Jason Matthews: A Kreml jelöltje
Lezárásához érkezett a Vörös veréb-trilógia, és ezzel eljutottunk Dominyika, az orosz, és Nate, az amerikai ügynök történetének végéhez is. A regény stílusában nem változott az elődeihez képest: Matthews ugyanolyan aprólékossággal mutatja be a kémszervezetek működését, a terepügynökök szerepét és a konspirációt, amely államhatárokon is túlnyúl, hogy a vezető hatalmak a háttérből irányíthassanak. A fejezetek végén pedig éppúgy megkapjuk az adott részben fogyasztott étel rövid receptjét, ahogy azt a korábbi kötetek esetében is megszoktuk. (Hozzáteszem, hogy ezek nagy többsége igen csak egzotikus vagy túl fűszeres az én ízlésemnek, így ezeknek az otthoni kikísérletezését inkább másra hagynám.) A karakterek a három kötet során nem sokat változtak, ám Matthews ezúttal a kapcsolatrendszereiket jelentősen megbolygatta. Ez jót tett a történetnek, és azt kell, hogy mondjam, A Kreml jelöltje lett ebből a szempontból talán a legizgalmasabb a három kötet közül.
A történet részben megidézi a második rész, Az árulás palotája cselekményét, vagyis ebben a részben is az amerikaiak között egy újabb tégla rejtőzik, és a CIA feladata az, hogy lefüleljék a soraik közé beépült orosz kémet. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a CIA vezetőjét meggyilkolják, így új igazgatót kell a cégnek választania, és a három jelölt egyike maga a tégla, vagyis a címben is jelölt egyén. Ha ez megtörténne, akkor a Kreml jelöltje olyan információk birtokába jutna, amely jelentősen felborítaná a kémvilág és ezzel a világpolitika egyensúlyrendszerét. Dominyikát megválasztják az SZVR, azaz az orosz titkosszolgálat élére, és ezzel egyben Putyin szeretőjévé is válik. Kiléte újra veszélybe kerül, és a CIA elkeseredetten igyekszik megóvni őt ismét a lebukástól. A veszély Damoklész kardjaként lebeg a főszereplők feje fölött, és sokszor a vak szerencse és az odafigyelés/helyzetfelmérés az, amely az adott helyzetekben kihúzza őket a csávából.
Jason Matthews A Kreml jelöltje című regénye izgalmas, és cselekményében fordulatosabb elődeinél, bár azért a leírásokból még így is lehetne lecsippenteni, hogy feszültebb lehessen a légkör. Mindezek ellenére ezt a kötetet sokkal inkább ajánlani tudnám a kémregények rajongóinak, még akkor is, ha a korábbi történeteket esetleg nem olvasták – ezeket ugyanis a regényben a szerző egyébként is összefoglalja. Lezárásként egy remek kötetet vehet kézbe az olvasó, és a finálét elolvasva talán még többet is szeretne kapni ebből a színfalak mögötti drámából. (N. Juhász Tamás)
