The Philosophy of Horror című könyvében Noël Carroll azt állítja, hogy a horror műfaja a 18. század közepe táján jelent meg a nyugati kultúrában. De miért éppen akkor? Carroll szerint a horror megjelenése nem független a felvilágosodás racionalista világképének megszilárdulásától, pontosabban a természetnek attól a fogalmától, amelyet a felvilágosodás hozott létre. A horrorban megjelenő természetfeletti eleve olyasmi, ami nem helyezhető el a természet rendjében, mégis ahhoz képest határozható csak meg. A természetes és a természetfeletti egymáshoz való viszonya ugyanakkor egy érdekes kettősséget rejt magában. Egyfelől nyilvánvalóan ellentétes viszony van a kettő között: a horror természetfelettije szembenáll a felvilágosodás racionalizmusával, hiszen éppen azt igyekszik a tudomásunkra hozni, hogy a természet rendje csupán konstrukció, amely bármikor összeomolhat. Másfelől azonban a rend felbomlásának réme eleve feltételezi a természet (a rend, a racionalitás) fogalmát, sőt a természetfeletti intervenciójáról és a rend felbomlásáról szóló történetek nagyon sokszor ebbe a racionalista diskurzusba íródnak vissza.
Jasper DeWitt A beteg című regénye kiválóan példázza ezt a kettősséget. Parker, a regény elbeszélője és egyben főszereplője pszichiáter és a tudomány elkötelezett híve. Legfőbb célja, hogy szaktudására támaszkodva segítsen azokon az embereken, akik pszichológiai jellegű problémákkal küzdenek. Ezzel is magyarázható, hogy Parker, aki kiváló eredménnyel végzett az egyetemen, nem egy elit intézményben helyezkedik el (ami karrierépítési szempontból nyilván kedvezőbb lenne), hanem szándékosan egy nem túl jó hírű elmegyógyászati klinikán kezdi meg ténykedését. Itt kerül kapcsolatba egy különös beteggel, Joe-val, akiről egy idő után kiderül, hogy nem az, akinek gondolják. A regény nemcsak azzal játszik el, hogy sokáig nyitva hagyja a kérdést, vajon szörnyeteg-e Joe, vagy csupán áldozat, de csavar is egyet a kérdésfeltevésen. Nem meglepő tehát, hogy az események egy bizonyos pontján Parker egy olyan felismerésre jut, amely „porig rombolta a tudomány és az orvoslás gyógyítóképességébe vetett [hitét]” (186). A rettenet, amivel szembe kell néznie, kívül marad a racionalitás szféráján.
Vagy mégsem? A regény lehetővé tesz egy olyan értelmezést is, amely szerint a természetfeletti nem más, mint az emberi psziché egy részének kivetülése, tehát nagyon is természetes (és racionálisan felfogható). DeWitt regénye mindkét értelmezési lehetőséget fenntartja, azon horrortörténetek számát gyarapítva ezzel, amelyek azzal mutatnak rá a rend törékenységére, hogy szembesítenek a jelentés nyitottságával és az értelmezés lezárhatatlanságával. És ez olykor valóban hátborzongató tapasztalat. (Keserű József)
