Kevés olyan színészt ismerünk, aki annyira megosztaná a közönséget, mint Adam Sandler. A kritikusok ki nem állhatják. Ennek ellenére az emberek többségének a szívét megfogta Sandler vicceskedő, olykor lúzer karaktere. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy Sandler szinte összes filmje kritikai bukás, de pénzügyi siker lett. Ez a film lenne a változás előszele? Kiderül.
Az Uncut Gems c. filmet (magyarul: Csiszolatlan gyémánt) a viszonylag újonc testvérpár, Josh és Benny Safdie jegyzik; mint rendezők, mint forgatókönyvírók felelősek a film elkészítéséért. (Róluk pár éve halhattunk először, amikor a Good Time c. filmükkel berobbantak Hollywoodba.) A filmben Sandler Howard Ratnert alakítja, aki egy, a feje tetejéig adósságokban küszködő ékszerész. Egy napon Ratner sikeresen ráteszi a markát egy elképesztően értékes drágakőre, amiből megpróbál annyi pénzt kifacsarni, amennyit csak lehet. Az ő kalandjainak vagyunk szemtanúi bő két és fél órában.
Mindjárt az elején le kell szögezni, hogy ez a film nem mindenkinek készült. Legalább annyian fogják utálni, amennyien szeretni. A film nem adja meg a nézőnek azt a luxust, hogy szeresse. Sőt. Rakoncátlan módon játszik rá arra, hogy dühösen vágjuk távirányítónkat a TV képernyőjébe. A film tempója szélsebes. Megtestesült káoszként követi egyik jelenet a másikat. Emellett eszméletlenül hangos. A karakterek megpróbálják túlordibálni egymást az egész játékidő alatt. Ez egészen egyedi életszerűséggel ruházza fel a filmet, amit ritkán látni. Előnye picit a hátránya is, ugyanis ez nagyon sok embert ki fog rekeszteni a filmélményből. Úgy képzeljük el, mintha a piacon lettünk volna egész nap. Az a pár röpke pillanat, amikor a film lelassul, hogy meditáljon picit a karakterek felett, igazi felüdülésként hat. A Safdie testvérek érzékkel nyúlnak a kamerához. A film egyszerű, de mégis gyönyörű. Csillog és villog, akárcsak egy ékszer. A film neo-noir(isztikus) hangulatát tovább fokozza Daniel Lopatin Vangelist idéző, kozmikus aláfestése.
Annak ellenére, hogy a film technikai szempontból mindent csillagos ötösre teljesít, mégis Sandler az, aki a vállán viszi el az egészet. A Light Ranger 2-nek hála, Safdiék Sandler minden egyes apró mozdulatát fókuszba tudják helyezni. Ha a Kótyagos szerelem nem volt elég ahhoz, hogy az emberek elhiggyék Sandlerrről, hogy egy zseniális színész, akkor voilá. Sandler a szó szoros értelmében lesöpör mindenkit a képernyőről. Karaktere egyszerre a két lábon járó balszerencse és az önzőség megkérdőjelezhetetlen mintapéldája. Képes olyan egyensúlyban tartani saját dühkirohanásait, hogy az nem megy át komédiába, mint oly sok más szerepében. Mígnem az utolsó jelenetben már-már Al Pacino Tony Montanájához mérhető. A legelképesztőbb Sandler karakterében mégis az, hogy annak ellenére, hogy hősünk minden egyes pillanatában meghozza a lehető legrosszabb döntést, mely után csak a hajunkat tudjuk tépni, mi mélyen legbelül mégis szorítunk neki. Pedig minden okot megad rá hogy utáljuk. Sandler mellett az eddig csupán egy rövidfilmmel büszkélkedhető Julia Fox remekel, aki gyémántként ragyog élete első mozifilmjében.
A film tulajdonképpen maga a káprázat. Ott próbál minket átrázni, ahol csak lehet. Kevin Garnett Kevin Garnettet játssza a filmben, de mégsem. A kosármérkőzések valódiak, de mégsem. Az opál természetfeletti erővel bír, de mégsem. Sandler utálnivaló, de mégsem tudjuk utálni. Safdiék elszórakoznak a mi idegrendszerünk kárára, de mi ezt nem bánjuk. Sandler pedig ezek után reméljük, több komoly szereppel is eláraszt minket a jövőben. Ez egy ász, Happy! Ez egy ász! (Tóth Márk)
