2007 óta az Assassin’s Creed játéksorozat hosszú utat tett meg, és immár napjaink legsikeresebb franchise-ai közé sorolhatjuk. Számtalan folytatás készült az évek alatt, kalandozhattunk a keresztes háborúk idején, a reneszánszkori Olaszországban, kalózkodhattunk a karibi térségben, részt vehettünk az amerikai függetlenségi háborúban, és még számtalan történelmi esemény sűrűjében harcolhattunk. Az Ubisoft legutóbbi két projektje azonban visszavitt minket két olyan időszakba, amikor még nem léteztek sem a Templomosok, sem az Orgyilkos testvériség. Franchise révén, természetesen megjelentek ezekhez a részekhez is a regényadaptációk. A legutóbbi történet visszavisz minket a görög városállamok egy olyan zavaros időszakába, amikor nem a perzsák jelentették a legnagyobb veszélyt – a történet ezen események után játszódik –, hanem a városállamok háborúztak egymás ellen, felrúgva korábbi szövetségeiket.
Történetünk főhőse, Kasszandra, aki gyermekkorában egy tragédia miatt menekülni volt kénytelen Spártából. Igyekszik elfelejteni múltját, ám az nagyon is meghatározza őt. Miután felnő, miszthioszként, vagyis zsoldosként próbál életben maradni Kefalónia szigetén, ahonnét nem könnyű kijutni. Azután, hogy megküzd a sziget fölött zsarnokoskodó Küklopsszal – aki valójában csak egy félszemű haramia – felfigyel rá egy férfi, aki megadja a lány első igazi küldetését: meg kell ölnie Spárta egyik tábornokát, a Farkast. Kasszandra útnak is indul, ám kiderül, hogy a célpontja nem más, mint az apja. A felszín alatt pedig egy olyan összeesküvés szálai bontakoznak ki, amely meghatározza az egész akkori civilizáció sorsát és jövőjét.
Úgy vélem, hogy bizonyos részeket részletgazdagabban is kidolgozhatott volna a szerző (Gordon Doherty). Kissé hiányoztak az Oliver Bowdentől megszokott háttérinformációk, amelyek leginkább az Ezio-trilógiára voltak jellemzőek, de ez személyes preferencia kérdése. Az Odisszea hűen követi a játékot, még egyes poénos jelenetek is megtalálhatóak benne. Egy nagyon lendületes szövegről van szó, mely képes olyannyira magával ragadni minket, hogy az olvasó elgondolkodik azon, hogy veszi a táskáját és megindul maga is felderíteni a görög szigetvilágot és a fontosabb/ismertebb városokat. (N. Juhász Tamás)
