Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

2068 – Éld az életem (1) 911 L.A. (1) A. F. Brady (1) Aaron Sorkin (1) Ada (1) Adam Sandler (1) Addie LaRue (1) Adrian Tchaikovsky (1) Agave (9) agave (154) ajánló (61) Alien (1) Alix E. Harrow (1) Alma Katsu (1) Álomdalok (1) Amanda Gorman (1) Anne Sverdrup-Thygeson (1) Anthony ONeill (1) Apollo’s Arrow (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Átváltozás (1) Az agyament műszak (1) Az éjféli égbolt (1) Az éjszaka fénye (1) Az elnök emberei (1) Az elveszett város (1) Az erő nyomában (1) Az illusztrált ember (1) Az Intézet (1) Az ír (1) Az obeliszkkapu (1) Az ötödik évszak (1) Az utolsó párbaj (1) Az utolsó tanú (1) Az utolsó tréfa (1) A beteg (1) A chicagói 7-ek tárgyalása (1) A csodálatos Mrs. Maisel (1) A dilemma (1) A ganümédeszi hatalomátvétel (1) A halálmegvető (1) A halál útvesztője (1) A hasadék (1) A His Dark Materials (1) A két pápa (1) A Kimenekítés (1) A kívülálló (1) A Kreml jelöltje (1) A Labirintus (1) A lángoló isten (1) A láthatatlan ember (1) A megtört föld (1) A negyedik majom (1) A nomádok földje (1) A professzor és az őrült (1) A rettenthetetlen (1) A sötétség kora (1) A sötét oldal (1) A terror univerzumai (1) A titokzatos bolygó (1) A tökéletes fegyver (1) B. A. Paris (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Batman - Karácsonyi ének (1) Beatrice Ákos Jerikó (1) Bekerített erdő (1) Beren és Lúthien (1) Blake Crouch (1) Bob Dylan (1) Bong Joon Ho (1) Brandon Hackett (2) brandon hackett (6) Californication (1) Carl Zimmer (1) Catherynne M. Valente (1) Cavan Scott (1) Charles Casillo (1) Charles Dickens (1) Christopher Nolan (1) Christopher Tolkien (1) Cixin Liu (1) Csillagok háborúja (1) Csongrádi Ábel (1) Csősz Sándor (1) Cyberpunk 2077 (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (3) Dark (1) David Fincher (1) DC (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) Designated Survivor (1) dialógus (1) dick (9) Doctor Strange (1) Doktor House (1) Dominic Dulley (1) Donnie Darko (1) Don Winslow (1) Dooku az elveszett jedi (1) Dracul (1) Drew Williams (1) Druk (1) Eduardo Sacheri (1) Ed McDonald (3) Éhség (1) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) Eldobható testek (1) Elektronikus állam (2) Élősködők (1) Emelkedés (1) Eminem (1) Enola Holmes (1) Ericson Core (1) ernest cline (3) escher (1) Etetés (1) Európa (1) évértékelő (3) Evidens közegek (1) Ezüst Félhold Blues (1) Fekete monitor (1) Feleségem (1) Fiatal Írok Tábora (1) Fire & Blood (6) Fire and Blood (1) GABO SFF (7) gaga (12) Game of Thrones (1) Gáspár András (1) Gazdátlan csillagok (1) George R. R. Martin (12) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gorlo Volka (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Graham Moore (1) Gravity (1) Guy Ritchie (1) H. Nagy Péter (3) Harley Quinn (1) Harriet (1) Helen Keen (1) Helikon (1) Hibridek (1) hírek (8) Hölderlin (1) Holt idény (1) Homeland (1) Homeland s08e12 (1) Homérosz (1) Horgonyhely (1) House of the Dragon (8) Hyperion (1) Időugrás a Marson (1) Iliász (1) Ílion (1) In memoriam (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) Izsó Zita (1) J. D. Barker (1) J. R. R. Tolkien (1) Jack Ketchum (1) Jana Vagner (1) Jason Matthews (2) Jasper DeWitt (1) Jeff VanderMeer (4) Jenn Lyons (1) Jiří Menzel (1) Joe Hart (1) John le Carré (1) John Le Carré (2) John Scalzi (1) Jojo Nyuszi (1) Joseph Staten (1) Jozef Karika (1) kaku (1) kalligram (1) Karácsonyi ének (1) Karanténkultúra és járványvilág (1) Kárhozat (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Keserű József (1) Később (1) Kettős szerepben (1) Kevin Shinick (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) Királyok veszte (1) Kisasszonyok (1) Kitömött barbár (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) Koréliai Hajsza (1) krimipályázat (1) Különös új világok (1) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Lara Fabian (1) Láthatatlan bolygók (1) Légszomj (1) Lehetnek sárkányaid is (1) Leigh Whannell (1) Lenn a sivár Földön (1) Lily Brooks-Dalton (1) Lőrinczy Judit (2) Lovecraft földjén (1) Love Death & Robots (1) Lúzerek éjszakája (1) madonna (1) Magam adom (1) Maid (1) Mákháború (1) Mank (1) Marilyn Monroe (1) Martin Scorcese (1) Már megint a felfedezők (1) Matt Ruff (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Megsebezve (1) Mel Gibson (1) Menekülés a tóhoz (1) Menekülj (1) Mesék a Hurokból (1) Michael J. Martinez (1) moskát anita (5) Moskát Anita (2) Mulan (1) Mulan 2020 (1) N. Juhász Tamás (1) N. K. Jemisin (3) Nabokov (1) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nicholas A. Christakis (1) Nnedi Okorafor (1) Nobel-díj (1) Obscura (1) Octavia E. Butler (3) opus (20) Örkényi Ádám (1) Oxygen (1) Ozymandias (1) Palmer Eldritch három stigmája (1) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Pásztor Anna és Pásztor Sámuel (1) Pat Cadigan (1) Percy Bysshe Shelley (1) Perfect Harmony (1) Péterfy Gergely (1) Philip K. Dick (15) Pierce Brown (2) Piranesi (1) Pókfény (1) Prae (2) prae (5) Próza Nostra (1) Quentin Tarantino (1) Quimby (1) R. F. Kuang (3) Rae Carson (1) Ragadozó madarak (1) Rammstein (1) Rango (1) Ray Bradbury (1) Ready Player Two (1) Red Hot Chili Peppers (1) rég várt (2) Repedés a térben (1) Repeszhold (1) Respect (1) Rian Johnson (1) Richard Morgan (2) Rólunk szól (1) S.W.A.T. (1) Samantha Downing (1) Sam Hargrave (1) sandman (1) Sárkányköztársaság (1) sci-fi (1) scolar live (1) Scott Westerfeld (1) Sepsi László (1) simmons (1) Simon Stålenhag (2) Spencer (1) Star Trek (1) star wars (12) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) Stephen King (5) Stillwater (1) Stowaway (1) Superstore (1) Susanna Clarke (1) szeminárium (33) Szerelem a hatodikon (1) szimpózium (22) szingularitás (1) SZMIT (1) T2 (1) Taika Waititi (1) Ted Chiang (1) Tenet (1) Termőtestek (1) Terra Insecta (1) The Durrells (1) The Hill Will Climb (1) The Last of Us Part II (1) The Queen’s Gambit (1) The Rookie (1) The Science of... (1) The Undoing (1) The West Wing (1) The Witness (1) This is Us (1) Thomas A. Szlezák (1) Thomas Vinterberg (1) Tízezer ajtó (1) Toby Ziegler (1) Togo (1) Tom Sweterlitsch (1) Tőrbe ejtve (1) Trhlina (1) Trónok harca (1) true detective (1) Tudástér (1) Tűz & Vér (3) Tűz és Vér (1) Ubik (1) Uncut Gems (1) Úriemberek (1) Űrlottó (1) Űropera (1) V. E. Schwab (1) Vaiana (1) Vakság (1) Végítélet (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) Vírusok világa (1) vizualitás (3) Volt egyszer egy… Hollywood (1) Vörös Veréb (1) Vulcanus kalapácsa (1) Westworld (1) William Gibson (1) Yellowstone (1) Zachary Mason (1) Zack Snyder (1) Zéró csapat (1) Címkefelhő

Ajánló

hannlec 2019.10.07. 06:08

A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék

és az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

meghív minden kedves érdeklődőt

 

H. Nagy Péter A képzelet tudománya

 

című könyvének bemutatójára

 

praxeologia.jpg

 

Helyszín: Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, 506-os terem

 

Időpont: 2019. október 15. (kedd), 14:15

 

A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Keserű József

 

Szólj hozzá!

Sci-fi és popzene - Catherynne M. Valente: Űropera

hannlec 2019.10.06. 12:12

valente.jpg

A science fiction nyelvét reflektáltan megszólaltató mű, Douglas Adams ötkötetes Galaxis-trilógiájának második része a következő szituációt hozza játékba: az intergalaktikus menekültekből és szökevényekből álló társaság egyik párbeszédében szóba kerül egy rockegyüttes, amely „a leghangosabb, a leggazdagabb és a legsikeresebb banda a világ történetében”.

Az Útikalauzban (a fikció „főhősében”) pedig ez olvasható: „a Katasztrófasújtotta Terület, ez a Gagrakaki Elmezónából származó plutónium-rockegyüttes, általánosan elfogadott vélemény szerint nemcsak a Galaxis leghangosabb rockegyüttese, de minden zajforrások leghangosabbika is egyúttal. Tapasztalt koncertlátogatók szerint a hangegyensúly a színpadtól harminchét mérföldnyire elhelyezett betonbunkerek belsejében a legoptimálisabb. A zenészek távirányítással szólaltatják meg hangszereiket vastag hangszigetelésű űrhajójukból, amely ilyenkor a bolygó – sokszor egy másik bolygó – körül kering. […] Sok világban egyszer s mindenkorra megtiltották fellépésüket; néha esztétikai okokra hivatkozva, de többnyire azért, mert az együttes koncertfelszerelése ellentmondásban állt a stratégiai fegyverekre vonatkozó helyi korlátozó egyezményekkel.”

Természetesen nem pusztán az az érdekes, hogy az ehhez hasonló parodisztikus részletek miként teszik hatékonnyá Adams parazita alkotását; hanem inkább az, miért tekinthető működőképesnek a Katasztrófasújtotta Terület (környezetátrendező produkciója:) feltehetően nem tisztán hallható zenéje (?), a látványos show kiiktatása (nincs jelen sem a zenekar, sem a közönség), a koncert interplanetáris kitágítása; pláne akkor, ha mindez (összes kellékével, hangrobbanásaival egyetemben) be is van tiltva. A rockzene – mint tudjuk – visszaélés a hadfelszereléssel; ez esetben szó szerint: a hangszer stratégiai fegyver.

Adams bulija természetesen nem véletlenül került itt szóba, hiszen Catherynne M. Valente Űropera c. regénye hasonló őrültségekkel operál. A Metagalaktikus Grand Prix-n különféle – egymás számára idegenebbnél idegenebb – civilizációk dallal vagy egyéb performansszal mérik össze tudásukat, miközben szó szerint az élet a tét. Az aktuális akción az emberiséget Decibel Jones és az Abszolút Nullák képviselik, fajunk sorsa az ő teljesítményükön múlik. A poénos megoldások persze olykor Adams humorát idézik, de a zenei kultúrához való viszony szempontjából az Űropera végső soron tiszteletadás David Bowie (illetve Ziggy Stardust) előtt.

Valente mindezt megtoldja egy remek intermediális játékkal is. A tartalom valójában playlist, a fejezetek pedig feltételeznek egy-egy popdalt, melyek zenei versenyeken (Eurovíziós dalfesztiválon) hangzottak el, így mintegy a háttérben (is) szól a zene. Conchita Wurst vagy Celine Dion dalai mellett Rúzsa Magdi is színesíti a skálát, Unsubstantial Blues c. szerzeményével. Olvasás és zenehallgatás összefonódása és egymásban való tükröztetése olyan ötlet, mely nemcsak szokatlan a sci-fiben, de újraszituálja a címben jelölt műfaji jelölőt is. Az űroperák csatajeleneteit helyettesítő zenei párbajok, a könyv médiumának a diszkógömbbel való kontaminálása számos ponton erősíti ezt a kapcsolatot, így tökéletesen jogos az Alient kifordító tagline: „Az űrben mindenki hallja az énekedet”.

Másrészt a regény tagolása (Föld, Víz, Levegő, Tűz, Szív) sem hagy kétséget a felől, hogy az Űropera speciális látásmódjának következtében az Élet színpada és a zene azzal az ötödik elemmel kerülhet kapcsolatba, amely nélkül unalmasabb hely volna az univerzum, de ez mégsem szimpla romantika. Hiszen ha a világegyetemben mindennek van ritmusa, akkor„a galaxis történelme, egy bolygó történelme és egyetlen személy története is egyszerű kis dallam karaokefelirattal”. Egy popdal megszületéséhez kismillió feltételnek kellett teljesülnie a Nagy Bumm óta. Innen nézve kissé másképpen hallgathatjuk a szférák zenéjét, a szív ritmusát és a csend hangjait. (H. Nagy Péter)

Címkék: Catherynne M. Valente GABO SFF Űropera

Szólj hozzá!

Ajánló

hannlec 2019.10.02. 20:13

ajanlohoz.jpg

Az MA PKK nyolcadik, a tudomány és az irodalom kapcsolatával foglalkozó szimpóziuma november 13-án lesz a Selye János Egyetem Tanárképző Karán (társszervezők: SZMÍT Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekciója, SJE Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék). Nagy Melinda biológus, Lőrincz Gábor nyelvész és H. Nagy Péter irodalomtörténész előadásai hangzanak majd el. A szimpózium második felében Keserű József beszélget Moskát Anitával, a szerző Irha és bőr című regénye kapcsán. A részletes program hamarosan megtekinthető lesz a blogon és az egyetem honlapján.

Címkék: ajánló moskát anita GABO SFF Irha és bőr

Szólj hozzá!

Ajánló: Opus 61

hannlec 2019.09.10. 09:50

opus61.JPG

A tartalomból:

 

L. Varga Péter: A Potter nélküli varázsvilág lenyűgözőbb és ijesztőbb, mint valaha. Legendás állatok – Grindelwald bűntettei

 

H. Nagy Péter: A Déli Végek-trilógia (és az X Térség) komplexitása. Jeff VanderMeer: Expedíció, Kontroll, Fantomfény

 

Borbíró Aletta: Biofantasy. Moskát Anita Horgonyhely című regényének ökofeminista értelmezése I.

 

Keserű József: Nem őznek való vidék. Moskát Anita: Irha és bőr

 

Baka L. Patrik: Gőzerővel a világ körül. Dávid Ádám: Millennium expressz-trilógia

Címkék: ajánló opus

Szólj hozzá!

Nevess a diktatúra arcába!

hannlec 2019.09.08. 19:21

pkd_az_utolso_trefa.jpg

Philip K. Dick 1956-os regényében a Pazarlás korának véget vető nagy háború után elérkezett a Morális Megújhodás korszaka: az állampolgárok egymás iránti hazafias kötelessége, hogy éberen vigyázzanak egymás erkölcseire és jelentsék lakótársaik bármiféle „förtelmes cselekedetét”, például egy férjezetlen nő afférját, vagy egy dolgozó este nyolc utáni kocsmatúráját a lakóbizottság középkorú, virágos ruhát viselő pirospozsgás hölgyeinek – akik a későbbi Figyel az ég prűd Edith Pritchet-jének kísérteties előképei. Dolgukat megkönnyítik a kopingerek, ezek a fürge kis drónok, melyek, ha kell, felmásznak a házfalon, beslisszolnak az ember irodájába, vagy meglepetésszerűen ugranak elő egy utcasarkon, mindezt az átláthatóság és az állandó megfigyelés biztonságot adó volta nevében.

A Lakógyűlés névtelen-személytelen bírósága – ahol a hangtorzításnak köszönhetően senkinek nem kell vállalnia az arcát a hozzászólásakor – aztán megtárgyalja a fentebbi bűnöket (sokszor napjaink közösségi médiájának trolljait is megszégyenítő hangvételben) és súlyosságuk szerint dönt a rakoncátlan honpolgár lakhatási engedélyének megvonásáról vagy megrovás melletti megtartásáról.

A város, Newer York szívében pedig ott áll a mindenhonnan jól látható Momeg-torony, az omfalosz, ahonnan a magáncégek állami megrendelésre gyártott propagandafüzetei terjesztik az új társadalmi rend mindenek felett valóságát. A pihenés, a henyélés elképzelhetetlen ebben a társadalomban, ahol mindenki a kollektíva érdekében munkálkodik. Persze, vannak, akik nem értenek egyet az ideológiával. Ők a „pszichések”, azaz az elmebetegek, akiket beható pszichoterápiás diagnózis után vár a Másvilág, azaz az Egészségközpont szanatóriuma, onnan pedig, ha már reménytelen esetnek minősülnek, eljuthatnak az űrbéli gyarmatokra. Ahol azt beszélik, munkatáborokban dolgoztatják a földi élet ellen lázadókat, és hatalmas robothadseregek épülnek a kozmosz további bolygóinak leigázására.

Az egyik nap azonban botrányos incidens történik: meggyalázzák Streiter őrnagy, a Megújhodás kora hősének szobrát, méghozzá oly módon, hogy aki látja, nem tudja megállni, hogy ne nevessen rajta, és amin nevetünk, attól többé már nem félünk igazán…

„– Van valami az agyadban, ami senki másnak. De nem prekogníció.

Akkor mi?

Humorérzék.” (126.)

Ahogy az 1984 Winstonja az egyetlen a világában, aki még képes átérezni a duplagondol mélységes tudathasadásosságát, és képes igazán, valójában emlékezni (az igazságra), úgy Dicknél Allen Purcell az, aki képes a szentségből viccet csinálni, csúfot űzni a bálványból, és ezzel elindítani valamiféle változást a közhangulatban és talán a közéletben is.

Az 1984-gyel való szemet szúró hasonlóságok (besúgóhálózat, telekép – kopingerek, Szeretet minisztérium – Momeg-torony, személyi kultusz: Nagy Testvér vs. Streiter őrnagy, betiltott könyvek, korlátozott rendelkezésre álló erőforrások) mellett a regény számos Dick-i sajátosságot is felvonultat: találkozhatunk hasadt személyiséggel, akinek az idje mást akar, mint az egója. Egy múzeumban feltűnik egy 20. századi, teljesen berendezett amerikai lakóház (ld. a Kiállítási darab c. novellát), mint a dőzsölés és fecsérlés nosztalgikus, ugyanakkor elrettentő és elkerülhetetlen bukáshoz vezető jelképe. Az illegális régészek a hokkaidói hamu alól kikerült tárgyakkal kereskednek. (Ld. az Ember a Fellegvárban szereplőinek klasszikus amerikai történelem iránti rajongását.)

„– Mit szeretne? Beringer-féle burgundit? Ezer dollár. A Dekameront? Kétezer. Elektromos palacsintasütőt? – Fejben számolt. – Attól függ, hogy olyan kell-e, amit szendvicssütésre is lehet használni, mert az drágább.” (68.)

Az 1984-ben a múlt megőrzésére tett kísérlet a felforgató cselekedet, ami megengedhetetlen, mivel a hazugságra épült hatalomra nézve megsemmisítő lenne, és amit épp ezért könyörtelenül elfojt az államgépezet. Az utolsó tréfa puhább diktatúrájában a humor az.

A háztömbök fülledt légköre és beszűkült gyűlései Az utolsó szimulákrum panel-városállamait idézik, a nyílt befejezés pedig a Szabad Albemuth Rádióét: a forradalom elkezdődött, de hogy valójában ki nevet a végén, azt ki-ki döntse el maga. (Babos Orsolya)

Címkék: agave Philip K. Dick Az utolsó tréfa

Szólj hozzá!

Keith Roberts: Gőzkorszak. Pavane

hannlec 2019.09.08. 16:17

keith_roberts.jpg

Keith Roberts főműve, a Gőzkorszak. Pavane (ford. Horváth István, Metropolis Media, Budapest, 2018) számos olyan kérdést vet fel, melyek révén pontosabb elképzeléseink formálódhatnak a steampunkról. Az 1968-as keltezés és a gőztechnológia kiterjedt szerepeltetése az irányzat felől szemlélve proto-steampunk opusként teszi/tenné megközelíthetővé a könyvet, esetében azonban különbséget kell tennünk a gőztechnológián alapuló futurista áttörések és a gőzerő felhasználásának kényszerszerű kiterjesztése között. (Az eredeti cím a 2018-as magyar fordításnál csak alcímként szerepel, a Gőzkorszak megnevezés pedig bár a célközönség megszólításának tekintetében érthető, mint látni fogjuk, kissé félrevezető is.)

A Pavane világában Tudor Erzsébet 1588-ban merénylet áldozata lett, Angliában belháborúk törtek ki, minek folytán a spanyol király, II. Fülöp nagy armadája könnyűszerrel győzelmet aratott a szigetek felett. Mindennek következményeként az Újvilág java spanyol uralom alatt marad, Anglia pedig nagyban kivette a részét a protestáns mozgalmak felszámolásában is Európaszerte, így maga is visszatér a katolikus egyház jogara alá. A mű tehát egyszersmind alternatív történelem is, sőt, talán még inkább az, mint steampunk.

A Pavane egy olyan párhuzamos jelenben – az első tétel 1968-ban indul, tehát a kötet megjelenésének évében – játszódik, ahol a világ jó része a pápai trón kobaltszín zászlajának fennhatósága alatt áll. A társadalom feudális, a hűbéri hierarchia szerint szerveződik, ahol a ranglétra csúcsán, a koronás főket követően maga az egyházfő áll, a nemesség pedig még mindig a várfalak elérhetetlen magasából kormányoz. Noha az inkvizíciót felszámolták, utódszervezetének, a Lelki Üdvösség Bíróságának segítségével Róma püspöke vasmarokkal terelgeti a nyáját, amihez nagyban hozzájárul a technológiai fejlődés pápai rendeletek általi visszatartása:

 

Az 1910-ben kihirdetett pápai bulla, a Petroleum Veto százötven köbcentiméterben határozta meg a belsőégésű motorok megengedett hengerűrtartalmát. A közúti gőzösökkel szállítóknak azóta sincs versenytársuk. […] [Jesse a] sebességmérőre pillantott. Óránként tizenöt mérföld, százötvenes fordulat. Kesztyűs keze megmarkolta az irányváltó kart. Városban legfeljebb tíz mérföld volt a megengedett sebesség […]. (17.)

 

A Pavane-ben megjelenő, kiterjedt gőzgéphasználat tehát – melynek legjellegzetesebb szerkezetei a sínek nélkül közlekedő, áruszállításra használt lokomobilok, avagy gőzvontatók – a technológiai fejlődés törvényszintű hátráltatásának eredménye, s az említetthez hasonló bullák miatt nem nyerhet teret az elektromos- vagy atomenergia sem. Az ilyesmit fekete mágiának és egyszersmind eretnekségnek tételezik, igaz, a homályban, a klérus által felügyelt társadalomból kivonult peremcsoportok – a Letűnt Nép, a tündérek, akik az ősi természetvallásokat és az északi mitológia isteneit is szembeállítják az Egyházzal – csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy rejtett, „mágikus” tudásukat szabadon engedjék. Több tételen át úgy tűnhet, a narratívának van/lesz egy fantasztikus rétege, ez azonban csak az alternatív univerzum nyelvi kifejezésmódjának a terméke, hiszen a mágia csupán az ismeretlen fejlesztéseket és a tudományokat, a tündér pedig a régi hithez visszatért kívülállókat jelöli. A visszatartott fejlődés jóval áthidalhatatlanabbá teszi a távolságokat is – vö. 10-15 mile/h –, így Angliát és a világot is jóval markánsabb nyelvi és etnikai különbségek szabdalják fel.

Roberts műve rendkívül precízen vázolja fel a szerepeltetett szerkezetek működését és azok kezelésének módját, értve ez alatt a lokomobilokét éppúgy, mint a szemafortornyokét –(optikai távírókét) is, melyek a „gyors” hírátadás funkcióját látják el, és az egész szárazföldet behálózzák. (A szemafortornyokat kezelő Híradósok Céhe egyfajta állam az államban, belső hierarchiával, a kívülállók számára ismeretlen tudás, kódrendszerek birtokában. Felépítését és státuszát tekintve a középkori lovagrendeket, főként a Templomos rendet idézi.) A könyv ezáltal bár joggal pályázik a historikus steampunk státuszra, mégsem maradéktalanul az, hiszen a gőzerő kihasználása alig haladja meg a mi múltunk „gőzkorszakának” technológiai lehetőségeit. A Pavane nem pörgeti azt túl, nem hajt végre a gőz segítségével információtechnológiai forradalmat – ehelyett az iparit is felfüggeszti. Gyakorlatilag mellőzi azokat az elemeket, amelyeket a steampunk terminus -punk tagja volna hivatott biztosítani. Ilyenformán, bár vitathatatlanul allohistorikus műről van szó, ami alternatív szerkezeteket is szerepeltet, a proto-steampunk státusz megkérdőjelezhető lesz, s egyszersmind leszűrhetővé válik egy fontos tanulság: futurista fejlesztések nélkül nem beszélhetünk steampunkról.

A Pavane nyelvi dimenzióját tekintve A gépezettel rokonítható, hiszen a szöveg ahhoz hasonlóan gőz alapú retorikai megoldásokkal, hasonlatokkal él, ami nem kizárólagosan a steampunk szövegekre jellemző megoldás. Például:

 

Olyan hangosat dobbant a szíve, mint egy gőzös, amikor a vezető megemeli a nyomást a hengerekben. – Majd később: – A jelzőkarok hangosan nyikorogtak és csattogtak odafent, saját ütemes zihálása úgy zakatolt, mint egy gőzgép. (40., 78.)

 

A Pavane tételei önállóan is olvasható elbeszélésekként szerveződnek, melyek centrumában mindenkor más-más társadalmi hátterű szereplő áll (munkás, híradós, nemes, kibukott szerzetes stb.), ezek azonban a könyv végére egytől egyig összekapcsolódnak, hiszen ugyanazon a családfán válnak elhelyezhetővé, még ha nem is egyenes ági felmenőkként/utódokként. Mindez többszörös önreflexióként teszi értelmezhetővé a hatodik tétel központi alakjának, Eleanor úrnőnek a merengését is:

 

Olybá tűnt, mintha én magam, ön is, és a katonák, mi mindannyian, csak apró bábuk lennénk a fűben. Vagy egy színpadon. És felhúzható bábuként játsszuk a szerepünket, amelyet nem is értünk… […] Olyan volt, mint egy… tánc. Mint egy menüett, vagy egy pavane. Fenséges, de értelmetlen. Minden lépés pontosan meghatározott. Kezdettel és véggel. […] A dolgok a fejük tetejére állítva is ugyanúgy értelmet nyernének, az okozatok elvezetnek az okokhoz, azok meg még több okozathoz… (237–238.)

 

A sok ok-okozatiság az egyik szinten egy család történeteként lesz értelmezhető – amiért az elbeszélésfüzér családregényként is olvashatóvá válik –, egy másikon pedig az egész alternatív univerzum átalakulásának kiindulási pontjaként.

A műben továbbá csak ezen a szöveghelyen jelenik meg a pavane kifejezés, ami egy különösen lassú tempójú, méltóságteljes, 16. századi reneszánsz tánc megnevezése. A szó esetünkben stiláris önreflexió, hiszen az egyes tételek (nem fejezetek) és a nagy egész kibontakozásának lassú tempójára is utal, a nagy ívű leírásokra, a kiterjedt háttérvilág megalkotására, de egyszersmind a szereplők bábuként való mozgatására, táncoltatására is, ami aztán a színdarab végső kicsúcsosodásáig, az elemek összeolvadásáig, majd a letisztult befejezésig vezet el. (Baka L. Patrik)

Címkék: Keith Roberts Gőzkorszak. Pavane

Szólj hozzá!

Öreg csibész, nem vén csibész

hannlec 2019.09.08. 16:15

a_vegso_dobas.jpg

Han Solo sosem tartozott igazán a kedvenc Star Wars karaktereim közé. Amikor hallottam, hogy önálló filmet fog kapni, csak annyi jutott eszembe, hogy több olyan karakter van ebben a franchise-ban, akivel érdemesebb volna foglalkozni. Végeredményben aztán kaptunk egy viszonylag korrekt, ám véleményem szerint teljesen felesleges filmet. Szinte várható volt, hogy ezt követően regények is meg fognak jelenni Solóról. A legfrissebb, amely a film előzménye is, nemrégiben jelent meg magyarul Koréliai hajsza címmel a Szukits kiadónál. (Erről is nemsokára írok majd). Most azonban kanyarodjunk vissza az első alkotáshoz, amely (ha nem számoljuk a filmregényt) José Daniel Older A végső dobás című könyve volt a sorban.

A galaxis két legnagyobb lókötője, Han ás Lando ismét elképesztő kalandba keveredik ebben az új kötetben. Két évvel járunk a Jakkui csata után, amikor egy különös szerzet átprogramozza Lando egyik droidját és megpróbálja eltenni őt láb alól. Mint kiderül, ennek az egésznek köze van egy szerkezethez, amelyet ő és Han (külön-külön) már korábban megpróbáltak elcsaklizni, így tehát Calrissian felkeresi Solót, hogy segítsen megoldani az ügyet.

A regény négy szálon fut, ebből egy a „jelenben”, míg három a múltban játszódik: egy Solo, egy Lando, egy pedig a regény antagonistájának a múltjába enged betekintést. Azt kell, hogy mondjam Older ezeket az időbeli ugrásokat ügyesebben, és izgalmasabban oldotta meg, mint azt Timothy Zahn tette a Thrawn: Szövetségek című kötetében.

Érdekes volt figyelni a két főszereplő karakter jellemfejlődését, és más oldalukról megismerni őket. Han a Kashyyyk felszabadítását és a Jakkui ütközetet követően a Chandrillán él családjával, Leiával és a két éves Bennel. Igyekszik beilleszkedni, családapaként helytállni, ám nyughatatlan vére nem hagyja őt békén. A politika hidegen hagyja, és veszélyesebbnek tartja, mint egy pisztolypárbajt. Lando pedig, aki mindig nagy nőcsábász (is) volt, rájön arra, hogy talált valakit, egy twilek nőt, akit tudna szeretni. „Közös” múltjuk most ezeket az állapotokat veszélyezteti – és ezen túl a galaxis sorsát is. Bár mindkét csibész már rég elhagyta a tejfogát, azonban még van jó néhány trükk a tarsolyukban.

A regényt mindenképpen ajánlom egyrészt a karakterek rajongóinak, másrészt mindazoknak, akik szeretik a Star Wars univerzumban játszódó kalandosabb történeteket. (N. Juhász Tamás)

Címkék: Star Wars - A végső dobás Daniel José Older

Szólj hozzá!

A Nagy Csend

hannlec 2019.09.03. 08:16

chiang.jpg

Az emberek az Arecibo Obszervatórium rádióteleszkópját használják, hogy földön kívüli intelligencia után kutassanak. Annyira vágynak a kapcsolatfelvételre, hogy létrehoztak egy fület, amely képes hallani az egész univerzumban.

Pedig én és papagájtársaim itt vagyunk az orruk előtt. A mi hangunk miért nem érdekli őket?

Olyan faj vagyunk, amely nem emberi és képes kommunikálni velük. Nem pont minket keresnek az emberek?”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik Ted Chiang A Nagy Csend című novellája (megjelent a szerző Kilégzés és más novellák című kötetében, az Agave Könyvek gondozásában).

A Puerto Rico-i Arecibo Obszervatórium a világ harmadik legnagyobb rádióteleszkópja, innen sugározták az űrbe a hetvenes években az arecibói üzenetként ismert rádióüzenetet, amelynek célja a híradás volt az emberiség létezéséről más, értelmes fajok számára. Válasz mind ez idáig nem érkezett.

Az emberiség – egyelőre nem megvalósult – nagy tervei között a világűr meghódítása és a földön kívüli intelligenciával való kapcsolatfelvétel kitüntetett helyet foglal el. Arról, hogy mennyire vagyunk közel az előbbihez, és hogy mennyi a valószínűsége az utóbbinak, megoszlanak a vélemények. Egyesek úgy vélik, hogy – az univerzum méreteiből kifolyólag – egészen biztosan van valahol a Földön kívül is értelmes élet. Mások óvatosabbak ezzel kapcsolatban. Enrico Fermi híressé vált kérdése – „Hol vannak?” (Mármint az értelmes idegenek) – arra a paradoxonra utal, ami a földön kívüli civilizációk létezésének feltételezett valószínűsége és a létezésükre szolgáló bizonyítékok hiánya (a Nagy Csend kifejezés erre utal) között feszül. Akárhogy is van, igazat adhatunk Arthur C. Clarke-nak, aki szerint: „Vagy egyedül vagyunk az univerzumban, vagy nem. Mindkét lehetőség félelmetes.”

Chiang novellája – az íróra jellemző szellemességgel – csavar egyet a problémán azzal, hogy egy papagájt tesz meg narrátornak. A papagáj – Daniel Defoe-tól Ray Bradburyig – visszatérő szereplője a világirodalom emlékezetes történeteinek. Robinson Crusoe leghűségesebb társa a szigeten Polly, a papagáj, akit Robinson nemcsak a beszédre tanít meg, hanem a szavak helyes kiejtésére is. Sőt, Polly után még két papagája lesz, akiket szintén megtanít beszélni. Chiang valószínűleg nem véletlenül választja ezt az állatot (és nem egy másikat); ha beszélő állatot kellene mondanunk, alighanem mindannyiunknak a papagáj jutna először eszébe.

A papagáj mint narrátor megjelenésével egy figyelemreméltó hangsúlyeltolódás megy végbe a felvetett kérdést (Van-e intelligens élet az emberin kívül?) illetően. A beszéd képességét a filozófia sokáig – egészen a huszadik század második felének közepéig – kizárólag az embernek tulajdonította. Ha az emberek találkoztak is beszélő állatokkal – mint például Robinson –, azt elintézték annyival, hogy ezek az állatok csak mechanikusan utánozzák az emberi hangokat, és valójában nem értik, mit beszélnek. Az, hogy egy állat gondolkodik (vagy – szakszerűbben – rendelkezik összetettebb kognitív képességekkel), teljességgel elképzelhetetlen volt.

Ma már ezt másképp látjuk. Magyarul is olvasható könyvében (Elég okosak vagyunk, hogy értsük, milyen okosak az állatok?) Frans de Waal etológus beszámol Alexről, a jákópapagájról, aki nemcsak beszélni tanult meg, hanem számos bizonyítékát adta annak, hogy tudatosan használja a nyelvet. Alex képes volt felismerni és megnevezni a színeket, a formákat és az anyagokat, valamint összeadni a számokat (s ehhez még csak látnia sem kellett az összeadandó dolgokat). És nem Alex volt az egyetlen madár, aki erre képes volt! Ezek a példák – na meg az etológusok további, időnként egészen megdöbbentő megfigyelései – komolyan elgondolkodtathatnak bennünket azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy vajon tényleg csak az ember tud beszélni és gondolkodni.

Chiang novellájának – mindezen túl – persze megvan a maga finom iróniája. A beszélő papagáj nézőpontjából rálátunk magára az emberre (vagyis saját magunkra), látjuk korlátait (korlátainkat), és a papagájjal együtt csodálkozunk azon, hogyan lehet, hogy egy ilyen értelmes faj, mint az ember, a távoli űrben keresi az értelmes élet nyomait, miközben az itt van, karnyújtásnyira tőle. Csak észre kellene vennie, és akkor talán megtanulná becsülni is. (Keserű József)

Címkék: agave Ted Chiang Kilégzés és más novellák

Szólj hozzá!

Ez itt Spárta! Assassin’s Creed Odisszea

hannlec 2019.09.03. 08:12

ac.jpg

2007 óta az Assassin’s Creed játéksorozat hosszú utat tett meg, és immár napjaink legsikeresebb franchise-ai közé sorolhatjuk. Számtalan folytatás készült az évek alatt, kalandozhattunk a keresztes háborúk idején, a reneszánszkori Olaszországban, kalózkodhattunk a karibi térségben, részt vehettünk az amerikai függetlenségi háborúban, és még számtalan történelmi esemény sűrűjében harcolhattunk. Az Ubisoft legutóbbi két projektje azonban visszavitt minket két olyan időszakba, amikor még nem léteztek sem a Templomosok, sem az Orgyilkos testvériség. Franchise révén, természetesen megjelentek ezekhez a részekhez is a regényadaptációk. A legutóbbi történet visszavisz minket a görög városállamok egy olyan zavaros időszakába, amikor nem a perzsák jelentették a legnagyobb veszélyt – a történet ezen események után játszódik –, hanem a városállamok háborúztak egymás ellen, felrúgva korábbi szövetségeiket.

Történetünk főhőse, Kasszandra, aki gyermekkorában egy tragédia miatt menekülni volt kénytelen Spártából. Igyekszik elfelejteni múltját, ám az nagyon is meghatározza őt. Miután felnő, miszthioszként, vagyis zsoldosként próbál életben maradni Kefalónia szigetén, ahonnét nem könnyű kijutni. Azután, hogy megküzd a sziget fölött zsarnokoskodó Küklopsszal – aki valójában csak egy félszemű haramia – felfigyel rá egy férfi, aki megadja a lány első igazi küldetését: meg kell ölnie Spárta egyik tábornokát, a Farkast. Kasszandra útnak is indul, ám kiderül, hogy a célpontja nem más, mint az apja. A felszín alatt pedig egy olyan összeesküvés szálai bontakoznak ki, amely meghatározza az egész akkori civilizáció sorsát és jövőjét.

Úgy vélem, hogy bizonyos részeket részletgazdagabban is kidolgozhatott volna a szerző (Gordon Doherty). Kissé hiányoztak az Oliver Bowdentől megszokott háttérinformációk, amelyek leginkább az Ezio-trilógiára voltak jellemzőek, de ez személyes preferencia kérdése. Az Odisszea hűen követi a játékot, még egyes poénos jelenetek is megtalálhatóak benne. Egy nagyon lendületes szövegről van szó, mely képes olyannyira magával ragadni minket, hogy az olvasó elgondolkodik azon, hogy veszi a táskáját és megindul maga is felderíteni a görög szigetvilágot és a fontosabb/ismertebb városokat. (N. Juhász Tamás)

Címkék: Gordon Doherty Assassin’s Creed Odisszea

Szólj hozzá!

Ajánló: Opus 60

hannlec 2019.08.28. 14:33

opus60.JPG

A tartalomból:

 

H. Nagy Péter: Partitúraszerűség – a regény médiatechnikai váltásának előlegezése (Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé)

 

Sátor Veronika: Karinthy Frigyes emberfogalma I. Ember és gép viszonya

 

Baka L. Patrik: Párhuzamos univerzumok II. – Ifjúsági kontrafaktumok (2. rész) (Andrássi György: Polgárháború vs. Peter Sanawad: Hívószó)

Címkék: ajánló opus

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása