A House of the Dragon alapjául szolgáló Fire & Blood című Martin-opus egyik legfontosabb jellegzetessége a történelem elbeszélhetőségének dilemmájával áll szoros kapcsolatban. A mű feltételez egy krónikást, Gyldayn főmestert, aki különböző forrásokra támaszkodva dolgozza fel (és meséli el) Westeros Targaryen királyainak történetét I. Aegontól III. Aegon régensségéig. (A szerző, George R. R. Martin az átiratot jegyzi. Már a belső címoldalon nyilvánvaló a közvetítettség tudatosítása.) Ebben a fikciós keretben – helyenként – nagy hangsúlyt kap az adatkezelés, ami igen lényeges vonása a világépítésnek. Keserű József Lehetnek sárkányaid is című monográfiájában említi, hogy „A fordulatos cselekmény és az azonosulást lehetővé tevő karakterek mellett a háttérvilág kidolgozottsága ugyanolyan fontos, ha azonban ennek bemutatása túlságosan részletezővé válik, az megnehezítheti a befogadást, sőt a túl sok információ el is riaszthatja a befogadót.” (33. old.) Ebből a szempontból a Fire & Blood a világ–történet–karakter hármasból az elsőre koncentrál, míg a House of the Dragon nagy kihívása, miképpen tudja megoldani a három tényező egyensúlyba hozását (vagy átgondolt vegyítését). A könyvben – korántsem véletlenül – azon a ponton válik a legsűrűbbé a szövevény, ahol a tévésorozat eseményei kibontakoznak. A krónikás ezt szóvá is teszi, a következőképpen. „Ezen a ponton meg kell állnunk egy pillanatra, hogy szót ejtsünk forrásainkról, hiszen a következő évek során történtek zöme zárt ajtók, lépcsőfordulók, tanácstermek és hálószobák rejtekében zajlottak, és a teljes igazságot valószínűleg sosem ismerhetjük meg.” (Tűz & Vér, ford. Stemler Miklós, 351. old.) (A forrásokat aztán részletezi a krónikás, majd ezek közül két olyanra hívja fel a figyelmet, melyekre előszeretettel hivatkozik, de ellentmondanak egymásnak.) Az igazság kideríthetetlenségére az egyik példa az információrengetegben Rhaenyra szüzességének kérdésköre. Az egyik forrás, Eustace septon feljegyzése szerint „Daemon herceg elcsábította unokahúgát, a hercegnőt, és elvette a szüzességét” (362. old.), míg Gomba, az udvari bolond (akinek szóbeli történeteit egy írnok jegyezte le) arról mesél (néhány mondatnál hosszabban), hogy Ser Criston Cole került igen közeli – szexuális gyakorlatokon, testtechnikán alapuló – kapcsolatba Rhaenyrával (363. old.), ám a szüzességét nem ő, hanem egy harmadik férfi, Ser Harvin Strong vette el, amikor a hercegnő a Cristonban való csalódás után belefutott a karjaiba (366. old.). „Akárhogy is történt” – folytatódik a krónika, tehát mégsem rendelkezünk végső ismerettel arra vonatkozóan, hogy kinek ajándékozta szüzességét Rhaenyra. „A történelmi jelenségek minden ábrázolásában kikerülhetetlen viszonylagosság van jelen” – fogalmazta meg anno Hayden White, és mintha Martin nagyon is tudatosan kezelné ezt a tapasztalatot a fiktív történelmi fantasyre alkalmazva. Merthogy a megtett trónörökös állapota – ebben az esetben is – jövőformáló kérdés, ezért egyáltalán nem véletlen, hogy a House of the Dragon megfelelő epizódjában erőteljes, képileg is szépen kidolgozott funkciót kapott. (Az intimitás kódolása többrétegű: Daemon és a hercegnő – takarásra és megszakításra épülő, homályos – bordélyjelenete után a hercegnő és Criston – átesztétizált – szeretkezése következik; ellenpontozva a királyi pár – a nő „kötelességét” kiemelő – ágyjelenetét. A sorrend nem jelent bizonyosságot, a kamera – természetesen – nem mutatja a szűzhártyát, később a róla szóló diskurzus pedig a látottaknak is ellentmond.) Rhaenyra szüzességének dilemmájában ily módon összefutnak a reprezentálhatatlanság történelmi és mediális szintjei, aminek köszönhetően nő a bizonytalanság ugyan, de megértjük közben, hogy az esztétikai élvezetnek nem előfeltétele a mindentudás. (H. Nagy Péter)
