Az egykori kém, a kémregények koronázatlan királya John le Carré legutóbbi és egyelőre legutolsó regénye 2017-ben jelent meg az Agave kiadó gondozásában. Ahogy azt már korábban említettem le Carré (A titkos zarándok című műve) kapcsán: a szerző stílusa nem éppen az akciókat szerető olvasóknak kedvez. Mindezek ellenére kellemes csalódás volt olvasni A kémek örökségét. Ez talán annak is köszönhető, hogy a „kerettörténet”, amely napjainkban játszódik, sokkal izgalmasabb, mint az előző kötet ünnepi vacsorája.
A történet főszereplője a nyugdíjazott kém, Peter Guillam, akit utolérnek a „múlt árnyai”. A jelenkor titkosszolgálata visszahívja őt, hogy figyelmeztessék: egyik volt társának fia előszedett egy régi esetet, hogy megtudja mi történt az apjával (miért kellett meghalnia), illetve, hogy bíróságra vigye az ügyet. Tekintve, hogy napjaink médiája előszeretettel hangoztatja a morális és immorális lépéseket, (főleg) amelyek a hidegháború titkosszolgálatának lépéseit illetik, jószerével szétcincálnák Petert, és ezzel a mai titkosszolgálat sem kerülne jó helyzetbe. Elindul tehát a nyomozás, hogy újra felidézzék mi is történt a régmúltban, hogy a jelen „problémáját” megoldják. Peter Guillam ameddig csak lehetséges, tagadja az ellene felhozott vádakat, ám maga az ügynökség az, amely belekényszeríti abba, hogy a múltat felbolygassák. Peter végül kénytelen belemenni egy olyan játszmába, amely feltépi a régi sebeket. Főhősünk nem csupán magát védi, hanem volt társait és mentorát is (a le Carré regényeiből már ismerős George Smiley-t). Smiley azonban eltűnt, és senki sem tudja, hogy hová mehetett, főhősünk is csupán emlékeinek köszönhetően jön rá, hogy merre lehet. Régi ellenfelek, társak és a nagy (és fájdalmas) szerelem története A kémek öröksége.
A szerző (ismerve a hátterét) tisztában van azzal, hogy működnek ezek a szervezetek, illetve, hogy a hidegháborút követően milyen változások is zajlottak le (az ügynökségen belül és kívül). Ezeket az elemeket nagyon ügyesen használja fel ebben a történetben, mégpedig úgy, hogy ismét karakterközpontúvá tudja azt tenni. Mindazoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik le Carré történeteit, és szeretnek elveszni a múlt és jelen sakkjátszmáiban. És ezúttal talán kevésbé keserédes szájízzel fejezzük be történetünket, mint legutóbb. (N. Juhász Tamás)
