A fenti idézet Guy Ritchie kollégájának és alkotótársának, Matthew Vaughnnak a filmjéből, a Kingsmanből származik. Ők ketten alkották meg az aranytojást tojó tyúkot A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsövet, amelyben Vaughn a produceri feladatokat látta el. Csak később jött rá, hogy ő is tud jó akciófilmet készíteni.
Na, és ennek a stílusát szabta át Ritchie a saját mintájára. Az Úriemberek ugyanis nem más, mint egy fordított Guy Ritchie-film. Itt most nem az angol alvilág, a prolik a főhősök, hanem az arisztokrácia, de azért befigyelnek a drogkartellek meg a maffiózók is. Olyan színészeket szedett össze, mint Hugh Grant, Matthew McConaughey, Colin Farrell, valamint Henry Golding, és a szintén Guy Ritchie által készített Artúr király-film sztárja, Charlie Hunnam.
Az Úriemberek figurái tényleg igazi urak, mind modorukban, mind az öltözködésükben, kontrasztba állítva a fiatal generációval, akik bunkón és suttyó figuraként vannak reprezentálva. A rendező visszatért a sok karaktert mozgató filmhez, amely pörgős és izgalmas. Ne keressük a Blöff vagy A Ravasz, az Agy… figuráit, mert ez nem az a közeg. Itt senki se annyira tisztességes, kivéve a Colin Farrell által játszott bokszedzőt, aki csak a „fiait” akarja kihagyni a balhéból.
A Hugh Grant által alakított újságíró a narrátor, mint Statham a Blöffben, és ez nagyon jól áll neki. Nem akarok hasonlítgatni, de azért vannak olyan sémák, amik nem hiányozhatnak egy Ritchie-filmből. Ilyen a gyorsítás-lassítás, a nyelvi narráció, a pörgős akció, és a gyors szövegelés, vagy az olyan gyilkolás, ahol csak a tettest látjuk alulnézetből, az áldozatot pedig nem. Bár akcióból van elég, a szövegek jobban pörögnek a puskagolyóknál.
A film egyik legjobb karaktere McConaughey drogterjesztő figurája, Mickey, aki egy visszafogott csávó, nem egy Bunkó Polford, aki idegesen mindenkit a disznók elé vet. Mindent diplomatikusan kezel, de mégis aljas módszerekkel dolgozik. Az ő beosztottja Ray, aki csak a feladatát végzi, hűséges a főnökéhez, nem árulná el soha. Laza, de mégis kifinomult fickó, aki azért ha kell, piszkos dolgokba is belefog. Hunnam kellő eleganciával és lazasággal játssza a karaktert, és jól áll neki, nem kell mindig csak a hőst alakítania. Hugh Grant is egy tökjó karaktert kapott Flecher személyében. Egy olyan újságírót alakít, aki próbálja keverni a kártyát a játszmában, ügyesen taktikázik, és ebbe nagyon jól belekényelmesedik, látszik, hogy Grant élvezi a szerepét.
A rendezőnek mindig a mániája különböző kultúrájú, rasszú embereket beleírni a történetbe, és itt sincs ez másképp. Van itt fekete, zsidó, roma, de nem annyira játszatja túl, hogy sértő legyen, de annyira se, hogy polkorrekt, jól adagolja az ilyen típusú figurákat. A női figurák sosem voltak jók vagy sokat a vásznon a rendező filmjeiben. A legjobb női karaktere ennek ellenére a Sherlock Holmesban bemutatott Irene Adler Rachel McAdams alakításában. Itt egyetlen nő van, Mickey felesége, Rosalind (Michelle Dockery), aki nem az a bizonyos otthonülős típus, kemény, talpraesett nő, aki keményen bánik a beosztottjaival. Nem annyira izgalmas, mint Adler, kicsit vártam volna egy összetettebb női figurát.
A kínai maffia viszont olyan állati figurákat vonultat fel, mint Száraz Szem, akit Henry Golding megformálásában láthatunk. Golding állati jó ebben a szerepben. Az ő figurája egy igazi lázadó, aki a hatalmat és a pénzt akarja magának megkaparintani a saját közegében. A film negatívumai közé tartozik, hogy lassan épül fel, de a közepére összeáll a kép. Van egy-két karakter, aki nem annyira érdekes vagy izgalmas, vagy nincs annyira kibontva, mint például Matthew, a zsidó drogbáró (Jeremy Strong). Kicsit unalmasnak láttam a karakterét, bár ez személyes probléma.
Mindent összefoglalva, ez a produkció egy remek Guy Richtie-film. Lehet, hogy unalmas és összecsapott a történet valakinek, de aki igazi rajongója a rendezőnek, annak tetszeni fog ez a film, de ha pusztán az előző filmjeit keresi benne, akkor csalódás lehet. Önálló történet, önálló karakterek, persze az ismerős közegben. Egy szórakoztató film, amilyennek egy ilyen akció-kriminek lennie kell. (Csongrádi Ábel)
