Wesley Chu Időrabló-duológiájának második kötetét két idézetből kiindulva fogjuk megközelíteni, előtte azonban elevenítsük fel, mit mondtunk az első rész tematikus ívéről: Az alapszituáció a következő: az időutazás felfedezése lehetővé teszi, hogy az ún. kronotropok a múltból ritka technológiai eszközöket szállítsanak át a jelenbe, méghozzá úgy, hogy nem változik meg az idővonal. (Pontosabban az apróbb hullámok kisimulnak, a nagyobbak megváltoztatják a kronofolyamot, de ez alig fordul elő.) Főhősünk – megszegve az időutazásra vonatkozó törvényeket – áthoz egy nőt, s ezzel váratlan eseményeket indít el a jövőben. Ezt a hölgyet – teljes joggal – Időanomáliaként emlegetik a karhatalom erői. A második részben az utána való hajsza a történet egyik hajtómotorja, de most nem erről lesz szó. Nézzük a két idézetet.
Az auditorból kalóz időugróvá, illegális behatolóvá alakuló szereplőnek a következőt mondja az időutazás feltalálója, az Idő Anyja: Fogadd el, hogy ugyanannyira szükséged van ránk, mint nekünk rád. Van benned egy belső kényszer, hogy kordában tartsd a káoszt. Szükséged van egy ügyre, amiben hihetsz és amiért harcolhatsz. Pár oldallal később a Valta vállalat különleges műveleti osztályának ügynöke így bíztatja beosztottját az ostrom közben: Estig tartsátok meg az állásokat! Még két órán át fokozzák a káoszt. […] Amikor a védők elfáradnak, és azt hiszik, uralják a helyzetet, támadunk. Ez a pár mondat nem pusztán azért alkalmas kiindulópontnak, mert a káoszra hivatkozik, hanem azért, mert azt kétféleképpen hozza játékba.
Talán azonnal feltűnik, hogy a káosz külső és belső tényezőkkel, elmeállapottal és tömeges rendezetlenséggel van kapcsolatban, illetve stratégiaként is bevethető. Bizonyos típusú kaotikus rendszerek fontos tulajdonsága a kezdeti feltételekre való érzékenység. A bemenetnél még egészen elenyésző, apró eltérések óriási különbségekké nőhetnek a kimenetig – fogalmazza meg a pillangó-hatás lényegét Gleick. Nem részletezzük itt, hogy ez mi mindenre alkalmazható (az időjárástól az emberi pszichéig); mindössze azt a kérdést tennénk fel, hogy miképpen kapcsolható össze a káosz a regénybeli idővel, pontosabban az idővonal megváltoztatásával.
Érdekes, hogy Chu regényében a nagyobb mértékű változásokat emlegetik olyanként, melyek befolyásolják a kronofolyam eltérülését. Ugyanakkor a káoszra való utalások egy ellenirányú dinamikát kezdenek el működtetni, mintha az elbeszélő azt sugallná, hogy a kisléptékű változások is legalább annyira lényegesek lehetnek. Vagyis egy apró beavatkozással ugyanúgy elérhető a radikálisan különböző output. Ez a kétszintű szerveződés áthatja az Időostrom világát, a szereplők tudatát, sőt a narratíva értékinstanciáit is. A mű végén az Időanomália kezelésére vonatkozóan elhelyezett csavar innen nézve olyan, mintha egy mozzanat megváltoztatása mentén újraprezentált történet ez által kaotikussá válna. A kimenet megkérdőjelezésével Chu eléri, hogy máshogy tekintsünk az idővonalra és magára a cselekményre is. Tehát egy viszonylag egyszerű képlet (néhány mondat) mentén újracsavarodik a történet, az olvasó pedig érzékelheti, hogy a káosz a bemenetnél, de a kimenetnél is elkezdődhet. Visszafelé. (H. Nagy Péter)
