Moskát Anita első önálló kötete, a Bábel fiai 2014-ben jelent meg. Kilenc év nem hosszú idő, mégis ez alatt az idő alatt Moskát Anita a spekulatív fikciós irodalom egyik legmeghatározóbb szerzőjévé vált Magyarországon. Második regényével, a 2015-ben megjelent Horgonyhellyel kapcsolatban az egyik kritikusa úgy fogalmazott, hogy ezzel a regénnyel lépett be a magyar fantasy a felnőttkorba. Harmadik regénye, a 2019-es Irha és bőr pedig egyértelműen bizonyította, hogy Moskát Anita olyan író, aki nem elégszik meg a bevált sémák alkalmazásával. Mindegyik könyve másról és másképpen szól. Bár önmagát elsősorban fantasyírónak tartja, és a műveiről írt kritikák és értékelések is rendszerint zsánerírónak nevezik, mégsem skatulyázható be egyértelműen sem a fantasy műfajába, sem pedig a zsánerirodalom kategóriájába. Művei mindig túlmutatnak a könnyed és egyszeri szórakoztatáson, sőt nem egyszer kifejezetten súlyos témákkal szembesítenek, olykor kíméletlen módon. Mintha a fantasztikum számára elsősorban eszköz lenne arra, hogy általa másképp tekintsen a megszokottra. Kevés olyan kortárs szerzőt ismerek, aki ennyire egyedi módon képes egyensúlyozni a fiktív és a valós, az ismert és az ismeretlen, a magas és a populáris között.
Bár Moskát Anita elsősorban regényíróként vált elismertté, a kezdetektől fogva írt novellákat is. Ezek a novellák egy kisregény társaságában tavaly kötetbe rendezve is megjelentek. A hazugság tézisei címet viselő kötet nemcsak újabb témákkal, de újabb poétikai megoldásokkal is gazdagította a már eddig is sokszínű és izgalmas életművet. Ebben a kötetben jelent meg a Fekete monitor című novella is, amelyet a Zsoldos-díj szakmai zsűrije a 2022-es év legjobb magyar fantasztikus novellájának választott. A novella születéséről a szerző a következőket írta:
Azóta szeretnék írni egy „lapozgatós történetet”, hogy tizenévesként először olvastam ilyesmit. Van valami szörnyen izgalmas abban, hogy az olvasó megkapja a sztori alakításának lehetőségét, döntéseket hozhat, aminek aztán szembesül a következményeivel, beléphet oda, ahová amúgy nincs bejárása. De tudtam azt is, hogy nem szeretném „bármilyen” történetre ellőni ezt a formát, olyat kerestem, ahol a téma és a forma valahogy párbeszédbe tud lépni. És hol lehetne nyomasztóbb a sorozatos választási kényszer, mint ahol a valóságban is döntések százaival szembesülünk, próbálunk végigevickélni feladatlistákon, határidőkön, meetingeken, és közben nem megfulladni a teendőktől: ebben a novellában éljetek túl egy munkanapot egy multicégnél dolgozóként.
A Fekete monitor többrétegű szöveg. Egyaránt szól a hétköznapokban rejlő fantasztikusról, a rossz minták követésének következményeiről, valamint a döntéseink súlyáról. A problémafelvetésen túl a narráció is nagymértékben elősegíti az olvasó bevonódását. Ennek köszönhetően könnyen tudunk azonosulni a novella főszereplőjével, miközben mi magunk is aktív cselekvővé válunk azáltal, hogy az egyes fejezetek végén választhatunk a folytatást illetően. A módszer valóban a lapozgatós könyvekre emlékeztet, s mindezt szépen megtámogatják a szerepjáték-kultúrára tett utalások is.
A Fekete monitor kiváló érvként szolgálhat azzal a téves előfeltevéssel szemben, hogy a fantasztikus irodalomba tartozó művek nem igénylik az újraolvasást. Újraolvasásra ugyanis itt már csak azért is szükség van, mert akad olyan fejezet, amelynek a végén már nem csak két lehetőség közül választhatunk. Az újraolvasás tehát eleve bele van kódolva a novellába. Választásainknak megfelelően kétféle befejezéssel is találkozhatunk, a novella igazi csattanója azonban a harmadik, immár lineáris újraolvasás során következik be.
Bravúros szerkezete mellett a novella olyan aktuális kérdéseket vet fel, mint a munkahelyi kiégés, az elvárásoknak való megfelelési kényszer, illetve a rohanó életmód következményei. Ezek mellett – a szöveg mélyebb rétegében – főként az emlékezés kérdése válik hangsúlyossá. Az a gondolat, hogy végső soron az emlékeink tesznek bennünket azzá, akik vagyunk. Az emlékek elveszítésének veszélye pedig az önmagunk iránti felelősség problémájára hívja fel a figyelmet.
Szívből gratulálok a szerzőnek a Zsoldos-díj elnyeréséhez. (Keserű József)
