„Halott csecsemő az anyja karjában...” Brutális képpel indít Don Winslow Drogháború (eredeti címe: The Power of the Dog, szó szerint: ’A kutya hatalma’) című regénye, amelynek nyitójelenetében egy lemészárolt család látványa tárul elénk. Winslow nem kíméli az olvasót, de ha valaki arra számít, hogy az egész könyv nem áll majd másból, mint válogatott kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok sorozatából, az téved. A szerző ennél sokkal többre vállalkozik: megpróbálja tablószerűen bemutatni az amerikai drogbiznisz bő negyed évszázadát (1975–2004).
Winslow-t az amerikai drogellenes háború egyik leghitelesebb krónikásaként tartja számon a kritika. Nem alaptalanul. Az eredetileg 2005-ben megjelent Drogháború (első magyar kiadás: 2008, második magyar kiadás: 2016, mindkettő Agave Könyvek) elképesztő részletességgel mutatja be a kábítószerüzlet működését, főként Mexikóra és az Egyesült Államokra fókuszálva. Bár számos valós eseményre történik utalás a regényben – többek között az 1985-ös mexikói földrengésre és Luis Donaldo Colosio meggyilkolására –, mégsem dokumentarista prózát olvasunk, hanem színtiszta bűnregényt. A regény főalakjai mindannyian a képzelet szülöttei, noha egyeseknek nem nehéz fellelni a modelljét a valóságban.
Ami a kulturális háttér ábrázolását illeti, Winslow ezen a téren is alapos munkát végzett. Aki fogékony az ilyesmire, az nagyon fogja értékelni azokat a részeket, amelyek például a mexikói halottak napjáról, a New York-i maffiacsaládok egymáshoz való viszonyáról, vagy éppen az ír származású amerikaiak mentalitásáról szólnak.
A regénynek nincs kiemelt főszereplője. A drogellenes hadjáratot folytató amerikai Art Keller meglehetősen távol áll a krimikből ismert „Nagy Detektív” figurájától, ráadásul nem kap több szerepet, mint a call girl Nora, a bérgyilkos Callan, vagy a narcotraficante Adán Barrera. Ők, és még néhány további mellékszereplő (a káromkodó pap, vagy a két „barackos” maffiózó) ugyan nem mentesek bizonyos zsánerirodalmi kliséktől, ettől függetlenül azonban mindegyikük története egyformán lebilincselő.
Winslow ugyanis remekül ír. Semmi műmájerkedés, semmi sallang. A stílus – ahogyan a téma megkívánja – lecsupaszított, dísztelen, ugyanakkor gyakran alkalmazza a szabad függő beszédet. Az akciójelenetekre sem lehet panaszunk. Úgy peregnek a képek előttünk, mintha filmet néznénk. Bár az író nem értékel direkt módon, azért nem kétséges, hogy kik a jó- és kik a rosszfiúk (és -lányok) a történetben. (Igen, a drogbáróknak is van emberi arca, de ez nem menti fel őket semmi alól, és igen, az amerikai zsaru sem patyolattiszta lelkületű, az amerikai kormányról nem is szólva...)
A Drogháború lebilincselő olvasmány, minden kétséget kizáróan a műfaj egyik csúcsteljesítménye. Winslow azóta megírta a regény folytatását is A kartell címen; hamarosan arról is írunk itt a blogon. (Keserű József)
