Robert Jackson Bennett Lépcsők városa című regénye ékes bizonyítéka annak, hogy a műfajközi nyitottság bizony jót tesz egy fantasy-regénynek. Számos kortárs példával is igazolni lehet (a régiekről nem is beszélve), hogy ez a formalizálódásra egyébként is hajlamos műfaj milyen nehezen képes maga mögött hagyni bizonyos, mára már elkoptatott, ezért klisének minősülő elemeket. Blörbökön és reklámcélokat szolgáló szövegekben ugyan viszonylag gyakran olvasható, hogy egyik-másik fantasy-regény kiforgatja a műfaji kliséket, de az az igazság, hogy ez nagyon keveseknek sikerül igazán. Az olyan fantasy, amely képes megújítani a saját hagyományát, pedig tényleg ritka holló (az általam olvasottak közül a következők említhetőek a legutóbbi időszakból: Susanna Clarke-tól A Hollókirály, Neil Gaimantől az Óceán az út végén, Moskát Anitától a Horgonyhely, Scott Hawkins regénye, Az Égett-hegyi könyvtár és – mint az az alábbiakból ki fog derülni – a Lépcsők városa). A fantasy mesével, krimivel, történelmi regénnyel, sőt szappanoperával való kontaminációjára könnyen lehetne példákat hozni, Bennett azonban valami egészen meglepővel rukkol elő: a fantasyt a kémregény műfajával keresztezi. (Ahogyan egy interjúban utalt rá, a regény ötlete egy második világháborús kémregény olvasása közben pattant ki a fejéből.)
A történet Bulikovban, az istenek városában játszódik, amely a Bennett által megalkotott világ egyik legnagyobb városa, s egyben a Kontinensnek nevezett államalakulat központja. Ide érkezik diplomáciai küldetésre Shara Komajd, a szajpúri titkosügynök, akinek elsődleges feladata kinyomozni egy – feltehetően politikai indíttatású – gyilkosságot. A történetről többet nem is szeretnék elárulni, inkább a világépítés térbeli vonatkozásairól ejtenék néhány szót. A Lépcsők városa ugyanis tipikus példája annak, hogy egy fantasyben a fiktív világ földrajza mindig több mint puszta háttér. A regényvilág geopolitikai szempontból a következőképpen tagolódik: adott két, egymással szembenálló ország, a Kontinens és Szajpúr; az előbbiről megtudjuk, hogy – istenei segítségével – évszázadokig uralma alatt tartotta az utóbbit, mígnem a szajpúriak a kadzs segítségével elő nem idézték a Villanás nevű eseményt, amelynek következtében a Kontinens istenei eltűntek (meghaltak?). Azóta a kocka fordult egyet: immár Szajpúr uralkodik a Kontinens (és annak nyomorba taszított fővárosa, Bulikov) fölött.
Az alapkonfliktus révén a regény olyan kérdéseket vet fel, mint: Van-e történelmi igazság? Feloldhatók-e a nagyhatalmak közötti konfliktusok? Mit jelent lojálisnak lenni? Tekinthetjük-e eltűntnek az isteneket, ha az emberek továbbra is hisznek bennük? Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a Lépcsők városa egy politikai traktátus alakját ölti, sietek leszögezni: bár valóban nagy szerepet kap a politika a regényben, a cselekmény és a remekül megrajzolt karakterek egyáltalán nem szorulnak háttérbe. Bennett sokáig homályban hagyja a cselekmény szempontjából legfontosabb kérdéseket, a végén azonban minden titokra fény derül, sőt ezzel egyidejűleg a perspektíva is megváltozik, és másként kezdjük látni a Kontinens és Szajpúr, illetve az istenek és az emberek viszonyát.
Nehéz a könyvről nem szuperlatívuszokban beszélni. Bennettnek nemcsak egy remek karakterekkel megtűzdelt, eredeti, izgalmas és elgondolkodtató sztorit sikerült összeraknia, hanem egy olyan világot is létrehozott, amelyben szívesen lakozik az ember. Vissza-visszatér bizonyos szövegrészekhez, ahogyan a szereplők sétálnak Bulikov utcáin, újra felidéz néhány kalandot vagy szellemességet (a könyvnek kiváló a humora is). S ha mindez nem elég, és még többet meg akar tudni erről a világról, meglátogathatja a szerző honlapját, ahol a The City of Bulikov címszó alatt nemcsak John Petersen lenyűgöző illusztációit találja meg, hanem – a képekre kattintva – további információkat is kaphat az istenek városáról. Külön öröm, hogy a történet folytatására sem kell sokáig várni: a Pengék városa februárban megjelenik magyarul is az Agave Könyvek gondozásában. (Keserű József)