George R. R. Martin nevét feltehetően mindenki ismeri, az HBO Trónok harca című sorozata nézettségi rekordokat döntöget, így a szerző nevét feltehetően még az is hallotta, aki soha nem venne a kezébe egy fantasztikus regényt. Kevesen tudják azonban, hogy mielőtt Martin 1996-ban papírra (vagyis Wordstar 4.0-ra) vetette a Starkok és Targaryenek történetét, már elismert írónak számított, sőt számos díjat nyert műveivel. Csakhogy ezek az írások nem a fantasy, hanem a sci-fi műfajához tartoztak: kardok és sárkányok helyett űrutazásról és az elképzelt jövőről szóltak. Bizony: mielőtt a Trónok harcával világhírű lett volna, Martin már minden elért sci-fi íróként, de akkor még csak egy szűkebb szubkultúra ismerte a nevét. A magyar olvasó tájokozatlansága valamilyen szinten érthető, hiszen ezek a művek szinte hozzáférhetetlenek voltak, de a Trónok harca sikere meghozta a változást, és a könyvkiadók elkezdték felfedezni Martin korábbi műveit is.
Tavaly jelent meg az Álomdalok c. kötet, mely Martin sokszínű életművének első húsz évéből válogat, az egészen korai, még iskolásként írt szövegektől a későbbi díjnyertes alkotásokig. Roppant érdekes végigkövetni, hogyan válik egy képregényrajongó kölyökből nemzedékének egyik legelismertebb írója, és hogyan villan fel a későbbi írózseni egy-egy ismerős húzása a korai zsengékben. Néha azonban még ezeknél is érdekesebbek Martin megjegyzései, melyek az Álomdalok öt részét kötik össze. Ezekben kontextust ad az elkövetkező művekhez, utal a megszületésük körülményeire, illetve elmeséli, hogy milyen állapotok között kellett dolgoznia fiatal szerzőként. Ezek a megjegyzések sokszor meglehetősen személyesek, szerelmekről, barátságokról ír bennük, lényegében mindenről, ami befolyásolta őt írás közben. Martin sosem ment a szomszédba egy kis iróniáért, ezért ezek a visszaemlékezések sokszor humorosra sikeredtek, de még így is kirajzolódik előttünk az a hihetetlen elhivatottság, ami egészen kiskorától jellemezte őt, valamint az is, hogy milyen nehéz helyzetben volt egy író, aki fantasyt, scifit, vagy horrort akart írni a hetvenes-nyolcvanas évekbe.
Fontos megjegyezni, hogy a kötet elején lévő igazán korai elbeszélések – még ha valaki látni is véli bennük a „felnőtt” Martint – egy gyerek írásai maradnak, még akkor is, ha ahhoz képest elég jól sikerültek. Inkább érdekességként vannak a könyvben, így az olvasást talán érdemes a későbbi, kiforrottabb szövegekkel kezdeni, mivel így nem kockáztatjuk a gyors kiábrándulást. Persze ezt embere válogatja, lehet, hogy valakinek ezek lesznek a kedvencei.
A számos kiemelkedő írás közül csak néhányat emelnénk ki. A Dal Lyáért című elbeszélést Martin első viszonzott szerelme ihlette. A már az űr kolonizálásával foglalkozó emberiség egy bolygón különös, emberszerű lényeket talál, akik életük egy bizonyos pontján átadják testüket és elméjüket egy parazitának, aki ezért cserébe eszményi és tökéletes boldogságot garantál nekik életük hátralévő részére (amíg a parazita lényegében fel nem falja őket). A helyszínre érkező emberi pár feladata rájönni, hogy mi készteti erre a rituális öngyilkosságra a bolygó lakosait, és miért lehet vonzó ez a fajta halál az emberek számára is. A kutatás során olyan kérdések merülnek fel, hogy van-e erősebb érzés az emberi szeretetnél, ill. ha valaki egyszer megtapasztalja a tökéletes, extatikus boldogságot, akkor képes lesz-e a továbbiakban beérni a hétköznapok által kínált apróbb örömökkel. A különös, egzotikus világ és az emberi természet alapvető kérdéseit boncolgató történet meghozta Martin első Hugo-díját.
A Homokkirályok talán a Trónok harca után a legismertebb Martin-mű. Sci-fibe oltott horror, annak is a magasiskolája, akárcsak az Éjvándorok, melyből sorozat is készült. A Homokkirályokban egy unatkozó milliomos beszerez egy terráriumot, melyben hangyaszerű, de némi értelemmel bíró lények alkotnak önálló civilizációkat. A férfinak igencsak imponál, hogy az apró lények istenként tekintenek rá, azonban túl lassúnak tartja az építkezésüket, így többször is erőszakosan beavatkozik a kialakuló minitársadalmakba. A horror akkor jön el, mikor a lények kiszabadulnak, és kiderül, hogy elegendő táplálék birtokában a bogárméretnél jóval nagyobbra tudnak nőni. Táplálékként pedig bármi szóba jöhet, ami él és mozog. Az Éjvándorok klasszikus űrhorror: egy tudóscsapat misszióra indul az űr mélyére, az őket szállító űrhajó azonban szörnyű titkokat rejteget. Sorra történnek a furcsa balesetek, a kapitány magyarázatai pedig egyre kevésbé nyugtatják meg az utazókat... (Hegedűs Norbert)
A teljes szöveg az Új Szó weblapján olvasható: https://ujszo.com/kultura/a-tronok-harcan-tul
A Trónok harca esetében valószínűleg nagyobb a bizonytalanság arra vonatkozóan, hogy melyik szereplő lesz a következő áldozat. A pusztulás sorrendje olyan hatásmechanizmus, amely számtalan műfajban megjelenik, és a befogadói elvárások megtörésével, átrendezésével, illetve az adott mű hangulatszabályzó rendszerével fonódik egybe.