Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

2068 – Éld az életem (1) 911 L.A. (1) A. F. Brady (1) Aaron Sorkin (1) Ada (1) Adam Sandler (1) Addie LaRue (1) Adrian Tchaikovsky (1) Agave (9) agave (154) ajánló (61) Alien (1) Alix E. Harrow (1) Alma Katsu (1) Álomdalok (1) Amanda Gorman (1) Anne Sverdrup-Thygeson (1) Anthony ONeill (1) Apollo’s Arrow (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Átváltozás (1) Az agyament műszak (1) Az éjféli égbolt (1) Az éjszaka fénye (1) Az elnök emberei (1) Az elveszett város (1) Az erő nyomában (1) Az illusztrált ember (1) Az Intézet (1) Az ír (1) Az obeliszkkapu (1) Az ötödik évszak (1) Az utolsó párbaj (1) Az utolsó tanú (1) Az utolsó tréfa (1) A beteg (1) A chicagói 7-ek tárgyalása (1) A csodálatos Mrs. Maisel (1) A dilemma (1) A ganümédeszi hatalomátvétel (1) A halálmegvető (1) A halál útvesztője (1) A hasadék (1) A His Dark Materials (1) A két pápa (1) A Kimenekítés (1) A kívülálló (1) A Kreml jelöltje (1) A Labirintus (1) A lángoló isten (1) A láthatatlan ember (1) A megtört föld (1) A negyedik majom (1) A nomádok földje (1) A professzor és az őrült (1) A rettenthetetlen (1) A sötétség kora (1) A sötét oldal (1) A terror univerzumai (1) A titokzatos bolygó (1) A tökéletes fegyver (1) B. A. Paris (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Batman - Karácsonyi ének (1) Beatrice Ákos Jerikó (1) Bekerített erdő (1) Beren és Lúthien (1) Blake Crouch (1) Bob Dylan (1) Bong Joon Ho (1) Brandon Hackett (2) brandon hackett (6) Californication (1) Carl Zimmer (1) Catherynne M. Valente (1) Cavan Scott (1) Charles Casillo (1) Charles Dickens (1) Christopher Nolan (1) Christopher Tolkien (1) Cixin Liu (1) Csillagok háborúja (1) Csongrádi Ábel (1) Csősz Sándor (1) Cyberpunk 2077 (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (3) Dark (1) David Fincher (1) DC (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) Designated Survivor (1) dialógus (1) dick (9) Doctor Strange (1) Doktor House (1) Dominic Dulley (1) Donnie Darko (1) Don Winslow (1) Dooku az elveszett jedi (1) Dracul (1) Drew Williams (1) Druk (1) Eduardo Sacheri (1) Ed McDonald (3) Éhség (1) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) Eldobható testek (1) Elektronikus állam (2) Élősködők (1) Emelkedés (1) Eminem (1) Enola Holmes (1) Ericson Core (1) ernest cline (3) escher (1) Etetés (1) Európa (1) évértékelő (3) Evidens közegek (1) Ezüst Félhold Blues (1) Fekete monitor (1) Feleségem (1) Fiatal Írok Tábora (1) Fire & Blood (6) Fire and Blood (1) GABO SFF (7) gaga (12) Game of Thrones (1) Gáspár András (1) Gazdátlan csillagok (1) George R. R. Martin (12) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gorlo Volka (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Graham Moore (1) Gravity (1) Guy Ritchie (1) H. Nagy Péter (3) Harley Quinn (1) Harriet (1) Helen Keen (1) Helikon (1) Hibridek (1) hírek (8) Hölderlin (1) Holt idény (1) Homeland (1) Homeland s08e12 (1) Homérosz (1) Horgonyhely (1) House of the Dragon (8) Hyperion (1) Időugrás a Marson (1) Iliász (1) Ílion (1) In memoriam (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) Izsó Zita (1) J. D. Barker (1) J. R. R. Tolkien (1) Jack Ketchum (1) Jana Vagner (1) Jason Matthews (2) Jasper DeWitt (1) Jeff VanderMeer (4) Jenn Lyons (1) Jiří Menzel (1) Joe Hart (1) John Le Carré (2) John le Carré (1) John Scalzi (1) Jojo Nyuszi (1) Joseph Staten (1) Jozef Karika (1) kaku (1) kalligram (1) Karácsonyi ének (1) Karanténkultúra és járványvilág (1) Kárhozat (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Keserű József (1) Később (1) Kettős szerepben (1) Kevin Shinick (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) Királyok veszte (1) Kisasszonyok (1) Kitömött barbár (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) Koréliai Hajsza (1) krimipályázat (1) Különös új világok (1) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Lara Fabian (1) Láthatatlan bolygók (1) Légszomj (1) Lehetnek sárkányaid is (1) Leigh Whannell (1) Lenn a sivár Földön (1) Lily Brooks-Dalton (1) Lőrinczy Judit (2) Lovecraft földjén (1) Love Death & Robots (1) Lúzerek éjszakája (1) madonna (1) Magam adom (1) Maid (1) Mákháború (1) Mank (1) Marilyn Monroe (1) Martin Scorcese (1) Már megint a felfedezők (1) Matt Ruff (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Megsebezve (1) Mel Gibson (1) Menekülés a tóhoz (1) Menekülj (1) Mesék a Hurokból (1) Michael J. Martinez (1) moskát anita (5) Moskát Anita (2) Mulan (1) Mulan 2020 (1) N. Juhász Tamás (1) N. K. Jemisin (3) Nabokov (1) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nicholas A. Christakis (1) Nnedi Okorafor (1) Nobel-díj (1) Obscura (1) Octavia E. Butler (3) opus (20) Örkényi Ádám (1) Oxygen (1) Ozymandias (1) Palmer Eldritch három stigmája (1) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Pásztor Anna és Pásztor Sámuel (1) Pat Cadigan (1) Percy Bysshe Shelley (1) Perfect Harmony (1) Péterfy Gergely (1) Philip K. Dick (15) Pierce Brown (2) Piranesi (1) Pókfény (1) Prae (2) prae (5) Próza Nostra (1) Quentin Tarantino (1) Quimby (1) R. F. Kuang (3) Rae Carson (1) Ragadozó madarak (1) Rammstein (1) Rango (1) Ray Bradbury (1) Ready Player Two (1) Red Hot Chili Peppers (1) rég várt (2) Repedés a térben (1) Repeszhold (1) Respect (1) Rian Johnson (1) Richard Morgan (2) Rólunk szól (1) S.W.A.T. (1) Samantha Downing (1) Sam Hargrave (1) sandman (1) Sárkányköztársaság (1) sci-fi (1) scolar live (1) Scott Westerfeld (1) Sepsi László (1) simmons (1) Simon Stålenhag (2) Spencer (1) Star Trek (1) star wars (12) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) Stephen King (5) Stillwater (1) Stowaway (1) Superstore (1) Susanna Clarke (1) szeminárium (33) Szerelem a hatodikon (1) szimpózium (22) szingularitás (1) SZMIT (1) T2 (1) Taika Waititi (1) Ted Chiang (1) Tenet (1) Termőtestek (1) Terra Insecta (1) The Durrells (1) The Hill Will Climb (1) The Last of Us Part II (1) The Queen’s Gambit (1) The Rookie (1) The Science of... (1) The Undoing (1) The West Wing (1) The Witness (1) This is Us (1) Thomas A. Szlezák (1) Thomas Vinterberg (1) Tízezer ajtó (1) Toby Ziegler (1) Togo (1) Tom Sweterlitsch (1) Tőrbe ejtve (1) Trhlina (1) Trónok harca (1) true detective (1) Tudástér (1) Tűz & Vér (3) Tűz és Vér (1) Ubik (1) Uncut Gems (1) Úriemberek (1) Űrlottó (1) Űropera (1) V. E. Schwab (1) Vaiana (1) Vakság (1) Végítélet (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) Vírusok világa (1) vizualitás (3) Volt egyszer egy… Hollywood (1) Vörös Veréb (1) Vulcanus kalapácsa (1) Westworld (1) William Gibson (1) Yellowstone (1) Zachary Mason (1) Zack Snyder (1) Zéró csapat (1) Címkefelhő

Tömörített változat

greyjoy 2018.05.03. 18:01

ken_liu.jpgKen Liu novelláin keresztül megközelíthető (egy bizonyos pontig), hogy mit jelent a transzkulturális gondolkodás. Az egyszerre több kultúrában (pl. földi és idegen, kínai és amerikai, reális és fantasztikus stb.) íródó történetek ugyanis felvetnek egy sajátos kérdést, amely a különböző kódok (vagy adatkezelési technikák) szétkapcsolása mentén körvonalazódik. Ez a látszólag egyszerű, de megkerülhetetlen kérdés így hangzik: Mi különbözteti meg a kultúrát az emberitől?

A minden kultúrában egyszerre íródó történetek viszont (ilyenek pl. a tudomány modelljei) szétfeszíthetik a transzkulturalizmust, mert eliminálódik a kultúrák közti különbség. (A kínai orvoslás nem jó példa ennek cáfolatára!) Az irodalom bizonyos típusa antropomorf beíródásokon keresztül reagál erre, de úgy, hogy azok mellett futtatja a genetika, az etológia, a kozmológia, a szociobiológia stb. eredményeit is; saját létére pedig úgy biztosít rálátást, hogy szubrutinszerűen variálja az információkat, a nyelvi és képi elemeket. A médiatechnika felől nézve a kultúra nem feltétlenül emberi.

Ken Liu novelláiban tehát megfigyelhető a transzkulturalizmus paradoxona (egyszerre leplezik le a monokulturális fóbiákat és szabadítanak fel kultúrafüggetlen tényezőket), emellett reflektálódik a médiumhasználat és a hibridizáló technika. Mindez pengeélen táncol, mert az olvasók többségét biztosan megsiratja egy-egy történet (pl. A papírsereglet), de egyik sem válik giccsessé (valószínűleg elszabadítja az empátiát, ahogyan a jó horror előhívja a rettegést, vagyis az érzelemskálát ragyogóan tudja manipulálni).

Hoznék egy példát a fentebbi működésmódra, a Kognitív képességek breviáriuma c. alkotásból. Ebben a novellában az alapszituáció egy családi történet, melyet kétféle rendszer keresztez. Az apa olvas a gyerekkel, egyben visszaemlékezik az anyával való kapcsolatukra; miközben részleteket láthatunk egy breviáriumból (amit az anya hagyott hátra), és folyamatosan tudományos kihívásokkal nézhetünk szembe a múlt összerakása során. A három szintet (olvasás, múlt, könyv) egy futurológiai távlat köti össze (a család szakadása a Föld elhagyása miatt következik be, s ez a kézirat születésének apropója is).

A novella egy ponton a gondolkodást a komplexitással összefüggő tömörítéssel hozza kapcsolatba. Ezt már csak azért is megteheti, mert vannak erre vonatkozó elképzelések (az információkezelés tetemes részét a tudattalan végzi), ám ezzel nem pusztán a tudományos hátteret gazdagítja (a kozmológia és a biológia mellett), hanem az adott ponttól színre is viszi az emlékek tömörítését. A továbbiakban például a kurzívval szedett részek lennének ilyen tömörítések (egyben redundanciák), s ezzel a szöveg felkínál egy sémát, melynek mintázatként való felismerésével a családtörténet tömörített verziójához juthatunk.

Ez a játék megfelel a breviárium, illetve az idegen létformákat leíró részek töredékes felvillantásának, mivel kognitív folyamatok nyelvi tömörítéseként foghatók fel, funkciójuk pedig az emlékezet beindítása, eltérítése és modellálása. (A széttöredezett szöveg a tömörített emlékezet lejegyzésének sablonja.) Tehát pont ezek a részek azok, melyek összekötik a tudományt és a fikciót, a kogníció emberi és nem emberi dimenzióját, hitelességük azonban bizonytalan, ellenőrizhetetlen, mert a csillagközi expedíció tapasztalataként is felfoghatók, nem csak az anya kitalációjaként. Az viszont bizonyos – és ez a kötet nagy részére igaz –, hogy Ken Liu mestere a tömörítésnek. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Médiaterek Érsekújvárott

greyjoy 2018.04.19. 22:14

ikonok2.jpg

A KultúrKorzó szerda esti rendezvénye első ránézésre kockázatos vállalkozásnak tűnt, de pár perc elteltével bebizonyosodott, hogy aligha képzelhető el ennél produktívabb felállás. Tudomány és rockzene, kutatásmódszertan és hírnévkoncepció, komplexitás és lazaság, médiatörténet és ideológiakritika, medveállatkák és Gaia-hipotézis. Lady Gaga és Stephen Hawking, Einstein és Deák Bill Gyula, Richard Feynman és Póka Egon, Friedrich Kittler és Schuster Lóri. És rengeteg más is úgy kapcsolódott össze H. Nagy Péter Médiaterek Lady Gaga korában c. könyve bemutatóján, hogy az eredmény enyhén szólva meggyőző volt, miközben a módszertan is átláthatóvá vált. Keserű József kérdéseire H. Nagy úgy válaszolt, hogy a példái között ott szerepelt a Rómeó Vérzik. És jött is azonnal Kovács Koppány, aki nem csak gitározott és énekelt, de hozzá is szólt az eszmecseréhez. Fantasztikus volt az összhatás, a vastaps sem maradt el. Az est egésze pedig meg is mutatta azt a kapcsolástechnikát, amit H. Nagy Péter könyvei működtetnek. Nagyon is megfér egymás mellett szakmai precizitás és szórakoztatás. A jelenlévők mindegyike átélhette tehát azt, hogy mire képes a vidám tudomány és a minőségi rockzene együtt. Sokkal, de sokkal több ilyen típusú rendezvény kellene. Mindez egyébként leírhatatlan, a nyelv nem képes visszaadni a történtek hangulatát. Aki ott volt, nagyon jól érez(het)te magát. Szép volt, fiúk! (KK)

 

Címkék: kultúrkorzó

Szólj hozzá!

Zenés beszélgetés H. Nagy Péterrel

greyjoy 2018.04.17. 08:53

zenes_beszelgetes.jpg

Címkék: gaga

Szólj hozzá!

PRAE bemutató

greyjoy 2018.04.14. 09:32

Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

meghív minden kedves érdeklődőt

a PRAE folyóirat

Trónok harca, Líratechnikák és Poptechnikák

című számainak bemutatójára.

Vendég: L. Varga Péter, a folyóirat főszerkesztője

Beszélgetőtársak: Baka L. Patrik és Keserű József

A beszélgetést vezeti: H. Nagy Péter

1_2.jpg

Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, kari olvasó (506-os terem) 2018. április 17., 16:00 óra

Címkék: prae

Szólj hozzá!

Homérosz és a populáris irodalom

greyjoy 2018.04.13. 07:37

dan_simmons_olumposz.jpgRichard Shusterman Pragmatista esztétika c. gondolatmenetében szerepel egy izgalmas szembeállítás: „túl korai lenne levonni azt a következtetést, hogy a populáris művészet egyetlen klasszikusa sem fog fennmaradni az esztétikai élvezetek tárgyaként. Könnyebb elképzelni, hogy egyesek megmaradnak, mint azt elhinni, hogy manapság is sokan olvassák Homéroszt puszta kedvtelésből.” Ez a Homéroszra vonatkozó valószínűtlenség mondjuk Thomas A. Szlezák Homérosz c. könyvének fényében azért valamelyest árnyalható, ugyanakkor érdekes módon összefügghet a populáris irodalom egy korszakos tendenciájával.

Harold Bloom Elégikus töprengés a kánonról c. esszéjében egy helyen arra hívja fel a figyelmet, hogy egy klasszikus mű olvasása hirtelen önnön lehetőségeinek elidegenített változatába csaphat át, mely folyamatot éppen a populáris elem modellálhatja. Milton újraolvasásának processzusa a következő tapasztalattal szembesítette minden idők egyik legfontosabb kánonkutatóját: „Noha a költemény [Milton Elveszett Paradicsoma] klasszikus formájú bibliai történet, olyan hatást tett rám, mint amit általában a fantasy-irodalom vagy a sci-fi szokott, nem pedig a hősköltemény. Valahogy nagyon különösnek láttam.”

Ez a hasonlat, melyben a hősköltemény idegenségének váratlan felbukkanása ölt alakot, nagyon beszédes abból a szempontból, hogy a hatáseffektust a nem klasszikus felől írja le. De talán még fontosabb, hogy ebben a hasonlatban a szöveg különössége úgy jelenik meg, mint ami eltöröl valamit a hősköltemény és az említett peremműfajokba sorolható darabok között. A fantasy és a sci-fi művek olvasása ezek szerint modelleket kínálhat a klasszikusok befogadásához, újraolvasásához? Nézzünk erre két változatot!

David Gemmell Trója-ciklusa egy sor ragyogó ötlettel gazdagítja, illetve módosítja a trójai háború homéroszi változatát. A szereplők között Akhilleusz és Odüsszeusz nincs kitüntetett pozícióban, az eseményeket egyaránt látjuk a trójaiak és az akhájok, a királyok és a katonák, a férfiak és a nők, a gyermekek és az aggastyánok, a győztesek és a vesztesek szemszögéből. A történetből hiányoznak az istenek, viszont az elbeszélés számos mítoszt fűz össze a trójai mondakörrel (pl. a rómait és a mózesit). Másrészt olyan világ ez, amely tudatában van önnön mitizálhatóságának: „Mi vagyunk Trója harcosai. Itt fogunk harcolni, és lehet, hogy meghalunk, de a regénket majd elmesélik, és Trója neve nem merül feledésbe.” Emlékezzünk csak Szlezák alapján: Homérosznál a dal a hírnév médiuma.

A jelenség viszont úgy is megközelíthető, hogy egy rég letűnt közösség (és kultúra) számára a homéroszi változat volt az elsődleges, egy mostani számára azonban a gemmelli lehet az. Ha a trójai háború történetét a fantasy kontextusában olvassuk, megnyílhatnak a történet olyan csatornái, melyek addig elzárva maradtak. Gemmell műve tehát azzal szembesít, hogy a hősi epika populáris áthelyezése visszavezethet a mítoszig, és képes újradinamizálnia annak alapjait. A különbségek itt tehát afelé mutatnak, hogy Homérosz verzióját a gemmeli kiemeli statikus zártságából, és hozzáférhetővé teszi a populáris kontextusok hozzárendelésével. Ez bizony kedvez az újraolvasásnak.

Dan Simmons nem kevésbé kiváló Ílion-duológiája a legösszetettebb science fiction művek közé tartozik. Már az alapötlet, hogy a trójai háború áthelyeződik a távoli jövőbe és a Marsra, elég bizarrnak tűnik, és nyilvánvalóan magyarázatra szorul. Nos, mindez technológia kérdése. A földi világ radikális átalakítását követően a poszthumánok elhagyják a bolygót, egy bránlyuk segítségével összekötik Tróját a marsi Olympos Monsszal, a kvantumteleportáció felhasználásával pedig görög istenekként élnek tovább. Ez a kapcsolatrendszer azt eredményezi, hogy a krónikások adatvédelme ellenére a homéroszi világ lépten-nyomon átalakul, a háború többszörös eltérülése aztán az Iliász zárlatánál siklik ki véglegesen, Akhilleusz ugyanis Patroklosz halálát követően – Hektórral az oldalán – az istenek ellen fordul.

A történetet és a rengeteg részletet itt nincs mód kifejteni, egy fontos mozzanatot azonban fel kell elevenítenünk. A Földön maradt, régi értelemben vett emberi kolóniák egy torinói lepelnek keresztelt médiumon keresztül követhetik – mintegy élő közvetítésben – a trójai háború eseményeit. A poszthumán technológiával ily módon a görög istenek előállíthatóvá válnak, melyet a lepelmédium a virtuális valóság elvén tálal, egyetlen adatfolyammá olvasztva össze szimulációt és valóságot. Ebben a jövőbeli világban tehát Homérosz eposzának transzmedializálása lesz a kitüntetett szórakoztató mű(világ). Tökéletesen világos innen nézve, hogy Dan Simmons alkotásának Homérosz nem csak az egyik kötelező intertextusa, hanem a megismételhetetlen verziója; ami azt is jelenti, hogy a sci-fi szintén képes lehet újraalapozni az antik olvasmányok iránti érdeklődést.

Ha ezek után puszta szórakozásból kézbe vesszük Homéroszt, nehéz lesz szabadulni a gemmelli és a simmonsi ötletektől. De talán nem is szükséges, hiszen az eposzok filológiai érdekű olvasását jótékonyan kiegészíthetik a regénytechnológiai beszivárgások. Azok a megoldások (Héphaisztosz szerkezeteitől a poszthumán lényekig), melyek lehetetlenné teszik, hogy visszazuhanjunk a trójai események homéroszi változatába. Az irodalom eredete ebből kiindulva nem más, mint közvetítő közegek folyamatosan áthelyeződő rendszere. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: agave Dan Simmons

Szólj hozzá!

Richard Morgan: A végzet barlangjai

greyjoy 2018.04.09. 09:25

richard_morgan_a_vegzet_barlangjai.jpgA fantasy-szövegek általában nem a nyelvi virtuozitásukkal és/vagy a poétikai összetettségükkel hívják fel magukra a figyelmet (bár kivételek mindig akadnak); ezt azonban egy olyan műfaj esetében, amely különböző médiumokban (számítógépes játék, szerepjáték, film stb.) megjelenő, mégis koherens világok létrehozására, illetve az e világokban való elmerülés élményének a kialakítására törekszik, nem hibaként vagy gyengeségként, sokkal inkább a műfaj meghatározó jellemvonásaként érdemes kezelnünk. Sárközy Bence már tizennyolc évvel ezelőtt így fogalmazott az egyik tanulmányában: „Olyan történetközpontú szövegek esetében, amelyek nemcsak egy önfeledt, átéléses olvasói magatartást, hanem a regényszövegeken kívüli térben a regényvilág játszhatóságát, vagyis a virtuális megélhetőség egy ilyen fokát célozzák, maguk a szövegek azok, amelyek megteremtik a transzparencia illúzóját, mivel folytonosan feltételezik a téma abszolút átvihetőségét a nyelven keresztül az olvasóhoz. Az olvasói átélés intenciójának megkerülhetetlen előfeltétele, hogy a nyelv »áttetszőségével« szemben támasztott esetleges aggályok sosem explikálódhatnak.”

A fantasy-szövegek olvasásakor valóban kardinális kérdés, hogy miként viszonyul egymáshoz az a műfaji konvenció, amely a nyelv áttetszővé tételére irányul (teljes áttetszőségről persze sosem beszélhetünk), s ennek folytán egyrészt az olvasói immerzióban, másrészt a történet és a világ nem kizárólag nyelvi médiumokba történő transzformációjában érdekelt, valamint az a gondolat, hogy egy ilyen átvitel sosem lehet hiánytalan, hiszen ha az lenne, eltűnnének az egyes médiumok közötti alapvető különbségek. Innen nézve különösen azok a fantasy-szövegek tarthatnak számot az érdeklődésre, amelyek úgy igyekeznek megfelelni a fent említett műfaji elvárásnak, hogy közben végig reflektáltan kezelik mind a műfaj, mind pedig a nyelviség kérdését.

Richard Morgan Hősöknek való vidék (az eredetiben: Land Fit for Heroes) című trilógiája minden bizonnyal ilyen szöveg. Feltehetően izgalmas fejtegetésekhez vezetne a trilógia és az azonos címet viselő interaktív játékkönyv egymáshoz való viszonyának boncolgatása, de maradjunk egyelőre a regényszövegnél. A trilógia harmadik részében – akárcsak az előzőekben – szép számmal akadnak olyan szöveghelyek, amelyek úgy helyezik ironikus távlatba a küldetéses fantasy alapvető műfaji kódjait, hogy közben nem csorbítják a történetbe való belefeledkezés élményét. A végzet barlangjai cselekménye egy titokzatos sír felkutatásával kezdődik. Hőseink azonban nem várt akadályokba ütköznek: a helyiek egymásnak homlokegyenest ellentmondó információkkal állnak elő a sír helyével kapcsolatban, miközben láthatóan mindegyik információ a helyi folklórból származik. Hamar kiderül, hogy a sír legendája valójában egymással versengő variációkban él a köztudatban, így hőseink számára nem marad más, mint hogy kitartóan „túrják a földet”. Viszonylag gyorsan el is jutnak annak felismeréséig, hogy: „mennyire semmi köze a mítoszok és legendák világának a valósághoz”.

Ugyanilyen távolságtartással kezeli a regény a varázstárgyak kérdését is. Miután nem találtak semmi érdemlegeset, az Archeth nevű karakter egy bizonyos kard megszerzésének gondolatával áll elő, amire a Sárkányvész Egar (érdemes a névre is odafigyelni) nevű társa így reagál: „Egy kard? [...] Azt mondod, hogy egy retkes kardért jöttünk el a világ végére?” És így tovább... A végzet barlangjai szövege folyamatosan fricskázza a küldetéses fantasy elbeszélői hagyományát, miközben maga is e hagyományra épít. Ily módon kínál sajátos választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehet egy fantasy egyszerre konvencionális és mégis reflektált. (Keserű József)

Címkék: agave Richard Morgan

Szólj hozzá!

Egy kém pályafutása

greyjoy 2018.04.08. 15:57

john_le_carre_a_titkos_zarandok.pngJohn le Carré A titkos zarándok című kémregénye 2016-ban jelent meg az Agave kiadó gondozásában. Őszintén megvallom, hogy korábban nem foglalkoztam ennek a szerzőnek az írói munkásságával (és művei filmadaptációit sem láttam), így azt a néhány kémregényt követően, amelyeket olvastam, kíváncsian fordultam a regény felé. John le Carré írásstílusa a klasszikusabb kémregények stílusát idézi meg az olvasóban, az akciók pergősek tudnak lenni, izgalmasak, ugyanakkor ezekből elég kevés akad. A többi leírásnál a szöveg meglehetősen lelassul, így az izgalmakhoz szokott olvasónak hamar elveheti a kedvét a jelen kötettől.

A „regény” valójában egy novellagyűjtemény, amelyet egy esemény zár keretbe, mégpedig egy sarrat-i vacsora, ahol George Smiley tanítványai gyűlnek össze, és az egyik idősebb kollégájuk Ned (vezetéknév nélkül) meséli el az életét. A rövid „novellák” kronologikusan követik egymást, a főszereplő személyét kivéve csupán néhány főbb eseményszál kapcsolja őket össze, bár azok sem tényleges mozgatórugói a történetnek: ilyen például egyik társuk (Haydon) árulása, aki lepaktált az oroszokkal, és ennek következtében majdnem szétverte az angol titkosszolgálatot. Érdekességképpen megemlítem, hogy számtalan magyar(országi) utalást is találhatunk a kötetben.

Ned biográfiája lassan kirajzolódik a szemünk előtt, ahogy a fiatal, tettvágytól hajtott kémből lassan kiégett ember válik, aki a végén még a rendszert is megkérdőjelezi, amelyet hűen szolgált mindvégig. Láthatjuk, hogy a kémhálózatot vezető férfiak milyen megoldásokkal operálnak, illetve azt, miképp változott meg a szolgálat az árulást követően: belső vizsgálatok, bizalmatlanság, kétségbeesett lépések stb.

Főszereplőnk olyan történeteit olvashatjuk, amelyekben a kezdeti nehézségek, iskolatársa balvégzetű németországi feladatai után hogyan állja meg helyét a Bukás (vagyis Haydon árulása) előtt, illetve az után, mikor számos küldetést követően elkezd belefáradni a sorozatos beszervezésbe (amelyet néhányan önkéntesen felajánlanak), illetve a számtalan egyéb akadályba, amelybe egy kém belefuthat pályafutása során.

A titkos zarándokot azoknak ajánlom, akik szeretik a klasszikus kémregényeket, amelyek lassabb ütemezésűek és nem akcióközpontúak, ugyanakkor karakter-centrikusabbak a ma megjelenő kémregényeknél. (N. Juhász Tamás)

Címkék: agave John le Carré

Szólj hozzá!

Ready Player One

greyjoy 2018.03.20. 09:17

ready_player_one.pngKorunk egyik előfeltevése, hogy a jelen valójában a múltbeli történelem frissítése, azaz folyamatos újjászületés. A retro ugyanakkor nem egyenlő az ún. múmiakomplexussal, a mulandó konzerválásának vágyával. Olykor az új ötvözet nem helyezhető vissza automatikusan a felidézett időszakba. Ha a másféleségen legalább akkora hangsúly van, mint az azonosságon, akkor az idő különbségtermelő játéka megkettőzi a világot, és nyilvánvalóvá teszi, hogy a kulturális valóság nem teljesen az, aminek gondoltuk. Jóval képlékenyebb.

A retro olyan komplex látásmód is lehet, amely túlmutat az egyszerű divathullámon és a kulturális élősködésen. Ernest Cline Ready Player One c. regénye kihagyhatatlan olvasmány, melyet az irodalomkritika „az új generáció Neurománcaként” határozott meg. A retro ebben a műben tudásszerkezetként funkcionál. A 2044-ben játszódó történet olyan cyberakció-sorozatra épül, melynek teljesítéséhez a popkultúra speciális ismeretére van szükség. A szimulációt ugyanis egy olyan figura tervezte, aki az 1980-as években nőtt fel, s ennek az évtizednek minden szegmensét a legapróbb részletekig felhasználta számítógépes programjaiban. Feladványainak megfejtése ezért szinte enciklopédikus tudást igényel.

„Elolvastam – mondja a főszereplő – Halliday összes kedvenc szerzőjének minden egyes könyvét. […] Megnéztem, és újranéztem minden egyes filmet. […] Pop, rock, new wave, punk, heavy metal […] mindent kipipáltam. […] Elolvastam minden olyan képregény összes számát, amit Halliday valaha gyűjtött.” Emellett profi tudásra kell szert tenni a számítógépes játékok és az RPG területén. Ahogy a főhőst ezután körülveszi a 80-as évek adatóceánja, úgy merül el az olvasó a korszak mesterséges hangulatában. A retro innen nézve aktualizált archívum, közvetítő közeg és módosított mintázat, virtuális világ egyszerre. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

A kozmikus rettegés magyar csápjai

greyjoy 2018.03.15. 08:57

veres_attila_odakint_sotetebb.jpgVeres Attila: Odakint sötétebb

 

Veres Attila debütálása újabb bizsergést hozott a hazai spekulatív fikciós irodalomba. Veres stílusa leginkább a fanyar humorban és az apró részletek felnagyításában figyelhető meg. Mindkettő a groteszk, visszataszító vagy zaklatott hangulat árnyalására szolgál, mely több helyütt kapcsolódik az ismeretlentől való félelemhez, mely egyben megalapozza a regény darkos alapszínezetét.

A történet napjainkban játszódik egy alternatív Magyarországon, ahol 1983 februárjában ismeretlen eredetű csápos lények jelentek meg. A helyszínt Eseményterületnek keresztelték, s azóta külön megyévé tették. Az alaptörténet már az első oldalakon felvázolódik, ennek árnyalására szolgálnak később a fiktív médiaközlések, melyek a mi világunktól eltérő Magyarországot festenek le, s melynek főhőse Gábor, egy intelligens, ámde helyét a világban nem találó, passzív karakter. A regény groteszk jellegét az adja, hogy az állatok visszataszító külsejük ellenére szeretnivaló, játékos lényekként jelennek meg. Ennek ellenére ezek a kisméretű lények mégis félelmet váltanak ki az emberekből idegenségükkel.

A regény magán viseli a weird, a Lovecraft-féle kozmikus horror és a dark fantasy műfajjegyeit. A Cthulhu hívása egy olyan fiktív ősi mítoszon alapszik, melyet az emberiség nemcsak hogy nem ismer, de fel sem tudja fogni. Ezzel az elgondolással indul Lovecraft novellája, s ez a pár sor látszik kidolgozódni Veres regényének második könyvében, a dark fantasyba áthajló disztópiában is.

A Cthulhu hívásában a kéziratok és az újságkivágások a világépítést éppúgy szolgálják, mint ahogy erősítik a műfaji jelleget. Ugyanezt a szerepet tölti be Veresnél Az állatok királysága c. könyv, valamint a megannyi fiktív idézet a fejezetek elején. Ezek a pseudo-idézetek egyrészt véleményformáló szereppel bírnak, másrészt azt mutatják, miként hat a média a társadalomra, milyen következményei lehetnek az egyes faktoidoknak és hoaxoknak, s efelől olvasva nemcsak a regénybeli társadalmi felfogást, de a mi világunk médiaprodukcióit is bírálja a regény. (A műben szemelvényeket kapunk parlamenti képviselők publicisztikáiból, fiktív dalbetétből, az RTL Klub Fókusz című műsorából, különböző magyar hírességek nyilatkozataiból, református lelkész beszédéből, a Krúdy-féle Álmoskönyv felújított kiadásának szócikkéből stb.)

A médiumok azonban nemcsak az alternatív világ megteremtésének eszközeiként szolgálnak, a regényben szereplő egyéb közvetítőeszközök a fantasy oldalt erősítik. A regény fiktív közvetítő- és egyben archiváló eszköze a kristálytej, mely megőrzi az álmokat, s azokból a cellofoidák különböző információkat tudnak kinyerni. A másik közvetítőeszköz egy lemez, amelyen a múlt hangjai hallgathatóak.

A kártyaparti, amely az Esemény bekövetkezte óta tart, szintén archiváló és közvetítő médiumként szerepel a regényben. Archivál, mivel az újsághirdetések „feladóját” őrzi maga a parti, abban él, mígnem sikerül rábírnia Gábort a vele való kommunikációra. Közvetít, hiszen a tudat archetipikus kivetüléseit segíti megmutatni a játékosok partija által. Az illetőt Gábor bölényként vizionálja, ő az, aki ez idáig egyfajta „horcruxként” használta fel a kártyapartit.

A bölénytől megtudjuk, hogy a világ haldoklik. Majd a világmindenséget egy metaforában tálalva olvashatjuk, melyben a létezés egy növény, s „a mi szingularitásunk, a mi galaxisunk, a mi naprendszerünk, a mi bolygónk valahol a szár alján egy mellékág, egy felesleges kinövés, amit, ha lenne kertész, gondolkodás nélkül levágna egy metszőollóval.”

Aztán valami történt, s a felesleges szárkezdeményt apró, fehér sejtek fűrészelték, így mielőtt azt a részt is elérte volna a pusztulás, levált a növényről, a sebet pedig a cellofoidák, azaz a kis csápos lények tapasztották be. Az idő azonban rohamosan fogy, így nem marad más hátra, mint hogy kezdetét vegye a végjáték, és Gábor immár aktív hősként megmentse a világot. (Vida Barbara)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Stephen Hawkingra emlékezünk

greyjoy 2018.03.14. 15:52

H. Nagy Péter Az univerzum látványa c. írásával

Stephen Hawking népszerűsége töretlen. Minden idők egyik legismertebb tudósa büszkén emlegeti A világegyetem dióhéjban című könyvében, hogy anno szerepelt a Star Trek egyik bizarr jelenetében. „A Star Trek azért olyan népszerű – írja Hawking professzor –, mert biztonságosnak és megnyugtatónak ábrázolja a jövőt. Én magam is egy kicsit Star Trek-rajongó vagyok, ezért könnyen kötélnek álltam, amikor rá akartak venni, hogy vállaljak szerepet az egyik jelenetben, amelyben Newtonnal, Einsteinnel és Data parancsnokkal pókerezem. Megvertem mindannyiukat, de sajnos közben megszólalt a vészjelző, így nem tudtam bekasszírozni a nyereményemet.”

networks-of-galaxies-that-make-up-the-universe.png

Időzhetnénk az ehhez hasonló szellemes példáknál (vagy az olyan közvetett kapcsolatoknál, mint Az idő rövid története a Donnie Darko című alkotásban), de most más a dolgunk. 2012-ben ugyanis megjelent DVD-n a mester 2010-ben, a Discovery Channel jóvoltából készült, Az univerzum, ahogy Stephen Hawking látja c. filmsorozata. „Hawking – olvasható a kiadvány hátlapján – igazi géniuszként tárja fel az űr és az idő rejtélyeit; megosztva velünk az eredetünkről, a természetről, a planétánkra váró lehetséges világvégéről, és a kozmoszról alkotott teóriáit. Lenyűgöző elméletei az időutazás lehetőségeit boncolgatják, más bolygók elképzelt élőlényeinek életét vázolják fel, megengedve annak lehetőségét is, hogy e lények akár végzetes fenyegetést jelenthetnek az emberiség számára…”

Hawking szédületes repertoárját szemlélve sokfelé kalandozhatnánk, de csak egyetlen jelenségre összpontosítsunk. Méghozzá egy látványelemre. A film persze hemzseg a bravúros vizuális megoldásoktól. Ez többek között annak köszönhető, hogy a valós felvételeket (pl. a NASA anyagait) olyan animációkkal egészíti ki a stáb, melyek képesek bepillantást nyújtani a nehezen elgondolható (fejben szinte utánképezhetetlen) mérettartományokba. Ilyen például a kvantumhab szemléltetése a nagyon-nagyon-nagyon kicsi mérettartományban, vagy az univerzumunk szerkezetének nagyléptékű bemutatása. Nézzük az utóbbit.

A filmsorozat harmadik, A világegyetem című részében van egy elképesztő snitt, amelyben különleges perspektívából láthatjuk a világegyetemben eloszló anyagot. Hawking a következőket mondja: „Amit most látnak, az a kozmosz. Minden egyes aprócska fénylő pont egy egész galaxis, amelyek mindegyike körülbelül négyszázmilliárd csillagból áll. Ilyen képet csak a legmodernebb szuperkomputereknek köszönhetően alkothatunk az univerzumról. Szerintem leírhatatlanul gyönyörű. A megszámlálhatatlan galaxis végeláthatatlan hálót alkot, amerre csak a szem ellát.” Tegyünk egy kísérletet? Megpróbáljam leírni más szavakkal a látványt? Ez valószínűleg hamvába hullt vállalkozás lenne, mert a nyelvi médium máshogy működik, mint az audiovizuális.

A látvány térbeli kiterjedése, az egyidejűség elve, a közvetlen rámutatás olyan megoldásokra ad lehetőséget a mozgóképes alkotásban, melyek elmondva inkább azzal szembesítenek, hogy a vizuális jelek szavakba foglalása bizony nem könnyű. Ilyen értelemben is az univerzum megpillantása médiumhoz kötött. (Elsődleges értelemben pedig azért az, mert a médiában is helyet kapó űrfelvételek ún. multispektrális látványként váltak érzékelhetővé. Ennek lényege, hogy négyféle űrteleszkóp-felvételt egyesítenek, vagyis egyidejűleg láthatjuk az infravörös és az ultraibolya tartományokat, a látható fényt és a röntgensugárzást.) Ráadásul a számítógépes grafika olyan képanyagban komponálja meg a galaxisok hálózatát, amely ebben a formában meg sem pillantható; a képsíknak ugyanis nincsen centruma, a perspektíva pedig folyamatosan elmozdul. Mindez azonban tökéletesen érzékelteti azt az elvet, hogy az univerzumban bármerre is nézünk, ugyanazt látjuk. Fénylő pontok tömkelegét, csillaghalmazokat, galaxisok csodálatos mintázatát. És többek között éppen Hawkingnak (és kozmológusok nemzedékeinek) köszönhető, hogy értjük is, amit látunk.

Menjünk tovább. Talán nem túl meglepő, de Hawking professzor az írók körében is igen népszerű. Minden idők egyik legvagányabb űroperájában, Dan Simmons Hyperion című mesterművében található a következő utalás: „A Hegemónia megfigyelőállomásai észlelték ugyan a Számkivetettek Hawking-örvényét, azonban csak egy újabb vándorrajnak vélték, amely úgysem fog fél fényévnél közelebb merészkedni a Bressiai-rendszerhez. Ehhez képest a Számkivetettek elvégeztek egy egyszerű pályamódosítást, amit a megfigyelők már csak akkor vettek észre, amikor a raj az Oort-felhőbe ért, és ótestamentumi csapásként zúdultak le a Bressiára.” A Hawkingról elnevezett – fiktív – kozmológiai jelenség ezek szerint a távoli jövőben is őrizni fogja a tudós emlékét. (Akárcsak a Greg Egan Diaszpóra című regényében is emlegetett – ám nem kitalált – Hawking-sugárzás.)

Az ehhez hasonló megoldásokra sok-sok példát lehetne hozni (pl. Robert J. Sawyer WWW-trilógiájában Hawking háttérszereplő), a közelmúltban azonban készült egy olyan regény, amelyben a tudós neve egy fontos összefüggésben többször előfordul. Arthur C. Clarke és Stephen Baxter közösen írt műve, a Régmúlt napok fénye egy olyan médium létrehozásának a történetét beszéli el, amely lehetővé teszi, hogy a múlt minden eseménye visszanézhetővé váljon. Ez a médium egy féregjárat-technológián alapuló időlencse. A szöveg Hawkingot referenciaként kezeli, s ezzel is megnyitja a fikció terét a tudomány irányába. Ebben az utalásrendszerben a legfontosabb részlet a következőképpen hangzik. (Hosszabban idézem.)

„Nagyon úgy fest, hogy a jó öreg Hawkingnak igaza volt az időbeli egymásutániság védelmét illetőleg. A fizika törvényei egyszerűen nem adnak zöld utat az időben visszafelé működő időgépnek. A múlt egy relativisztikus blokkuniverzum, a jövő kvantumbizonytalanság, a kettő pedig a jelenben találkozik… ami feltételezésem szerint egy kvantumgravitációs határfelület… […] Valahogy úgy képzeld el, hogy a múlt egy sodródó jégtábla, amely a cseppfolyós jövőt bitorolja. És minden egyes esemény, örökre helyhez kötve, belefagyott a kristályszerkezetbe. Ami a lényeg, hogy ezen a bolygón én mindenkinél jobban tudatában vagyok annak, hogy a múlt megmásíthatatlan… féregjáratokon keresztül megfigyelhető ugyan, de állandó.”

Nos, ez a részlet kicsinyítő-tükörszerűen tartalmazza a regény koncepcióját, párbeszédbe lép a kortárs tudománnyal, ugyanakkor Hawkingra hivatkozva támasztja alá az időről alkotott képet. Természetesen az időutazással kapcsolatos kérdések a fentebb tárgyalt filmben is megjelennek, az ún. Kronológiavédelmi Sejtés bemutatásának pedig Hawking külön gondolatmenetet szentel. Ez a hipotézis azt mondja ki, hogy a fizika törvényei meggátolják a zárt időszerű görbék létrehozását. „Rengeteg jel utal arra – írja Sean Carroll Most vagy mindörökké című könyvében –, hogy ezen állítás igazságtartalma igen magas, jóllehet konkrét bizonyítással nem rendelkezünk.” Az idő iránya mindenesetre igazolni látszik Hawking Sejtését.

Clarke és Baxter regénye remek példája a science fiction azon válfajának, amelyik komolyan veszi a tudomány eredményeit, és azokat extrapolálja a jövőre. Emellett eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha létezne egy olyan technológia, amellyel bepillanthatunk a múlt univerzumába. Alkalmas lenne például arra, hogy tisztázzuk, melyik történt meg valójában a bibliai események közül. Igen nagy hatású készülék lenne az biztos, s ennek a teljes információszabadságnak a felforgató jellegét fel is tárják a szerzők az adott műben. A Régmúlt napok fénye tehát arról is szól, hogy miként bánjunk a tudománnyal. És ha ez az utóbbi szóba kerül, akkor Stephen Hawking neve azonnal fölmerül… Hiszen nem csak az univerzumot, de a benne elfoglalt helyünket is Hawking szemével látjuk.

Címkék: Stephen Hawking

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása