Az Alfonso Cuarón rendezte Gravitáció (Gravity, 2013) világszerte zajos sikert aratott, bár érte bírálat is, például a műfaj kérdésében. Sci-fi-e vajon egy űrben játszódó túlélő-monodráma? A dilemma könnyen feloldható: igen – ha az űrben játszódó túlélő-monodrámát sci-fi alzsánernek fogadjuk el. (Ha pedig nem, akkor nem. Ez az értelmezésnek pusztán technikai részlete.)
Sandra Bullock és George Clooney jutalomkettőse mindenesetre már az első percekben magával ragad. Az epikus nyitójelenetet sokan idézték és méltatták – a záró képsor szimbolikájára gyérebb figyelem irányult. Pedig megér jegyzetnyi tűnődést az is.
A leszállóegységet tűz borítja el, ahogy a levegő rétegein átsüvít, míg vízbe nem hull – ahonnan dr. Stone végül kievickél a földre. Talán kurzív szedésre sem lett volna szükség, hogy lássék: a négy mítoszi őselemen vezeti végig főhősét a történet; azaz a túlélés drámája a létrejövetel kozmikus mintáját idézi fel. (A lángolva zuhanás motívuma mindemellett az ikaroszi narratívát is megidézi – és felülírja!) De a történet nem áll meg ezen a ponton.
Bullock karaktere utolsó erejével kúszik ki a partra, ahol – minthogy szoknia kell a cím ígérte nehézkedést – csak fokról fokra képes lábra állni, s megtenni az első lépéseket. Ez a jelenet bezárja a mitikum horizontját, és tudományos perspektívát nyit: az evolúció szakaszait ismétli el, a törzsfejlődés szinopszisát nyújtja. Ember születik. Amint a mítoszból tudomány. – Más nézőpontból: ahogy az emberi ontogenezis magába foglalja a filogenezis ismérveit, úgy a film sem szétválasztja, hanem egymáshoz békíti a mitikus és a tudományos világlátást. (Egy harmadik szinten ráadásul ideológiai-szellemtani üzenetet is érzékelhetünk: külön értéket ad a történethez, hogy női odüsszeiáról van szó.)
Ami első pillantásra hollywoodi happy endnek látszik, az – a második pillantásra is az. Csak épp többet hordoz ennél: a rendszertani tudatosodás, a humán felemelkedés allegóriája képződik meg finoman. Stone felszabadult nevetése akárha erre is reflektálna.
Ezúttal nem a Holdra, hanem a Földre lépő ember a szenzáció. A hazatérés ösztöne/törvénye gravitációs erővel húzza vissza az életbe a hősnőt. Persze a tömegvonzás, mely otthont tesz lehetővé, halálos alábukást is indítványozhatna. De erre itt nem kerülhet sor. Mi lenne akkor a parabolikusan szép végkifejlettel?... (Halmai Tamás)
