Miről ad hírt az újrafordítás, ha science fiction mű az apropója? Erre a látszólag egyszerű kérdésre keressük a választ két közelmúltbeli példa, Philip K. Dick kultikus alkotása és William Gibson cyberpunk remeke alapján.
Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényének három magyar fordítása készült. Az első, Gálvölgyi Judit nem túl precíz fordítása (Elektronikus bárány) az Interpress Magazinban jelent meg, még anno az „átkosban” (1984/6-os szám). Ezt követte a Valhalla Páholy kiadásában Szántai Zsolt – az előbbinél sokkal megbízhatóbb – munkája (Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról?); a kiadvány fedőlapján és gerincén a regény címénél jóval nagyobb betűkkel a Szárnyas fejvadász felirat – a Marvel Comicsból átemelt logó – szerepelt. Bár a magazinbeli változatot is a Ridley Scott-filmből vett képek illusztrálták, az utóbbi esetben a kiadói szándék még nyilvánvalóbb volt: a Blade Runner sikere feltehetően pozitívan hat vissza a regény olvasottságára, ily módon növelni lehet a példányszámot. A szöveg harmadik fordítása, Pék Zoltán szakavatott teljesítménye – az Agave Könyvek közreadásában – pontosság és leleményesség tekintetében különbözik mindkét eddigi kísérlettől. (Két kiadást is megélt az Agave-változat: 2005-ben jelent meg először, majd 2013-ban ismét.)
A Pék Zoltán által pontosan visszaadott nevek és állandó jelzőik a Gálvölgyi Judit-féle – egyébként happy enddé torzított – verzióban még egészen máshogy néztek ki. Például a magazinban közzétett szövegben a „szovjet zsaru” (Polokov android) – következetesen – ázsiai, majd később – következetlenül – európai illetőségű alakként említődik, ráadásul francia hangzású nevet visel (Polieux). A képlet világos: az akkori kultúrideológia feltehetően nem tűrhette, hogy a szovjet rendőrség olyan kétes erkölcsű, laza irányítású intézményként tűnjön föl, amelybe könnyedén beszivárognak az androidok. A cenzúra még egy sci-fi esetében is működött, hiszen Dick alkotása – sok más művéhez hasonlóan – a megírásához képesti közeljövőben játszódik. A szocialista érában viszont holmi posztapokaliptikus víziónak a történelem belátható horizontján természetesen nem szabadott feltűnnie (a kommunizmus helyett). Pék Zoltán verziója „helyreállítja” ezt a képletet, ezzel is közelebb viszi az olvasót Dick tényleges megoldásához. Az újrafordítás itt többszörösen is indokolt volt, ezért nézzünk egy kevésbé evidens példát.
William Gibson Virtuálfény című regénye a Valhalla Páholy kiadásában jelent meg először 1995-ben. Szántai Zsolt fordítása jól adja vissza Gibson nyelvének sajátosságait (már amennyire ez lehetséges), ezért sokak számára talán meglepő, hogy a mű néhány héttel ezelőtt ismét megjelent, ezúttal az Agave Könyvek gondozásában. Talán mondani sem kell: Pék Zoltán fordításában. A Virtuálfény egyébként fontos helyen áll a Gibson-életműben. Nemcsak azért, mert a Híd-trilógia első darabja, hanem azért, mert a bonyodalmakat elindító tárgy a cyberpunk szubkultúra egyik központi kelléke. Ez természetesen a napszemüveg. A kiadvány hátlapszövege így fogalmaz: „Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét.” A napszemüveg alapján tehát a szöveg a cyberpunkkal kerül kapcsolatba, ám Gibson műve egyben eltolódást is jelez ahhoz képest, a Virtuálfény a hackerek és a mesterséges intelligenciák világa helyett a tömegmédiára helyezi a hangsúlyt.
Az újrafordítás igényéből egy fontos tendenciára is következtethetünk. A magas és a populáris kultúra modernista szétválasztása a mai napig meghatározza az irodalomról való gondolkodást. Annak ellenére, hogy ez a megkülönböztetés egy ideje érvényét vesztette, vagy legalábbis módosult. Az alternatív kánonokra (amilyen a sci-fi kánonja is) a mai napig hajlamos úgy tekinteni a szakma, mint amelyek nem pusztán kívül esnek az értékes műveket felsorakoztató jelentéskánonokon, de esélyük sem nagyon van arra, hogy maradandó alkotásokra irányítsák a figyelmet. Ez a felfogás természetesen korrekcióra szorul. Egyrészt, az alternatív kánonok nem tekinthetők homogén formációknak, sok olyan művet tartalmaznak, melyek rendelkeznek az értelmüket átörökítő kommentárokkal, és nem merülnek ki egyszeri olvasásra. Az újrafordítás is arra utal, hogy a sci-fin belül bizony számolnunk kell egy immár jelentős belső hagyománnyal, amelynek kialakultak a maga hivatkozási pontjai. Mindez azt jelzi, hogy a populáris irodalomnak is megvannak a klasszikusai. Dick és Gibson műveinek egy része ezek közé tartozik. Ez a magyarázata annak, hogy újra és újra megújulásra szorul a velük létesíthető kapcsolat. Mely kontaktust – egyebek mellett – a korszerűsített fordítás képes biztosítani.
H. Nagy Péter
(Új Szó, 2015. július 25.)