Kisfiam imádja a Ready Player One-t, sokszor néztük együtt a Spielberg-filmet, melyben van egy jelenet, amikor a sztori vége felé Wade megkapja a húsvéti tojást, és megkérdezi Halliday avatárját, hogy ki ő valójában. Halliday nem válaszol az identitására vonatkozó kérdésre, de a kisfiammal mi igen, rávágjuk, hogy: mesterséges intelligencia.
Aztán megjelent a Ready Player Two – az Agave kiadó jóvoltából nem rég magyar fordításban is –, melyben a következő olvasható: „– És mivé váltál? – kérdezte Art3mis erőtlen hangon. Mi vagy te? – Az a valami, amiről évszázadok óta álmodozik az emberiség – válaszolta Anorak. – Én vagyok a világ első mesterséges intelligenciája. Egy gondolkozó ember, akit nem asszony szült.” (146. old., ford. Farkas Veronika)
Ezek szerint jól spekuláltunk, ráadásul az a poén, hogy lényegében ebből származik a Ready Player One folytatásának az alaphelyzete, ugyanis Anorak bedurvul. A Ready Player One egyik központi problémája a kettős identitás, melynek megtestesítője Halliday, akit a regény antiszociális remeteként és popkulturális ikonként jellemez. A Ready Player Two tovább hasítja a programozózseni karakterét, és az első részhez képest újabb, áthelyezett identitáskrízissel szembesít.
Másrészt Ernest Cline a cp-vonalat összeolvasztja a poszthumán szingularitás-elméletek jóslataival, és ezzel ismételten rákérdez az ember helyére. „Egy poszthumán korszak hajnalának vagyunk a tanúi. A szimulákrummal és szimulációval létrehozott Szingularitásnak.” (421. old.) A játék tétje így már nem pusztán az OASIS-ra, a virtuális világ jövőjére, hanem a felhasználók és az avatárok biológián túli sorsára vonatkozik. Ugyanakkor mindez a zárófejezetben egy olyan megoldással lép kapcsolatba, amely az MI kínálta gibsoni-kittleri perspektívára utal(hat).
(Hajmeresztő az analógia a Neurománc konklúziója és Kittler A kommunikációs médiumok története című esszéje között. Kittler írása szerint miután a tároló, transzportáló és kommunikációs médiumok beomlanak a digitális tartományba, az „übermédium” elfordítja érzékelőit az emberiségről. „A kommunikációs technikák anélkül haladták meg egymást, hogy az emberre vagy az emberekre vonatkoztak volna, míg végül egy mesterséges intelligencia jut majd el az űrben levő lehetséges intelligenciák befogásáig.” Érdemes ezt a képletet összevetni a Cline-regény kifutásával is – figyelve az aszimmetriákra.)
Az utóbbi érzékelése nyilvánvalóan (?) túlmutat azon a horizonton, amely a Ready Player One és a Ready Player Two elsődleges olvasóközönségét jelenti. Ami itt nem életkori sajátosságokat, hanem elméleti jártasságot feltételez. Ernest Cline világának ugyanis példátlanul széles a befogadói rétege – kisfiam persze a film folytatását reméli, még nem tudja pontosan, mi az MI –, ugyanakkor nem mindennapi csemege a popkultúra-kutatók és a médiatörténészek számára is. A retrószív viszont (meg)marad. (H. Nagy Péter)
