Kim Stanley Robinson: Vörös Hold
A Hold mindig is vonzó témának számított az irodalomban. Mítoszok helyett: Akik érdeklődnek Friedrich Kittler munkái iránt, talán emlékeznek, hogy egy vele készült interjú elején a hard core médiatudós arra is utal, hogy feljegyezte narancssárga A/6-os cédulákon az összes színt, melyet „a Hold a lírában valaha is kapott”. Nyilván ez az optikai médiumot helyettesítő költészet mindenkori aktuális állapotával kapcsolatos, de a prózában is óriási a felhozatal. Verne, Heinlein, Lem stb. után a kortárs sci-fi is nagy érdeklődéssel fordul holdunk felé (pl. Ian McDonald, Anthony O’Neill, Frank Schätzing, Neal Stephenson, Andy Weir), s ennek egyik oka nem feltétlenül a múltban (az Apolló-programban), hanem a jövőben keresendő. Kim Stanley Robinson is beszállt a menetbe, és érdemes lenne a felsoroltak Hold-képét összehasonlítani, de nem erről lesz szó.
Robinson – mondjuk Iain M. Banks és Dan Simmons mellett – igen komplex műveket alkotott, a Vörös Hold pedig ismét igazolja ezt a látásmódot. Ám ennek eredményeképpen számos újabb elemre is figyelni kell a mű befogadása során. Bemelegítésképpen egy példa. A regény egyik főszereplője egy kvantumgépész, s ennek megfelelően a párbeszédekben és a cselekményben is számos utalás történik a kvantummechanikára. Ugyanakkor a határozatlansági állapot a menekülésben lévő két karakter bizonytalan sorsára vetül, a kvantumösszefonódás pedig az amerikai férfi és a kínai hölgy kapcsolatát vetíti előre. Ezek a megoldások azt sejtetik, hogy a tudományos kontextust Robinson könnyedén alkalmazza olyan folyamatok ábrázolására, melyek nem pusztán a világ-, hanem inkább a karakterépítést szolgálják. Remek játék, egy a sok közül. Nézzünk egy picit bonyolultabbat.
A történet végén Csan Csi kislánya megszületik a Holdon, és a tudományos – illetőleg a végig jelenlévő politikai – utaláshálót keresztezi egy olyan jelölőlánc, mely a vizualitás mentén szerveződik. A szkafanderes újszülött kinézete felidézi a 2001: Űrodüsszeia záróképét, a Csillaggyermek születését. A holdbéli táj az épületekkel Malevics Fehér alapon fehér négyzet c. avantgárd festményére utal (kimondatlanul), majd a környezet – hasonlat formájában – az ősrobbanásra emlékeztet. És mindez hozzárendelődik a másik főszereplő, Fredericks nézőpontjához. Na ezt rakjuk össze!
A film, a képzőművészet és a tudomány, a látás, az emlékezet és a képzelet működése itt oly módon reprezentálja az emberi tudatot, hogy a regény végkicsengését az ellenkezőjére fordítja. A Hold elhagyása ezért nem a kilátástalanságba vezet, ahogy az utolsó párbeszéd állítaná, hanem inkább arra játszik rá, hogy az emberi tudat alkalmassá válhat az űr végtelenségének befogadására. A nyitott befejezés tehát egy komplex alakzatsoron vezet át, mely arra készíti fel az olvasót, hogy a vizuális rétegekre áttérve képes legyen eltéríteni a nyelvi jelentéseket. Az intermedialitás ugyanis megnyithat egy másik világot. Nehéz szülés, de megéri a fáradságot… (H. Nagy Péter)
