Bong Joon Ho új filmje történelmet írt és rekordokat döntött. Az Élősködők pontosan az a film, amiről mindenki beszél, de senki nem nézi meg. Pedig a film valóban kiváló. Bong Joon Ho egyik, ha nem a legjobb filmje. Az Élősködők pont az a fajta film, amiről az ember nem is tudja, hol kezdje mondanivalóját, hiszen gyakorlatilag hibátlan.
A film történetéről nehéz bármit is elmondani úgy, hogy ne spoilerezzünk. A rendező maga ügyelt arra, hogy a lehető legkevesebb infó kerüljön ki a filmről. Az előzetesből sem tudtunk meg szinte semmit. Érthető, hogy miért. Cselekmény szempontjából ritkán látunk ennyire kiszámíthatatlan filmet. Egymást követik olyan dolgok, amikre a többségünk még csak nem is gondolt volna, és közben nem esik önmaga kiszámíthatatlanságának a csapdájába. A filmnek még a kategóriáját is nehéz megadni. A komédiától kezdve a thrillerig, rengeteg különbőző műfajba be lehetne sorolni. A legzseniálisabb, hogy bármelyikbe soroljuk, az összesben működik. Komédiaként az utolsó évek egyik legviccesebb filmje. Thrillerként az utóbbi évek egyik legidegfeszítőbb filmje. Leginkább tán szatíraként lehetne bekategorizálni, de még ott is csak részben. Ugyanis a film megmarad önmaga határain belül. Karakterei annak ellenére nem mennek át önmaguk paródiájába, hogy a rendező sokszor a határon táncol velük. A film szívből készült és szíve van. Él. Akárcsak a szívnek, neki is ritmusa van. Semmiből sincs túl sok, vagy túl kevés. Bong Joon Ho zseniális ütemezése, Hong Kyung-po gyönyörű képeivel, Yang Jin-mo mesteri vágásával és Jung Jae-il Vivaldit idéző zenéjével, megkapjuk a legkiegyensúlyozottabb képsorokat, amiket csak el tudunk képzelni.
A rendezőt és írótársát, Han Jin Wont külön ki kell emelni. Ugyanis megírták az új évezred egyik legegyedibb filmjét. Ezek után mondja valaki, hogy már nincsenek eredeti ötletek. A Hitchcock inspirációt ugyan Bong le sem tagadhatná, de nem vesz át többet a mestertől, mint amennyi szükséges a jól megkomponált, libabőrt keltő jelenetekhez. Bong Joon Ho vizualitása ugyanis valami eszméletlen. A humor és a dráma egyaránt ezen a húron pendül. Képei többet mondanak ezer szónál. Minden egyes képkocka tömve van szimbólumokkal. A gazdagok a dombon élnek, a szegények a pincében. A gazdagok elgyönyörködnek az esőben, míg a szegények a fejüket fájdítják miatta, hiszen bármikor kimoshatja őket odújukból. Ez a szegények és gazdagok közti viadal, mint megannyi más korábbi Bong-filmben, itt is a fő téma.
A filmben nincsenek jók vagy gonoszok. Emberek vannak. Mindannyiukról kapunk legalább annyi csúf képet, mint amennyi jót. Bizonyos szemszögekből nézve, mindannyiukkal együtt lehet érezni. Ez problémás lehet azok számára, akiknek egy filmben kötelező a jópofa karakter, kinek könnyen a bőrébe lehet bújni. Bár a filmben nincsenek nagy színészek, mindannyian a legkiválóbb formájukat hozzák. Song Kang-ho, aki egyben Bong Joon Ho múzsája, az egyetlen igazi veterán a keretben.
Az Élősködők az élő bizonyítéka annak, hogy van mozi az USA-n kívül, és annak is, hogy jelenleg nincs még egy ázsiai ország, ami szembeszállhatna Dél-Korea filmgyártásával. Ha eddig valaki nem volt biztos abban, hogy Bong Joon Ho korunk egyik legnagyobb filmkészítője, akkor ez a film legyen az, mely változtat a véleményén. Az Élösködők nem csak a ma filmje. Az Élősködők a holnapé és a holnaputáné is. (Tóth Márk)
