MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

Március 26-a történelmi dátum lesz az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport életében, hiszen ezen a napon történt, hogy a kutatócsoport tagjai és a lelkes hallgatók egy szeminárium keretében először foglalkoztak zenei témával. H. Nagy Péter, a szeminárium egyik vezetője már az elején leszögezte – nehogy valakit meglepetésként érjen –, hogy ezúttal nem lesz szó irodalomról. És – az intróban felemlegetett Rilke-idézetet leszámítva, amely Lady Gaga bicepszén látható (bár nem olvasható) – valóban nem volt. Helyette viszont volt sok más egyéb: a body arttól a performance arton át a videoklip-elemzésig.

„Nem Lady Gaga fanokat toborzunk” – jelentette ki bevezetőjében H. Nagy Péter, majd felvázolt egy olyan, szerteágazó elméleti keretet, amelyben értelmezhetővé válik az egyébként igencsak zavarbaejtő Gaga-jelenség. A kiindulópontot a testkép fogalma szolgáltatta, hiszen a művésznő nem csupán énekes, hanem előadóművész is. A gazdag képanyaggal illusztrált előadás során elhangzott, hogy Lady Gaga teste – és ennek folytán identitása – sosem rögzül tartósan. Hol poszthumán testként jelenik meg, hol a nemek közötti átjárhatóságot sugallva férfi-nőként (vagy nő-férfiként). Gaga teste minden alkalommal olyan felszínként funkcionál, amelyre újabb és újabb jelentések íródnak.

Szóba került még – a teljesség igénye nélkül – a divat szerepe (Gaga mint olyan művész, aki hagyja magát sodortatni a divattal, s akinek fellépései egyúttal divatbemutatók is), a pop art kérdése (a mindennapok, a banalitás megjelenítése, valamint a giccs és a művészet közötti határok feszegetése), a performance art, a daily fashion és sok más egyéb.

H. Nagy Péter előadását Deisler Szilvia klipelemzése követte, aki az ismétlődő motívumok szerepére hívta fel a figyelmet Lady Gaga Applause című videoklipjében, s egyúttal rámutatott arra is, hogy milyen összetett jelentésrétegeket hoz játékba a klip.

A vita során újra felmerült az identitás rögzíthetetlenségének gondolata. Megállapítást nyert, hogy Lady Gaga olyan előadó – szemben például Madonnával vagy Michael Jacksonnal –, akinek identitása nem stabilizálódik, így utánozni sem lehet őt. A szemináriumon elhangzottak mindenkit meggyőzhettek arról, hogy Lady Gaga művészete olyan összetett jelenség, amelynek értelmezéséhez a kortárs művészetelmélet teljes eszköztárának bevetésére szükség van. És még így sem lehetünk biztosak semmiben... (Keserű József)

Az MA PKK következő szemináriumának témája Lady Gaga „galériája” lesz. Feltérképezzük azokat a konceptuális és materiális elemeket, amelyek meghatározzák a művésznő látásmódját. Elsősorban a vizuális nóvumokra koncentrálunk majd a body arttól a videoklipekig, a divattól a médiastratégiáig. Ugyanakkor azt sem hagyjuk figyelmen kívül, hogy a transzformatív aktusok, a liminalitás eszméje, az előadás és a közönség közti folyamatos interakciók hogyan teszik lehetővé az átjárást a mainstream zeneipar és a marginalizált szubkultúrák performatív akciói között. A Lady Gaga-jelenség komplexitásáról az USA-ban speciális egyetemi órák szólnak. Itt volna az ideje, hogy ez nálunk is így legyen… (HNP)

2014. március 12-én folytatódott az MA PKK szemináriumainak sorozata. Keserű József a megnyitójában utalt arra, hogy az új félév új tematikát hozott magával – a nyári szemeszterben a kutatócsoport a popkultúra vizuális aspektusait járja körül. Első körben a virtuális terek képi megjelenítéseiről volt szó.

A szeminárium Zolczer Péter előadásával kezdődött, aki a terminusok tisztázásával kezdett. Megtudtuk, mit takar a filmiparból ismert CGI terminus, mi az a motion graphics, hogyan hoznak létre 3D-s grafikákat, mi a különbség a full HD és az Ultra HD TV-k között. A jelen lévő informatikusok örömmel hallgatták Péter rendkívül precíz magyarázatát arról, hogyan alkalmaznak a programozók vektorgrafikus szoftvereket annak érdekében, hogy elkerüljék a CGI effektek „kockásodását” (ha valaki esetleg nem tudná: olyan függvényeket ágyaznak a forráskódba, ami korrigálja az értékeket). Mi, bölcsészek, eközben megértően bólogattunk. A rég nem hallott szavak – függvény, vektor – madeleine-sütemény módjára hozták vissza az általános iskolai matekórák emlékeit.

Ezután Zolczer rátért a CGI használatának főbb okaira (jó képminőség viszonylag alacsony áron), majd rövid történeti áttekintést követően a CGI készítésének főbb lépéseit vázolta fel: modellezés, sculpting, rigging. A modellezés kapcsán beszélt az ún. „uncanny valley” jelenségéről. Arról a függvényről van szó, amelyik azt ábrázolja, mennyire tud egy ember kötődni egy virtuálisan létrehozott lényhez/emberhez. Megtudtuk, hogy a virtuális terek létrehozása sokszor fraktálmintázatok segítségével történik, de még így is rengeteg munka és iszonyatos számítási kapacitás kell egy-egy hollywoodi blockbuster elkészítéséhez.

H. Nagy Péter előadása a számítógépes grafika és a történetmesélés összekapcsolásáról, a „Tron-paradigmáról” szólt. Ismeretes, hogy az 1982-es Tron c. film volt az első, amely szinte teljes egészében egy számítógép belsejében játszódott. H. Nagy az így kibontakozó hagyományt követte nyomon, egészen a kortárs alkotásokig (a Tron: Örökségig).

A témáról szólva nem lehet megkerülni az 1999-es Mátrix c. filmet. Itt a virtuális tér mint adathalmaz jelenik meg, s összekapcsolható a fraktáldimenziókkal. H. Nagy felhívta a figyelmet a műben jelen lévő reciprocitásra: a filmben szereplő valóság (a jövő) CGI segítségével lett létrehozva, míg a mátrixban (a cybertérben) játszódó jelenetekhez dominánsan reális vizuális terek rendelődnek. E játéknak köszönhetően a virtuális tér megkülönböztethetetlen a valóságtól.

Az eXistenZ c. filmben a történet mesélése a videojáték elveinek van kitéve, s eliminálódik a valós tér és a játék terének kettőssége, felvetve a kérdést, mik a valóság jelölői. Zárásképp a technothrillerekről, valamint a végig zöld háttér előtt forgatott 300 c. filmről volt szó, melyet H. Nagy a „technokultúra emlékművének” nevezett. (HN)

 Zolczer Péter prezentációja elérhető itt:

 http://prezi.com/2dswmujoj6nu/?utm_campaign=share&utm_medium=copy&rc=ex0share

Az MA PKK első szimpóziumára 2014. február 27-én került sor a Selye János Egyetemen, Komáromban. Az előadások tematikailag a posztcyberpunk irodalomhoz kapcsolódtak, az előző félév méltó lezárásaként.

A rendezvényt H. Nagy Péter nyitotta meg Dr. Jekyll jóslata. Egy régi-új emberkép nyomában c. előadásával. Stephen King R. L. Stevenson horrorklasszikusát a 19. század paradigmatikus alkotásai közé sorolja a Frankenstein és a Drakula mellett. Bényei Tamás Rejtélyes rend című monográfiája szerint a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete kisiklik a hagyományos krimi olvasási lehetősége alól, és a jóslat inkább az emberi szubjektivitás szétszóródottságának, sokszorosságának posztmodern felismeréséhez vezet. Az egyént ugyanis sokféle összeegyeztethetetlen, független lakók alkotják. A jóslattal kapcsolatban felmerül, hogy mennyire érvényes az a biológiában, a fizikában és a futurológiai megközelítésben. H. Nagy elsőként Lynn Margulis sorozatos endoszimbiózus teóriájárahivatkozott, melynek lényege, hogy sejtjeink valójában sok-sok ősi élőlény leszármazási vonalait őrzik. Szóba került a parazitizmus felőli értelmezés is, hiszen a toxoplazmák emberi agyban történő megtelepedésével befolyással vannak az ember személyiségére és mentalitására. A fizika világából Richard P. Feynman Lenn bőven van hely című előadása és K. Eric Dexler doktori értekezése érdemelt említést, melyek a nanotechnológia kontextusába helyezik a jóslatot. A miniatürizálás által ugyanis elképzelhető, hogy a szervetlen anyagok és szerves molekulák összeépítésével létrehozott nanorobotokkal átépíthetővé válna az ember genetikai állománya. Jekyll jóslata tehát beigazolódni látszik. A futurológia kapcsán Kurzweil szingularitás elméletéről is szó esett, mellyel a kutatócsoport egy korábbi szemináriumán is foglalkozott. Az irodalomban a CP előtti megoldások közül Damon Knight Négyes fogat című műve (egy testben négy, egymástól eltérő neuropszichológiai rendszer), az inváziós SF irodalmából pedig Robert A. Heinlein testrabló-története említhető. A fent idézett biológiai és fizikai eredmények a hard SF irodalmára is hatással voltak. Greg Bear A vér zenéje című regényében olyan, genetikailag módosított limfociták támadják meg az emberiséget, melyek átépítik a gazdatestet és kommunikálnak vele. A vírusfertőzés és mutáció során pedig egy biológiailag átalakított transzhumán rendszer jön létre. Greg Egan Diaszpórájában a gleiznerek kérdésköre kerül fókuszba, vagyis a tudat átmenthetősége gépi test formájába. A sor folytatható Slonczewski Génszimfónia és Agypestis, Stephenson Gyémántkor, Lauren Beukes Moxyland című műveivel, illetve nem felejthetjük ki a felsorolásból Hulkot sem (,,Mr. Hyde zöldben”). H. Nagy zárásként elmondta, hogy a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetét a popkultúra szempontjából a 19. század legfontosabb szövegének tartja, hiszen megelőlegezte a hard SF és a nanofikció emberképét.

L. Varga Péter ,,játszik minden, ami él”. Tolsztoj – Pelevin c. előadásában a Tolsztoj-narratíva felszámolásáról beszélt Viktor Pelevin T.-jében. A regényhez mozgóképes alkotások kapcsán próbált közelíteni az előadó, körvonalazva a Tolsztoj-mítosz fölfoghatatlanságát, az író élettörténetének kérdésességét, mely az álom és valóság, a világ illuzórikus jellegének dilemmájához kapcsolható. A Pelevin-regény diszkurzusában a popkultúrából és a posztmodern világából származó összetevőket is találunk. Elsőként a Philip K. Dick Ubik című regénye alapján készült spanyol film említhető, a Nyisd ki a szemed!, amely az álom és ébrenlét oppozíciójára épül, a tudat és test szétválaszthatatlanságának logikáját szem előtt tartva. A regény, mely szintén a valóságosnak érzékelt világok közötti bizonytalanságot avatja tárgyává, közvetett módon is hatással lehetett a T.-re. További kontextusként szolgálhat a Mátrix, mely a haláltudat szempontjából válik relevánssá. Ennél is fontosabb előzmény Bret Easton Ellis Glamoráma c. regénye, melyben a valóság az olvasó számára csupán a médiumok felől válik értelmezhetővé. A T. művinek bizonyuló világában T. gróf a központi figura, akinek valamennyi álomból fel kell ébrednie, majd vissza kell zuhannia, ám minden esetben megmarad valami megérthetetlen, megértetlen. L. Varga a regény kapcsán nem csupán a Tosztoj-brandre, hanem a Pelevin-brandre is kitért röviden.

Stemler Miklós Wagneri (űr)opera: Stephen Donaldson Gap ciklusa c. előadását az űropera mint műfaj médiatörténeti kontextusba helyezésével kezdte. Az SF olyan alműfajáról van szó tehát, mely intergalaktikus környezetben játszódik, tudományosan hitelesnek tűnő, idegen fajokat felvonultató és az emberiség sorsát központba helyező történetet mesél el. A Gap ciklus ezeknek az elvárásoknak eleget téve egy olyan szubverzív szöveg, mely kiforgatva a konvenciókat hármas drámai szerkezetet követ. Az elkövető–áldozat–megmentő szerepek folyamatosan cserélődnek, ezzel is elbizonytalanítva az olvasót. Pretextusa Wagner A Nibelung gyűrűje című, négy operából álló ciklusa, melyben a mágikus gyűrű elpusztítása magával hozza a régi világ elpusztulását is. A donaldsoni interpretációban a gyűrűt a technológia váltja fel, mely képes az identitás megváltoztatására. Felvetődik a kérdés, hogy meddig beszélhetünk emberről mesterséges testrészek, elménk szerkeszthetősége esetén, ami a CP hagyományából való merítést jelzi. A Gap ciklusban az ember ugyanis eszközként jelenik meg, főszereplőnk kiborggá válik, elveszítve szabad akaratát. A test dekonstrukciója és a harmadik kötetben megjelenő Thanatosz bolygó – amely pokolként is érthető, lakói pedig eszközként használt ,,véglények” –, szinte dantei áthallást eredményez. Az erőszak és az elnyomásláncolat történetszervező elvként működik. Stemler összegzésében arra a következtetésre jutott, hogy a ciklus olvasása során képtelenség egy objektív valóságot összerakni, ebből adódóan posztmodern műként is értelmezhető, így megkérdőjelezhető a műfaji kategóriákba való beilleszthetősége is.

A Posztcyberpunk disztópiákról Hegedűs Norbert tartott egy tartalmas és velős áttekintést. Az előadó körbejárta a cyberpunk, a posztcyberpunk és a disztópia fogalmát, majd irodalmi példák horizontjába helyezte azokat. A példák között szerepelt Stephenson Snow Crash, Lauren Beukes Moxyland, Ernest Cline Ready player one, Itó Projekt Harmónia, illetve Paolo Bacigalupi A felhúzhatós lány című regénye. Mindegyik mű esetében a disztópikus környezet adott, szinte természetes háttérként funkcionál.  Hiperurbánus zónák jelennek meg, melyekben keverednek a futurisztikus elemek a totálisan lerobbant, háború utáni állapotokra emlékeztető, apokaliptikus városképekkel. A társadalom ábrázolásában gyakori elemek a mamutvállalatok, a gyenge központi hatalom, a klímaválság, az éhezés és a szegénység. Ahogy a Gap ciklus esetében, itt is központi kérdéssé lép elő a szabadság fenyegetettsége. A disztópikus jövőképek általában a közeli jövőt ábrázolják, melyet csak a sorok között olvasva ismerhetünk meg. A virtuális identitás – pl.Ready player one – legalább olyan fontossá lép elő, mint a valódi. A szóban forgó művekben a fenyegetés legtöbbször a paratérből érkezik, az irónia válik dominánssá, és a klasszikus értelemben vett hősök eltűnnek.

Az akciót Sánta Szilárd zárta A képzeletből a valóságba. SF-technológiák realizálódásacímű prezentációjával. Kiindulási pontként ,,a milyen kapcsolat van a tudomány és a populáris kultúra között?” kérdés hangzott el. Alaptézisként elmondható, hogy a tudósok felismerték, hogy a szórakoztatóipar nem feltétlenül torz képet alakít ki a tudományról. Mérföldkőnek számít az 1968-as év, amikor az USA-ban tudósok egy csoportja tanácsadói szerepben jelenik meg egy hollywoodi produkcióban, a 2001: Űrodüsszeia megalkotásánál. Ezt követően majdnem minden esetben részt vesz a kivitelezésben egy tudóscsoport.  Előfordult az is, hogy a NASA profitált egy filmes ötletből, például az Armageddonhoz tervezett űrruhák ötletét megvették, majd használták is. Továbbá megfelelő felületnek számított egy film arra, hogy kiderüljön, egy-egy tudományos ötletre hogyan reagál a közönség. Sikerült tehát bizonyítani, hogy a tudomány és popkultúra kapcsolata az új médiumok megjelenésével új távlatokat nyithat az erről való gondolkodásban (is).

Az előadásokat követően egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, így a hallgatóság is bekapcsolódhatott és reagálhatott az elhangzottakra. (Máté Orsolya)

Az MA PKK idei első szemináriumán, mely hidat képez az előző és a mostani félév tematikái között, a virtuális tér képi megjelenítéseivel foglalkozunk majd. Egyrészt bepillantunk a virtuális környezetben való ténykedés technológiai alapjaiba, másrészt arra koncentrálunk, hogy a cyberfilmek milyen képi megoldásokkal társítják a szimulációt, illetve miképpen használják, viszik színre azt a filmelbeszélésben. Szó lesz természetesen a Mátrix, az eXistenZ, a Tron, a Forráskód és számos érdekes alkotás vizuális megoldásairól. Emellett persze beleütközünk majd abba a kérdésbe, hogy a virtuális világ az öröklét ígéretével kecsegtető utópia-e: „Azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan kezdődik. Leteszem ezt a telefont, és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok előlük. Megmutatom nekik, milyen a világ, nélkületek. A szabályok, ellenőrzés, határok és korlátok nélküli világot. Egy olyan világot, ahol minden lehetséges. Hogy utána hogyan folytatjuk, az csak rajtatok múlik.” Az ehhez hasonló idézetekből kiindulva messze kalandozhatnánk, de szem előtt tartjuk majd, hogy a félév elsődlegesen a popkultúra vizuális aspektusairól fog szólni. Üdv a(z optikai) rendszerben! (H. N. P.)

Az Opus 2014/1-es száma az MA PKK szempontjából egy fontos tematikus összeállítást tartalmaz. A folyóirat Pophatás című blokkjában öt tanulmány olvasható. Benyovszky Krisztián esszéje egy olyan Agatha Christie-regényről szól, amely Conan Doyle egyik Holmes-regényét idézi meg. Baka L. Patrik írása George R. R. Martin fantasy ciklusának egyik szövegközi versét (Castamere-i esők) elemzi. H. Nagy Péter szösszenete a popkultúra mitizáló hajlamának néhány komponensét nyitja fel. N. Juhász Tamás kommentárja a Felhőatlasz recepciós kérdéseivel foglalkozik. Ardamica Zorán tanulmánya pedig az Alföldi Róbert által rendezett István, a király előadást tárgyalja széles kontextusban. Szórakoztató blokk, számos aktuális részlettel, releváns gondolatmenettel. A pophatás alól amúgy sem tudjuk kivonni magunkat… (HNP)

A posztcyberpunk irodalom

2014. február 27.

Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Szinnyei Téka

Moderátor: Keserű József

Program:

14. 00 – H. Nagy Péter: Dr. Jekyll jóslata. Egy régi-új emberkép nyomában

14. 20 – L. Varga Péter: „játszik minden, ami él”. Pelevin – Tolsztoj

14. 40 – Stemler Miklós: Wagneri (űr)opera: Stephen Donaldson Gap ciklusa

15. 00 – Kávészünet

15. 20 – Sz. Molnár Szilvia: A testhatárok eltolása John Scalzi militarista SF-ciklusában

15. 40 – Hegedűs Norbert: Posztcyberpunk disztópiák

16. 00 – Sánta Szilárd: A képzeletből a valóságba. SF-technológiák realizálódása

16. 30 – Kerekasztal-beszélgetés

Az MA PKK első szimpóziumára 2014. február 27-én, csütörtökön, 14.00 órai kezdettel kerül sor a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasójában. A hat előadásból és egy kerekasztal-beszélgetésből álló akció témája a posztcyberpunk irodalom lesz. Szóba kerül majd többek között a hard sf emberképe, a posztűropera, a military sci-fi, a cp disztópia és sok egyéb érdekesség. Az előadások többek között Greg Bear, Greg Egan, John Scalzi, Dan Simmons, Alastair Reynolds, Viktor Pelevin, Itó Projekt műveire épülnek majd. A rendezvény utolsó harmadában egy olyan kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, amelyen bármelyik előadáshoz hozzá lehet szólni, az összes előadótól lehet kérdezni. A részletes program két héten belül olvasható lesz a blogon. (HNP)

Hároméves kényszerhallgatás után Lady Gaga megjelenhet Kínában. Mivel a Born This Way c. album hat dala anno a kínai kulturális minisztérium feketelistájára került, nem volt biztos, hogy az ARTPOP kiadható lesz az ázsiai országban. Van azonban itt egy poén. A hatóság ugyanis az album borítójának apró módosítását kérte. Mint a mellékelt kép mutatja: Gaga lábain harisnya van, a kék golyó (vagy labda) pedig nagyobb az eredetihez képest, ily módon takarásba kerültek a melleket fogó kezek is. Ez a megoldás azt eredményezte, hogy az ARTPOP borítója már önmagával sem identikus. Koons „Bámuló golyója” kezdi uralni a horizontot. Ha ezt a másik irányban meghosszabbítjuk, akkor felmerül a kérdés, hogy bizonyos szempontból az ideális borító vajon mit ábrázol? Egy hatalmas kék golyót Gaga nélkül? Már említettem korábban, hogy a Cover Art egy újabb izgalmas darabjával állunk szemben. Így igaz, az ARTPOP borítója immár folyamatjellegű, és duplikátum formájában konkretizálódik. Kezd emlékeztetni a Kazár szótárra… (HNP)

A Kalligram folyóirat 2014/januári számában megjelent két SF-monológ: Stabro Ganoes Paran A Hold udvara és Manuel Garcia O’Kelly A Hold börtönében című darabja, melyek közül az előbbi a jól sikerült SF-monológokra jellemző komplexitást mutat. A vers kötelező intertextusa természetesen Steven Erikson azonos című kultikus fantasy regénye, ám olyan utalás is szerepel benne, mintha a szerző olvasta volna Ady egyik híres versét. Másrészt a képzeletbeli világot reprezentáló istenek a monológ szövetében puszta retorikai fordulatokként vannak jelen, ami szintén érdekes megoldás. Igen produktív a vers zárlata („Úgy látszik, ez a káosz kora. / Valami lóg a levegőben. / Ritka, mint a sárkánytej. / Csak egy választásom marad. / Esély.”), amely sajátos megkettőződésre vezethető vissza, ugyanis azok számára, akik olvasták Erikson regényét, az utolsó versszak többletjelentést hordoz, hiszen az Esély nem más, mint Paran kardjának a neve. Ugyanakkor poén, hogy a szöveg éppen a kard alakzata mentén multiplikálódik, s ezzel Paran monológja a líra villoni hagyományára is utal. A Hold udvara mindenképpen ajánlott olvasmány. (HNP)