Octavia E. Butler: Hajnal
Octavia E. Butler Hajnal c. regényének főhőse (Lilith) így summázza a helyzetet: „A megmentőink, a fogvatartóink földönkívüliek. Az űrhajójuk fedélzetére hoztak. Eleget láttam, tapasztaltam belőle, a súlytalanságot is beleértve, hogy ne legyen okom kételkedni. Az űrben vagyunk. Meg egy olyan faj kezében, amely magától értetődő természetességgel képes manipulálni a DNS-t, valahogy úgy, ahogy mi ceruzával és ecsettel dolgozunk. Ezek a tények.”
Siddhartha Mukharjee szavaival élve: „A DNS-szekvenálásnak és a génklónozásnak köszönhetően a tudósok az 1980-as és az 1990-es években szinte művészi tökélyre fejlesztették a gének manipulálását.” Butler (eredetiben 1987-ben megjelent) szövege első közelítésben erre a szituációra adott irodalmi válaszként olvasható. Hiszen az idegenek „ecsetkezelésében” nem nehéz felismerni az emberi genom megváltoztatását lehetővé tevő technológia párhuzamát, illetve a műben a szereplők összecsapásai alapján a szóban forgó módosítás iránti félelmet.
A génföldrajz kialakulásával egy időben felvetődött, hogy mi lenne, ha mesterséges beavatkozással leállítanánk a mutációkat. Ebben az esetben – Luigi Luca Cavalli-Sforza megfogalmazásában – „az ember biológiai evolúciója teljesen leáll, már ha nem akarjuk elkövetni azt a baklövést, hogy magunk csinálunk evolúciót mesterségesen módosított génekkel”. A „javított faj” látomása sok irányban továbbgondolható, a betegségek eliminálásától kezdve, a rasszok közti genetikai különbségek eltűnésén keresztül az ideológiai fajnemesítés rémképéig.
A hard sci-fiben természetesen többféle változatban jelent meg a genetikai manipuláció feldolgozása, illetve a beavatkozás következtében létrejövő módosított ember idegenségének (s így az „ember” határainak) mérlegelése. A Hajnal esetében a Föld újrakolonizálásával, egy későbbi rokona, Brandon Hackett Az ember könyve c. regényének esetében pedig a Föld elhagyásával fonódik össze ez a kérdésirány. Az ezekhez hasonló regények lejátszanak néhány forgatókönyvet arra vonatkozóan, hogy a gyermekeink minden bizonnyal felülmúlnak minket, de nem biztos, hogy emberek lesznek. (H. Nagy Péter)