Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

agave (131) ajánló (61) Álomdalok (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Átváltozás (1) Az utolsó tréfa (1) A Kreml jelöltje (1) A negyedik majom (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Beren és Lúthien (1) Bob Dylan (1) brandon hackett (6) Catherynne M. Valente (1) Christopher Tolkien (1) Cixin Liu (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) dick (9) Don Winslow (1) Dracul (1) Ed McDonald (3) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) ernest cline (2) escher (1) évértékelő (3) Fiatal Írok Tábora (1) GABO SFF (5) gaga (12) Game of Thrones (1) George R. R. Martin (4) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Helen Keen (1) hírek (8) Horgonyhely (1) Időugrás a Marson (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) J. D. Barker (1) J. R. R. Tolkien (1) Jason Matthews (2) Jeff VanderMeer (4) John Le Carré (1) John le Carré (1) John Scalzi (1) Joseph Staten (1) kaku (1) kalligram (1) Kárhozat (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) Koréliai Hajsza (1) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Láthatatlan bolygók (1) Lenn a sivár Földön (1) Lőrinczy Judit (1) madonna (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Michael J. Martinez (1) moskát anita (5) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nobel-díj (1) Octavia E. Butler (2) opus (20) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Philip K. Dick (3) Pierce Brown (1) prae (5) Próza Nostra (1) Rae Carson (1) rég várt (2) Richard Morgan (1) sandman (1) sci-fi (1) Scott Westerfeld (1) simmons (1) star wars (9) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) szeminárium (33) szimpózium (22) szingularitás (1) SZMIT (1) Ted Chiang (1) The Science of... (1) Tom Sweterlitsch (1) Trónok harca (1) true detective (1) Űropera (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) vizualitás (3) Vörös Veréb (1) Zachary Mason (1) Címkefelhő

A trilógiák éve

hannlec 2020.01.12. 16:32

a_trilogiak_eve.jpgMesszire vezető és igen összetett kérdés, hogy mi alapján választjuk ki az olvasmányainkat. A személyes érdeklődést meghatározó tényezőktől az életstíluson át a média generálta direkthatásig sok-sok mindennel van ez kapcsolatban. (Erre majd egy másik alkalommal szakmai közegben visszatérünk.) Valamilyen véletlen folytán úgy alakult, hogy 2019-ben több trilógiát olvastam el (vagy újra), mint az előző években együttvéve. Az ilyenkor szokásos év eleji visszatekintő mérleg helyett ezekre szeretnék utalni röviden, többféle szempont mentén, egy laza gondolatmenet erejéig. (Ajánlom ezt a pár sort azoknak, akik az írást és az olvasást nem feltétlenül magányos tevékenységként fogják fel.)

 

Mivel 2018-ban a GABO Könyvkiadó új fordításban jelentette meg Isaac Asimov zseniális Alapítvány-trilógiáját, 2019-ben ezzel kezdődött az éves termés. Remek kiadvány, a művet aligha kell hosszasan dicsérni. Hogy ki mindenkinek, és miért fontos ez a trilógia, az részben belátható, ugyanis a rajongói között számos tudós akad. Például Michio Kaku Az emberiség jövője c. tudománynépszerűsítő futurológiai munkájában ugyanúgy hivatkozik rá, ahogy Barabási Albert-László A hálózatok tudománya c. alapvető könyvében: „Ez a sci-fi legjobbika: elragadó, elérhetetlen, de valamilyen absztrakt világban mégis nyilvánvaló. […] Isaac Asimov sci-fi-trilógiája sugallta visszatérésemet a hálózatokhoz.”

 

Szintén még az év elején újraolvastam Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiáját, melynek apropója az volt, hogy konzultációképes legyek a Vida Barbara készülő doktori munkájához kapcsolódó szakmai diskurzusban. Másodszorra ez a trilógia (is) másként működik, a konstrukciós elv jobban érzékelhető, az utalásrendszer és a mintázatok pedig komplexebbnek tűnnek. VanderMeer trilógiájáról írtam is egy tanulmányt, melynek kéziratát magammal vittem a nyáron Kanadába, és az utazások közötti pihenőnapokon ott véglegesítettem a közölhető változatot. A végeredmény az Opus 2019/4-es számában olvasható: A Déli Végek-trilógia (és az X Térség) komplexitása.

 

Az egyetemi félév kezdetekor, februárban egy újabb elképesztő műhármas következett, Bartók Imre Virágba borult világvége-trilógiája. Szintén fantasztikus teljesítmény, a 2010-es évek magyar irodalmának egyik kulcsdarabja (szerintem). A szerző látásmódja rendkívül összetett, a trilógiában olyan szerteágazó intermediális hálózat működik, melynek feltárása nagyobb műveletsort igényel. Mivel Hölderlin az egyik kedvenc költőm (Baudelaire mellett), Imre trilógiája számomra nemcsak a filozófiai játékok miatt érdekes, hanem azért is, mert példátlanul elgondolkodtató módon használja az olykor rejtettebb költészeti modulokat a prózai szöveg gyújtópontjaiként.

 

Az év közepe táján kezdtem el, és nem rég fejeztem be Cixin Liu mestermunkáját, a Háromtest-trilógiát. A kínai sci-fi nagymesterének óriási vállalkozása ez, lélegzetelállító ötletekkel, izgalmas tudományos referenciákkal. A kozmológiai háttér például annyira összetett, hogy az ember csak kapkodja a fejét, ugyanakkor a mű világa felvonultat egy csomó érdekes karaktert, s az egyéni sorsokon keresztül is képes globális távlatok megnyitására. A történet még a saját univerzumunkon is túlmutat, és ezt a rétegzettséget figyelve egyáltalán nem véletlen, hogy George R. R. Martin és Mark Zuckerberg ugyanúgy elragadtatással szólt róla, mint Barack Obama.

 

Margaret Atwood kétségtelenül korunk egyik legelismertebb írója. A Jelenkor Kiadó 2019-ben méltó könyvészeti kódokkal (nagyon szép kivitelezésben) adta ki a kanadai író Maddaddam-trilógiáját. Amikor a nyár elején elkezdtem olvasni a művet, részben tudtam, hogy mire számítsak, viszont az meglepett, hogy ez a trilógia felülmúlja A szolgálólány meséjét. Sokat gondolkodtam azóta arról, hogy ennek mi lehet az oka, és hogy az egyéni ízlésben keresendő-e a magyarázat, vagy témafüggő jelenség lenne-e mindez, de érdekes módon mintha a Testamentumok sem érné el a Maddaddam-trilógia színvonalát. Mindenesetre ez utóbbi kitörölhetetlenül hozzájárult a sci-fi mainstream felőli elismeréséhez.

 

Az év második felében Moskát Anita Irha és bőr c. regényével kellett a legtöbbet foglalkoznom. Másodszor akkor olvastam el, amikor befutott Lapis Jóska felkérése az Alföldtől, de szisztematikusan elolvastam mellé Anita másik két könyvét is a megírás sorrendjében, először a Bábel fiait, majd a Horgonyhelyet (utóbbit szintén másodszorra). Ennek a többhetes munkának az eredménye olvasható az Alföld 2019/11-es számában, mely írás éppen akkor jelent meg, amikor az MA PKK szimpóziumán az Irha és bőrrel foglalkoztunk. Készítettem egy előadást, melyben a fajzatokat a kvantum-számítástechnika felől írtam le, Anita három regényét pedig menet közben elneveztem Teremtőerő-trilógiának, mert bár nem tekinthetők egymás folytatásainak, mégis több ponton érintkeznek.

 

A 2019-es olvasmányaim között tehát ezek a trilógiák előkelő helyet foglalnak el, az erényeikkel (elnézést az antropomorfizmusért) alighanem tisztában van mindenki, aki olvasta őket, és az értékinstanciákat nem tekinti műfajfüggő kategóriáknak. 2020-ban valószínűleg kevesebb trilógiára lesz időm, bár úgy kezdődött az év, hogy újraolvastam Az Úr sötét anyagai-trilógia első kötetét, Philip Pullman alkotását, természetesen az HBO-sorozat ösztönzésére. Mivel jön a második évad, valószínűleg folytatni kell majd a trilógia olvasását is, mivel a film az irodalom kontextusában máshogy működik, mint a nélkül, és fordítva, érdemes az adaptációk után visszatérni az irodalmi előzményekhez is. Hogy vannak-e a trilógiaolvasásnak speciális szabályai, írástechnikai, befogadás-elméleti és kulturális következményei, arról szintén majd egy másik alkalommal lesz érdemes beszélni. (H. Nagy Péter)

Szólj hozzá!

Ajánló: Tervek

hannlec 2020.01.08. 15:58

lvp.jpg

2020-ban az MA PKK első vendége L. Varga Péter lesz, akivel Más tartományok c. könyve és a Prae legújabb lapszámai kapcsán beszélgetünk a Selye János Egyetem Tanárképző Karán. (A pontos időpont hamarosan meglesz.)

 

Folytatódni fog 2020-ban az MA PKK szimpózium-sorozata is, melynek idei témája egy science fiction regényhez fog kapcsolódni, ahogy 2019-ben Moskát Anita Irha és bőr című alkotását jártuk körül. A megközelítés tudományközi jellege hasonló lesz.

 

2020-ban is várjuk rendezvén

yeinkre a popkultúra-kutatás, a tudomány és az irodalom iránt érdeklődőket. (HNP)

Címkék: ajánló

Szólj hozzá!

Ajánló: Opus 63

hannlec 2019.12.14. 08:14

opus_63.JPG

A tartalomból:

H.‭ ‬Nagy Péter:‭ ‬Visszaemlékezések‭ ‬3.‭ ‬Kukacokkal táncoló

Sátor Veronika:‭ ‬Karinthy Frigyes emberfogalma II.‭ ‬Élő gépek Karinthy Frigyes prózájában

Baka L.‭ ‬Patrik:‭ ‬A kontrafaktumok zsánergenealógiája és angolszász alfái

Baka Vida Barbara:‭ ‬Panelmagány és iszonyat Veres Attila novelláiban

Címkék: ajánló opus

1 komment

Szimbiózis(ok) - Octavia E. Butler: Átváltozás

hannlec 2019.12.05. 11:18

butler2.png

Bár a Xenogenezis-trilógia második kötetének húzóalakzata a metamorfózis, amely a főszereplőre és látensen a Földre utal (kétféle mérettartományban), mégsem erről lesz szó, hanem egy háttértartalomról. „Ma már nem vitatott – írja Lynn Margulis Az együttélés bolygója című könyvében –, hogy az állati és növényi sejtek szimbiózis útján keletkeztek. A molekuláris biológia, beleértve a géntérképezést, sejtszimbiózis-elméletemnek ezt a szemléletét igazolja. A növényi és állati sejtekbe történő állandó baktériumbeépülés plasztiszok és mitokondriumok formájában része »sorozatos endoszimbiózis teóriámnak« (SET), amely ma már egyes középiskolai tankönyvekben is szerepel.” Innen nézve az ember valójában nem más, mint többmilliárdnyi parányi élőlény közössége, ezek az apróságok nem csak a beleinket és a szempilláinkat árasztják el, de minden egyes sejtünkben jelen vannak az ősi szervezetek leszármazottai, amelyek szimbiózisba léptek a sejtjeink őseivel.

 

Butler Átváltozás című regényének egy találkozási pontján elhangzik egy lényeges párbeszéd két idegen között, melyben az emberiség múltjáról és jövőjéről, identitásának lehetséges változatairól van szó. Az egyik mellékszereplőt így jellemzik: „Sejtjeiben menedékre leltek a mitokondriumok, amelyek egykor még önálló életformának számítottak, most viszont az élőhelyért és az osztódásért cserébe hajlandóak elvégezni a fehérjeszintézist, és energiává alakítani a zsírokat. Jelenleg is be vagyunk épülve a sejtjeibe, amelyek nem löknek ki minket. Sejtenként egy-egy oankáli organizmus, amely a sejtekkel együtt osztódik, meghosszabbítja az életet, és ellenáll a fertőzéseknek. […] Az emberek csak más teremtményekkel szimbiózisban létezhetnek, mégis megijeszti őket az efféle kapcsolat.” Az idegenek tudatában vannak tehát a földi élet egyik jellegzetességével, s itt válik érthetővé másfelől a genetikai állomány megújítására irányuló törekvésük sejtszintű eredménye. „Legalább olyan szimbióták vagyunk, mint eredetileg a mitokondriumok. Az emberek nem fejlődhettek volna nélkülük azzá, amivé váltak.”

 

A mitokondriumok saját, a sejtmagitól eltérő DNS-sel rendelkeznek, amely egyetlen kromoszómagyűrűbe zárul. A mitokondriumok tehát – ahogy fentebb elhangzott – az élővilág kialakulásának hajnalán baktériumok voltak, melyek nagyobb sejtek belsejében éltek; s ebből a szimbionta kapcsolatból jött létre az eukarióta, valódi maggal rendelkező sejt. Vagyis – ahogy Lynn Margulis, eme felfedezés kidolgozója mondja – „Bárhova megyünk mi, emberek, a mitokondriumok is jönnek velünk, mivel bennünk vannak, és energiával látják el egész anyagcserénket: izmainkat, emésztésünket és gondolkodó agyunkat.” (Az együttélés bolygója) Tehát valamennyien több száz billió olyan sejt közösségéből állunk, melyeket (egyenként) több ezer baktérium közössége alkot. Innen nézve az ember (is) mikrobák közötti, több ezermillió éves kölcsönhatás eredménye. Butler regényében az oankálik aktualizálnak egy ehhez hasonló mechanizmust, mellyel alkalmassá teszik az emberiség hibridjeit a lepusztult bolygón való továbbélésre. A genetikai módosítás a szimbiózis evolúciós sikerét, hálózatfejlesztési produktivitását bizonyítja. Ahogy Butler regénye is a tudomány és az irodalom együttélésének, a hard sf példaértékű teljesítményének tartható.

 

Mint látható, ezt az allegóriát nem nehéz kiugrasztani a mű jelrendszeréből. Fontos azonban, hogy itt nem valamiféle instanciáról van szó, hanem egy olyan átkódolható mozzanatról, amelyhez releváns kontextusok rendelhetők. Butler regényében azonban egy másik síkon összeütközésbe kerülnek az identitás elemei. Az idegenek ugyanis folyamatos paradoxonokat hívnak elő az önértés terepén, s így az emberi faj szétágazása egy idegen és egy földi változatra az utóbbi kivándorlását helyezi kilátásba. De mi a fontosabb: az emberi identitás megőrzése vagy a bolygó fenntartása? „A Föld önmagában gigantikus biológiai tárházat alkotott, amely minimális oankáli segítséggel képes volt megőrizni ökológiai egyensúlyát.” Míg az emberi tényező hierarchikus rendje körkörösen működik: az új népesség valószínűleg másodszor is megsemmisíti önmagát. Ez a többszólamú kérdés végigvonul a történeten, számos ponton érvelnek a szereplők a válaszlehetőségek mellett, s ez a vita alkalmas arra, hogy elgondolkodjunk az „emberi” meghaladhatóságáról vs. fenntartásáról egy idegenek által is közvetített globális perspektíva alapján. Az Átváltozás olvasása közben rá lehet érezni arra, hogy mit jelent a transzkulturális gondolkodásmód. Ha nem jön be, irány a Mars!

(H. Nagy Péter)

Címkék: agave Átváltozás Octavia E. Butler

Szólj hozzá!

Ajánló

hannlec 2019.11.28. 08:45

thumbnail_dunszt_28.jpg

Címkék: ajánló

Szólj hozzá!

Ed McDonald: Kárhozat

hannlec 2019.11.19. 19:29

karhozat_b1.jpg

A térbeli határok kijelölésének gyakorlata sokféleképpen megközelíthető a fantasy-irodalomban. Az egyik legtipikusabb példája ennek a térképkészítés, amely a sajátot az idegentől (az ismertet az ismeretlentől) elválasztó praxisként is felfogható. A területek elhatárolása ugyanakkor más szempontok felől is elvégezhető. Ilyen szempontot jelent például a mágia jelenléte vagy hiánya. A fantasy-világokban gyakran élesen elkülönülnek egymástól azok a területek, ahol működik (vagy másképp működik) a mágia, és azok, ahol nem.

 

Ed McDonald A holló jele című trilógiájának befejező kötete már a címével is egy ilyen mágikus területre utal. A Kárhozat nem emberi hatalmak tevékenysége révén jött létre, és már a neve is jelzi, hogy nem tekinthető az ember számára barátságos környezetnek; veszélyes lények és szellemek népesítik be, s az itt található növények szintén halálos fenyegetést jelentenek. A Kárhozat ráadásul olyan hely, amely folyamatosan változtatja az arculatát: a tereptárgyak itt állandó mozgásban vannak, az utak nem oda vezetnek, ahová korábban vezettek (innen akkor sem juthatunk ki, ha visszafordulunk), tájékozódni pedig csak navigátorok segítségével lehet.

 

Az, hogy Ryhalt Galharrow, a trilógia főhőse nem pusztul el ebben a környezetben, csak annak köszönhető, hogy magába fogadja a Kárhozatot, amely nagymértékben átalakítja őt. Nemcsak immunis lesz a Kárhozatra, hanem – bizonyos mértékig – azonosul is vele. A cselekmény eközben halad tovább: a Névtelenek és a Mély Királyai közötti küzdelem eldőlni látszik – az utóbbiak javára. A Névtelenek vagy nem mutatkoznak (a Hullámok Úrnője), vagy eltűnnek (Nall), vagy pedig legyengülnek (Szarkaláb), miközben a leghatalmasabb Mély Királya, Acradius magához ragadja a hatalmat, és császárrá kiáltja ki magát. A helyzetet az is bonyolítja, hogy további szereplők (a Szunnyadó, valamint a Fénylány) is belépnek a játékba…

 

McDonald úgy próbálja meg érdekesebbé tenni ezt a helyzetet, hogy elbizonytalanítja a főszereplőket azzal kapcsolatban, hogy valóban ők állnak-e a „jó” oldalon (bár az a tény, hogy egyáltalán felmerül a „jó” oldal lehetősége, sokat elárul a regénybeli világértelmezés kétpólusú jellegéről). Az író a régi ismerősök mellett újabb, érdekesnek tűnő karaktereket (North, Kanalina fonó, Az Első) dob be a sztoriba, a cselekmény mégis döcögősen halad a végkifejlet felé. A felesleges szószaporítás sem tesz igazán jót a könyvnek. Galharrow menetrend szerinti rendszerességgel (olyan háromoldalanként) megállapítja, hogy immár végleg eggyé vált a Kárhozattal (csak hogy a végén kiderüljön, hogy mégsem).

 

Sajnos a nem emberi karakterekben rejlő lehetőségeket sem sikerült a szerzőnek kiaknáznia. Acradius ábrázolása ebből a szempontból már-már nevetséges (a figura úgy beszél, mint egy négyéves, aki éppen főgonoszt játszik). Pedig a Mély Királyai és a Névtelenek esetében megvolt annak a lehetősége, hogy végre valami igazán félelmetes (félelmetesen nem emberi) hatalmakkal találkozzunk. Kár érte, mert a regény időnként felvillant egy komolyabb és érettebb látásmódot (például amikor azt problematizálja, hogy az elme milyen szerepet játszik a valóság formálásában).

 

A befejezés egyértelművé teszi, hogy McDonald romantikus alkat. Persze, semmi baj a szerelemmel, vagy azzal a gondolattal, hogy amíg jó emberek vannak, addig van remény, de mindez egy trilógia zárlatában kiábrándítóan laposan hat. Ettől függetlenül fiatalabb, kevésbé tapasztalt fantasy-olvasók számára kellemes olvasmány lehet a Kárhozat. A veteránok azonban valószínűleg nem sok újat fognak benne találni. (Keserű József)

Címkék: agave Kárhozat Ed McDonald

Szólj hozzá!

Az Irha és bőr Komáromban

hannlec 2019.11.17. 12:58

irha_es_bor_komaromban.jpg

Az MA PKK nyolcadik, az állatok és az emberek együttélésével, az állati és az emberi kommunikációval, a kvantumszámítógéppel, illetve Moskát Anita Irha és bőr c. regényével foglalkozó szimpóziuma a Selye János Egyetemen teltházas rendezvény volt. Három előadás hangzott el (melyek háromféle megközelítésmódot alkalmaztak az ember/állat-kapcsolat elemzéséhez), majd ezt követte egy beszélgetés, mely Moskát Anita regényéhez kapcsolódott. A szerzővel Keserű József beszélgetett. Az eszmecsere körbejárta a szerzői intenciót, de Moskát Anita hangsúlyozta, hogy a regényéről szóló értelmezések mindegyikét el tudja fogadni releváns olvasatként. A rendkívül szimpatikus hozzáállás nagyon jól passzolt a rendezvény nyitott logikájához és a kutatócsoport előfeltevéséhez, mely szerint az ilyen szimpóziumok – ahogy H. Nagy Péter a bevezetőjében megfogalmazta – nem a szakterületi zártságban, hanem a kutatói hálózatok csomópontjainak egymás felé való megnyitásában érdekeltek. Izgalommal várjuk a következő rendezvényt. (KK)

Szólj hozzá!

Állati emlék

hannlec 2019.11.17. 09:12

szimpo.jpg

Az MA PKK nyolcadik, a tudomány és az irodalom kapcsolatával foglalkozó szimpóziuma november 13-án a Selye János Egyetem Tanárképző Karán került megrendezésre Állati elmék címen. A szimpózium első előadója Nagy Melinda biológus volt, aki az emberek és állatok közti antropológiai különbségekre és hasonlóságokra mutatott rá Emberek és állatok együttélése a Földön c. előadásában. A következő előadást Lőrincz Gábor nyelvész tartotta Az állati kommunikációtól az emberi kommunikációig címmel, melyben megismertetett bennünket egyes állatok információátadásának mikéntjeivel mind természetes közegükben, mind pedig laboratóriumi körülmények között. Ezt követően H. Nagy Péter A fajzatok eredete és a kvantummacskák c. előadását tudománynépszerűsítő könyvek ajánlásával alapozta meg, majd betekintést nyújtott a kvantumszámítógépek világába, amit végül Moskát Anita Irha és bőr c. regényének világműködésére vonatkoztatott. Miként a regény szereplői a bipoláris rendszer helyett egy spektrumon helyezkednek el, úgy az alapkoncepció modellálható a kvantum-számítástechnika segítségével is. A szimpózium második felében Keserű József beszélgetett Moskát Anitával a szerző Irha és bőr c. regénye kapcsán, mely során az azt megelőző előadásokra is vissza-visszautaltak. A szimpózium sokszínű és eltérő tudományos szempontból vizsgálta témáját, amely iránt nagy volt az érdeklődés, a teltház okán többen állva követték figyelemmel az előadásokat. (Baka Vida Barbara)

Szólj hozzá!

A tehetséges Philip K. Dick

hannlec 2019.11.13. 05:58

lenn_a_sivar_foldon.jpg

Vajon milyen cselekedet nem tűnik hiábavalónak, amikor az ember a saját viharvert, megsárgult koponyáját tartja a kezében? Jobban tennék, ha addig élveznék a múló életüket, amíg lehet.” (39.) Épp ezért olvassunk Dicket! Jelen gyűjtemény az első nyomtatásban megjelent történetével, a Ruug-gal kezdődik, melyben arra ad nekünk egyszerre szellemes és mélyen elgondolkodtató választ, hogy kutyája miért ugatja hétről hétre egyre megszállottabban és elkeseredettebben a hulladékot elszállító hajnali kukásokat. Már itt megjelenik az a fajta beleélő képesség, amelynek révén írónk a későbbiekben az embertől teljesen idegen létformák gondolkodásmódját és prioritásait megjeleníti. Ennek tökéletes példája a kötet záró novellája, a Rautavaara-eset, melyben az ember és egy földönkívüli faj egymással antagonisztikus ellentétben álló hitképzetei ütköznek össze – a halál utáni életre és a transsubstanciációra vonatkozóan –, az összecsapás színteréül pedig egy mesterségesen életben tartott űrhajós elméje szolgál.

A kötet tartalma igen sokszínű, mind műfajilag, mind hangulatilag, miközben a történeteket át- meg átszövik az életmű jellegzetes, visszatérő motívumai, anélkül, hogy mindez kifejezetten önismétlő jelleget öltene. A főbb témák között szerepel az időutazás, többféle megközelítésben. A koponya és a Fizetség c. darabokban – ez utóbbi alapján készült A felejtés bére – ami történt, az eleve elrendeltetett, azaz a múlt az időutazás ellenére is fix, míg a Kétbalkezes Orfeusz-ban megváltoztatható, bár egy önbeteljesítő jóslattal itt is találkozhatunk, amely az átalakított múltban születik meg. Ez utóbbi novella felfogható a korábbi, Bradbury által írott 1952-es Mennydörgő robaj ironikus-pozitív kicsengésű utódjaként is. A borzasztóan unalmas, de nagyon lelkes figura, Jesse Slade, mivel maga bárminemű kreatív tevékenységre képtelen, elutazik a múltba, hogy megihlesse kedvenc science fiction íróját. A találkozás azonban annyira félresikerül, Slade ihletése annyira kiábrándítóan hat, hogy a jelenbe visszatérve azt látja, hogy az író gyakorlatilag teljes életműve visszamenőlegesen eltűnt az ő idővonalán. Az őt utaztató cég aztán kármentés céljából és filantrópizmustól vezéreltetve igyekszik kihasználni a férfi ritka antitalentumát.

Olvassa el, Slade. Az áll benne, hogy eljön hozzám, aztán egyenesen megy is, hogy felkészüljön a nemzetiszocialista pártból, hogy a leghatásosabban ábrándíthassa ki Adolf Hitlert az önéletrajzírásból, így akadályozva meg a második világháborút. Ha pedig nem boldogul Hitlerrel, kipróbáljuk Sztálinon, és ha nem boldogul Sztálinnal, akkor…” (248-249.)

Szerencsénk, hogy magát Dicket ezek szerint nem sikerült meglátogatnia…

Találkozhatunk testrablós/mimikri alapú sztorikkal is. A kolónia egy Édenszerű idegen bolygón játszódik, ahol egyszer csak a gyarmatosítók tárgyai megduplázódnak és orvul gazdáik ellen fordulnak. Dick az utószóban megemlíti, hogy hasonló valójában mindnyájunkkal előfordul. Vannak olyan napok, amikor ballábbal kelünk és megbotlunk a küszöbben, nekimegyünk az asztal sarkának, olyan, mintha a környezetünkben minden ellenünk fordulna. Amennyiben ez ténylegesen bekövetkezne, az emberiség rekordgyorsasággal tűnne el a Föld színéről, átadva a terepet az idilli természet térnyerésének.

A Háború a zidiótákkal kellemesen abszurd műfajparódia, könnyed ujjgyakorlat, de közben arra figyelmeztet, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha valamilyen fenyegetést ártalmatlannak tetsző jellege miatt nem veszünk komolyan. A Zidióták kb. 120 centis űrlények, akik a Föld különböző pontjain felbukkanva a bolygó megszállását tervezik.

„– Parányi ingatlanügynökökként jelentek meg – felelte Lightfoot. Legutóbb benzinkutasnak álcázták magukat, jegyezte meg Hauk őrnagy. Ez a baj a Zidiótákkal. Ha valamelyik felvesz egy alakot, mindannyian követik a példáját.” (313.)

Így aztán könnyű is kiszúrni őket, mindaddig, amíg a lények az emberek gondatlanságából rájönnek, hogy bizonyos élvezeti cikkek (dohány, alkohol, nők) fogyasztásától fizikailag képesek megnőni. Így aztán eljön egy pont, amikor az ingatlanügynökök hadserege megkülönböztethetetlen lesz a normál emberekétől, egészen addig, amíg egy újabb, az embereknél önpusztításra alkalmas tevékenységet kipróbálva végleg túl nem nőnek rajtuk.

A címadó Lenn a sivár földön egészen különleges, mivel a fantasy és a horror zsánert erősíti, vérszagra gyűlő angyalokkal, hibázni képes felsőbb lényekkel és egy, másokat Smith ügynök-szerűen felülíró, azaz saját magává változtató szerencsétlen lánnyal a fókuszban, aki túl hamar vágyott a mennyekbe és végül épp emiatt soha nem jutott el oda. A megszállottsága közvetett úton pusztulásba taszítja az emberiséget. A magasabb rendű dimenziókból rosszul visszatöltött információ elszabadul, és végül mindenkit felemészt. Eredeti apokalipszis-forgatókönyv.

A novellák jelentős része az ’50-es/60-as években íródott, így aztán átjárja őket a hidegháborús paranoia szelleme és sok elemük allegorikusan is értelmezhető. Az Isteni vita a jóval későbbi, 1983-as Háborús játékok c. film alaphelyzetét idézi (egy számítógép téves adatok alapján megsemmisítő háborút akar indítani), hogy aztán néhány csavarral egészen más végkicsengéssel záruljon, mint amire az olvasó számítana. Miben bízhatunk jobban, egy gépben, vagy saját magunkban? Hasonló kérdés vetődik fel Az utolsó mester-ben is, ahol az emberiség az anarchia és a falanszter közötti választásra kényszerül.

Az Aranyember az X-men filmek előfutáraként eljátszik egy mutánsokat felkutató és megsemmisítő titkos kormányszerv, valamint az ezt kijátszó gyönyörű, szupergyors, de pusztán ösztön- illetve programszerűen működő poszthumán entitás létezésének konzekvenciáival. A férfi isteni külseje pusztán a túlélését szolgálja: a történetbeli férfiak magyarázata szerint nem tudnak majd ellenállni neki a nők, ezért szívesen bújtatják, valamint az új faj szaporodásának lehetőségét is biztosítják majd. A feltételezés, hogy két szép szemmel és izmos testtel bármit el lehet érni náluk, a női nemre nézve nem éppen hízelgő, de tudjuk, hogy Dick sokszor megégette magát velük, és az élményei folytán kialakult attitűdje is rendszeresen kiütközik az írásaiban.

A fekete doboz mercerizmusa Az álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?-ban köszön vissza, bár a vallás tényleges eredetéről itt sem tudunk meg sokat, inkább vírusszerű terjedéséről, döbbenetes népszerűségéről és az ebből következő vélt és valós társadalmi hatásairól van szó.

A Pisze Pat idejében babaházai a Dra-Zs-vel nyakon öntve a Palmer Eldritch három stigmájá-ban válnak fontos cselekményelemmé. Addig is, amíg a felnőttek játszanak, csak a gyerekek hajlandóak szembenézni a háború utáni világ valóságával, és meglátni ott is a lehetőségeket. Lássuk meg az esélyeket mi is a sajátunkban, de közben ne feledkezzünk meg a fantázia végtelen univerzumairól sem, ahonnan ötleteket és energiát meríthetünk a mindennapok minél teljesebb megéléséhez. (Babos Orsolya)

Címkék: Philip K. Dick Lenn a sivár Földön

Szólj hozzá!

Állati elmék - Irodalom és tudomány

hannlec 2019.11.04. 20:53

plakat-page-001.jpg

Címkék: ajánló szimpózium

Szólj hozzá!