Ha az emberiség lehetséges jövőjére gondolunk, gyakran felmerül az a derűlátó elmélet, hogy talán egyszer majd a Marson lel új otthonra a fajunk. A Légszomj című cyberpunk noir regényben ez a lehetséges szcenárió már megvalósult, de nincs sok ok az optimizmusra.
Hakan Veil, a főhős egy Marsra száműzött, immár alvilági melókat is elvállaló hibernoid (4 hónapot alszik, 8 hónapban teljes gőzzel pörgő készenléti). Az ő részletekben gazdag narrációjának hála ismerjük meg a könyv világát. Sokszor úgy érezheti az olvasó, mintha filmet nézne, olyan alaposak a helyszínek és a megjelenő szereplők küllemének leírásai. A „látvány” azonban sokszor nem túl szép, Veil ugyanis nem a csillogó felszínt mutatja meg, hanem azt, ami alatta van.
Az űrt meghódító romantikus eszmék és galaktikus kalandok helyett a Marson politikai csatározások, vállalati és alvilági játszmák dúlnak. Az emberek visszavágynak a Földre, ezért okoz akkora döbbenetet, mikor egy anyabolygóra szóló jegyet nyert munkás nyomtalanul eltűnik. A vörös bolygóra földi audit érkezik, hogy kiderítsék, mi áll a dolog mögött, és Veil azt a feladatot kapja, hogy legyen az egyik ellenőr testőre. Persze, a Veil gondjaira bízott hölgyet elrabolják, és hősünk olyan bolygókon átívelő mesterkedésekbe nyer belelátást, amire nem is számított. A marsi környezetben igazi kemény krimi bontakozik ki. A csavaros nyomozásba dinamikus menekülések, durva harcok és naturalista szexjelenetek is keverednek. Emellett sok tradicionális sci-fi morzsát/kikacsintást tartalmaz a regény a műfaj rajongói számára (például a marsi Főváros neve Bradbury).
Ez egy izgalmas regény azoknak, akik szeretnek elmerülni a részletekben és kedvelik a megkérdőjelezhető becsületkódex alapján cselekvő hősöket. A kötet kis fricskája, hogy a legszimpatikusabb, „legemberségesebb” karakterei egy kiborg, és egy, legtöbbször a főhős fejében megszólaló mesterséges intelligencia. (Juhász Kornélia)
