Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
A közelmúlt egyik nagy alternatív történelmi sikere, Ben H. Winters Földalatti Légitársasága egy olyan Amerikába invitálja olvasóját, ahol az Abraham Lincoln elleni merényletre nem a polgárháború után, hanem még a nagy szabadságharcos elnökké választása előtt kerül sor. Ez a divergáló pont egy olyan dominóeffektus elindítója lesz, mely során az alternatív világban a gyászoló Észak nem kényszeríti rá akaratát a rabszolgatartó Délre – annak képviselői is visszatérnek a Kongresszus falai közé –, hanem kompromisszumot köt vele. A jogilag is bebetonozott megegyezés okán aztán nem kerül sor sem a polgárháborúra, sem a fekete rabszolgák felszabadítására, egészen napjainkig. Az így körvonalazódó világ az USA „ideát” tapasztalt jelenéhez képest tehát egyértelműen disztópikus, és ellentétes az Egyesült Államok szabadságon s egyenlőségen alapuló szemléletével. Mindezen felül persze görbe tükröt is állít azon rasszista megnyilvánulások és előítéletek elé, amelyek mindmáig részei a jelenünknek – korántsem csak a bolygó átellenes oldalán –, s odafigyel arra is, „hogy megmutassa, a politikai megalkuvás, a társadalmi normák ilyetén torzulása következtében maguk az emberek mint személyek, milyen ideológiát követnének. Mindezt roppant kicsiben, teljesen az utcaszintről közvetíti felénk”.
A Földalatti Légitársaság profán módon szembesít a rabszolgaság kérdésével, a bőrszín alapján való megkülönböztetéssel, a regény kulcsszava mégis a hagyomány lesz. Az alkotmány által megszilárdított, sérthetetlen hagyomány, amivel a rabszolgatartók az alternatív jelenig takaróznak, ha privilégiumaikról van szó. A törvény hatalma ilyenformán a legfőbb fenyegető erőként lepleződik le, ami ha legalizálja az embertelenséget, annak elkövetőit egyszersmind fel is menti a bűn alól. Ezt igazolja bármelyik szélsőséges ideológia vagy fanatikus hitrendszer működése, melyek mindenkor az önmaguk által önmaguknak megteremtett keretrendszert használják kikezdhetetlen hivatkozási alapul. Winters műve a direkte szemléltetett rabszolgaság révén az elnyomás különböző fajtáival szembesít; a modernkori rabszolgaság többdimenziós jelenségként kerül prezentálásra, ahol a bilincs helyét a pénz hatalma veszi át. Innen nézve pedig mindegy, hogy az emberi értéküktől megfosztott szexrabszolgákról, a társadalmanként eltérő mélységű és milyenségű női másodrendűségről, a hindu kasztrendszer brutális megkülönböztető erejéről vagy épp a gyári munkások mókuskerékszerű életéről beszélünk.
A Kemény Négyek – ezek Winters univerzumának mindmáig rabszolgatartó államai, Louisiana, Mississippi, Alabama és az egyesült Karolina – cégeinél nem csak feketék dolgoznak, de fizetett fehérek is, akik bár szabadon közlekedhetnek, a számukra kirendelt lakások és az azok után fizetett járulék mégis szorosan a vállalatokhoz fűzik őket. Az egyikük voltaképpen úgy érvel saját szabadsága mellett, hogy közben épp feszes megkötéseit leplezi le:
– Billy, bármikor bemehet a városba?
– Még szép. Naná. – Gyanakodva fürkészett az asztal túloldaláról. A cigi a szája sarkában lifegett. – Haver, én nem vagyok rabszolga. Csak ki kell csekkolnom, meg kell mondanom, hova megyek, mikor jövök, aztán, ha visszajöttem, becsekkolok.
Mindez pedig már szoros párhuzamot mutat a mi jelenünk szabadságával is. Mintha az, hogy az egykori ültetvényes gazdaságokat – vagy épp nemesi birtokokat – most vállalatoknak hívják, a rabszolgákat – esetleg jobbágyokat – pedig dolgozóknak, csak fogalmazásbeli, árnyalatnyi különbség lenne. Egy-egy tétova lépcsőfok egy hatalmas toronyban, amit a hierarchia bástyájának hívnak. (Baka L. Patrik)
A teljes elemzés a Prae 2017/4-es számában olvasható.

A science fiction keretein belül az idegenségről többféle módon gondolkodhatunk, ahogy erről Brandon Hackett Xeno c. regénye is tanúskodik.
Altered Carbon
Viszonylag gyakori téma az irodalom berkeiben az emberrablás. Az ilyen nehéz helyzetet az olvasók számára élvezetes újszerűséggel ábrázoló könyvek sorába, J. Fowles 

Kezdjük egy laza példával a filmkultúra területéről. A Men in Black-produkciók sok-sok sziporkázó ötlettel gazdagították a science fiction repertoárját. A mérettartományokkal való játék (pl. minigalaxis egy macska nyakörvén, civilizáció egy szekrényben), a különféle intelligens fajok keveredése New Yorkban (a popsztárok mint idegenek: Elvistől kezdve Michael Jacksonon át Lady Gagáig) megannyi poénra adott alkalmat.
Van egy erdő. Van benne egy ház. A házban lakik egy szörny. Ez a szörny mindenféle élőlényekkel táplálkozik. Például gyerekekkel is.
Az Opus 2017/6-os számában a popkultúra-kutatáshoz kapcsolódóan a következő tanulmányok szerepelnek: