapotok Dicket minden másnál jobban érdekelték. Az Egész fokozatosan esik szét, a szereplők összes fogódzójukat elveszítik, káosz-világban élnek. Igazság nincs, csak részigazságok.”

Ilyen jellegű ontológiai kérdés mentén szerveződik az emlékezetes Ubik című regény cselekménye, s hasonló dilemma jellemzi majd a kaotikus Valis tudathasadásos világát is. A két alkotás mindemellett eltérő strukturáltságot mutat. Míg az Ubik elsősorban a történet, a virtuális zónák megvilágításán keresztül közelít a realitás fogalmának átalakulásához, technológiai expanziójához, addig a Valis mintegy eliminálja a regény cselekménytestét, s kommentárokkal tördeli szét a történetvezetés linearitását.

Ebből a szempontból a Dick-életművön belül a sajátos Voltaire-újraírásként is értelmezhető Figyel az ég minősülhet megkerülhetetlen előzménynek. Nyolc embert baleset ér egy protonsugár-deflektorban, a robbanás párhuzamos univerzumokba repíti őket. Amikor hőseink magukhoz térnek, egy bizarr törvények szerint működő, megváltozott világ hat rájuk. Majd onnan megszabadulva másvalaki világába kerülnek át, és így tovább, sőt körkörösen. A kérdés: melyik a világok legjobbika? Dick természetesen őrült választ ad a candide-i dilemmára, miközben nekünk, olvasóknak – a szereplők perspektíváit váltogatva – arra is figyelnünk kell, hogy – remek ám az új kiadás borítója! – honnan a frászkarikából kerülnek elő ismét a méhek… (H. Nagy Péter)

Az Alien franchise már évtizedek óta velünk van. A Xenomorfokat nem csak a filmekben, videojátékokban, képregényekben láthattuk, de a rajongók egy komolyan felépített regénysorozatban is olvashatták a lények elleni háború különböző fejezeteit. Ha a Predator univerzumot beleszámoljuk (az Alien vs Predator történetek kapcsán), akkor több mint harminc regényről beszélhetünk. Ezek közé tartoznak a filmregények is, melyek első darabjai a Galaktika-sorozat részeként láttak napvilágot Magyarországon. A későbbiek során a Szukitshoz kerültek a jogok, a kiadó újra kiadta az eredeti regényt (amely mára szinte beszerezhetetlen), de sokkal inkább a spin off regények megjelentetéséért felel mind a mai napig.

Mondanom sem kell, hogy már kellett egy újabb kiadás, figyelembe véve azt is, hogy a sorozatnak hamarosan (legalábbis vásznon) érkezik egy újabb része. A feladat ezúttal az Agave kiadóé volt. A regények borítói hűen hozzák az adott film egy-egy motívumát, illetve a film jellegzetesebb színvilágát is megidézik. A kiadványok tartalmilag igazodnak a felújított, upgradelt amerikai társaikhoz, így új fordításokról és újraszerkesztett változatokról kell beszélnünk. Ha valaki még nem szerezte volna be, akkor mindenképpen ajánlanám a díszdobozos kiadványt: egyrészt, mert mind a négy regényt tartalmazza, másfelől a doboz dizájnja, kialakítása erősen emlékeztethet minket egy DVD-kiadvány díszdobozára is, amely szerintem pozitívum egy filmregény kapcsán, így akár a filmgyűjteményünk mellett is remekül fog mutatni. (N. Juhász Tamás)

Az Opus 2016/3-as számának Popkult c. blokkja a következő tanulmányokat tartalmazza:

H. Nagy Péter: Vízbe fúlt világ, Szörnyek Bálja: Madonna és Lady Gaga színpada

Sós Dóra: Poszthumán álmaink: Warren Ellis & Darrick Robertson Transmetropolitan képregénye

Baka L. Patrik: A magyar steampunk hajnala II. – Alternatív gőzerő és Mars-világ: W. Hamilton Green (Galántai Zoltán): Mars 1910

Vida Barbara: A kortárs magyar fantasy női vonulata I. – Moskát Anita: Bábel fiai; Horgonyhely

Benyovszky Krisztián: Hol a te fullánkod? Mitch Cullin: Mr. Holmes

Livia Drusillát mint Augustus császár feleségét ismerheti az olvasó, aki férje oldalán Róma legnagyobb befolyású asszonyává lett. Hatalmát azonban nem nézték jó szemmel a kor hímnemű történetírói, s az asszonyt rossz fényben tüntették fel az utókornak. Ez a regény azonban nem a történetírók által létrehozott Liviát ismerteti meg velünk, hanem annak érzelmes ellentétét. A hiteles adatokra épülő könyv a már idős asszony szemszögéből meséli el a történetét, visszaemlékezik a kezdetekre, és olyan képet fest az olvasónak, mely kifordítja az addig hordott fekete ruhadarabot, s a fehér oldalát húzza rá karakterére. S hogy melyik volt a valós személy? Mindkettő és egyik sem. De számunkra ez most nem is lényeges.

Ami fontos, az a regényben szereplő hölgy, az eszes, jó meglátásokkal bíró fiatal lány, a határozott, erős kezű asszony, a szerető feleség. Mindezt összemosva egy olyan szenvedélyes love story-t kapunk, melyet egyik történelmi könyv sem nyújt nekünk.

Megjegyzendő, a szerelem megjelenítése a regényben cseppet sem zavaró, nem túlromantizált, sőt, olykor még a gyengéd érzelmeket is a logika és a stratégia vezérli, mintha hideg fejjel kéne megküzdeniük a szereplőknek szerelmi csatáikban.

Ha már csata, akcióból is kapunk eleget, megtudhatjuk, hogy Augustus kétszer majdnem belefúlt a tengerbe, s hogy nem gőgből, hanem pusztán fizikai gyengélkedéseiből adódóan nem tudott személyesen részt venni csatáiban. A császár karaktere a történelmi könyvekben szereplőktől szintén eltér, némileg idealizáltabb, ám gyenge fizikumát ez a regény is bőven hangsúlyozza. („Vézna, beteges, sánta nyomorék” stb.)

A regény csupa pozitív jelzőket érdemel. Egy jól kimunkált, számos élő karaktert felvonultató, szórakoztató könyvvel van dolgunk, mely a korabeli politikai viszonyrendszeren, a hagyományokon és valláson túl rámutat a partnerségen alapuló férfi-női kapcsolat szépségére, a férfiasság és nőiség mibenlétére és a nemek örökös harcára. (Vida Barbara)

Az MA PKK idei második szakszemináriumán - többek között China Miéville és Lev Grossman regényeit elemezve - azt a kérdést járjuk körül, hogy milyen poétikai áthelyeződések történtek a fantasy műfajában az utóbbi években. A szemináriumot Keserű József és Hegedűs Norbert vezetik. Helyszín a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasója. Időpont: 2016. május 11. (szerda), 15:00 óra. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport szerdai (teltházas) szemináriumán két popikon munkásságáról volt szó, arról, hogy az említett hölgyek miképpen befolyásolták a popkultúrát. Elsőként H. Nagy Péter tartotta meg beszámolóját, amelyben felvázolta azt, hogy Madonna karrierjében milyen fontos szerepet kapott a marketingszakma, és fontos lépésként az énekesnő karrierjének első szakaszát (1984/85) a videoklipek megjelenéséhez kötötte. A Madonna-jelenség egyik fontos aspektusa lett a későbbiek során, hogy az alárendelt női/feminim nézőpontokra szándékosan rájátsszon, majd ezeket szisztematikusan feloldja, és részben ez az a lépés, amelyet Lady Gaga nagyon is tudatosan felhasznál, és kiforgat. Az előadás végén H. Nagy Madonna Drowned World showja és Lady Gaga Monster Ball turnéja között létesített kapcsolatot a multimedialitás mentén. A hallatlanul reflektált előadás tétje egy olyan módszertani keret felvillantása volt, amely a kultúrszemiotikai Madonna-elemzések használható komponenseit a kortárs médiaelmélet kontextusában tette láthatóvá.

A második előadást Németh S. Csilla tartotta, aki a Lady Gaga-jelenségről beszélt. Az előadás elején párhuzamot vont Marilyn Monroe, Madonna, illetve Lady Gaga vizuális megjelenítései között, amely a pop art irányzatban is megjelent már. Gaga egyik legfontosabb machinációja maga marketingelésében történik, ugyanis másokkal ellentétben nem csak leköveti az adott divatirányzatokat, hanem ő maga is alakítja azokat, ugyanez érvényes a popszakmára is. Az énekesnő pedig szándékosan dekonstruálja a beidegződött nőideálok képét, amelyeket a férfiak teremtettek meg. Madonnával ellentétben azonban volt egy újabb lépés, amely marketinges szempontokból ismételten kiemelhető, ez pedig a magánélet jelentős visszaszorítása, ugyanis Gaga kihasználja nem csupán a színpadi fellépések, illetve azok promóciójának „területeit”, hanem – és esetünkben ez sokkal fontosabb – magát az utcát is médiafelületként kezeli. Ez a hozzáállás a popkultúrában példátlan, pontosan úgy, ahogy maga Lady Gaga is az. Az akciót egy remek hangulatú közös beszélgetés zárta, miközben Lady Gaga fellépéseiből is ízelítőt kapott a főként magiszteri és doktori hallgatókból álló közönség. (N. Juhász Tamás)

Az MA PKK ötödik félévének első szakszemináriumán két popikonról lesz szó. H. Nagy Péter Madonnáról, majd Németh Csilla Lady Gagáról fog beszélni a materialitás (anyagszerűség), a látványkonstrukciók, a testkódok és a performatív aktusok (stb.) mentén. A szeminárium helyszíne a Selye János Egyetem TKK kari olvasója, időpont: 2016. április 20., 15.00 óra. Várunk minden érdeklődőt! A látvány garantált!

Manda Scott: Tisztítótűz: A Jeanne d’Arc-titok

„Ha alaposan megvizsgálnák a Szűz életéről szóló írásos emlékeket, kiderülne, hogy a lány tökéletesen kiképzett lovag volt, de mivel a tizenötödik században ezt senki nem tudta volna elfogadni, csodává avanzsált” – olvasható Manda Scott legújabb regényének szentenciája a mű 302. oldalán. Az Agave kiadó elképesztő gyorsasággal magyarította a kötetet, nem véletlenül. Scott 500 oldalas regénye két szálon fut, aktuális problémákat és mélyen szántó titkokat ígér. Lássuk, miről is van szó.

A napjainkban játszódó szálon Inès Picaut rendőrszázados öt napon át üldözi a polgármester-választások előtt álló Orléanst fenyegető csoportot, mely radikális iszlám szervezetként határozza meg magát, és tűzesetek sorozatával tartja rettegésben a lakosságot. A polgármesteri posztért a konzervatív színekben induló Luc Bressard, Picaut évszázados családi gyökerekkel bíró férje és a radikális Nemzeti Front jelöltje, Christelle Vivier versengenek. Mivel az NF kampánya a Jeanne d’Arc legendára alapozva Vivier-t a Szűz analógiájaként tünteti fel, válaszlépésként a Bressard-dinasztia ugyanezt kísérli meg Picaut-val, a nyomozásban betöltött központi szerepe miatt. A helyzetet bonyolítja, hogy a százados épp válófélben van, s csak annak zökkenőmentes lezárásáért cserébe vállalja a „kötelességtudó” feleség szerepét, a történelem mindennemű viharaihoz és politikai áramlataihoz alkalmazkodni képes Bressardok kezéből ugyanis nem egyszerű a szabadulás. A regény azzal a tűzesettel nyit, melynek elsőként volt halálos áldozata. Ian Holloway, Picaut elhunyt, derékba tört történészi pályát befutó apjának nagy tisztelője ugyanazt a veszélyes utat járta, mint kollégája: véleménye szerint a város szentje, a Szűz nem egy egyszerű parasztlány volt, hanem a francia királyi udvarban nevelkedett lovag, talán VI. (Őrült) Károly fattya – a rejtőzködő Marguerite de Valois –, akit az uralkodó abban a hitben nevelt katonává, hogy az majd a fiát segítve egyesíti újra az azincourt-i csatában elbukott Franciaországot. Úgy tűnik, Holloway halálának elsőrendű okozói lehettek a birtokába jutott információk. Picaut nyomozása Orléans labirintusába vezet, szembeszállva vagy épp szövetkezve a katolikus egyházzal éppúgy, mint a város legbefolyásosabb iszlám drogbáróival is. Az igazság ugyanis nem csak a történészek által felépített parasztlány-legenda, de a választásokban résztvevő felek és a klérus ellen is szól. Valójában senkinek sem érdeke, hogy a kanonizált történelemmel ellentétes titkok kerüljenek napvilágra.

A másik történet az 1400-as évek első felében játszódik: Tomas Rustbeard, az angol régens, Bedford hercegének kémje nem egyszerűen a Szűz megölésére vállalkozik, hiszen annak halála még több franciát hajthatna az aranyliliomos zászló alá. Nem, neki a legendát kell elpusztítania: kideríteni az igazságot, hogy nem isten, de emberek akarata az, amit a parasztlány tesz. Rustbeard szemszögéből járjuk végig a százéves háború legjelentősebb csatatereit és ostromait. A történetbe visszaemlékezések, magyarázatok révén szivárog be a kor állampolitikája. A hit beleszövődik a mindennapokba, minden cselekedetek meghatározója lesz, de egy rendkívül ingatag háttér is, hisz ami a szembenálló felek egyikének isteni sugallat és közbenjárás, az a másiknak eretnekség – ne feledjük, ekkor még mindkét királyság a római egyház követője. Innen nézve a vallási ideológia puszta eszközzé, a politika kétélű kardjává válik, amit oly sokat hirdetett szellemi felsőbbrendűsége ellenére a világi rend forgat. Rustbeard hite éppúgy megremeg: önmagában és korábbi elkötelezettségében is. Abban az értelemben sikerrel jár, hogy közel kerül a Szűzhöz, s kutakodása és egyre feszesebb kapcsolatai révén az igazsághoz is, mindez a titok megszerzésének pillanatában azonban már mit sem számít, hiszen Tomas a kor ridegsége, minden konvenció és saját céltudatos jelleme ellenére sem lesz képes parancsolni az érzelmeinek. Neki sikerül elfordulnia Bedford ezüsttel teli erszényeitől, ami kétségkívül az árulók bibliai szimbólumaként szűrődik be a regényszövetbe. Jeanne ügye és Jeanne maga már életében szentté lesz a számára… még ha egészen más értelemben is.

A regény két idővonalát olvasva olykor az az érzésünk támad, hogy a világ és a benne élők mit sem változtak hatszáz év alatt. A múlt és jelen párhuzamai egyértelműek, hisz amíg 1400-ban két egyazon vallási felekezethez tartozó fél feszült egymásnak, a napjainkban játszódó részben két hit, az iszlám és a kereszténység teszi ugyanezt, de azonos indokkal, az erényt, a megértést, a toleranciát és a békét hirdető hittételeiket kiforgatva, a maguk világi érdekeinek alárendelve, offenzíven. A regény politikai szólamai a mi valóságunkban is visszaköszönnek, mondhatni nem is lehet tisztán irodalmi műként tekinteni Scott könyvére, hiszen a radikális iszlám szervezetek ténykedése, a magukat szalonképes köntösbe csomagolni igyekvő szélsőjobboldali pártok előretörése, az ezer éve fennálló, meg-megújuló ál-vallási egymásnak feszülés mind napjaink valóságát körvonalazzák. Úgy tűnik, a mi korrajzunkban a hit éppúgy eszközként szolgál, mint bármikor korábban. Van, ami nem változik. Csak a lépték lesz más… (Baka L. Patrik)