(Az írás enyhén spoileres.)
„1963-ban épült meg a kifejezetten a SETI-kutatásokra tervezett Big Ear rádiótávcső, mellyel 1977-ben a Hűha! jelet rögzítették. Ezt a rádiótávcsövet 1998-ban lebontották, helyén golfpálya épült.”
(Wikipédia, SETI szócikk)
Családi mozi? Ifjúsági film? Wes Anderson (Holdfény királyság) modorában? A T.S. Spivet különös utazása (r.: Jean-Pierre Jeunet) műfaji nyomdokaiban? Igen – és talán más is. A Zéró csapat (Troop Zero, r.: Bert & Bertie, 2019) 1977-ben játszódó története egy cserkészcsapatnyi gyerek közös álmát viszi vászonra: felkerülni arra a hanghordozóra, mellyel a NASA idegen civilizációknak üzenne.
A film két vonatkozásban is frissíti a műfaji kereteket. Egyrészt rendkívüli bájjal vet számot a másság, a különcség-különösség – s az ebből származó kirekesztettség, megalázottság – egyívású változataival. A félárvaság traumája, a hitéletbe gyolcsozott sebek vagy a nonbináris gyermeki létmód külön-külön is narratívára elegendő motívumok volnának. (A gyerek- és a felnőtt színészek – Mckenna Grace-től Allison Janney-ig – kivétel nélkül kivételesek.)
Másrészt gondos rendezői arányérzék dolgozza egybe a tudományos-felvilágosult szellemiséget a spiritualitással érintkező mesetudattal. Az űr itt egyszerre asztrofizikai dimenzió és túlvilági szcéna. Mindenekelőtt pedig földönkívüli létformákat ígérő létezési körzet.
A mű egy korszak emberiségléptékű reményeinek is emléket állít. A meghódítható, megismerhető világűr (holdra szállás, űrprogramok) lelkesítő képzete és a popkulturális progresszió (rockzene, hippikultúra, pszichedelikus artisztikum) erővonalai érnek egybe a fináléban. David Bowie 1969-es, kozmikus dala, a Space Oddity a tábori válogatón többletjelentésre tesz szert: földön is kószálhatnak eltévedt űrhajósok, emberre is nézhetnek szánalomra méltó ufóként. Minthogy ez a metaforika itt gyerekekre bizonyul érvényesnek, a dalbéli Tom őrnagy (Major Tom) sorsa nemzedéki allegóriaként is értelmezhető. (Fölöttes értelmezési szinten: a Bowie neve fémjelezte zenei kultúra lebegő státuszára, történeti kiszolgáltatottságára is gondolhatunk.)
Néhány jelenettel korábban Bowie Rebel Rebel című dalának lelkesítő energetikája segítette át a csapatot egy válsághelyzeten. Úgy látszik, lázadásból és álmokból keverik ki magukat az új idők, új korszakok. – Ideszőhető szemantikai körülmény, hogy a „Zéró csapat” nevet a történetben kényszer és gúny szülte, de a visszaszámlálás végpontja s a nulladik időegység reménytelisége éppúgy óhatatlanul benne foglaltatik, mint a renden/rendszereken kívüli állapot racionális/intézményes uralhatatlansága.
Egyszerre vígjáték és dráma a Zéró csapat, mely az ember hangját már a földön is hallatni igyekszik. S hogy a történet happy enddel zárul? Nem a vég boldog, hanem a végtelen. Ziggy Stardust a megmondhatója. (Halmai Tamás)
