A fantasyk többsége lapos. Vannak köztük háromszög, kör és téglalap alakúak is. Ha bonyolultabbra bukkansz, az maga a csúcs. Egy szerb kutatóasszisztens egyszer talált egy Möbius-szalag formájú fantasyt, de nem tudta bizonyítani és elvesztette. Nem is beszélve a szóbeszédekről mindenféle aszimmetrikus alakzatokról, fraktálokról. Példaértékű ezek közül annak a szláv tudósnak az esete, aki annyira belebonyolódott a fantasyk egzotikus formáiba, hogy az általa látott utolsót feltekeredett fehérjéhez hasonlította. Sokan irigyelték ezért, mások meg csak nevettek rajta. Még nem volt tudomásuk olyan univerzális kulcsról, amely minden zárat képes kinyitni.
Aztán eljött a jótékony paradigmaváltás ideje. Egy-két évtizeddel ezelőtt kezdett elterjedni az a szemlélet, amely szerint a fantasyk nem valami állandó építmények, hanem valójában olyan ajtók, amelyek mindenféle csodát és veszélyt átengednek. „[A]z ajtók átjárók egyik világból egy másikba – írta Tudós Yule Ian –, és csak az adott, meghatározhatatlan rezonanciával rendelkező helyeken léteznek. A »meghatározhatatlan rezonancia« alatt a világok közötti térre utalok – arra a hatalmas feketeségre, amely minden ajtó küszöbén ott várakozik, és amelyen rettenetesen veszélyes az áthaladás. Olyan, mintha az ember határai fellazulnának, mert semmi sem tartja egyben őket, és fennállna a veszélye annak, hogy elfolyik az űrben a személyisége lényege. Az irodalomban és a legendákban rengeteg olyan mesét találunk, amelyek főszereplői beléptek ebbe az űrbe, de nem bukkantak fel a másik oldalon.” (Ballai Mária fordítása) Amikor a szerző mindezt a sűrűsödő elektronfelhőzetben előadta, láthatóan felizzott körülötte a paratér.
Magam nemrég egy hallatlanul érdekes ajtóra bukkantam. Az ősi szövegek és ponyvaregények említettek valami hasonlót, de úgy tudtam, ilyesmi (már) nem létezik. Mégis ott álltam előtte. A történet kezdeténél, készen az én(em) lebomlására. Az ajtót különös virágok övezték. Volt köztük kék, fehér, sárga és rózsaszín. De még egy-egy zöld is akadt. A virágok szárain kulcsok bújtak meg, melyek csak alakjukban hasonlítottak egymásra. Mindegyik más-más ajtóhoz készült. Először ezt hittem, de aztán kiderült, hogy az ajtó funkciója attól függ, melyik kulccsal nyitjuk ki. Vagyis az ajtón túli világok száma valószínűleg megegyezik a kulcsok számával. A megszámlálható végtelen eme kiváló példája azonban felidézett valamit.
A régi házakban új ajtót nyitottak minden egyes halottnak, mert a hagyomány tiltotta, hogy a holtakat azokon az ajtókon vigyék ki a házból, melyeket az élők is használták. Az összes ajtó számát ezért lehetetlen meghatározni, mert a kívülről megállapított szám nem egyezik a belülről számolttal. Mindenki látott már olyan ajtót, amely egy hosszú alagútban folytatódott, melynek a végén nem volt más, mint egy újabb, lelakatolt ajtó. Az ehhez hasonló hodorisztikus átjárók számából következően tehát az ajtók száma relatív, és ha minden páratlan számú ajtóhoz hozzáadunk még egyet, melyek az alagutak másik oldalán nyílnak, akkor a végtelen ajtó még végtelen számú másikat feltételez. A páratlan számú végtelen további páros számú végtelent. Így hát az univerzum legnagyobb csodája vagy átka lenne, ha léteznének ajtók nélküli világok. Aki nem hiszi, lapozzon bele a szelek atlaszába, vagy olvassa el Alix E. Harrow Tízezer ajtó című kulcsregényét. (H. Nagy Péter)
