Manda Scott: Tisztítótűz: A Jeanne d’Arc-titok
„Ha alaposan megvizsgálnák a Szűz életéről szóló írásos emlékeket, kiderülne, hogy a lány tökéletesen kiképzett lovag volt, de mivel a tizenötödik században ezt senki nem tudta volna elfogadni, csodává avanzsált” – olvasható Manda Scott legújabb regényének szentenciája a mű 302. oldalán. Az Agave kiadó elképesztő gyorsasággal magyarította a kötetet, nem véletlenül. Scott 500 oldalas regénye két szálon fut, aktuális problémákat és mélyen szántó titkokat ígér. Lássuk, miről is van szó.
A napjainkban játszódó szálon Inès Picaut rendőrszázados öt napon át üldözi a polgármester-választások előtt álló Orléanst fenyegető csoportot, mely radikális iszlám szervezetként határozza meg magát, és tűzesetek sorozatával tartja rettegésben a lakosságot. A polgármesteri posztért a konzervatív színekben induló Luc Bressard, Picaut évszázados családi gyökerekkel bíró férje és a radikális Nemzeti Front jelöltje, Christelle Vivier versengenek. Mivel az NF kampánya a Jeanne d’Arc legendára alapozva Vivier-t a Szűz analógiájaként tünteti fel, válaszlépésként a Bressard-dinasztia ugyanezt kísérli meg Picaut-val, a nyomozásban betöltött központi szerepe miatt. A helyzetet bonyolítja, hogy a százados épp válófélben van, s csak annak zökkenőmentes lezárásáért cserébe vállalja a „kötelességtudó” feleség szerepét, a történelem mindennemű viharaihoz és politikai áramlataihoz alkalmazkodni képes Bressardok kezéből ugyanis nem egyszerű a szabadulás. A regény azzal a tűzesettel nyit, melynek elsőként volt halálos áldozata. Ian Holloway, Picaut elhunyt, derékba tört történészi pályát befutó apjának nagy tisztelője ugyanazt a veszélyes utat járta, mint kollégája: véleménye szerint a város szentje, a Szűz nem egy egyszerű parasztlány volt, hanem a francia királyi udvarban nevelkedett lovag, talán VI. (Őrült) Károly fattya – a rejtőzködő Marguerite de Valois –, akit az uralkodó abban a hitben nevelt katonává, hogy az majd a fiát segítve egyesíti újra az azincourt-i csatában elbukott Franciaországot. Úgy tűnik, Holloway halálának elsőrendű okozói lehettek a birtokába jutott információk. Picaut nyomozása Orléans labirintusába vezet, szembeszállva vagy épp szövetkezve a katolikus egyházzal éppúgy, mint a város legbefolyásosabb iszlám drogbáróival is. Az igazság ugyanis nem csak a történészek által felépített parasztlány-legenda, de a választásokban résztvevő felek és a klérus ellen is szól. Valójában senkinek sem érdeke, hogy a kanonizált történelemmel ellentétes titkok kerüljenek napvilágra.
A másik történet az 1400-as évek első felében játszódik: Tomas Rustbeard, az angol régens, Bedford hercegének kémje nem egyszerűen a Szűz megölésére vállalkozik, hiszen annak halála még több franciát hajthatna az aranyliliomos zászló alá. Nem, neki a legendát kell elpusztítania: kideríteni az igazságot, hogy nem isten, de emberek akarata az, amit a parasztlány tesz. Rustbeard szemszögéből járjuk végig a százéves háború legjelentősebb csatatereit és ostromait. A történetbe visszaemlékezések, magyarázatok révén szivárog be a kor állampolitikája. A hit beleszövődik a mindennapokba, minden cselekedetek meghatározója lesz, de egy rendkívül ingatag háttér is, hisz ami a szembenálló felek egyikének isteni sugallat és közbenjárás, az a másiknak eretnekség – ne feledjük, ekkor még mindkét királyság a római egyház követője. Innen nézve a vallási ideológia puszta eszközzé, a politika kétélű kardjává válik, amit oly sokat hirdetett szellemi felsőbbrendűsége ellenére a világi rend forgat. Rustbeard hite éppúgy megremeg: önmagában és korábbi elkötelezettségében is. Abban az értelemben sikerrel jár, hogy közel kerül a Szűzhöz, s kutakodása és egyre feszesebb kapcsolatai révén az igazsághoz is, mindez a titok megszerzésének pillanatában azonban már mit sem számít, hiszen Tomas a kor ridegsége, minden konvenció és saját céltudatos jelleme ellenére sem lesz képes parancsolni az érzelmeinek. Neki sikerül elfordulnia Bedford ezüsttel teli erszényeitől, ami kétségkívül az árulók bibliai szimbólumaként szűrődik be a regényszövetbe. Jeanne ügye és Jeanne maga már életében szentté lesz a számára… még ha egészen más értelemben is.
A regény két idővonalát olvasva olykor az az érzésünk támad, hogy a világ és a benne élők mit sem változtak hatszáz év alatt. A múlt és jelen párhuzamai egyértelműek, hisz amíg 1400-ban két egyazon vallási felekezethez tartozó fél feszült egymásnak, a napjainkban játszódó részben két hit, az iszlám és a kereszténység teszi ugyanezt, de azonos indokkal, az erényt, a megértést, a toleranciát és a békét hirdető hittételeiket kiforgatva, a maguk világi érdekeinek alárendelve, offenzíven. A regény politikai szólamai a mi valóságunkban is visszaköszönnek, mondhatni nem is lehet tisztán irodalmi műként tekinteni Scott könyvére, hiszen a radikális iszlám szervezetek ténykedése, a magukat szalonképes köntösbe csomagolni igyekvő szélsőjobboldali pártok előretörése, az ezer éve fennálló, meg-megújuló ál-vallási egymásnak feszülés mind napjaink valóságát körvonalazzák. Úgy tűnik, a mi korrajzunkban a hit éppúgy eszközként szolgál, mint bármikor korábban. Van, ami nem változik. Csak a lépték lesz más… (Baka L. Patrik)