Keith Roberts főműve, a Gőzkorszak. Pavane (ford. Horváth István, Metropolis Media, Budapest, 2018) számos olyan kérdést vet fel, melyek révén pontosabb elképzeléseink formálódhatnak a steampunkról. Az 1968-as keltezés és a gőztechnológia kiterjedt szerepeltetése az irányzat felől szemlélve proto-steampunk opusként teszi/tenné megközelíthetővé a könyvet, esetében azonban különbséget kell tennünk a gőztechnológián alapuló futurista áttörések és a gőzerő felhasználásának kényszerszerű kiterjesztése között. (Az eredeti cím a 2018-as magyar fordításnál csak alcímként szerepel, a Gőzkorszak megnevezés pedig bár a célközönség megszólításának tekintetében érthető, mint látni fogjuk, kissé félrevezető is.)
A Pavane világában Tudor Erzsébet 1588-ban merénylet áldozata lett, Angliában belháborúk törtek ki, minek folytán a spanyol király, II. Fülöp nagy armadája könnyűszerrel győzelmet aratott a szigetek felett. Mindennek következményeként az Újvilág java spanyol uralom alatt marad, Anglia pedig nagyban kivette a részét a protestáns mozgalmak felszámolásában is Európaszerte, így maga is visszatér a katolikus egyház jogara alá. A mű tehát egyszersmind alternatív történelem is, sőt, talán még inkább az, mint steampunk.
A Pavane egy olyan párhuzamos jelenben – az első tétel 1968-ban indul, tehát a kötet megjelenésének évében – játszódik, ahol a világ jó része a pápai trón kobaltszín zászlajának fennhatósága alatt áll. A társadalom feudális, a hűbéri hierarchia szerint szerveződik, ahol a ranglétra csúcsán, a koronás főket követően maga az egyházfő áll, a nemesség pedig még mindig a várfalak elérhetetlen magasából kormányoz. Noha az inkvizíciót felszámolták, utódszervezetének, a Lelki Üdvösség Bíróságának segítségével Róma püspöke vasmarokkal terelgeti a nyáját, amihez nagyban hozzájárul a technológiai fejlődés pápai rendeletek általi visszatartása:
Az 1910-ben kihirdetett pápai bulla, a Petroleum Veto százötven köbcentiméterben határozta meg a belsőégésű motorok megengedett hengerűrtartalmát. A közúti gőzösökkel szállítóknak azóta sincs versenytársuk. […] [Jesse a] sebességmérőre pillantott. Óránként tizenöt mérföld, százötvenes fordulat. Kesztyűs keze megmarkolta az irányváltó kart. Városban legfeljebb tíz mérföld volt a megengedett sebesség […]. (17.)
A Pavane-ben megjelenő, kiterjedt gőzgéphasználat tehát – melynek legjellegzetesebb szerkezetei a sínek nélkül közlekedő, áruszállításra használt lokomobilok, avagy gőzvontatók – a technológiai fejlődés törvényszintű hátráltatásának eredménye, s az említetthez hasonló bullák miatt nem nyerhet teret az elektromos- vagy atomenergia sem. Az ilyesmit fekete mágiának és egyszersmind eretnekségnek tételezik, igaz, a homályban, a klérus által felügyelt társadalomból kivonult peremcsoportok – a Letűnt Nép, a tündérek, akik az ősi természetvallásokat és az északi mitológia isteneit is szembeállítják az Egyházzal – csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy rejtett, „mágikus” tudásukat szabadon engedjék. Több tételen át úgy tűnhet, a narratívának van/lesz egy fantasztikus rétege, ez azonban csak az alternatív univerzum nyelvi kifejezésmódjának a terméke, hiszen a mágia csupán az ismeretlen fejlesztéseket és a tudományokat, a tündér pedig a régi hithez visszatért kívülállókat jelöli. A visszatartott fejlődés jóval áthidalhatatlanabbá teszi a távolságokat is – vö. 10-15 mile/h –, így Angliát és a világot is jóval markánsabb nyelvi és etnikai különbségek szabdalják fel.
Roberts műve rendkívül precízen vázolja fel a szerepeltetett szerkezetek működését és azok kezelésének módját, értve ez alatt a lokomobilokét éppúgy, mint a szemafortornyokét –(optikai távírókét) is, melyek a „gyors” hírátadás funkcióját látják el, és az egész szárazföldet behálózzák. (A szemafortornyokat kezelő Híradósok Céhe egyfajta állam az államban, belső hierarchiával, a kívülállók számára ismeretlen tudás, kódrendszerek birtokában. Felépítését és státuszát tekintve a középkori lovagrendeket, főként a Templomos rendet idézi.) A könyv ezáltal bár joggal pályázik a historikus steampunk státuszra, mégsem maradéktalanul az, hiszen a gőzerő kihasználása alig haladja meg a mi múltunk „gőzkorszakának” technológiai lehetőségeit. A Pavane nem pörgeti azt túl, nem hajt végre a gőz segítségével információtechnológiai forradalmat – ehelyett az iparit is felfüggeszti. Gyakorlatilag mellőzi azokat az elemeket, amelyeket a steampunk terminus -punk tagja volna hivatott biztosítani. Ilyenformán, bár vitathatatlanul allohistorikus műről van szó, ami alternatív szerkezeteket is szerepeltet, a proto-steampunk státusz megkérdőjelezhető lesz, s egyszersmind leszűrhetővé válik egy fontos tanulság: futurista fejlesztések nélkül nem beszélhetünk steampunkról.
A Pavane nyelvi dimenzióját tekintve A gépezettel rokonítható, hiszen a szöveg ahhoz hasonlóan gőz alapú retorikai megoldásokkal, hasonlatokkal él, ami nem kizárólagosan a steampunk szövegekre jellemző megoldás. Például:
Olyan hangosat dobbant a szíve, mint egy gőzös, amikor a vezető megemeli a nyomást a hengerekben. – Majd később: – A jelzőkarok hangosan nyikorogtak és csattogtak odafent, saját ütemes zihálása úgy zakatolt, mint egy gőzgép. (40., 78.)
A Pavane tételei önállóan is olvasható elbeszélésekként szerveződnek, melyek centrumában mindenkor más-más társadalmi hátterű szereplő áll (munkás, híradós, nemes, kibukott szerzetes stb.), ezek azonban a könyv végére egytől egyig összekapcsolódnak, hiszen ugyanazon a családfán válnak elhelyezhetővé, még ha nem is egyenes ági felmenőkként/utódokként. Mindez többszörös önreflexióként teszi értelmezhetővé a hatodik tétel központi alakjának, Eleanor úrnőnek a merengését is:
Olybá tűnt, mintha én magam, ön is, és a katonák, mi mindannyian, csak apró bábuk lennénk a fűben. Vagy egy színpadon. És felhúzható bábuként játsszuk a szerepünket, amelyet nem is értünk… […] Olyan volt, mint egy… tánc. Mint egy menüett, vagy egy pavane. Fenséges, de értelmetlen. Minden lépés pontosan meghatározott. Kezdettel és véggel. […] A dolgok a fejük tetejére állítva is ugyanúgy értelmet nyernének, az okozatok elvezetnek az okokhoz, azok meg még több okozathoz… (237–238.)
A sok ok-okozatiság az egyik szinten egy család történeteként lesz értelmezhető – amiért az elbeszélésfüzér családregényként is olvashatóvá válik –, egy másikon pedig az egész alternatív univerzum átalakulásának kiindulási pontjaként.
A műben továbbá csak ezen a szöveghelyen jelenik meg a pavane kifejezés, ami egy különösen lassú tempójú, méltóságteljes, 16. századi reneszánsz tánc megnevezése. A szó esetünkben stiláris önreflexió, hiszen az egyes tételek (nem fejezetek) és a nagy egész kibontakozásának lassú tempójára is utal, a nagy ívű leírásokra, a kiterjedt háttérvilág megalkotására, de egyszersmind a szereplők bábuként való mozgatására, táncoltatására is, ami aztán a színdarab végső kicsúcsosodásáig, az elemek összeolvadásáig, majd a letisztult befejezésig vezet el. (Baka L. Patrik)
