Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport következő szemináriumának témája a True Detective című sorozat. A félév témáját – a világalkotás módjait, típusait, lehetőségeit stb. – ez alkalommal elsősorban az ismétlődés, a körkörösség, a mitológia, a felszín és a mélység, a nihilizmus kérdéseinek megvitatásával próbáljuk meg körbejárni. Foglalkozunk majd a sorozat gyors kanonizációjának és népszerűségének az okaival, továbbá a feszültségteremtésben és a befogadásban fontos szerepet játszó narrációs technikával és flashback-eljárással. A szeminárium helyszíne a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasója. Időpont: 2014. november 26., 15:00 óra. 

Lady Gaga’s artRave, The Artpop Ball – Bécs, 2014, nov. 2.

Az MA PKK gagaizmus-kutató szakcsoportja november 2-án „terepgyakorlaton” vett részt: jelen volt Lady Gaga artRave show-ján a Wiener Stadthalléban. Három reflexió következik a rendezvényről.

Deisler Szilvia:

Spectacular! Lady Gaga bécsi artRave-je egy jól működő show összes attribútumával rendelkezett, melyben – hogy a mellettünk rajongó, roppant lelkes Gaga-funokat idézzem – MINDEN benne volt. Varázslatosan élő, pulzáló és lenyűgöző élmény. So that’s going on!

Németh Csilla:

Mikor 2013 őszén először láttam Lady Gaga Artpop lemezének brooklyni bemutató koncertjét, nem volt kérdés többé, hogy az énekesnő munkásságával a jövőben kívánok-e tüzetesebben foglalkozni. Az Artpop/Popart konkrét utalások az albumborítón Botticelli Vénuszával és Jeff Koons tükörlabdájával már eleve több művészeti, médiastratégiai gondolat- és hagyományrendszert kapcsol össze (s nem beszéltünk még a „test” uralhatóságáról és a Volantis repülő ruháról a színpadon)... Kérdés viszont az, hogy az album szöveg, dallam és vizuális világát Gaga stábjával, a Haus of Gaga munkatársaival hogyan képes színpadra vinni. S akkor nézzük egy évvel később a bécsi artRave, The Artpop Ball koncertet. Mivel a beszámoló terjedelméhez igazodva rövidre kell fognom a mondandómat, csupán – a teljesség igénye nélkül – néhány számomra felejthetetlen pillanatot osztanék meg.
Az énekesnő „fel/(be)emelkedése” a színpadra már magában is a Botticelli kagylóból kikelő Vénuszát idézte fel bennem, s ehhez még párosult Gaga kosztümébe, a mellkashoz épített kék tükörlabda és az angyalszárnyak, amelyek jelentésével külön érdemes lenne foglalkozni. Mindenesetre le a kalappal a jelmeztervezők előtt, akik Vénusz megjelenését tökéletesen színpadra helyezték Gaga „testének felhasználásával”. A pop-art jelenség nemcsak a táncosok jelmezeiben, hanem a fénytechnikában is remekül megmutatkozott, mikor az átlátszó, cica alakú, s a letisztult, de mégis szürreális színpadi díszleten cikáztak a fénycsóvák. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy Lady Gaga élőben is kiváló előadóművész, de most 100%-ig meg is bizonyosodtam róla. A több mint két órás előadás (mert a koncert kifejezést már réges-rég túlszárnyalta) egy mesterien komponált élményt nyújtott, melyben az új dalok mellett – nem kis örömünkre – a „régi” slágerek is, még ha részletekben is, de helyet kaptak. Ami viszont egyértelműen az előadás csúcspontját jelentette, az a What’s up feldolgozása volt, de nem tudok szó nélkül elmenni a Swine „elröfögése” mellett sem, mely a disznófejű táncosok mozgásával együtt mosolyt csalt az arcomra, s egy régi grindcore koncert élményeit idézte fel bennem.

Zárszóként és a koncert zárásaként egy újabb elismerés a dívának, hiszen oly higgadt és átszellemült tekintettel haladt végig a színpadon, s énekelte el a Gipsy c. számát, amelyre véleményem szerint kevés popikon képes. Szóval az előadást imádtuk, Gaga előtt elismerően fejet hajtottunk, s nincs más dolgunk, csak várni a következő alakítására.

H. Nagy Péter:

November 2-án a Wiener Stadthalléban elképesztő volt a hangulat. Ami azonnal tapasztalható volt: az utánzás sztártestekre irányuló vágya. A közönség jelentős része Gagának öltözött (mindkét értelemben), a figurákról első ránézésre leolvasható volt még az is, hogy ki-ki a popikon melyik arcával próbál azonosulni. Pedig Gaga utánozhatatlan… Azt eddig is tudtuk, hogy profi előadó (precíz és nem képes hibázni), ott a helyszínen, élőben azonban minden még jobb volt, a teljesítmény felülmúlta az elvárásainkat. A csaj hangja átütő erejű volt, az újabb és újabb alakváltások (kb. 10) más-más kontextusba helyezték az ismertnek vélt dalokat, a színpad szinte észrevehetetlenül változott, mint egy élő organizmus, az egész est dramaturgiája (az egyszerre szerves és széttartó koreográfia-láncolat) remekül működött, életre keltette a popművészetet, és így tovább, azaz bizonyossá vált ismét, hogy Lady Gaga nagyon-nagyon ki van találva. Felsorolhatnám, és külön-külön jellemezhetném a dalokat (mindegyikben volt valami őrületes poén), de úgy gondolom, a legjobb példa a művésznő hozzáállására a ráadásdal volt: a műsor végén nem úgy jött vissza, ahogy lement a színpadról, hanem egyetlen egy szám erejéig újra átöltözött Gaga egy gyönyörű, hosszú uszályú menyegzői ruhába. Megtisztelt bennünket… A sokszorozódás és az identitás folytonos kimozdítása ellenére egy ilyen fergeteges show azon túl, hogy baromi lelkesítő, arról győzheti meg leginkább a közönséget – és ez nem paradoxon –, hogy Gaga csak egy van.

Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport szemináriumain ebben a félévben a világalkotás kérdései kerülnek középpontba. Ennek szellemében 2014. november 5-én, a félév második szemináriumán Hegedűs Norbert a város és a fantasy közötti összefüggésekről beszélt, különös tekintettel az urban fantasy műfajára. Mint utalt rá, egy manapság igencsak népszerű szubzsánerről van szó, amelynek megvannak az irodalomtörténeti előzményei (közülük Poe-t, Lovecraftot és Franz Kafkát emelte ki). A szeminárium első részében igyekezett rámutatni az urban fantasy sokszínűségére, illetve arra, hogy a város milyen sokféle módon jelenik meg az egyes művekben. Szóba került China Miéville és Neil Gaiman Londonja, László Zoltán Budapestje, illetve – Laurell K. Hamilton művei kapcsán – a „bűnös város” toposza is. E ténylegesen (is) létező városok mellett pedig szerepet kaptak olyan fiktív városok is, mint Erion és Nordes (a népszerű magyar fantasy-világok, a M.A.G.U.S. és a Worluk legendás helyszínei).

Hegedűs Norbert – természetesen – nemcsak példákat sorolt fel, hanem el is vonatkoztatott. Különbséget tett az urban fantasy kétféle típusa között. Az elsőt világépítő városi fantasynek nevezte (ezekben a művekben a tolkieni hagyomány él tovább; a város itt ugyanúgy főszereplő, mint maguk a hősök, a cél pedig az, hogy az olvasó „belakja” a teret). A második típust az intruzív urban fantasy megnevezéssel illette, s a lovecrafti hagyományból eredeztette (ezekben a művekben egy már ismert város eddig ismeretlen – fantasztikus – oldala tárul fel). Az urban fantasy két típusa közötti különbség eltérő esztétikai hatásukban is megmutatkozik. Míg a világépítő fantasyk gyakran a varázsmesék narratív sémáját követik, addig az intruzív fantasyk az elidegenítés effektusaival operálnak, amikor az ismertet újszerű módon láttatják. Hegedűs Norbert arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek csupán tendenciák; a konkrét művekben olykor a két szövegtípus keveredik egymással.

Az előadást élénk vita követte, amelynek során újabb szempontok bukkantak fel: az Escher-féle tér alkalmazása, a város „archeológiai” rétegeinek kérdése, a város mint önálló életet élő organizmus, vagy éppen a város mint heterotópia. Aki ellátogatott a szemináriumra, újfent tapasztalhatta, hogy nagy szükség van az ilyen, tényleges szakmai párbeszédet lehetővé tevő eseményekre. (KJ)

A világépítésről szóló szeminárium-sorozatunk második részének témája az urban fantasy – vagyis ez alkalommal a városok és a fantasztikum kapcsolatát járjuk körül. China Miéville, Neil Gaiman, László Zoltán, Laurell K. Hamilton és más kortárs alkotók műveit elemezve próbáljuk meghatározni a műfaj főbb jellemzőit, hatásmechanizmusát. Választ keresünk továbbá az alábbi, hasonlóan fontos kérdésekre is:

- Miért vezethet egy kraken elrablása számtalan világvége-koncepció megvalósulásához?

- Egy olyan világban, ahol a vámpírizmus legális, halottkeltőnek lenni pedig hétköznapi foglalkozás, vámpírokkal vagy vérfarkasokkal randizzon inkább az ember lánya?

- Üzleti tanácsok: mikor és milyen körülmények között érdemes igénybe vennünk a Régi Cég (Croup és Vandemar) szolgáltatásait?

- A bürokrácia rejtett szépségei: hogyan csempésszünk „kreativitást, kezdeményezőkészséget, ésszerű újítást az ügymenetek monolit falai közé”? (Szemezgetés Vágó Károly ügyintéző legjobb pillanataiból.)

A szeminárium helyszíne a SJE TKK kari olvasója, időpont: 2014.11.5. 17:00 óra. (HN)

H. Nagy legújabb, médiaszövegeket tartalmazó könyvecskéje, amely a szerző Szisztematikus káosz c. emlékezetes opusának parallaxisa, azzal indít, hogy a Piknik az aknamezőn „kevés helyet foglal el a polcon, elfér egy ridikülben, és alátétként is praktikus. Mindenki bánjon vele tetszés szerint, valószínűleg – magától – nem fog felrobbanni…” Nem rossz felütés. Majd 40 „szösszenet” következik, melyek között – természetesen – jó néhány a popkultúrával (is) foglalkozik. Ízelítőül:

– Gaiman Csillagpor c. regénye hogyan bánik az identitás jelenségével,

– a WALL·E c. animációs mese miért mutat túl a gyermekkultúrán,

– Robert Sheckley egyik sci-fi regénye, a Kozmikus főnyeremény hogy működteti az iróniát,

– Douglas Adams kultikus sci-fije, a Galaxis Útikalauz stopposoknak miként lesz a szöveguniverzumban való eligazodás kalauza,

– mi is a helyzet manapság a vámpírizmussal, azaz Kostova és Miéville vs. Twilight,

– van-e kapcsolódási pont Gibson és Dawkins között,

– miért utal Brandon Hackett Az ember könyve c. regénye Lady Gagára…

Emellett olvashatunk a könyvben egy recenziót Sánta Szilárd Mesterséges horizontok c. monográfiájáról, no és persze megtudhatjuk, hogy a bestsellerek között remekművek is akadnak… H. Nagy némelyik írása nem egyszerűen beindítja, hanem berobbantja a képzeletet. Magától. (HO)

A világalkotás kérdései a fantasyben címmel Keserű József tartott előadást Komáromban 

A MA Populáris Kultúra Kutatócsoport a világalkotás témakörének szenteli harmadik félévét. Október 22-én, az első szakszemináriumon a fantasy-univerzumok megalkotásáról és szerkezetének sajátosságairól esett szó. Fiktív történelem és földrajz, képzeletbeli társadalmi berendezkedések és médiumközi kapcsolatok egyaránt terítékre kerültek.

„A világ egy olyan összefüggésrendszer, amelyben mindannyian megpróbáljuk megtalálni a helyünket” – kezdte előadását Keserű József, noha rögtön konstatálta, hogy e folyamattal egy időben bennünk is megformálódik egy saját, belső világ. A minket ért hatások és az ezekből következő tapasztalataink megalkotnak egy saját világnézetet, amely bár számos ponton rokonságot mutat a közvetlen környezetünkben tapasztalhatóval, mégis, kisebb-nagyobb eltérésekkel bizonyosan egyedülálló lesz. Bár a körülöttünk lüktető mindenséget egy világként is felfoghatjuk, az mégis számos, kisebb elemre is felosztható, például az érdeklődésünk, a társadalmi helyezünk és a kapcsolataink mentén. Különböző szituációkban másképp viselkedünk, hiszen attól, hogy valaki egy rock-koncerten tombol, még nem jelenti azt, hogy ne lehetne eminens az egyetemen. Így kijelenthető, hogy egyszerre több világban élünk.

Az olvasás, különösen pedig a fantasy-olvasás teljesen más világokra nyit kapukat. Az ilyen művek által olyan univerzumokba juthatunk, amelyek eltérnek a miénktől, amelyek tele vannak csodákkal és mágikus lényekkel; amelyek olyan tapasztalatokkal és kalandokkal kecsegtetnek, amilyenekbena valóságban nem lehetne részünk.

Jellegzetességek

A fantasy-regények három nagy kategóriába sorolhatók. Az első típus a karakterorientált, amelyben a szereplők jellemábrázolása a legfontosabb. A második a cselekményorientált, ahol a hangsúly a történetre helyeződik.A harmadik pedig a világorientált, amely az univerzum kidolgozására összpontosít.

A fenti hármas persze szinte az összes fantasy-regényre érvényes, a kategorizálás pedig inkább aszerint végezhető el, hogy melyik jellemvonás kerül túlsúlyba az egyes történeteknél. A napjainkban talán legnagyobb figyelemnek örvendő Trónok harca sorozat, és az annak alapjául szolgáló, George R. R. Martin által jegyzett Tűz és Jég dala regényciklus például közel azonos arányban alkalmazza mindhárom jellemzőt.

A fantasy-olvasókat sokan azzal vádolják, hogy elmenekülnek a valós világ elől a csodák és a mesék univerzumába, s ha ezt túl gyakran teszik, sokszor nem is találnak vissza. De vajon miért vágynak olyan sokan e mágikus univerzumok után?

A válasz a fantasyk otthonosságában keresendő. Azért olvassuk őket, mert otthonra lelünk bennük és minduntalan, lépésről lépésre átéljük általuk a felfedezés örömét. Egy-egy új ismeret ugyanis az olvasót is gyarapítja, nem csak a világot. Az idő múlásával, és az oldalak tucatjainak elolvasásával egyre inkább belakjuk a regények világát. Noha először sok ismeretlen névvel és terminussal találkozhatunk, idővel ezek is feloldódnak. Mindez a megismerés örömével párosul.

Jelen van továbbá a visszatérés lehetősége. Csupán angol-amerikai vonalon több, mint száz fantasy világról tudunk, és magyar vonatkozásban is van legalább öt, amely folyamatosan bővül, akár több író együttműködése által (M.A.G.U.S, Worluk). Noha ezekben a világokban számos közös jegy felfedezhető, mégis mindegyik külön valóságként működik. Újraolvasva is megannyi új tapasztalattal szolgálnak, hiszen ekkor már a nüansznyi apróságokra is felfigyelünk. Az első olvasás jellemzően észlelő, az újraolvasás pedig már kritikai. A fantasy azonban nem felétlenül az értelmezés műfaja, hanem inkább a benne-élésé.

A világ részletes kiépítése az esetek többségében a történetek továbbfonódásával párhuzamosan zajlik. A Káosz Világáról, azaz Worlukról– amely a magyar fantasy szempontjából megkerülhetetlen szerző, John Caldwell (Nemes István) alkotása – például csak a Skandar Graun-ciklus nyolcadik könyvében kapunk részletes információkat. Az első két kötetben még kevésbé lényeges a háttéruniverzum, a harmadiktól azonban már egyre jelentősebb, ami magával hozza a világ keretes megalkotottságának az igényét.

Színterek

A fantasyknak jellemzően három tipikus teréről beszélhetünk.

Az első az erdő, amely egy mágiával átitatott tér, és számos regényben központi pozícióba kerül. Ilyen például J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura trilógiája, Kleinheincz Csilla Ólomerdője, vagy Robert Holdstock Mitágó-erdő című regénye. Ez utóbbi a jungi archetípusok fogalmával operál. A könyvben szereplő erdő mélyén az öröklött mitológiai, folklórból származó figurák – mint amilyen például Robin Hood – anyagi valóságra tesznek szert, az emberek erőteljes képzelete által.

A második fontos színtér a város, amelyre egy külön alműfaj is épült, az urban fantasy. A középkorin túllépve itt modernkori, akár valós városok is megjelenhetnek, benépesítve számos, csodás lénnyel, mágiával és természetfeletti erőkkel. A műfajban alkotók közül kiemelkedik China Miéville és Neil Gaiman.

Harmadikként lenne megemlíthető a fenti-lenti, a fehér-fekete, a valós-mitikus világszembenállás, ahol is a főhősök valamiféle mágikus kapu révén egy, az övékkel párhuzamos, mesés elemekkel és mágiával tarkított világba lépnek át. Ide sorolható például a C.S. Lewis alkotta Narnia krónikái, de Kleinheincz Csilla Ólomerdője vagy Neil Gaiman Sosehol című regénye is.

Világépítés 

A fantasy világok építésében számos, markáns jegyet különböztethetünk meg.

Az első leheta világok miénktől eltérő földrajza, teljesen más tájképpel, folyókkal, hegyekkel és erdőkkel. A fantasyk földrajzával és térképeivel egy korábbi cikkünk, az Új Szó október 18-i Szalonjában már foglalkozott, ami miatt erre most nem térünk ki részletesebben.

Fontos megemlíteni azonban az egyes regények történelmi hátterét, hiszen a történetekkarakterei akár több százévnyi múlt eseményeire is folyamatosan vissza-visszautalhatnak, mely események – mint ahogy a valóságban is – kihatással lehetnek a jelenükre. A már emlegetett Martin-regények ezt is kimagaslóan viszik színre. Tolkien például teremtéstörténetet is ír. Akadtak olyan szerzők, akik a történelem előtti korokba helyezték el fiktív történeteiket, megint mások egy kataklizma utáni jövőbe.

A mi világunkhoz képest a fantasykban egészen eltérők lehetnek a természeti törvények, sőt, az esetükben ez szinte szükségszerűnek is mondható, hiszen a legtöbb fantasy-univerzumban jelen van a mágia. Ennek eredetét és használatát az egyes szerzők megannyi módon vázolták már fel.

A fantasyk tele lehetnek számos olyan növénnyel, állat vagy humanoid-fajjal, amelyek a valóság számára teljességgel ismeretlenek. Újfent visszautalva Tolkienre, elmondható, hogy az általa szerepeltetett nemestündék (elfek) vagy a gyilkolászó, rémes orkok azóta megannyi fantasy világban bukkantak fel újra, hasonló, de olykor akár teljesen ellentétes jellemjegyekkel bírva. Az egyes fajokra nézvést tehát sztereotípiák is kialakultak a fantasy-hagyományban.

Számos vallással is találkozhatunk, amelyek sok esetben görbe tükröt állítanak a mi világunkban működő egyházak elé. Az egyes fiktív kultúrák problémáival a fantasy-szerzők evilági gondokat is boncolgat(hat)nak.

Egyes művekben teljesen új nyelveket vázolnak fel, a kötetek hátsó részében felsorakoztatott szótárakkal.

Megosztott világok

Több fantasy univerzumról is elmondható, hogy azokatnem egy szerző alkotja.Az ilyeneket megosztott világoknak nevezzük.

Ebből a jelenségből értelemszerűen könnyen származhatnak hibák, például ellentmondások a történetekben, mondjuk a világra vonatkozóan.Ezeket olykor, igen szerencsétlen módon újraírásokkal próbálják meg kiküszöbölni. Ehhez képest szerencsésebb megoldásnak mondható a magyar M.A.G.U.S.-é, ahol az elbeszélő mindig egy krónikás, s mint ilyen, tévedhet, és akár ellentmondásokba is keveredhet korábbi krónikás társaival. Persze a jelenségígy is zavaró lehet, de ebben az esetben legalább már magyarázattal bír.

Angolszász vonalon mára már szinte bevett gyakorlat, hogy az olyan világok fő történetvonalának továbbírására, amelyek korábban már tucatnyi regények oldalain jelentek meg, hivatásos írókat bérelnek fel, hogy azok műveikben, egy meghatározott cselekményszál mentén építsék tovább az egyes univerzumokat, például a kiadó, vagy a teremtő-szerzők által elképzelt módokon.    

Médiumközi átjárás

 Az egyes fantasy történeteket több médium is színre viheti. Például A Gyűrűk Ura megfilmesítése egyeseknek többletet jelenthetett a világ megalkotottságára nézve, mások számára azonban lehet,teljesen átírta az elképzelt helyeket.

Ezen túlmenően a számítógépes játékok is vizualizálják az univerzumot, a szerepjátékok pedig lehetővé teszik, hogy még személyesebben tudjunk belehelyezkedni az egyes univerzumokba.Olykor ugyanannak a világnak a regény és szerepjáték variánsa teljesen elkülönülhet, mint ahogy többletet is adhat.

 Azon túlmenően, hogy a fantasy közösséget teremt – már ha csak a világokat alkotók csoportjára, a szerepjátékokat vagy számítógépes játékokat játszók ezreire, vagy az egyes történetekről értekezők körére gondolunk is –, abban kétségkívül élen jár, hogy az általa életre hívott világok révén lencseként, esetenként görbe tükörként szolgáljon a mi világunkra nézvést.

(Baka L. Patrik)

Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport harmadik félévének szemináriumai a világalkotás kérdését járják majd körül. Elsőként a fantasy-világok megalkotásáról, illetve felépítéséről lesz szó. Íme néhány kérdés, amelynek megvitatására sor kerül: Milyen szerepet játszik a fiktív történelem és az elképzelt földrajz a fantasykben? Hogyan modelleznek a fantasy-regények társadalmi berendezkedéseket, és hogyan reflektálnak ezeken keresztül a bennünket körülvevő világra? Milyen egyéb médiumokkal érintkezik a fantasy-irodalom, és ezek miként befolyásolják a világalkotást? A szeminárium helyszíne a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasója, időpont: 2014. október 22-e, 15:00 óra. Várunk minden érdeklődőt! (KJ)

(Baka L. Patrik írása. Megjelent: Új Szó, 2014. október 18.)

 A populáris kultúra vizuális aspektusai címmel megtartotta második szimpóziumát az MA PKK.

(…)

A történelem az élet tanítómestere?

A múlt arra van, hogy tanuljunk belőle, és mégsem sikerül – ezzel a gondolattal indított L. Varga Péter, aki A történelem „érzéki képei” – trauma és fikció a Kennedy-merénylet és a Ceauşescu-kivégzés megjelenítéseiben címmel tartotta meg előadását. A kutató a történelmi események kapcsán arra a kérdésre kereste a választ, miként lehet egy, már lezárult és elmúlt eseményt érzékivé, kvázi számunkra is meg- és átélhetővé tenni? A történészi, értékelő szaknyelv ehhez bizonyosan nem elegendő. A korabeli fotók, esetleg videó felvételek azonban már közelebb vihetnek bennünket az átéléshez. A matériával való érintkezés útján ugyanis egy tapasztalat előtti stádiumba kerülünk, hiszen a leíró narratíva helyett a tárgykörnyezet tanulmányozása és érzékelése hívja elő bennünk az adott kor érzésvilágát.

L. Varga ezután hozta játékba korunk egyik legolvasottabb populáris szerzője, Stephen King nemrég megjelent, 11/22/63 című regényét, melyben a főszereplőnek az a feladata, hogy megakadályozza a Kennedy elnök ellen elkövetett merényletet, hiszen az számos, negatív hatással van a jövőre. A főhős időutazást hajt végre a jelenből, azaz úgy szembesül Kennedy korával, hogy közben ismeri a jövőt. A regény lapjain így feszül egymásnak a múltról alkotott narratíva és a konkrétan benne való lét. A főhős a jövő tudatában ott is fenyegetettséget érzékel, ahol a kor tapasztalatai alapján biztosan nem fedezne fel hasonlót. Mondhatni, jeleket keres, és mindent a merénylettel hoz kapcsolatba. A tér indokolatlanul baljóslatúvá válik, és az emberek is emiatt torzulnak.

Az előadás második felében Szőcs Petra A kivégzés című kisfilmjével foglalkoztunk, melynek gyermekszereplői a szülők múltelfojtása miatt kívül maradtak Ceauşescu diktátori működésének korán, az őket körülvevő történéseket sem hozzák azzal kapcsolatba, noha a kötődések evidensek volnának. A múlt tapasztalatával nem rendelkező gyerekek a kisfilmben újrajátsszák a kivégzést. Úgy helyezkednek vissza a történelembe, hogy az alapvető információkról sincs tudomásuk, szemben a környezetükkel. (Viszonyításként idézzük fel itt ismét King karakterét, aki úgy szembesül a történelemmel, hogy a környezetéhez képest többletinformációval bír.) A múlttal való objektív, érzelmi érintkezés tehát, amennyiben azt a jelenből kívánjuk elkövetni, semelyik felkínált megoldás szerint sem egyszerű, és még kevésbé nem biztos, hogy sikeres lehet.

A racionalitás felfüggesztése

Sz. Molnár Szilvia előadása a peremműfajok két markáns eljárására, a világ- és a látványvilág-építés jelenségeire összpontosított, Az X-Térség látványvilága Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájában címmel. Az előadás alapvetően az első, Expedíció című kötet fő kérdésére hívta fel a figyelmet: miként is reagál az ember, amikor az idegenséggel találkozik, az ilyen helyzetek ugyanis önmagunk megismerésében is egészen új dimenziókat nyitnak. Mivel a kötetben megjelenő fenyegetés végig ismeretlen marad, a Déli Végek horrorként aposztrofálható, hiszen az X-térségről nem tudni, mikor, ki által és hogyan jött létre. Első ránézésre ismerős, idilli, utópisztikus világ tárul elénk, de idővel kiderül, hogy az emberi ok-okozatiság ott működésképtelen. Az X-térség lényei folyamatosan változnak, együtt az univerzumukkal. Az alakok betöltik a teret, terjednek, mindenütt ott vannak, változtatják a halmazállapotukat. Leginkább olyanok, mint a szürrealista festők lényábrázolásai. Az állandó külső felfüggesztése, a be-becsúszó anomáliák s a főszereplő szűk látótere tovább erősíti a feszengő érzést, de ahogy a világ hatására benne is változás kezdődik, a közeg is mind megismerhetőbbé válik. A Földön az ember tesz mindent emberivé, míg az X-térségben a természet integrál magába mindent. És kiderül: az idegenség megértése megfigyeléssel inkább elérhető, mint ha a sajátosságokat az emberi racionalitás mentén kívánnánk megmagyarázni. 

Egy más univerzum térképe

Az alap hipotézis, melynek mentén Keserű József felépítette a Térképek a fantasy-irodalomban című előadását, az volt, hogy az emlegetett műfajt a különleges fajok és a cselekmény jellegzetes jegyein túl alapvetően az különbözteti meg a többitől, hogy hatalmas hangsúlyt helyez a háttérvilág bemutatására. A fantasyben – és több más spekulatív fikciós műfajban – a miénktől eltérő világ bontakozhat ki, saját földrajzzal, történelemmel, mitológiával. A megatextus beszűrődése ezekben a történetekben folyamatos, és a világot befolyásoló tényező is egyben, amely sokszor nagyobb olvasói érdeklődésre tarthat számot, mint a központi cselekmény maga. Az ilyen műveket olvasva mozaikszerűen rakjuk össze az univerzumot, melyben úgy mozgunk mi is a karakterekkel, mint egy párhuzamos világban.

A fantasy-könyvekben gyakorta beillesztett térképek egyfajta materiális hozzáférést is lehetővé tesznek az adott világhoz. Irodalmi művekbe helyezett térképekkel legelőször Danténál, Morusnál, valamint a Biblia egyes kiadásainál találkozhattunk, a kérdést azonban, hogy mára alapvetően melyik műfajt is jellemzik, igen nehéz megválaszolni. Az biztos, hogy fiktív világoknál a térképek nagyban segíthetik a tájékozódást (Dmitry Glukhovsky: Metró 2033), de akár az olvasó önálló kalandozását is lehetővé tehetik az adott univerzumban (szerepjátékok). A térképek az egyes történetek részeivé válhatnak (J.R.R. Tolkien: A hobbit), és érzékeltethetik az idő múlását is, hiszen ezer év elteltével ugyanaz a világ egészen másként festhet (J.R.R. Tolkien: Szilmarilok). A térképek tehát lehetővé teszik, hogy még jobban belehelyezkedjünk az egyes világokba, s amint arra Keserű is rámutatott, a térképolvasás a világ felfedezésével is analógiákat mutat. 

A maszkulinitás diadala és vége

Hegedűs Norbert Fantasztikum és festészet – Boris Vallejo művészete című előadása korunk legelismertebb fantasy-festőjének a munkásságát tárgyalta. Vallejo alapvetően a kidolgozott emberi test dinamikus ábrázolására koncentrál, heroikus fantasy-környezetekben. Noha a művész eleinte reklámcégeknek készített plakátokat (Nike, Axe), egyre inkább előtérbe kerültek nála a fő érdeklődési területét tükröző festmények, melyek tizenkettesével, lényegében évente láttak napvilágot, más és más, fantasy-ihletésű naptárakban. Ezeket visszanézve jól nyomon követhető az alkotó fejlődése. Vallejo készítette el egyebek mellett a Tarzan-történetek, a Conan-sorozat és több Asimov-mű borítóját is. Az alkotó egyszer elmesélte, pályája kezdetén, amikor hűtőszekrényeket népszerűsítő plakátokat festett, olyannyira dühbe gurult, hogy a hűtők helyett egy dühöngő barbárt mázolt a vászonra. Mint kiderült, később ez az irányvonal vált számára a leginkább gyümölcsözővé. Vallejo máig először kézzel festi meg a képeit, s csak azután készíti el azok digitalizált változatát és megannyi variánsát, szín-, árnyalat- és háttérváltoztatásokat eszközölve rajtuk. Fényképek alapján dolgozik; mondhatni azokra húzza rá a kívánt univerzum vagy karakter jellegzetességeit.

A szimpózium utolsó előadása A maszkulinitás formái a popkultúrában címet viselte, és lényegében rákapcsolódott a Hegedűs által bemutatott, jórészt maszkulin jellegű Vallejo-életműre. Sánta Szilárd előadásából kiderült, a kidolgozott férfitest filmes ábrázolása az ’50-es években indult útjára, lényegében a posztmodern egyik velejárójaként. Ide tartoznak például a Tarzan-mozik, vagy később az Arnold Schwarzenegger, Mel Gibson és Bruce Willis nevével fémjelzett filmek. Az úgynevezett „men’s studies” már a ’40-es évektől létezik, de a nemek tudományai az ezredfordulóhoz közeledve nyertek csak igazán teret. Mindez nem véletlen, hiszen a férfiasság fogalmának értelmezésében is ugyanekkor álltak be változások. Amíg korábban egyöntetűen a maszkulinitás dominált, innentől kezdve a férfiak feminizálódása vált megfigyelhetővé. A kor művészetében fontos szerep jutott a szembenállások ábrázolásának is. Így jelentek meg egymás mellett a már említett maszkulin és feminin alakokon túl a különböző osztályokba, fajokba sorolható férfiak, az elnyomó és a humoros apák, a fiúk és az apák, az elnyomott férfiak és az elnyomott nők. A korábbi izommozi-korszak után (amely a nőiséget lényegében csak díszletként kezelte) egyre inkább a sérült vagy a feminin férfiak ábrázolása kerül a középpontba. A fantasyk férfiképe is mind nagyobb változáson esett át, hiszen a Vallejo által megfestett alakokat – Conant vagy Tarzant – egyre femininebb külső adottságokkal bíró figurák váltották fel. A maszkulinitástól való folyamatos elmozdulás tehát nemcsak a mindennapjainkra jellemző, hanem a peremkultúra műveit tekintve is igaz.

Ps. Az öt előadást egy oldott hangulatú beszélgetés követte, sok érdemleges hozzászólással. A moderátor H. Nagy Péter volt.

Szeptember 24-én az MA PKK négy tagja egy kellemes hangulatú és színvonalas kerekasztal-beszélgetésen vett részt Érsekújváron, az IrodalmiKorzó rendezvényén. A vendégeket az est háziasszonya, Kecskés Ildikó üdvözölte, majd Keserű Józsefnek adta át a szót, aki Bárczi Zsófiával, H. Nagy Péterrel és Baka L. Patrikkal a popkultúra rétegzettségéről és a popkultúra-kutatásról beszélgetett. Szóba került többek között a fantasy és a sci-fi, a popkultúra kapcsolatrendszere, tudományhoz való viszonya és még sok egyéb érdekesség, amely meghatározza a kutatócsoport érdeklődési körét. Nagyon élvezetes volt az akció azon része, amikor Bárczi Zsófia és H. Nagy a sellőkről, a kentaurokról és az olajfalókról készített áldokumentumfilmekről és tudománynépszerűsítő munkákról beszélt, feltéve ezzel a pontot az i-re, hiszen azt is bizonyították ezzel, hogy a tudományos gondolkodás és a képzelőerő kéz a kézben jár. Az est végén azzal az érzéssel távozhattak a jelenlévők, hogy egy olyan kutatócsoporttal ismerkedhettek meg, amely szakszerű munkát végez, naprakész tudással rendelkezik, ugyanakkor nyitott és a humora sem hagyja cserben. Búcsúzóul a házigazdától vadgesztenyét kaptunk… (HO)

A populáris kultúra vizuális aspektusai

2014. október 9.

Selye János Egyetem Tanárképző Kar Szinnyei Téka

Moderátor: H. Nagy Péter

Program:

14.00 – L. Varga Péter: A történelem „érzéki képei”. Trauma és fikció a Kennedy-merénylet és a Ceauşescu-kivégzés megjelenítéseiben

14.20 – Sz. Molnár Szilvia: Az X-Térség látványvilága Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájában

14.40 – Keserű József: Térképek a fantasy irodalomban

15.00 – Kávészünet

15.20 – Hegedűs Norbert: Fantasztikum és festészet. Boris Vallejo művészete

15.40 – Sánta Szilárd: A maszkulinitás formái a popkultúrában

16.00 – Kerekasztal-beszélgetés