A kartellben Don Winslow ott folytatja, ahol a Drogháborúban abbahagyta. A drogbáró, Adán Barrera börtönbe került, a drogellenes ügynök, Art Keller pedig megpróbál együtt élni démonaival. 2004-et írunk, a drogháború pedig a következő korszakába lépett.
Az írói eszközök nem változtak. Akárcsak az előzményregényben, Winslow itt is a rá jellemző alapossággal mutatja be – több cselekményszálat kézben tartva és számos szereplőt mozgatva – a drogháború alakulását (2014-ig bezárólag). Számos jel utal arra, hogy ez már a háború egy újabb fázisa. Az amerikai drogellenes szervezetek és a mexikói drogkartellek közötti harc (amelynek szabályai is jócskán megváltoztak az évek során) mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az egyes kartellek közti bandaháborúk, amelyek brutalitása minden korábbin túltesz. Ha a Drogháború sokkoló volt, A kartell még inkább az. A szerző kíméletlenül mutatja be a bandák tevékenységét, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokat, a terrort – és azt a folyamatot, amely idáig vezetett. A regény (egyik) helyszínéül szolgáló Tijuanában megszűnik a rendőrség, a kartellek a rivális bandatagok megcsonkított holttesteit használva üzengetnek egymásnak. A civil lakosság nincs többé biztonságban. A kialakult helyzet megoldására pedig szinte semmi remény, mivel még a kormány is a kartellek zsebében van.
Ez az a pont, ahol különösen fontossá válik az újságírók tevékenysége. A regény azoknak az újságíróknak a – nem teljes, mégis meghökkentően hosszú – névsorával kezdődik, akik a drogellenes háborúban vesztették életüket. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a regény igazi hősei az újságírók (Pablo, Ana, Óscar), akik, ha kell, akár az életük feláldozása árán is szembeszállnak az országukat uraló drogbárókkal. Pablo búcsúlevelében a megfélemlített, megalázott, szabadságában korlátozott kisemberek nézőpontja jelenik meg; azoké, akik a tényleges vesztesei ennek a háborúnak (és talán minden háborúnak). Ez a háború ugyanis már régen nem az amerikaiak és a mexikóiak (a drogellenes szervezetek és a kartellek) között dúl. Míg előző regényében Winslow azt a gondolatot állította előtérbe, hogy a mexikói drogpiacot lényegében az amerikai igények tartják fenn, addig itt már arról is szó van, hogy a drogháború a globális piac részét képezi (lásd Adán Barrera szavait az 574. oldalon), ennélfogva már nem is nevezhetjük kizárólag drogháborúnak, mert összefügg az olajpiaccal és az illegális fegyverkereskedéssel is.
A regény meglehetősen komplex módon láttatja az Egyesült Államok szerepét ebben a történetben. Bár a szerző amerikai (egészen pontosan New York-i), ez nem akadályozza meg őt abban, hogy – finoman szólva is – árnyalt képet fessen hazája kormányáról. Illusztrációképpen idemásolom az egyik fejezet (Bruce Jacksontól származó) mottóját: „Az elmúlt években az Amerikai Egyesült Államok kormánya úgynevezett háborúkat vívott az AIDS, a drogok, a szegénység, az írástudatlanság és a terrorizmus ellen. Ezen háborúk mindegyikének megvan a maga költségvetése, jogszabálya, hivatalai, hivatalnokai, logója. Minden, ami egy bürokráciában ahhoz kell, hogy valódinak tűnjön.”
Elgondolkodtató és – a szerző minden igyekezete ellenére, hogy egy kis reményt csempésszen az utolsó lapokra – mélységesen lehangoló könyv A kartell. Azon ritka művek egyike, amelyek a populáris irodalom eszköztárát is felhasználva mutatják meg nekünk, hogy milyen világban is élünk tulajdonképpen. (Keserű József)
