Sánta Szilárd azzal a megállapítással nyitotta előadását, hogy amíg korábban az értelmiség felől egyfajta lenéző magatartás volt tapasztalható a sorozatok irányában, addig az utóbbi tíz évben mindez egyre inkább módosulni látszik, köszönhetően az olyan remekműveknek, mint amilyen például a Twin Peaks volt. A szériák értékének növekedéséhez elsősorban azok minél kompaktabbá válása járult hozzá, amelyhez az olyan sorozatokban, mint a True Detective, komoly marketing és show-jelleg is társul. Ez utóbbi profi szerkesztésmódja – aminek talán egyik alapfeltétele volt, hogy a teljes évadot ugyanaz a rendező, Cary Joji Fukunaga készítette – maradéktalanul alátámasztja azt az új keletű vélekedést, hogy a hasonló fajsúlyú szériák „új moziként” aposztrofálódnak.
A történet két főhőse az első pillanattól kezdve antihősként jelenik meg, a két karakter nagyarányú jellembeli különbözősége azonban nemhogy kiegyensúlyozatlanságot, de többszörös hatásfokot generál a közös munkában.
A sztori tizenhét évet ölel fel, és a lineáris időkezelést felrúgva három, egymástól évtizedes távolságra eső időben tárul elénk. Ez jól érzékeltethetővé teszi az egyes karakterek értékítélet- és jellemváltozását. A sorozat ebből következően a tényleges történet mellett a két főhős identitás(váltás)ára is nagy mértékig odafigyel. Az első hat rész – többek között – a közvetítettségen alapuló múltfelidézés kérdését állítja előtérbe. A (mellék)szereplők által felidézett emléktöredékek és képek közt – amelyeket mi látunk – azonban olyan is akad, amely a főszereplőket kihallgató nyomozópáros horizontján kívül marad.
A kereszténység a széria fontos vonatkozási alapjává válik, hiszen az általunk is ismert bűn fogalmának meghatározásához elsőrendűen ez az ideológia járult hozzá, már csak abból a megközelítésből is, hogy alapot teremtsen a megváltásnak és az ezáltali bűnbocsátásnak; hogy ez utóbbi okozatnak okot generáljon. A rituális gyilkosság és annak jegyei azonban áthágják az egyház által megvont korlátokat: az áldozatbemutatás tiltását, ami a végső és felülmúlhatatlan áldozat, Krisztus önfeláldozása révén már értelmetlenné vált.
A sorozat holttestei önmagukon túlmutató, kvázi szétszerelhető tárgyakként aposztrofálódnak, az így kapott apró mozaikkockák azonban, már önmagukban is megoldásaivá válhatnak a test egészének pusztulásáért felelős bűntény-rejtélynek. A sztori mindemellett megannyi ponton a ciklikusság mintapéldája is, hiszen a számtalan szimbólum és a háttér-kódrendszer mellett tele van ismétlődéssel.
A film zárlata kapcsán pedig – amelyet a közvélemény éppúgy megannyi kritikával illetett, mint a szemináriumon jelenlévők is – talán csak annyit szükséges elmondani, hogy nyitott marad, akár az élet… (Baka L. Patrik)
