Rég vártam a Dracul című könyvet. Részben azért, mert gimnáziumi emlékeim egyik legjobb olvasmányélménye a Drakula volt, másrészt érdekelt, hogy milyen előzményt lehetne írni hozzá. A Dracul részben előzményként funkcionál, ugyanakkor beszélhetünk életrajzi vonatkozású szövegről, rebootról és remakeről is. Mindezt pedig a regény egyszerre teszi, méghozzá nagyon ügyesen. A szöveg olvasása közben többször tört rám az az érzés, hogy egyes szakaszait már olvastam, méghozzá a Bram Stoker által írt regényben, de ezek a szövegkorpuszok olyan szervesen és jól illeszkednek az anyagba, hogy a felületes olvasónak talán fel sem tűnik. Ugyanígy felbukkannak olyan karakterek, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a Drakulában megismertekhez, esetenként még a nevük is egyezik/hasonlít az ott felbukkantakhoz. A szerzőpáros, vagyis Dacre Stoker és J. D. Barker ügyes kézzel eleveníti fel a viktoriánus korabeli regények írásbeli stílusát.
A Dracul első harmada tipikusan lassú folyású, mondhatni, hogy már-már dagályosan hömpölygős, pont úgy, ahogy a Drakula. Ez a megoldás elsőre talán elrettentheti a modern horrorokon felnövő olvasóközönséget, de véleményem szerint érdemes elolvasni ezt a szakaszt is. Részben azért, mert akit érdekel az eredeti regény szerzőjének az élete, talál számtalan olyan információt a kötetben, hogy a valóságban mi tette Bram Stokert Bram Stokerré, másrészt, mert olyan nyomokat találhatunk benne, aminek köszönhetően a Drakula vámpírmítosz újabb rétegekkel bővülhet az olvasó számára. A kötet második harmada inkább egy nyomozás (Bram Stokerék dadája, Ellen Crone után), illetve megelevenít egy olyan ír legendát, amelyet eddig talán sokan nem is olvashattunk, és amely nyilván alapul szolgálhatott a regény számára. Ez a legenda a Dearg-Due története, amely ebben az esetben Ellen dadus története is egyben. A kötet utolsó szakasza pedig a Dracullal történő összecsapást írja le.
A Dracul számomra kellemes csalódást okozott. A horror és vámpírregények rajongóinak csak ajánlani tudom, mert Stoker és Barker ügyes kézzel eleveníti meg a régi legendát, de mindazt újabb köntösben, és ha készülne folytatása a regénynek (most tekintsünk el a Drakulától és annak folytatásától, a Drakula Az élőhallottól, amelyet szintén Dacre Stoker írt), azt ugyancsak mindenképpen beszerezném. A kötet szerzőpárosa többször említi az eredeti regény izlandi fordítását, a Makt Myrkrannát, amely szerintük sokkal közelebb áll Bram Stoker eredeti regényének kéziratához, amely végül a szélesebb közönség elé került. Talán majd egyszer szerencsénk lesz ezt a változatot is elolvasni. (N. Juhász Tamás)
