Jeff VanderMeer: Expedíció
Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport tagjai közül többen is írtak Jeff VanderMeer Expedíció (Annihilation) című regényéről. Az elemzések arról tanúskodnak, hogy a mű számos elbizonytalanító effektussal operálva fokozottan próbára teszi a koherens értelemképzés műveleteit. Első ránézésre is látszik, hogy VanderMeer szövegét kissé másképp kell olvasni, mint a szokványos sf-kalandregényeket. Röviden felvázolnám, miért.
Verifikáció. Az Expedícióval kapcsolatban rendre elhangzik, hogy a biológus naplója igazolhatatlan állítások tömkelegéből áll. Ez lényegében elfogadható (Hegedűs Norbert elemzése sok érvet felsorakoztat emellett az Opus 52-es számában), ám a regény ezzel témává teszi magát a definiálhatatlanságot. Vagyis a történtek leírásakor fellépő bizonytalanságok nem feltétlenül az elbeszélői pozícióból adódnak (a biológus az események után több nappal próbálja dokumentálni a cselekményt), sokkal inkább az idegen létforma és az emberek találkozásából keletkező ismeretlen, egyedi tapasztalat eredménye.
Hallucináció. Az említett definiálhatatlanságot a regény értelmezői általában automatikusan összekötik a hallucinatórikus tudat működésével. Eszerint az expedíció tagjai hipnózis alatt állnak, ezért az adatkezelésük megbízhatatlan és egymásnak is ellentmond. Ez részben igaz, de a napló írásakor a biológus már nincs hipnózis alatt, a tudatát inkább az ismeretlennel való találkozás határozza meg. Ez a kontaktus pedig egy antropomorfizálhatatlannak tűnő létforma, flóra és fauna közegében zajlik.
Hibridizáció. Az idegennel való kapcsolat eredményét jól ragadja meg Sz. Molnár Szilvia a Prae 2014/3-as számában: „A Déli Végek egyik helyszíne az X Térség, amely nem tudni, miért jött létre, mikor jött létre és ki hozta létre. Aki ide belép, azt a természet asszimilálja, lemásolja, hibridizálja. […] Egyszer csak átalakul.” Ez a folyamat példátlan módon úgy zajlik, hogy a két ökoszisztéma (annak nevezhető az ember is) elegyedése a kölcsönös áthatás elvén alapul, vagyis az önépítés a másik fél alkotóelemeit is felhasználja. Mindez a tudatot is érinti, illetve az alagút falában ezért jelenik meg az emberi agyszövet.
Annihiláció. Mint ahogyan az anyag és az antianyag találkozásakor bekövetkezik az annihiláció, vagyis az együttes megsemmisülés, az X Térségben úgy esik szét a természetes és az emberi identitás. Ennek a visszaadására mintha képtelen lenne a hétköznapi nyelv, a biológus azonban megkísérli a lehetetlent, nem mond le a tudományos magyarázatról. Az eredményt a naplója tartalmazza, ám ha érzéki logikájának követésére az olvasó képtelen, akkor megsemmisül a jelentés.
Jeff VanderMeer Expedíció (Annihilation) című regényének erényei akkor mutatkozhatnak meg igazán, ha nem a statikusságot, a biztos pontot keressük, amiből levezethetők a történtek (és a műfaji kódok). Ez a konstrukció ugyanis a bizonytalanból táplálkozik, metaforikus láncolatokat létesít (pl. a „szálka az agyban” társításaival), de a megismerhetetlen dimenziók éppen arra utalnak, hogy a biológus naplóját olvasva újra kell gondolnunk a biokultúrát. (H. Nagy Péter)