„Akkor Jonah-nak igaza van, nekem meg… másom van.”
(Glenn, 05:16)
Az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb és legbájosabb sorozata Az agyament műszak (Superstore, 2015–2021). A szituációs komédia műfajának életképességét újraigazoló, alig húszperces miniepizódok egyetlen zárt helyszínen, egy hipermarketben rajzolják föl egy munkahelyi közösség kedélyes félreértésekben, mindennapi válságokban és akciós termékekben gazdag kapcsolati hálóját. A hat évadot megélt sorozat intelligens humorára jellemző, hogy a narratíva a PC-n is a PC jegyében ironizál: a sitcom korszellemre érzékeny metahumanizmusa a meleg ázsiaitól a fekete kerekesszékesig számos kisebbségi – és tágabban emberi jogi – toposzra kiterjed. A történetvezetés és a dialógustechnika pergő dinamikája eközben azt is megengedi, hogy a tempót szervetlenül bevágott – ezért különösen komikus – villámszkeccsek igazgassák feszesre.
Ha – jóformán találomra – belenézünk a második évad 16. részébe, szembetűnő lesz a szerkezet és az arányok tisztasága. Amy füllentése (majd lelepleződése) keretezi az epizódot – mely egy nagyobb szabású színlelés (utóbb lelepleződés) körül forog. A konszenzusos igazságok helyreállását példázó történetfolyamban különösen érdekes, hogy a többirányú krízisben és konfliktusban tulajdonképpen magatartástípusok és világképek találkoznak. A két szélső pólus: Amy aktív jóakarata (a cselekvő szeretet túlzásokra is hajlamosító attitűdje) és Garrett nem-cselekvő jovialitása (ami a vej vu-vej filozófiájának felel meg). Erre az archetipizáló gondolati szintre értelmező erejű popkulturális utalások (Jurassic Park, Lego Batman) rétegződnek; mindeközben a középponti léthazugság pszichés indoka (Sandra kisebbrendűségi komplexusa és figyelemhiányos letargiája) is érdemi fókuszt kap. Ha tanulság és tréfa egyensúlyának iskolapéldáját keressük, a Cloud 9 nagyáruházban többnyire jó helyen járunk.
Scully és Mulder (X-akták) kapcsolatától Teresa Lisbon és Patrick Jane (A mentalista) kettőséig jószerével vég nélkül sorolhatók a példák arra, hogy a beteljesületlen voltában teljes érzelmi összjáték miféle derűs dramatikai feszültséget képes évadokon át kitartani. (Nem véletlenül élnek ezzel az eszközzel oly szívesen a forgatókönyvírók.) Itt a némileg kiemelt két szereplő, Amy és Jonah (munka)viszonyában érvényesül efféle dramaturgiai kémia. Ami nem kis mértékben köszönhető a nyelvünkre adaptált karakterek megőrzött elevenségének. Az agyament műszak (miközben a legkellemetlenebb – mert riasztóan infantilis – magyar címadási hagyományt folytatja) remek példája a tökéletesre castingolt szinkronnak. (Halmai Tamás)
