[…] A Cyberpunk 2077 idővonalán, a Nem Annyira Egyesült Államokban tevékenykedő Trauma Teamnek volt egy kevésbé ismert előképe. A Trauma Team International profilja az orvosi szolgáltatások és a gyorsreagálású rohammentős harcászat ötvözésére épül. Az orvosi kimenekítés lényegében egy kommandós rajtaütés, melynek célja a szorongatott ügyfél gyors kiszabadítása és kórházba juttatása. A meló életveszélyes tehát. Ahogy az egyikük fogalmazott: „A sok vér és a golyózápor közepette végig álltam a sarat, és életben tartottam az ügyfelet az evakuációig.” Frappáns összegzése ez a feladatnak és közegének. A Trauma Team tagjai közül néhányan emlegetnek egy fókuszcsapatot, melynek működését 2021/22-re teszik. Ez a társaság vakcinában utazott, és ugyancsak biológus kommandósokból állt. Az első olyan med-tech cég volt, melynek sikerült titokban tartani az adatprofilját. A bevetéseket – Szingapúrtól Monorig – egy különleges MI koordinálta, amely Föld körüli pályán keringett. Zúzós akciók voltak ezek az éj leple alatt, bárhol legyen is éjszaka. A cég neve nem maradt fenn, de a TTI tagjait ez nem is érdekelte, különböző rövidítésekkel és betűszavakkal illették az egységeket (pl. T–A, HAB, JÉG, ROM, SUB, NEO, DUB stb.), és az idők homályán keresztül sikerült kideríteniük, mivel is foglalkozhattak valójában. A Trauma Team olvasatában ez a 2021/22-es brutálvállalat hat fős csapatokban dolgozott: egy sofőr/vezető, két mesterlövész, két harctéri sebész és egy multifunkcionális egészségügyi robot alkotta az egységeket. A sofőr és a mesterlövészek is biológusok voltak, ahogy a sebészek is elit kommandósoknak minősültek. A felszerelésükhöz tartozott minden esetben – a mikotoxinok mellett – egy-egy high-tech injekciós pisztoly, illetve extrém alkalomra annak sorozatvető változata is. Hogy hány ilyen egység lehetett, nem tudjuk pontosan, az MI degenerálódása után az erre vonatkozó adatok megsemmisültek. A TTI-nek mindenesetre erőt adott ez a szabad vállalkozás, mert tökélyre fejlesztette az underground egészségügyi hadviselést. Profi életmentők lehettek, akik még a járványokkal is szembeszálltak. Sikeres vakcinabevetéseket hajtottak végre, oltóanyagot juttatva oda is, ahol nem is hallottak róla. A TTI szerint ennek volt köszönhető, hogy 2022-ben a kibergerilláknak sikerült megfordítaniuk az Omikron-háborút. Night City történelme akkor vette kezdetét, és már senkit nem zavart, hogy egy punk kilyukasztott közben egy Baymax típusú robotot. Beköszöntött végre az utcai harcok új, megnyugtató korszaka. […] (H. Nagy Péter)
Trauma Team – Részlet egy készülő könyvből
2022.04.13. 14:38
Címkék: Cyberpunk 2077
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr5817807265
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.