Képzeljük el, hogy a Surranónk, azaz a teleportszerű készülékünk meghibásodik, és a falában hirtelen portál nyílik egy alternatív, látszólag érintetlen Földre. Mit kezdenénk az ölünkbe hullott csodás lehetőséggel? Ezzel a helyzettel szembesülnek Dick magyarul legutóbb megjelent regényének hősei. A történetet az Egyesült Királyságban először Cantata 140 címen közölték a The Magazine of Fantasy & Science Fiction 1964-es számában, majd 1966-ban kötetben is kiadták. A fentebbi cím Johann Sebastian Bach zeneművére, a Wachet auf, ruft uns die Stimme-re utal, amelyet angolul Sleepers Awake-ként ismernek.
Metaleptikus fricskaként Dick a regényen belül visszautal saját korábbi novellájára, a Prominens szerzőre, amelyben szintén főszerepet játszik egy elromlott Surranó, mely meghajlítja az időt és a teret, valamint egy kiábrándult kisember, aki tudtán kívül óriási tettet visz véghez, amikor összebarátkozik a Surranóból nyíló világban talált miniatűr emberkékkel.
A regényben a 2080-as években járunk. Jim Briskin lehetne az Egyesült Államok első fekete elnöke, amennyiben sikerülne megoldania a túlszaporodott néptömegek elhelyezésének, ellátásának és hasznos lefoglalásának óriási feladatát. A munkanélküli, többségükben színesbőrű beák – befagyasztott alvók – ugyanis hatalmas krio-raktárakban várják sorsuk jobbra fordulását. Az abortuszt az állam támogatja, és a megoldás kulcsát sokan leginkább az űrgyarmatosításban, azon belül is a bolygónedvesítésben, azaz más bolygók terraformálásában látják, de ez is minimum évszázadokat venne igénybe. Briskin bár őszintén elkötelezett a beák ügyének megoldása mellett, részben ugyanúgy az idősödő fehér autokrácia bábja, hiszen nekik dolgozott húsz éven keresztül, így aztán két tűz közé kerül, mivel sok színesbőrű sem bízik benne, és a rasszista szervezetek is folyamatosan támadják.
Eközben dr. Lurton Sands, a híres szervsebész elrejti szeretőjét a meghibásodott Surranóban nyílt résen keresztül az új világban, és ezzel akaratán kívül lavinát indít el, mert a felesége magánnyomozót bérel fel a szerető hollétének felderítésére. Ezáltal pedig fény derül a különös Másik Föld létére, ezt az információt pedig minden érdekcsoport a saját érdekében igyekszik kihasználni, és azonnal terveket szőnek az új bolygó hasznosítására, erőforrásainak kiaknázására.
Az alternatív Földön azonban hamarosan meglepő felfedezést tesznek: a világ igenis lakott, de valamilyen evolúciós eltérés következtében nem a Homo sapiens leszármazottai népesítették be, hanem a Homo erectusok, pekingi előemberek (pekik) lakják, akiknek nyelvük van, de írásuk nincs, és a technológiájuk is teljesen más alapokra épül, képesek például tisztán fából turbinákat építeni, ezekkel hajtják a repülő hajóikat. A két faj közötti konfliktus fényében a Homo sapiens embertípusai közti faji előítéletek műproblémának tűnnek csupán, a regény végére meghaladottá téve a rasszizmust. Bebizonyosodik, hogy ember és ember közé nem a bőrszín, vagy a külsőségek, hanem csakis a jellembeli és világnézeti különbségek verhetnek éket, ezek azok, melyek elválaszthatnak minket egymástól – már ha hagyjuk. Számunkra mindez már kissé didaktikusnak hathat, de a fekete polgárjogi mozgalmak időszakának közepén még erőteljesebb és újszerűbb volt ez a hang.
„Megmutatta nekünk, hogy a különbség, mondjuk, köztem és egy átlagos fekete között minden értelmes kritérium szerint olyan csekély, hogy tulajdonképpen nem is létezik. Végre látjuk ezt, amikor ilyesmi történik: kapcsolatteremtés egy fajjal, ami nem Homo sapiens. És nem csak magamra gondolok – nekem megadatott, hogy mindig is így láthattam. Inkább a (statisztikailag) átlagos, kövér, buta fajankóra, aki lehuppan melléd a légbuszba, felkapja a homeolapot, amit más otthagyott, elolvas egy főcímet, aztán elkezdi hangoztatni a szánalmas nézeteit.” (192. old. ford. Pék Zoltán)
Az új Föld először egy új világ ígéretével kecsegtet, aztán csalódást keltő elhibázott lehetőség lesz az emberek szemében, ami ugyanakkor az alternatív evolúció víziójával, és ennek kézzelfogható megtestesülése révén tükröt tart a Homo sapiensek civilizációja elé. A pekik emberi léptékű, fenntartható fejlődésre épülő technológiája ugyanis éles kontrasztban áll a Homo sapiensek túlnépesedett, rosszul működő gazdasággal rendelkező iparosodott, osztályokba tagozódó társadalmi berendezkedésével.
A Repedés a térben Philip K. Dick korai korszakából való, politikai thrillerként kezdődik, aztán átvált kalandregénybe, hogy végül egy alternatív világokat felvillantó sf-ként érjen véget. A regény sok olyan problémával foglalkozik, melyek a ’60-as évek óta sem vesztették el az aktualitásukat, mint például a rasszizmus és a faji előítéletek kérdése, vagy pedig éppen napjainkra értek be, mint az egyre fokozódó túlnépesedés és az ezt kísérő, lassan állandósuló munkaerőhiány. Már itt is megjelennek a szerző kedvenc korai, az akkori sf-magazinokban is tipikusnak számító, valamint a későbbiekben is gyakran újra felhasznált motívumai, mint az időutazás, a párhuzamos világok, vagy a különleges mutáns karaktere. Több hasonlóságot fedezhetünk fel a korábban megjelent A jövő orvosával kapcsolatban is. Mindkét történetben fontos szerepet játszik az időutazás, melynek során világossá válnak az egyes kultúrák és eltérő világok közti áthidalhatatlan különbségek, melyekhez képest a jelen nehézségei jelentéktelen apróságoknak tűnnek csupán, és mindkét műben feltűnik egy-egy sokat szenvedett, manipulatív „főgonosz”.
Philip K. Dick életrajzírója, Lawrence Sutin ezt a regényt unalmasnak és éppen emiatt az író egyik legrosszabb művének tartotta, valószínűleg azért, mert nem esik szó benne se pszichés kondíciókról, se paranoiáról, vagy szerhasználatról, és a megszokottnál jóval kevesebb, gyakorlatilag nulla filozofálás vár ránk, legalábbis ami a valóság természetét, a létezés magasabb dimenzióit illeti. Dick a tőle megszokottnál gyakorlatiasabban elmerült a társadalmi problémák komplex halmazában, emiatt a regény több mint harminc szereplőt mozgat, és végig elég sűrűnek érződik, mert a szerző megint több történetre elegendő ötletet, mellékszálat zsúfolt bele. Az alternatív világ bemutatása pedig valahol sajnálatos módon elsikkad a földi problémázások és az emberi természetről való értekezés, az érdekek könyörtelen harcának bemutatása mellett. A regény transzhumán elemeivel (kiborg, illetve örök élet-problematika) valamint még mindig aktuális témafelvetésével a cyberpunk előfutárának is tekinthető: a társadalom rendelkezésére álló technológia egyenlőtlenül oszlik el és nem is egyformán hasznos mindenki számára. Ami életmentő, felszabadító vagy jövedelmező a társadalom egy része számára, az egy másik számára az elnyomás eszközévé válik.
Bár szokatlan színfolt az életműben, de megvan a maga létjogosultsága. Az ideális társadalom kérdéskörének boncolgatásával nem feltétlenül felel meg elsőre a megszokott rajongói elvárásoknak, de ha ezeket félretesszük, ismét olyan kérdésekkel és válasz-alternatívákkal gazdagodhatunk, melyek napokig foglalkoztathatnak minket. (Babos Orsolya)
