Lady Gaga’s artRave, The Artpop Ball – Bécs, 2014, nov. 2.
Az MA PKK gagaizmus-kutató szakcsoportja november 2-án „terepgyakorlaton” vett részt: jelen volt Lady Gaga artRave show-ján a Wiener Stadthalléban. Három reflexió következik a rendezvényről.
Deisler Szilvia:
Spectacular! Lady Gaga bécsi artRave-je egy jól működő show összes attribútumával rendelkezett, melyben – hogy a mellettünk rajongó, roppant lelkes Gaga-funokat idézzem – MINDEN benne volt. Varázslatosan élő, pulzáló és lenyűgöző élmény. So that’s going on!
Németh Csilla:
Mikor 2013 őszén először láttam Lady Gaga Artpop lemezének brooklyni bemutató koncertjét, nem volt kérdés többé, hogy az énekesnő munkásságával a jövőben kívánok-e tüzetesebben foglalkozni. Az Artpop/Popart konkrét utalások az albumborítón Botticelli Vénuszával és Jeff Koons tükörlabdájával már eleve több művészeti, médiastratégiai gondolat- és hagyományrendszert kapcsol össze (s nem beszéltünk még a „test” uralhatóságáról és a Volantis repülő ruháról a színpadon)... Kérdés viszont az, hogy az album szöveg, dallam és vizuális világát Gaga stábjával, a Haus of Gaga munkatársaival hogyan képes színpadra vinni. S akkor nézzük egy évvel később a bécsi artRave, The Artpop Ball koncertet. Mivel a beszámoló terjedelméhez igazodva rövidre kell fognom a mondandómat, csupán – a teljesség igénye nélkül – néhány számomra felejthetetlen pillanatot osztanék meg.
Az énekesnő „fel/(be)emelkedése” a színpadra már magában is a Botticelli kagylóból kikelő Vénuszát idézte fel bennem, s ehhez még párosult Gaga kosztümébe, a mellkashoz épített kék tükörlabda és az angyalszárnyak, amelyek jelentésével külön érdemes lenne foglalkozni. Mindenesetre le a kalappal a jelmeztervezők előtt, akik Vénusz megjelenését tökéletesen színpadra helyezték Gaga „testének felhasználásával”. A pop-art jelenség nemcsak a táncosok jelmezeiben, hanem a fénytechnikában is remekül megmutatkozott, mikor az átlátszó, cica alakú, s a letisztult, de mégis szürreális színpadi díszleten cikáztak a fénycsóvák. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy Lady Gaga élőben is kiváló előadóművész, de most 100%-ig meg is bizonyosodtam róla. A több mint két órás előadás (mert a koncert kifejezést már réges-rég túlszárnyalta) egy mesterien komponált élményt nyújtott, melyben az új dalok mellett – nem kis örömünkre – a „régi” slágerek is, még ha részletekben is, de helyet kaptak. Ami viszont egyértelműen az előadás csúcspontját jelentette, az a What’s up feldolgozása volt, de nem tudok szó nélkül elmenni a Swine „elröfögése” mellett sem, mely a disznófejű táncosok mozgásával együtt mosolyt csalt az arcomra, s egy régi grindcore koncert élményeit idézte fel bennem.
Zárszóként és a koncert zárásaként egy újabb elismerés a dívának, hiszen oly higgadt és átszellemült tekintettel haladt végig a színpadon, s énekelte el a Gipsy c. számát, amelyre véleményem szerint kevés popikon képes. Szóval az előadást imádtuk, Gaga előtt elismerően fejet hajtottunk, s nincs más dolgunk, csak várni a következő alakítására.
H. Nagy Péter:
November 2-án a Wiener Stadthalléban elképesztő volt a hangulat. Ami azonnal tapasztalható volt: az utánzás sztártestekre irányuló vágya. A közönség jelentős része Gagának öltözött (mindkét értelemben), a figurákról első ránézésre leolvasható volt még az is, hogy ki-ki a popikon melyik arcával próbál azonosulni. Pedig Gaga utánozhatatlan… Azt eddig is tudtuk, hogy profi előadó (precíz és nem képes hibázni), ott a helyszínen, élőben azonban minden még jobb volt, a teljesítmény felülmúlta az elvárásainkat. A csaj hangja átütő erejű volt, az újabb és újabb alakváltások (kb. 10) más-más kontextusba helyezték az ismertnek vélt dalokat, a színpad szinte észrevehetetlenül változott, mint egy élő organizmus, az egész est dramaturgiája (az egyszerre szerves és széttartó koreográfia-láncolat) remekül működött, életre keltette a popművészetet, és így tovább, azaz bizonyossá vált ismét, hogy Lady Gaga nagyon-nagyon ki van találva. Felsorolhatnám, és külön-külön jellemezhetném a dalokat (mindegyikben volt valami őrületes poén), de úgy gondolom, a legjobb példa a művésznő hozzáállására a ráadásdal volt: a műsor végén nem úgy jött vissza, ahogy lement a színpadról, hanem egyetlen egy szám erejéig újra átöltözött Gaga egy gyönyörű, hosszú uszályú menyegzői ruhába. Megtisztelt bennünket… A sokszorozódás és az identitás folytonos kimozdítása ellenére egy ilyen fergeteges show azon túl, hogy baromi lelkesítő, arról győzheti meg leginkább a közönséget – és ez nem paradoxon –, hogy Gaga csak egy van.
