Nem értünk még ki a világzene – és a posztmodern játékosság – korából, a feldolgozások, átírások, újrahangolások és összejátszások (avagy a jam sessionök, coverek, mixek, crossoverek) esztétikája sok hivatásos és amatőr zenészt kísérletezésre csábít.
Nem szükségszerű, hogy egy ünnepi adaptáció művészileg is sikeresnek mutatkozzék. Gyakran elég, ha beérjük az érzelmi vagy eszmei töltettel. A Beatrice Jerikó című punk-rock klasszikusának azonban szerencséje volt: a Nagy Feró 75. születésnapjára készített Ákos-remake – és a hivatalos videoklip képi letisztultsága – érdemleges művészi tettnek tetszik. (Ennek fölméréséhez nem kell egyik előadó rajongójának sem lennünk.)
https://www.youtube.com/watch?v=QcU0f-mgOEk
https://www.youtube.com/watch?v=X5RcVGjpY1w
Az Ákos-féle értelmezés korszerűsíti, egyúttal balladásítja a hangzást. A tempó lírai lelassítását ráadásul akusztikus gitár tiszta tónusa végzi el – szemben a rockdal nyers demóhangzásával. A lágyabb karaktert személyes vonatkozás is indokolhatja: a mai Nagy Feró habitusához talán közelebb állhat ez a megszólaltatás, illetve az ünnepi alkalomhoz is illeszkedik ez az emelkedettség. A műfajváltás maga válik reflexióvá.
A ledőlt falak motívuma az új változatban többletjelentést vesz fel: egy korszak és egy műfaj elmúltát is tudatosítja. A tisztelet gesztusába a búcsúvétel mozzanata szervesül. (Érdekesség, hogy egyik variáció sem rendel hangszert „a kürt hangjával lerombolom” részlethez, ami az „Ördögi körbe visz ez az út” autopoetikus jelentését erősíti fel.)
Erre rétegződik egy önreflexív elem: a „nem értik meg sokan a zeném” sor a mostani előadó önironikus vallomásaként is fölfogható. (E szöveghely felől nézve jelen sorok hermeneutikai érvényessége is rögtön kérdőjelessé válik – ugyanakkor a Beatricét értelmező Ákos-verzió is lemond a feltétlen tudás hübriszéről.)
Történeti közelítésben az állapítható meg: a bő negyven év távolság megváltoztatta a lázadás akusztikáját. A fal és a döngetés motívumával, illetve az áttörés ambíciójával Adyt (Góg és Magóg fia vagyok én…) evokáló szöveg másként hangzik Nagy Feró szájából 1978-ban – és Ákoséból 2020-ban.
Járulékos momentum végül, hogy Jerikó városával – metonimikusan – a zsidó-keresztény kultúrára nyit horizontot a dal; ám ez elsősorban Ákos életművének kontextusában látszik jelentéses aktusnak, a Beatrice-korpuszban inkább egyszeri s majdhogynem esetleges trópusról beszélhetünk.
Nyilván létezhet ízlés és érzékenység, mely úgy találja: az új Jerikó pátosza elgiccsesíti az eredeti felvétel keresetlen energetikáját. Ahogy az évtizedekkel ezelőtti opus könnyűzene-történeti jelentőségében is legitim hajlandóság kételkedni. A két mű párbeszéde azonban figyelemre méltóan új minőséget eredményez, mely hovatovább független a dalok elkülöníthető nívójától.
Már csak Bartók Imre Jerikó épül című regényét kell hozzáolvasnunk a hallottakhoz. (Halmai Tamás)
